Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban.

Raszkolnyikov összetévesztette magát Istennel.

Mily kár, hogy barátunk, ez a nagy költő, nem érhette meg saját emléktábláját!

Jó példa Kassák művészetére a Ló meghal verse szökőkút formája.

Baudelaire menedéke a szimbólumokkal tűzdelt világ, a borban lelte otthonát.

Tímár a nőfaló férfi prototípusa Az aranyemberben.

A revideál jelentése: rev-ideál, nem-példakép.

Pilinszky egy lánynevelő intézetben tanulta meg azt a szegényes stílust, amivel megragadta tárgyát.

Isten megteremti az embert, amivel mindenki egyetért.

Lucifer Istennel szembeszállva nem akarja, hogy az emberiség benépesüljön a földön.

Kétszáz éve, 1823. január 20-án született Madách Imre, Az ember tragédiájának szerzője.

A Tragédia az emberiség történelmének kiemelkedő jeleneteit foglalta magába, úgy, hogy ezek során az őket egybefoglaló mennyei keretjáték jelképeivel az emberi lét értelmét kísérelje meg kifejezni.

Madáchnak szerencséje volt. E burokban született remekmű megkapta más nagyoktól mindazt, ami létrehívójában csak az ihletettség felfokozottsága idején volt teljes értékű. Arany páratlan türelemmel és tapintattal úgy simította át a drámai költemény szövegét, hogy az zavartalanul kerülhetett az élőnyelv áramlásába. Paulay Ede észrevette a Tragédiában rejlő kivételes színpadi lehetőségeket, színre vitte, s útjára indította a magyar színházi élet eleven fejlődésében. Zichy Mihály pedig olyan illusztrációkat készített hozzá, amelyek a színházhoz nem jutó olvasók képzeletében is maradandó hatással idézték fel a mű történelmi és kozmikus látomásvilágát.

Valószínűleg megint olyan remekművel gyarapodott szótárirodalmunk, amely nem részesül majd kellő elismerésben. Előző idegenszó-tárunk, Bakos Ferenc szintén méltán népszerű munkája ugyanis, minden erényével együtt sem terjedelmében, sem színvonalában, sem pedig információgazdaságában nem ér még nyomába sem ennek a remek kötetnek. Még sorolni is nehéz, mi mindenben hoz újat a korábbi próbálkozásokhoz képest Tóthfalusi István szótára: Terjedelmében – 28 000 címszó majd ezer oldalon – mindenképpen. A címszavak feldolgozottságában szintén – hiszen nemcsak értelmezést, hanem kiejtési útmutatót, sokszor a közvetítőnyelvekre és a köztes alakokra is utaló eredetmagyarázatot is ad. Ám meg kell említenünk a kitűnő, korrekt és minden nagyképűségtől mentes előszót, a tudományos megbízhatóság és az érthetőség közt megtalált ideális egyensúlyt, a biztos nyelvérzéket (mert hasonló kiadványok esetében csakis ez használható), amellyel a szerző eldöntötte, melyik szó tartozik szótárába, s melyik nem, a feldolgozott réteg- és szaknyelvek diakrón és szinkrón sokszínűségét, az összetett és képzett szavak feldolgozásának világos szerkezetét, a helyes nyelvhasználat módjára vagy az elterjedt forma esetleges helytelen mivoltára való igen hasznos utalásokat, az azonos szócsaládhoz való kapcsolódások jelzését, vagy éppen az idegen szavak helyesírási problémáinak, lehetőség szerint következetes, magyaros – de sosem zavaróan magyarító – megoldásait. Aki pedig éppoly szerelmese a nyelvnek és a szavaknak, mint Tóthfalusi István, nem csupán szótárként forgathatja ezt a csodálatos kötetet, hanem érdekfeszítő olvasmányként is elmélyedhet benne. A nyelvek gourmandja, az igazi philologosz ugyanis nyilván mélységes gyönyörségét leli majd az olyan szavak magyarázatában, sőt puszta ízlelésében is, mint a „sirventes”, a „luciferáz”, a „cupringer”, az „ogam”, a „svarumlénia” vagy a „goliárd”.

Tótfalusi István: Idegenszó-tár

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban.

Első vázlatpontom: A tragédia; második: Bánk bán megszületése

Személyesen sajnálom, hogy Ady Endre nem érte meg a Tanácsköztársaság győzelmét, életével rászolgált arra, hogy nyugodtabban haljon meg a dicsőséges 133 nap valamelyikén.

Petőfi az Alföldet úgy írja le, mintha madár lenne.

A nők minden dologra alkalmasak, de szervezetük másra is szükséges.

Őseink nem éltek a haláluk napjáig, mert rendszerint előbb elestek a csatában.

Eredetileg megjelent: Magyar Tudomány 184 (2023), 4, 547–549. o.

