A TINTA Könyvkiadó Albertfalván működik, Kiss Gábor főszerkesztő ezer szállal kötődik ide. Ezért adunk helyet ennek az írásnak, melynek szerzője Sümegh László, aki évekkel ezelőtt megkapta az „Albertfalva krónikása” címet.

Az írást egy „Grabsits vendéglő Albertfalva” feliratú szódásüveg ihlette. A szódásüvegre Kiss Gábor a Galeria Savaria piactéren figyelt fel, csapott le rá és vásárolta meg.

Albertfalva születését 1819-től számítjuk. Azon a napon jelent meg egy hirdetés, melyben Albert Kázmér szász-tescheni herceg engedélyével – Promontortól Buda irányába – „ötven házból álló falu létesítendő”. Az első épületet, az ún. Csillagházat Stróbl József az akkor alig 18 éves, frissen szabadult, német földről érkezett asztalos, fél év alatt villámgyorsan felhúzta. (A falu alapításának idején az egyetlen utca házainak számozása az „anyaközségtől”, Promontortól (Budafoktól) történt, a maitól eltérően, jobb oldalon a páros számozású házakkal.) A mindössze két év alatt teljesen felépült falu – mai szemmel rendkívül szegényes – szobakonyhás lakásainak legfontosabb részei az asztalosműhelyek voltak, hisz a telkek több mint felét német ajkú asztalosok bérelték. A Stróbl-lakás és -műhely után következő öt házból hármat szintén némethonból származó asztalosok béreltek (Matzky Ede, Mahunka Alajos és Stibinger József), akik egyben a község alapítói lettek.

Az egykori Grabsits vendéglő épülete, abból az időből mikor már mozi működött benne

Én feláldoztam az életemet, megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ, és hogy fejlődik tovább, mert minden, ami van, a Pozitívum akaratából fejlődött ki, s ami lesz, a Pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni.

1907-ben, Párisban történt kiállításomon a New York Herald kritikusa egyenesen kimondá, hogy minden, a világon létező festmény túl van szárnyalva; ezt a hatást csak húsz évi komoly munka után vártam, s hogy előbb következett be, a Teremtőnek köszönhetem, és senki másnak.

Lehet, hogy a sors hosszú életet ád nekem, de lehet, hogy egy vihar letörhet, s én nyomtalanul letűntem a föld színéről.

Az élet nem elmélet, az élet valóság, amely kötelességgel jár mindennel és mindenkivel szemben.

Csakis a meg nem terhelt egyedek vannak és lesznek abban a helyzetben, hogy újabb dolgokkal előbbre vigyék az emberi tudást, a művelődés kultúráját.

Én nem a gazdag Magyarországtól várom hazám újjászületését, hanem a zseniális szellemű egyénektől.

Amíg lehet hazámnak használni, azt segíteni, szellemi erővel fejleszteni – azt hiszem, a legszentebb kötelességünk egyike, isteni hivatással párosult rendeltetése minden igaz egyénnek.

Gondolkozzunk fölötte, mivel tartozunk a világ Teremtőjének azért, hogy itt vagyunk, mivel tartozunk Európának azért, hogy ide jöttünk, s mivel tartozunk az emberi fejlődésnek azért, hogy itt maradjunk!

Lelkem, azaz keblem csak az eredetit óhajtja, s a természet minden parányáért lelkesedni is bír.

Szükségben ismeri az ember – az embert!

Akik önmagukon uralkodni nem bírnak, azok másokon sem uralkodhatnak.

Ha a pici rovar látja és tudja, mit kell a szájába venni, az ember ne legyen ostoba, ne üljön fel a sarlatánoknak, s ne éljen olyan anyagokkal, amelyek nem természetes úton jöttek létre.

Nem vagyok barátja az erőltetett munkának, sőt, szükségesnek tartom a kellő pihenést, a megszakítását a dolognak – márul holnapra.

Emberek, az élettel ne siessünk, az életnek más a célja, mint amilyennek képzeljük.

Megjelent: Magyar Nyelvőr 148. évfolyam 3. szám, 362-370.

A 2023-as év Tinta Könyvkiadónál megjelent kiadványai közül ezúttal a Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához sorozat 228. köteteként megjelent Márkanevek: marketing és nyelvészet határán című munkát szeretném az olvasók figyelmébe ajánlani. Ezúttal egy igen időszerű és a nyelvészeti érdeklődésű olvasók mellett a marketinggel foglalkozó szakemberek, sőt a szélesebb közönség figyelmére is számot tartó mű bemutatására vállalkozom. A leendő olvasók között a jövő tanárai és más szakemberei, azaz napjaink főiskolai és egyetemi hallgatói feltétlenül ott kell hogy legyenek.

Kovács László

Kovács Lászlónak, az ELTE Üzleti Kommunikáció és Marketing Tanszék tanszékvezető egyetemi docensének a szerkesztésében megjelent kötet 16 egyetemi oktatónak összesen 14 írását tartalmazza. A szerzők között – a kötet íróit bemutató oldalak alapján – nagyjából fele-fele arányban vannak a jelen foglalkozásuk szerint is a nyelvészetnek, illetve a marketingnek vagy valamely más – akár távolabbi – területnek a kutatói.  Azaz az utóbbi csoportban előfordulnak a szerzők között a turizmusnak és a vendéglátásnak, az üzleti kommunikációnak, a médiatudományoknak vagy éppen a földrajztudománynak és az egészségügynek a képviselői. Több kutató pályáján a nyelvészet és a marketing területe már nagyon korán együtt jelentkezett, ahogyan ez a kötet szerkesztőjének a munkásságában is történt. Kovács László a szerzője – számos más írása mellett – a hazánkban a marketinggel az eddigi legátfogóbb módon foglalkozó monográfiának, a 2017-ben szintén a Tinta Könyvkiadónál megjelent Márka és márkanév című, Márkakutatás és nyelvészet – metszéspontok, lehetőségek és kihívások alcímet viselő, három és fél száz oldalas kötetnek. A témában konferenciakötetekben és folyóiratban is jelentek meg publikációi, többek között a Magyar Nyelvőr lapjain is olvasható tanulmánya (Kovács 2022).

A szerkesztő a jelen kötet Előszavában (7–8) utal többek között arra, hogy a nyelvészetnek és a marketing területének a közelítése nagyon sok új gondolatot szülhet, ahogy az a különböző tudományterületek összekapcsolásakor más esetekben is megfigyelhető, valamint e könyv tanulmányait olvasva is egyértelműen tapasztalható.

Az első hét tanulmány a márkanevek általános összefüggéseit tárgyalja, a második hét viszont – meghatározott témakörökhöz kapcsolódva, mint pl. a turisztikai desztinációknak, a gyógyszerek névadási stratégiáinak, az idősgondozó intézmények logójának, avagy a magánegészségügyi szolgáltatók elnevezésének (tkp. márkanevének) a kérdései – egy-egy speciális területet vizsgál. A sor természetesen még folytatódik.

A tanulmányok többségében megfogalmazódnak a márka legfontosabb jellemzői; közülük a recenzens elsőként Kovács Lászlónak a bevezető tanulmányban olvasható alábbi, az Amerikai Marketing Szövetség definíciójában jelentkező sorokat idézi: „A márka olyan név, kifejezés, dizájn, szimbólum vagy bármely más jellemző, amely egy eladó áruját vagy szolgáltatását más eladók termékeitől vagy szolgáltatásaitól megkülönbözteti” (10). Ez a gondolat tér vissza több tanulmányban, így a kötet tizenharmadik írásából idézett alábbi sorokban is: A márka „olyan szimbólumok összessége, melynek feladata termékek és szolgáltatások egy meghatározott gyártóval való azonosítása és egyúttal azoknak más termékektől való megkülönböztetése” (215). Fontos feladatai még a minőség biztosítása és a fogyasztói döntések befolyásolása, illetve amint a továbbiakban olvasható: „egy név egy cég egyik legértékesebb vagyoneleme lehet” (215). (Az idézetek forrásait lásd a kötetben.)

A Kovács László által írott első tanulmányt, a Márkanevek: nyelvtudomány és marketingtudomány határán című írást (9–20) végigolvasva mondhatni, hogy az első perctől otthonosan mozgunk az olyan fogalmak világában, mint márkák, márkanevek, márkázás, védjegyek, marketing és szlogenek. Az oldalakon táblázat mutatja be a jó márkanév előnyeit egyrészt a vállalat, másrészt a fogyasztó számára. „A marketing és a márkázás szempontjából a releváns kérdés, hogy a márkanév segíti-e egy termék eladását” (11–2). Ebből a szempontból megkülönböztethetők jó, illetve rossz márkanevek, ugyanakkor ezek a fogalmak relatívak, és a vélemények akár nyelvenként is eltérőek lehetnek. Nagy hangsúlyt kap a fenti oldalakon a márkanév nyelvi jel volta, amelyet a nyelvészet igen sok részterülete is vizsgálhat a fonetikától és a stilisztikától (például a hangszimbolika megjelenése miatt) a helyesírási vonatkozásokon és a morfológián át egészen a jelentés- és a névtanig; ez az itt utolsónak említett nyelvészeti ág talán a legfontosabb területe és helye a márkanevek nyelvtudományi vizsgálatának. A nyelvészeti áttekintést az egyes tanulmányok rövid bemutatása követi, kiemelve a kötet interdiszciplináris voltát, továbbá egyenként hangsúlyozva, hogy az adott írások miként járulnak hozzá a terület további feltérképezéséhez. Kovács László neve – lévén a társszerzője a kötet második felében található további tanulmányoknak is – még fel fog tűnni a könyvben.

A kötetben másodikként Balázs Géza nyelvészprofesszor tanulmánya szerepel, melynek címe: A márkanevek helyesírása (21–30). A tíz oldal terjedelmű írás a márkanevekkel kapcsolatos helyesírási szabályozást tekinti át. Megtudjuk például, hogy először A magyar helyesírás szabályainak (AkH.) 1984-es 11. kiadásában jelentkezik – a tulajdonnevekre vonatkozó pontok között – külön alcímmel is a témakör. Egyet kell értenünk a tanulmány szerzőjével, aki ezt írja: „A márkanevek helyesírásának megítélését nagyban nehezíti a formák változatossága, a névválasztás, névhasználat divatja, valamint az idegen névadási, helyesírási formák összetettsége” (24), továbbá az is, hogy sokszor nem elegendőek a nyelvi tényezők, hanem elengedhetetlen egyes nyelven kívüli tényezők ismerete is (pl. kötelező a jogi bejegyzési forma követése). A Balázs Géza által készített táblázatok (25–6) rubrikái kevésnek bizonyulnak minden márkanév besorolásához, így egy külön, összesen tíz alpontot megkülönböztető – Példák, ellentmondások, további szabályozási lehetőségek című – fejezet foglalkozik a problémás esetekkel, majd a szerző felveti egy jövőbeli, mindenképpen következetesebb szabályozás kérdését, nagymértékben egyetértve Fercsik Erzsébet javaslatával, aki az esetek nagy részében a kötőjeles írásmódot tartaná követendőnek, és akitől több gondolatot is idéz. Ezek egyike a pedagógiai vonatkozása miatt fontos: „A kötőjeles írásmód elfogadása a márkanevek toldalékolásának tanítását is megkönnyítené” (29). 

Misad Katalin pozsonyi nyelvész, kisebbségkutató szakember Márkanevek és fajtanevek kétnyelvű környezetben című munkája (31–45) mind a márkanevek szempontjából, mind pedig a kétnyelvű környezetre való tekintettel rendkívül tanulságos írás, hiszen a szlovákiai nyelvtörvényekig (az ún. államnyelvtörvényig) visszanyúlóan elemzi a Szlovákiában magyarra fordított márkák nevének jellemzőit. Példaanyagát a szerző a tej és tejtermékek, a malomipari termékek és a húskészítmények köréből vette. A bemutatott példák meggyőzően bizonyítják a tanulmány egyik kulcsmondatának igazságát: „A szlovák megnevezések magyarra fordítását végző személyek nem ismerik a standard magyar szaknyelvi terminológiát, ezért a magyar nyelvű megfelelésekben erőteljes lesz a szlovák nyelv hatása” (35). Pedig a „vyrážkový kenyér” rozs- vagy rozsos kenyér lehetne, a „félfekete kenyér” pedig a „félbarna kenyér” standard elnevezést kaphatná, a „liszt, sima” pedig magyarul „sima liszt”-ként hangozhatna. Misad Katalin összefoglalóan megállapítja, hogy ezek „jellemzően ad hoc fordítások”, amelyek mind lexikai, mind grammatikai és helyesírási szinten a többségi szlovák nyelv hatását tükrözik. A nyelvi különfejlődés kockázata, mondhatni veszélye miatt fontos lenne a magyarországi terminológiához való alkalmazkodás, állapítja meg tanulmánya összefoglalásában a szerző.

A márkanevet a szlogenbe! Egyszerű és hatékony módszer a szlogen megalkotására című tanulmány (46–61) szerzője Papp-Vváry árpád, aki a több egyetemen is betöltött fontos posztjain kívül a Magyar Marketingszövetség alelnöke is (hogy csak egy dolgot emeljek ki igencsak szerteágazó tevékenységéből), és e tanulmánya mellett szerzőként, illetve társszerzőként még két további írással is jelen van a kötetben. A marketingoldal jeles képviselőjeként is számos nyelvészeti-stilisztikai megjegyzése, tanácsa van a szakma képviselői számára. Tanulmányából egy sor érdekességet is megismerünk a marketing kapcsán, például megtudhatjuk, hogy a szlogen szó eredeti jelentése csatakiáltás volt, melyet a gall harcosok hallattak a csaták idején, nagyon hatásosan. Ezt a hatást ma is sokan szeretnék kiváltani szlogenjük révén. Korábbi munkájának 13 pontját idézi, hogy bemutassa, milyen is a jó szlogen. Itt csak egyetlen pontot ragadok ki a sorozatból: a jó szlogen (vagyis jelmondat) „megkülönböztet: eredeti, egyedi, más, mint a versenytársaké” (48). A szlogenek hatásának nélkülözhetetlen összetevőit, alapvető jellemzőit mutatja be a tanulmány további része, melyben gazdag angol és magyar nyelvű példaanyag utal a rímek, az alliteráció, az ismétlések, az ún. „megfordítás”, továbbá a kétértelműség szerepére. „The best surprise is no surprise”, ami a Holiday Inn szállodalánc szlogenje, és a megfordítás (egyúttal látszólagos ellentét) egyik példája, hiszen tekintettel e szállodák egységesen magas színvonalára, velük kapcsolatban a meglepetés csak rossz lehetne. A kétértelműség egyik magyar esete pedig a következő: Soproni: „Az élet habos oldala” (52–3). A habos jelző utal a sörre, de mint az élet habos oldala, a pozitív dolgokra általában is vonatkozik, amelyek itt mint a sörivás egyenes következményei jelentkeznek. A tanulmányban szól továbbá arról, hogy mennyire elcsépelt és értelmetlen a „több mint…” kezdetű szlogeneknek a túlnyomó többsége, illetve hogy a „Márkanevet a szlogenbe!” a legjobb megoldások egyike, csak meg kell fogadni a tanácsot, lásd pl. a közismert kakaóreklámot: „Mi az, amit iszol? Kakaó? Nem, Bedeco” (56–7).

Papp-Váry árpád következő írásának társszerzője Lukács Rita, aki többek között a Metropolitan Egyetem Marketing Intézetének és ezen belül több angol nyelvű alap- és mesterszaknak a vezetője. Az igen gazdag példaanyagot felvonultató, A betűszó mint márkanév – Miért válasszuk névadáskor és miért ne válasszuk véletlenül se? című tanulmányt (amely címében a fentebb említett ellentétes megfordítást alkalmazza) a kötet 63–77. oldalain találjuk. Először kiemelek néhány olyan példát, amelyek igencsak felkelthetik a tanulmány iránt az érdeklődést. Itt először csaknem húsz igazán nagy céghez, zömmel világcégekhez kapcsolódó betűszó kapcsán tehetjük próbára tudásunkat, vagyis ismerjük-e, hogy e betűszók kire, mire vonatkoznak. Érdekes történetek, olykor még pletykák is kibontakoznak a lapokon, így megtudhatjuk, miért OK az OK, IKEA az IKEA, milyen okokból született a KFC mozaikszó, milyen szándékosan provokatív betűszavak bukkannak fel olykor, s vajon miért nem működnek, vagy csak nagyon rosszul az olyan betűszavak, mint PIG, BUM, GAF, DIE (72). A betűszóba beleérthető negatív jelentés éppúgy kedvezőtlenül hat, mint amikor az emberek viccelődni kezdenek a név rovására, pl.: MÁV (Megint Átmentünk Valakin) (72). A konklúzióban érdekes ellentmondás fogalmazódik meg, vagyis hogy noha a marketinggel, brandinggel, dizájnnal foglalkozó szakemberek a betűszavak elkerülése mellett érvelnek, azt érzékelhetjük, hogy ezek száma egyre csak növekszik.

Takács Judit nyelvész a névtani kutatások, többek között a márkanévkutatások egyik hazai képviselője. A 79–94. oldalig terjedő tanulmánya: Márkanevek névtani vizsgálata: magyar kutatástörténeti áttekintés. A tanulmány a címnek megfelelően a márkanévkutatás területének hazai előzményeit és történetét tárja fel. Nagyon gondos felsorolásából a hatvanas évekig visszamenőleg egészen elrejtettnek s talán elveszettnek is gondolt tanulmányok, folyóiratcikkek és könyvrészletek sem maradnak ki. A legrégebbi hivatkozás Kálmán Béla 1947-es írására történik (Szivarkáink neve), de azt sem érdektelen tudni, hogy helyesírási szótárban márkanevek először az 1961-es Helyesírási tanácsadó szótárban bukkantak fel, s ezek a Ford, a Pobeda és toldalékolt alakjaik voltak. Régi anyagokban rálelni a Fecskére és a Kossuthra mint cigarettákra, s eszünkbe juthat, hogy akkortájt Vimet és Szidolt használhattunk takarításkor. A szerző összegzésének egyik mondata juthat itt eszünkbe, az, hogy a márkaneveket „egy időszak […] verbális emlékének” is tarthatjuk. Illetve álljon még itt a szerző értékelése a márkanevekről: „Megközelítési lehetőségeinek sokszínűsége még a tulajdonnévtípusok között is kiemelkedő” (90). A tanulmánynak köszönhetően a 2020-as évekig terjedően kapunk igen alapos áttekintést mindazon magyar nyelvészeti kiadványról, amelyek eddig e területen fellelhetőek.

A meglepő címmel – „Hájfájer, balensziázs és ájviszrokker”: márkanevek kiejtési módjai – megjelent Veszelszki Ágnes-tanulmány a különféle tevékenységei miatt is a területen régóta igen otthonosan mozgó kutató írása (95–110). A szerző a Nemzeti Közszolgálati egyetem tanszékvezető egyetemi docense, kutatásvezető, folyóiratok főszerkesztője, számos könyv és tanulmány szerzője, a marketolingvisztika szakszó megalkotója. Tanulmánya első részében a márkanévválasztás kritériumairól szól részletesen, a másodikban pedig egy közel száz márkanevet tartalmazó korpuszt elemez abból a szempontból, hogy milyen helytelen kiejtési változatokat produkálnak a hétköznapok gyakran egyetlen idegen nyelvet sem beszélő fogyasztói egy-egy üzlet vagy márka nevének kiejtésekor, és miért. „Több felhasználói stratégia is megfigyelhető: […] betűejtés, a feltételezett eredet szerinti kiejtés (hiperkorrekció), ejtéskönnyítő magánhangzó betoldása, illetve népetimológia.”  Mielőtt a helyes kiejtést is tartalmazó táblázatot ki-ki áttanulmányozza, javaslom a címbeli szavak eredetijeinek a kitalálását! 

A kötet második felében elsőként Benczes Réka és Béni Alexandra Támasz vagy tündérmese? A magyarországi idősgondozó intézmények elnevezései és logóhasználati gyakorlata (111–25) című munkáját olvashatjuk. A szerzők – bevezetésükben és az első fejezetben – az európai és a magyar társadalom elöregedésének kérdéséről írnak, majd részletesen beszámolnak arról, hogyan kutatták fel a vizsgálatukban feldolgozott közel félszáz logót. A logókból az idősotthonok kapcsán kétféle megközelítés bontakozik ki. A legújabb metafora- és metonímiaelméletek egyikét, a kognitív megközelítést felhasználó írás az egyik oldalon a funkcionális, a másikon a figuratív logókat különíti el; az előbbieknek a metonimikus, az utóbbiaknak a metaforikus képiség a jellemzője. Ahol a logón épület van, az az épület az intézmény helyett metonímiát példázza, ahol kéz nyúlik ki segítően, az a testrész az ember helyett rész-egész metonímiára utal. A lemenő nap vagy az ősz, őszi természet képe az öregség metaforikus felfogását tükrözi. Vannak képi megoldások, ahol nehezebb a kétféle ábrázolás elkülönítése, de nem ez az igazi probléma. A gond azzal van, hogy a TÜNDÉRKERT-féle logók az infantilizálást, mások (elesett öregek képe) a függőséget érzékeltetik, „ami nem jelent egyértelmű elmozdulást (az öregségről való) újfajta gondolkodás irányába” (120).

Idősotthon logója metonimikus kézzel

Hidasi Judit tanulmánya, A japán márkanevek világa (126–40) a méltán nagyon híres japán márkák eredetét mutatja be, utalva nem is egyszer a japán nyelv sajátosságaira, amelynek néhány jellemzője fel is tűnik a márkanevekben. A korábban a szigetország több egyetemén is oktató, számos interkulturális vonatkozású könyvet kiadó professzor asszony legnevesebb japanológusaink egyike. Írása egy egész sor Japánból, az autók, az órák, a divat és a kozmetikumok területéről származó márkanév és logó eredetéről számol be igen olvasmányos stílusban. A tanulmányt a márkákra vonatkozóan gazdag képanyag is kiegészíti. egyes márkanevek gyakran családnevekre mennek vissza, mint a Minolta (japánok ejtésében: minoruta) is. Az ország a világ legsikeresebb brandépítőinek egyike, „folyamatosan az első tíz ország között szerepel” az országok rangsorában (138). érdekesség, hogy Japán nemzetközi megítélése jobb, mint belföldi önértékelése (138). Márkaneveik presztízse ugyanakkor rendkívül fontos a számukra.

Egy japán márka logója

Katona Norbert, a Neumann János Egyetem egyetemi docense és Szabó Rita egészségügyi marketing- és pr-szaktanácsadó közös munkája A márkák és a márkanevek szerepe az egészségiparban – Budapesti magánegészségügyi szolgáltatók márkaneveinek vizsgálata (141–59). A tanulmány ugyancsak hosszabb gyűjtő- és elemzőmunka nyomán született meg. Többek között részletesen vizsgálták az intézménynév által kiváltott asszociációkat. Az Istenhegyi Klinika márkanév kapcsán egyértelműen kiderült: „A nagy presztízzsel bíró elhelyezkedésre utaló márkanév magasabb minőséget és szakértelmet sugározhat” (153); ugyanakkor maga a klinika elnevezés is sokkal hatásosabb, mint az intézet vagy centrum megnevezések. Idegen eredetű elnevezések kapcsán gyakran asszociálódnak a magas árak, de például a nagyobb megbízhatóságra nem feltétlenül utalnak. A szerzőpáros írása három táblázattal is segíti a témakörben való tájékozódásunkat, és rámutat az intézmények megfelelő elnevezésének a fontosságára. Az ügyfél-orientációban – írják összegezésükben a szerzők – a tudatos márkaépítésnek a szerepe kiemelkedő. Az intézménynévnek – mint márkának – bizalmi funkciót és presztízsértéket egyaránt képviselnie kell.

Kegyes Erika egyetemi oktató, aki magyarországi és ausztriai munkahelyén – ez utóbbi az Innsbrucki Egyetem – hosszabb ideje kontrasztív nyelvészeti témákkal foglalkozik. A jelen tanulmányának címe: Gyógyszernevek: névadási stratégiák és trendek a farmakológiában (160–84). Az írásban – a témának megfelelően – nagy szerepet kap a szabályozás kérdése, valamint a farmakológiai névadás és névképzés vizsgálata. A nevekre vonatkozó szabályozásban a tiltó jellegűeknek éppúgy fontos szerepük van, mint a támogatóknak; egy-egy példán érzékeltetve ezt: egyrészt „kerülendő a fonetikai egyezés más gyógyszernévvel”, másrészt „azonos generikus név esetében határozottan támogatott a gyártó nevének névelemként való feltüntetése”. Az igen összetett kérdéskört feldolgozó tanulmány nem véletlenül a kötet leghosszabb tanulmánya. Évszázados, de ma már nem követendő hagyományok állnak az Ezerjófű vagy a Kígyómarás ellen és hasonló gyógyszernevek mögött, viszont megmaradt az a kívánalom, hogy a gyógyszernév ne tartalmazzon negatív asszociációs elemeket. A középkorig mennek vissza az olyan elnevezések, mint a Minden-bajra-jó-csepp, vagy az Útibetegség ellen, de talán az a szokás is, hogy a betegek elferdítik a gyógyszerek megjegyezhetetlennek tűnő nevét, illetve értelmet próbálnak adni nekik, így lesz például a Darmolból a Durmol nevű gyógyszer.

A Kovács László, Keller Krisztina és Kaszás Nikoletta szerzőhármas érdekes és gondolatébresztő tanulmánya a Bor, Badacsony, Tihany – Márkanevek és szlogenek a Balaton-felvidék kontextusában címet viseli (185–214). A társszerzők mindketten a turizmus és vendéglátás területét oktatják egyetemi munkahelyükön. A tanulmány egyik kulcsszava a desztináció szó. E fogalom napjainkban igen elterjedt neve valamely turisztikai úti célra utal; a tanulmányban a Magyarország területén található 11 nagy desztinációt látjuk felsorolva, majd többet is a kisebb területre vonatkozóak közül. Ezek egyike a címbeli Bor, Badacsony, Tihany desztináció. Hogy miként alakítható, milyen feltételei vannak az utazóknak ajánlott úti célok márkanevének a kiválasztásában, milyen gondolatok és asszociációk fogalmazódnak meg a kísérletben részt vevőkben a három kulcsszó elolvasása nyomán, mindezt végigkísérhetjük a tanulmány lapjain. A márkanévben csalogatóan összekapcsolódhat két teljesen más helynév is: A Balaton-felvidék – a magyar Provence; A Balaton-felvidék – a magyar Toszkána; ezt mind a magyar, mind a külföldi utazók számára (az utóbbi esetben természetesen idegen nyelven) érdemes megfogalmazni. Az összefoglaló leszögezi, hogy a desztinációk is márkázhatók, annak ellenére, hogy neveik „nem, vagy ritkán módosíthatók”. A tanulmányt írók egyik óhaja, hogy a tanulmány elolvasása nyomán az olvasó már „gondolatban a következő, Balaton-felvidéki kirándulást vagy nyaralást tervezze” (203).

Kovács László és Szőke Viktória közös tanulmánya a Márkanevek a mezőgazdaságban címet viseli (214–30). A szerzőpáros hölgy tagja közgazdász és geográfus, aki a települési kapcsolatrendszerek vizsgálata mellett a mezőgazdasági hálózatrendszerekkel is foglalkozik. A tanulmányból többek között jellegzetes mezőgazdasági márkaneveket ismerünk meg, és a mezőgazdasági gépek, a különféle növényvédő szerek, műtrágyák és vetőmagok, továbbá élelmiszerek elnevezéséről, az egyes elnevezések pontos eredetéről kapunk részletes áttekintést. ezeket az ismereteket a 219–24. oldal táblázatai közvetítik jól áttekinthető, könnyen követhető módon. A mezőgazdasági márkanevek szólhatnak – mint fogyasztói márkák – közvetlenül a fogyasztóhoz (B2C), de sokszor inkább az adott terület szakemberei között ismertek (B2B). A gépek esetén a szakmai összefüggésre való utalás számokkal és rövidítésekkel történik; az elnevezések köre, az élelmiszerek és borok esetén a fajtanév kell, hogy megkönnyítse az értékesítést, pl. Frittmann Ezerjó esetén a felhasznált szőlőfajta az ezerjó, más borok esetében viszont a termelő, a borász(at), a pincészet neve jelenik meg az ital címkéjén.

Papp-Váry Árpád Az országnév mint márkanév – politikai névcserék és marketing-névváltoztatások (231–48) című tanulmánya zárja a kötetet, elsősorban a címben említett két szempontból foglalkozva az országnevekkel. Hogy mennyire bizalomkeltő is egy-egy országnév, az számos dologtól, például a hangzásától és a beleképzelhető jelentés(ek)től is függ. A témára két bevezető fejezet hangolja rá az olvasót. Rossz név, rövidebb élet; Jó név, magasabb profit fejezetcímek alatt olvashatunk hasznos információkat egyrészt a rossz és a jó személynévnek az emberi élethosszban játszott szerepéről, illetve egy-egy márka nevének a marketing szempontjából játszott szerepéről. „A kutatások azt bizonyítják, hogy akiknek a neve pozitív asszociációkat vált ki, sokkal jobban boldogulnak az életben” (233), s ezzel párhuzamosan „egy valóban hatásos márkanévvel kiválóan lehet hatni az érzelmekre, a szívre, és a pénztárcák is könnyebben megnyílnak” (235). Ezután tér rá a tanulmány az országneveknek és esetleges megváltoztatásuknak a kérdésére. Érdekesnek nevezhető az Országos viccek alfejezet. Az angol nyelv beszélői sok ország nevébe „hallanak bele” valamilyen, gyakran valóban vicces értelmet, így Magyarország neve: Hungary a hungry (=éhes) szóval, Görögországé: Greece a greasy [grizi] (=zsíros) szóval hozható kapcsolatba, Chile nevét a csilivel kapcsolják össze stb. A 238. oldalon pedig közel harminc volt gyarmati ország esetében olvashatjuk el egykori és mai nevüket. a lista elkészülte óta is több olyan országról hallhattunk, amely ismételten más nevet választott magának. Az új országnév a legtöbbször új kezdetet is jelent, bizakodást a jövőben, elfordulást a gyarmati múlttól. A névcsere jelensége azonban nemcsak Afrikában játszódott le, de a volt Szovjetunió utódállamaiban s néhány további európai országban is. A hazai olvasók számára különösen érdekes Magyarország idegenek által használt nevéről, annak jellemzőiről olvasni. A marketing szempontjából sem mindegy, hogy milyen nevet választ magának az ország, milyen asszociációk kötődnek majd hozzá. A politikai névcserék mellett előfordulnak a marketing szempontját előtérbe helyező országnév-változtatások is. A tanulmány konklúziójának egy tanulságos részletét idézem: „fontos kiemelni, hogy szerencsére ritkán ítélnek meg egy országot pusztán a (márka)nevéről. Ha az ország tesz érte, ha olyan kvalitásai vannak, akkor másról is ismert, legyenek azok a turisztikai attrakciói, a kulturális öröksége, az exportált termékei, az itt élő emberek vagy akár a kormányzati politika” (245).

A fentebb elemzett utolsó tanulmány után A kötet szerzőinek névsora olvasható a 249–54. oldalon, így megismerhetjük a jelenlegi és korábbi működésüket, publikációs tevékenységüket, sokszor a tanulmány témájával való találkozásuknak, kapcsolatuknak az alakulását.

Nagyon színvonalas, a nyelvészek és marketinggel foglalkozó szakemberek számára egyaránt bátran ajánlható kötetet forgat, aki a Kovács László által szerkesztett új könyvet a kezébe veszi. Valamennyi írás egyértelműen bizonyítja, hogy milyen erős, mondhatni szétválaszthatatlanul szoros a kapcsolat a marketing és a nyelvészet között. A kötet tanulmányai nyomán ki-ki akár ahhoz is kedvet kaphat, hogy valamely – a könyvben nem szereplő, de számára érdekes – terület márkaneveit önállóan kutatni kezdje. Befejező gondolatként Kovács László szavait kis változtatással ismételve a leendő olvasók nevében írom: Köszönet a Tinta Könyvkiadónak, hogy felvette a kötetet a nyelvészeti szakkönyveinek listájára, és segített annak fizikai megvalósulásában.

Szakirodalom

Kovács László 2022. Márkanevek: a márkanévkutatás és a nyelvtudomány metszéspontjában. Magyar Nyelvőr 60–70. https://doi.org/10.38143/Nyr.2022.1.60

Bodnár Ildikó

Megjelent: Magyar Nyelvőr 148. évfolyam 3. szám, 360-361.

Úgy vettem hírét Kiss Jenő új könyve megjelenésének, hogy új, bővített kiadásban látott napvilágot a Mihályi tájszótár. Kézbe véve derült ki számomra, hogy nem erről van szó. Ez már nem tájszótár, hanem a szeretett szülőföld megbecsült emlékeinek lexikona. A benne szereplő adatok legrégebbi és legutolsó dokumentálása közötti időtartam 824 év. A szócikkekben megjelenik mindaz a kulturális (gazdasági és szellemi) érték, amelyet a mindenkori mihályi települési közösség létrehozott, nyelvileg megjelölt, gondozott, utódainak továbbörökített a maga nyelvi eszközeivel, a rábaközi Mihályi nyelvjárásával. Egy tartalmas tudósélet munkája a világra már nyitott gyermekkortól mostanáig. Nem befejezett és nem véges, csak abbahagyott. Ahogy Kiss Jenő is vallja, mert a nyelvnek az a természete, hogy a világ változását a maga változtatásával mindenkor tükröznie kell. Ennek a szemléletnek is tulajdonítható, hogy az Új mihályi tájszótárba olyan szócikkeket is felvett, amelyeket a régebbi elvek szerint még kihagyott volna, mert nem igazán tájszavak, de a köznyelv számára már archaikusak, csak a hagyományos falusi életmód régebbi világához köthetők (halottsirató, keresztkoma, kertalja, lélekharang).

Légi fotó Mihályiról

Szép szabadság, óh sehol sincs
E világon oly becses kincs,
mely tenálad nagyobb volna,
vagy tégedet kipótolna.

Lenni vagy nem lenni – kérdések kérdése!
Melynek nehéz, kétes, szép a megfejtése.
Kérdés, amelyet, ha mélyen vizsgálok,
Még több mélységeknek mélyére találok.

Nincsen, aki lelkem vigasztalja,
Oly barátim nincsenek;
Vállat rándít, aki sorsom hallja;
Már elhagytak mindenek.

Áldott Magánosság, jövel! Ragadj el
Álmodba most is engemet;
Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,
Ringasd öledbe lelkemet.

Itt a halvány holdnak fényén 
Jajgat és sír elpusztult reményén
Egy magános árva szív,
Egy magános árva szív.

A rózsa szép virágszál,  
De tüske szurdal ágán.
Ha mézet ád is a méh,
Fullánkja néha megcsíp.

Nem soká él a halandó,
A jó szerencse múlandó.
Óh, mely keserves annak élni,
Kinek tovább nincs mit remélni,
És mégis élni kell!
Él az, de nincsen benne lélek.

********

Természet! emeld fel örök törvényedet,
S mindenek hallgatni fogják beszédedet.
E kézzel fogható setétség eltűnik,
Az éjnek madara húholni megszűnik.
Egy jóltévő világ a mennyből kiderül,
S a sok kigondolt menny mind homályba merül.

Látod-e, mely kicsiny itt a föld, fél része vizekkel
Béfoglalva setét zöldes, fél része világos.
S mint félérésű citrom, hintálva tulajdon
Terhe nyomásától, lóg a nagy semminek ágán.
 
Azt gondolja a természetet nem esmérő ember, hogy a penész csak valami rusnya por és pelyhes nyálkásság, mely a romlásnak és rothadásnak következése: holott mindaz, ami nekünk ilyennek látszik, egynehány ezer apró plántákból öszvecsoportozott erdőcske, amelynek gyökerei, szárai, ágai, virági és magvai vagynak, s amelyet jó nagyító üvegen szemlélni kibeszélhetetlen gyönyörűség.

Óh, áldott természet! Óh, csak te vagy nékem,
Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,
Melynek én örökös földesura lettem,
Mihelyt teáltalad embernek születtem.

Vége van már, vége a hajdani gyásznak,
Lehasadoztak már a fekete vásznak,
Melyeket a fényes világosság előtt
A hajdani idők mostohás keze szőtt.

A szeretet lelke a földet bételi,
S az ember az embert ismét megöleli.

********

Jer, tekintsd meg e virágos kerteket,
Hol bocsát a hold világos színeket, 
Csókjaink közt egybefolyjunk,
új szerelmünkről danoljunk verseket.

Esküszöm; s e szent hitemnek,
Melyet adtam édesemnek,
Pontjait meg nem csalom.
Kérlek is reménykedéssel,
Hogy viszonti esküvéssel
Kösd le szíved, angyalom.

A hatalmas szerelemnek 
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Két szép szemecskék engemet
Megvigasztalhatnak magok:
Űzzétek el hát éjemet,
Ti, két halandó csillagok!

Csak te is hívedre nézzél, kedvesem,
Csókra új csókot tetézzél szívesen,
Így lehet hűségben lennünk.

********

Ha az embereknek dolgait vizsgálom,
Azt a jó, bölcs, igaz Istent nem találom.

Bódult emberi nem, hát szabad létedre,
Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre?
Tiéd volt ez a föld, tiéd volt egészen,
Melyből most a kevély s fösvény dézsmát vészen.
Mért szabtál hát határt önfiaid között,
Ládd-é, már egymástól mind megkülönbözött.

Az enyim, a tied mennyi lármát szüle,
Miolta a mienk nevezet elüle.

Gonosz erkölccsel senki sem született.

Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!
Meddig lesz körmöd közt a Mindenhatóság?
Ne is félj, óh magyar, talán akkorára                 
Boldogabb nap jön fel reád valahára.
S aki mérget forral hazádnak ellene,
Megveri a magyar seregek Istene.

Mért nem táncol magyart az ánglus, francia?
Csak a magyarnak kell más nemzet módija?
Így vesztjük hazánkat a magunk kárával,
Külső tánccal, nyelvvel, szokással, ruhával.

Akik hajdan jó barátim voltak,    
Még felköltek ellenem.
Üldözőim pártjához hajoltak:
Óh, miket kell érzenem.

Csokonai szobra Komáromban

Nincsen szív az emberekbe;
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe       
Szívem bús panaszait.

A lenge hold halkal világosítja
A szőke bikkfák oldalát,
Estvéli hűs álommal elborítja
A csendes éjnek angyalát.
Tebenned úgy csap a poéta széjjel,
Mint a sebes villám setétes éjjel,
Midőn teremt új dolgokat,
S a semmiből világokat.

Érzem nemes voltom, érzem gyengeségem,
S reményem béborul, és derül kétségem;
S mikor a mozgó sárt az égig emelem,
Az isteni lángot egy porba nem lelem.

Csillagok közt hordnak éteri szárnyaim,
De a sír partjára húznak ón-lábaim.
Az ég s a föld között függök utoljára
Én, angyal meg állat, vagy csak por meg pára.

Mint éji harmat, napjaink lehullnak,
Tisztán, magába, csendesen:
Élünk, kimúlunk édesen.

Ki vagy, miért vagy, hol lakol? és kinek
Szavára mozgasz? s végre mivé leszel?
Míg ezt ki nem vizsgálod, addig
Por vagy, az is leszel.

Óh idő, te egy egész!
Nincsen neked sem kezdeted, se véged;
És csupán a véges ész
Szabdalt fel apró részeidre téged.
Téged szült-é a világ?
Vagy a világot is te szülted éppen,
Mert ha csak nincs napvilág,
Nem mérhetünk időt mi semmiképpen.

Éljünk vidámon és minél kevesebb gonddal, mert egyszer meghalunk; ez a régi lírikusok filozófiája; ha pedig élnünk és örülnünk kell, hagyjunk élni és örülni másokat is, ez az egész emberiség filozófiája.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska

2011 márciusában jelent meg a brit Sheridan „Shed” Simove szerző What Every Man Thinks About Apart From Sex (‘Amire minden férfi gondol a szexen kívül’) című új könyve, amely a címlap mögött kétszáz üres oldalt tartalmaz. Az interneten egyelőre 4,7–7 font közötti áron árulják.

A betűk száműzése a belívekből nem újdonság, ám jellegzetesen valami groteszk üzleti fogás is lappang mögötte. Két lázadó, Michel Deguy és Friderikusz Sándor, mintha összebeszéltek volna, különös szimmetriával megvalósították a lapszámozás nélküli (Deguy) és az ideálisan csupán lapszámból álló (Friderikusz) könyvet. Mindennek azonban komoly, a magyar kultúrában is nyomon követhető előzményei, mondhatni előkészítései vannak.

Amit ma szemiotikaként, jeltudományként ismerünk, kimaradt a világ jelenségeinek a tudományok között való XIX. századi felosztásából. Tudományként való számontartása olyan amerikai tudósoknak köszönhető, mint Charles Sanders Peirce (1839–1914), Charles W. Morris (1901–1979) vagy éppen a magyar származású Thomas A. Sebeok (1920–2001). A szemiotika az 1960-as években vett lendülete ellenére „kiment a divatból”: néhány évtized alatt kiderült, hogy egyelőre képtelen beváltani a hozzá fűzött reményeket, mindenesetre nem vált vezértudománnyá. A reménybeli szemiotikusokból (Roland Barthes, Umberto Eco, Julia Kristeva stb.) pedig jelentős részben író lett.

Uberto Eco - szemiotikusnak indult, író lett

Az "orvosi" és a "modern értelemben vett" szemiotika több ponton is érintkezik. A szemiotika és az orvostudomány kapcsolatához rögtön adódnak asszociációk: a láz vagy a fájdalom a betegség, a pirulás a szégyen jele stb. Általánosabban megfogalmazva a jeltudomány végső soron a közvetlenül adottól az észlelhetetlen felé haladó megközelítés egy módja, s így bizonyításelméletekre vezethető vissza, jelentős részben az orvosi bizonyításelméletre.

Paradox módon akkor tanuljuk meg, hogyan legyünk többek annál, mint amik addig voltunk, amikor szabadon cselekszünk, a cselekvés kedvéért, és nem felsőbbrendű célok érdekében.

Saját magunkkal való kapcsolatunk és az, hogy mennyi gyönyörűséget találunk az életben, végső soron attól függ, hogy az elménk hogyan szűri meg és értelmezi mindennapi élményeinket. Boldogságunk belső harmóniánkból ered, nem pedig abból, mennyire vagyunk képesek irányításunk alá vonni az univerzum hatalmas erőit.

Ami megfelelő mértékű kihívás ma, az holnap vagy egy hét múlva már túl sok vagy túl kevés lesz, függően a hangulatunktól, az egészségünktől és a testi erőnlétünktől.

Nem mindenki nyer a genetikai lottón, mint az olimpikonok, arra azonban mindenki képes, hogy világos célokat tűzzön maga elé, és keményen dolgozzon azok eléréséért.

Az ember alapvetően versengő lény, a versenyzés pedig lehetőséget nyújt arra, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Az önmagunkkal szembeni küzdelem erős motiváló erő, de a versenyzés másokkal még ennél is erősebb inger.

Az egyetlen ember, aki garantáltan velünk van éjjel is és nappal is, mi magunk vagyunk. Ez önostorozáshoz és negatív érzésekhez vezethet. Vegyük tudomásul, ha magunkra irányuló negatív gondolatok fogalmazódnak meg bennünk, de ne mondjuk ki azokat hangosan. Inkább próbáljuk őket pozitív gondolatokká alakítani.

Az ember legszigorúbb kritikusa nagyon sok esetben saját maga.

Ahhoz, hogy az ember legyőzze az élet fájdalmát, őszintének kell lennie önmagához, elismerve hibáit és gyengéit.

Mindegy, hogy miben leljük örömünket, a közös családi futásban, a sakkban vagy akár az olyan magányos tevékenységekben, mint az olvasás vagy a zenélés, fontos, hogy időt szánjunk az élvezetes pillanatokra.

A tárgyak kétségtelenül bizonyítják tulajdonosuk hatalmát. Az Én végtelenségig szélesítheti határait, ha láthatóan egyre nagyobb vagyon fölött rendelkezik. De minél inkább függ egy személyiség a külső tárgyaktól, annál sebezhetőbb lesz.

A legszebb pillanatok általában akkor következnek be, amikor valaki testi vagy szellemi teljesítményét megfeszített akarattal a végletekig fokozza, hogy véghez vigyen valamilyen nehéz, de fontos feladatot. A tökéletes élmény tehát olyasvalami, ami nem csak úgy megtörténik velünk, hanem inkább mi hozzuk szándékosan létre.

A legtöbb foglalkozásnak és szórakozásnak – különösen a média passzív élvezetére építőknek – nem az a célja, hogy boldoggá és erőssé tegyenek bennünket, hanem hogy pénzt hozzanak valaki másnak.

A képesség, hogy valaki tud kitartani az akadályok ellenére is, az a tulajdonság, amit az emberek legjobban csodálnak másokban, és jogosan: valószínűleg ez a legfontosabb jellemvonás, amelynek birtokában nemcsak sikereket érhetünk el, de még élvezni is fogjuk az életet.

********

Az iskola a legtöbbször képtelen megtanítani, mennyire izgalmas, milyen igézően szép lehet a tudomány vagy a matematika; megmerevedett irodalmat vagy történelmet tanítanak, a felfedezés izgalmát semmibe véve.

Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínűséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmű megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.

A múlt emlékei nagyban hozzájárulnak életünk jobbá tételéhez. Olyan eseményeket válogathatunk ki és őrizhetünk meg az emlékezetünkben, amelyek különösen kellemesek és jelentőségteljesek számunkra, és olyan múltat „alkothatunk” az emléktárgyak segítségével, amely segít nekünk boldogulni a jövőben.

Egyetlen józan ember sem akarná nemzedékről nemzedékre feltalálni a kereket, a tüzet, az elektromosságot és azt a millió tárgyat és műveletet, melyek az emberi környezet részét képezik, hanem megtanuljuk használatukat.

Rendkívül fontossá válik, milyen és mennyi információt engedünk be a tudatunkba; valójában ez az, ami meghatározza az élet tartalmát és minőségét.

********

Míg a boldogságot önmagáért keressük, összes többi célunk – legyen az egészség, szépség, pénz vagy hatalom – csak azért fontos, mert feltételezzük, hogy majd boldoggá tesz minket.

Élni annyit jelent, mint tettekben, érzésekben, gondolatokban megélni az életet. Ez a tapasztalás az időben történik, így végső soron az idő a legszűkösebb erőforrásunk. Épp ezért a leglényegesebb döntéseink közé tartozik, hogy mire szánjuk és mire szenteljük az időnket.

Ha valaki harmóniában él önmagával, akkor nem számít, mit csinál, mi történik vele, nem fogja pszichikai energiáját kételkedésre, sajnálkozásra, bűntudatra és félelemre vesztegetni, hanem mindig hasznosan alkalmazza.

Azok, akik megtanulják élvezni a munkájukat, nem vesztegetik el a szabadidejüket, látni fogják, hogy életük teljessé és sokkal értékesebbé válik.

A szándék mágnesként működik: bizonyos dolgok felé fordítja a figyelmünket, másoktól pedig elvonja, és képes arra, hogy egyetlen ingerre összpontosítsa elménket.

A figyelem a legfontosabb eszközünk az élmények minőségének javításában.

A figyelem számtalan módon kiaknázható, s ettől lesz életünk gazdag vagy nyomorúságos.

Ha fölismerjük az emberi akarat határait, és elfogadjuk, hogy a világegyetem fölött nem uralkodni kell, hanem együttműködni vele, akkor a száműzött vándor megkönnyebbülésével érkezünk haza.

********

Amikor kiválasztunk egy célt, és koncentrációs képességünk végső határáig küzdünk érte, akkor bármit is csinálunk, élvezetes lesz.

Amikor egy fontos célért kellő elszántsággal küzdünk, és a különböző, általunk végzett tevékenységek egységes áramlatélménnyé kapcsolódnak össze, akkor a tudatban a harmónia válik az uralkodó állapottá.

Minden ember előtt ezerszámra állnak lehetőségek – kihívások arra, hogy meghaladja önmagát.

Mielőtt sok energiát fektetnénk egy cél elérésébe, megéri föltenni alapvető kérdéseket.

A tudatát uralni képes ember ismertetőjele az a képesség, hogy akaratlagosan tudja összpontosítani, nem hagyja elterelődni figyelmét, és képes addig koncentrálni valamire, amíg a célját el nem érte, de csak addig.

Ha céljainkat jól választottuk meg, és ha van ahhoz bátorságunk, hogy az akadályok ellenére is kitartsunk mellettük, akkor figyelmünk olyan mértékben a tetteinkre és a körülöttünk zajló eseményekre fog irányulni, hogy nem lesz időnk boldogtalannak lenni.

Tulajdonképp nincs semmi baj azzal a vággyal, hogy elérjük a céljainkat, ha élvezzük az értük való küzdelmet.

Folyamatosan újra kell értékelnünk, amit csinálunk, hogy szokásaink és a régi bölcsességek ne tegyenek minket vakká az új lehetőségekkel szemben.

Egyetlen célnak sem lehet nagy hatása, ha nem vesszük komolyan.

A flow soha nem lehet a cél – csak eredmény lehet.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska

„Kerékpárosveszély - a bicziklisták száma ijesztő módon emelkedik városunkban. Ha nappal karikáznak, az ellen semmi észrevételünk, de az estéli órákban igen kellemetlen a semmit sem sejtő járó-kelő embernek félre ugrálni a csilingelő jószág elől.” Ilyen és ehhez hasonlatos szövegek kápráztatják el azon olvasókat, akik megvásárolják a Tinta Kiadó Bajuszkötő, grafitmikrofon és lóárverés című kötetét. Daniss Győző újságíró vállalkozott arra, hogy belelapozzon a magyar sajtó 121 esztendejének hirdetésvilágába, és abból válogasson, elénk tárjon bő hatszáz hirdetést. A kötet tanulságos és végtelenül mulatságos olvasmány! A szerzővel Kövesdy Zsuzsa beszélgetett.

A Tinta Kiadónál láttam meg Daniss Győző Bajuszkötő, grafitmikrofon és lóárverés című kötetét. Annyira megfogott a cím, hogy nem is törődtem már a többi csodálatos kiadvánnyal, hanem ebbe a kötetbe kezdtem belelapozgatni, és kibontakozott a hirdetés története, ami számomra egészen különleges világ, és történészeknek is ajánlanám. A kor történetéhez nagyon érdekes módon járul hozzá ez a sok apróhirdetés. Honnan hová tart, hová ível a hirdetések története?

A legelső magyar nyelvű hirdetés 1780. január elsején jelent meg a Magyar Hírmondóban, az első magyar lapban. Abban a legeslegelső magyar hirdetés az volt, hogy egy magyar szakember magyar nyelven német nyelvtant írt, és a hirdetésben még az szerepelt, hogy ez a magyar nyelvű német nyelvtan Győrben, melyik magyar könyvárusnál kapható. Aztán egyre több hirdetés támadt, és meglepő dolgok derültek ki. Például 1783-ban – tehát alig telt el 3 év – egy „hajózási vállalkozó” már arról tájékoztatta a közönséget, hogy a Kulka folyóról, ami a Szávának egy mellékfolyója, nagyobb tömegű árucikket is elvinne Konstantinápolyba.

Magyar Géniusz, 1893. 05. 21

A hirdetéseket a növekvő kínálat generálta. Amíg egy faluban egy kovács volt, addig nem kellett hirdetni, mert mindenki tudta, hogy hol van a műhelye, és csak oda mehetett például patkoltatni, máshová nem. Amikor azonban már két kovács meg két szabó, meg három másik szakember volt a településen, akkor már érdemes volt valamilyen módon ezt közhírré tenni. Ha volt ott újság, akkor újságban, de hirdethette a kisbíró, a szomszédasszony, akárki. És ahogyan gazdagodott kínálat, úgy terebélyesedett évről évre a hirdetésvilág.
Annak a kornak a végén, amivel ez a könyv foglalkozik, a 19. század utolsó évtizedében már volt olyan lapszám, hogy amiben kevés híján 500 apróhirdetés jelent meg.

Az írás eredeti megjelenési helye: Filologia.hu

Dr. Bańczerowski Janusz, egyetemi tanár, az ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézet Lengyel Filológiai Tanszékének vezetője A világ nyelvi képe című könyvében a funkcionális kognitív nyelvészet alapkérdéseinek kritikai áttekintését adja.

Bańczerowski Janusz könyve nem egy könyv, hanem könyvek füzére, rövid, szabatos, de lassan olvasható könyveké. Azért nevezem könyveknek az írásait a szövegtipológiai szabályokat önkényesen áthágva, mert nem pusztán tanulmányok kötetéről van szó, hanem apró lexikonok egybefűzéséről.

A „tartalomjegyzék” bennem egy könyvtári katalógus benyomását keltette. Egy olyan katalógusét, ahol a kognitív, funkcionális nyelvészeti paradigma közérthető és tudományos igényű körbejárását követően, az élet alapfogalmainak (anya, apa, család, fej, kéz, föld, haza, halál) magyar, esetenként lengyel nyelvi kidolgozását találja a kognitív szemantika iránt érdeklődő kutató. A „könyvek” harmadik csoportja a különböző metaszövegbeli operátorokról szól.