Egy kultúra világszemlélete, tapasztalata és sok sajátossága megjelenik a nyelvében, s ez megfordítva is így van, egy kultúra nyelve meghatározza, hogy képviselői miként látják a világot, hogyan állnak hozzá a különféle jelenségekhez, mily módon értelmezik őket. Ez természetesen Kínára is igaz, ahol a kultúra és a nyelv kapcsolata különösen szoros, s ahol a külső szemlélő helyzetét nagyban nehezíti, hogy a kínai kultúra és nyelv gyakorlatilag végtelen – minél elmélyültebben tanulmányozza ezeket valaki, annál inkább rájön, hogy mennyi mindent nem tud még, s mennyire reménytelen vállalkozásba is fogott. (Ez természetesen minden nyelvvel és kultúrával így van, de a kínai tényleg nehéz eset, bármilyen felkészült is az ember – ahogy a kínai fogalmaz, „akármilyen hosszú az ostor, nem ér el a ló horpaszáig”.) A nagyjából három és fél ezer éves folyamatos írásbeliség, illetve az írott szövegek, az irodalom és a bölcselet páratlan kultusza miatt a rendelkezésünkre álló nyelvi anyag óriási, így ha a nyelven keresztül próbáljuk megközelíteni a kínai kultúrát, bőségesen lesz miből dolgoznunk, ugyanakkor a mennyiség természetesen számottevő akadályt is jelent.

A kultúrák fontos nyelvi megnyilvánulásai a frazémák, állandósult szókapcsolatok, amelyek éppen a kultúrák sajátosságai miatt rögzültek az adott módon. A frazémák – szólások, mondások, szállóigék, helyzetmondatok stb. – jóval többet árulnak el az őket használó népek hagyományairól és életéről, mint a szavak, hiszen komplexebb összefüggéseket fogalmaznak meg. A magyar „Csáki szalmája” vagy a kínai „szarvasra mutat, lónak mondja” (kb. „a csillagot is lehazudja az égről”) kifejezések konkrét tapasztalatokat és mentalitásokat öntenek nyelvi formába, amelyek lehetnek nép-, nyelv- vagy helyspecifikusak, de lehetnek kultúrától függetlenek is. Ezért a frazémák kutatása mind a magunk, mind a mások kultúrájának, mind pedig az általános emberinek a megismeréséhez rengeteget tehet hozzá.

Az archaikus világlátásban az emberek, állatok, növények, hegyek, vizek, természeti jelenségek stb. neve sokkal többet jelentett, mint egyszerű megkülönböztetést, eligazodást a világban: a név a léttel való mély és sokoldalú kapcsolatot jelentette, és azonos volt hordozójával; kiejtése egyenlő volt maga a nevezett megidézésével. Ezt jól rekonstruálhatjuk a szájhagyományban ránk maradt mítoszokból, mesékből, a régi írásos emlékekből. A névadás múltjának kutatása az ősi természeti világlátás és világkép jobb megismeréséhez vezet, rádöbbent arra, hogy mai kapcsolataink mélyén is lappangva, rejtve ott vannak a régi jelzések.

A névadás a létbe való bejegyzés

A káosznak, a nemlétnek nincs neve. A lét előtti nemlétet, a káoszt a Gilgames néhány kezdő sora így fejezi ki (Rákos Sándor fordításában):

Midőn fönn az ég nevetlen
S alant a föld szintazonképp
…
Név nélkül szunnyadt a sor is,
Betöltetlen várt a végzet.

Ugyanezt sugallja több más ősi teremtésmítosz is. Egy ausztráliai törzs szerint Sólyomsas embereket alkotott. A vadászrítusok és táncok kísérte művelet utolsó mozzanata az volt, hogy mindegyik embernek nevet adott. A csendes-óceáni Gilbert-szigetek teremtésmítosza szerint Nareau isten azáltal teremtette a világot, hogy kimondta: „Itt van a föld. Itt van az ég. Fény az égen, fény mindenütt.” A teremtés a zsidó teremtésmítosz szerint is úgy megy végbe, hogy Isten megnevezi azt, amit teremt. A többi élőlénynek azonban az ember ad nevet, és „amely nevet adott az ember minden baromnak, az ég madarainak és minden mezei vadnak, az annak a neve”.

A névadás, a személyek, élőlények és tárgyak megnevezése tehát egyet jelent a „teremtéssel” vagy az újrateremtéssel. De elgondolkoztató az archaikus felfogásnak egy másik sugallata is: nevezetesen az, hogy az egész világ: emberek, állatok, folyók, az ég és a csillagok, az egész univerzum nem valami távoli idegenség, hanem az a bensőséges és otthonos közeg, amelyben él. Ezért a természeti ember mindennek nevet ad. Még pontosabban a névadás egyszersmind megszemélyesítés is. Hiszen nem tudja felfogni a fa, a hegy, a folyó absztrakcióját; számára csak bizonyos nevű fa, folyó, hegy létezik. Ez a fajta névadás nem azonos a modern ember amaz igyekezetével, hogy a dolgok megnevezésével jobban eligazodjék a világban. De még a modern emberben is maradt valami az ősi hajlamból, amikor például nevet ad a tájfunoknak (és enyhe célzással mindig női neveket).

A Katrina hurrikán 2005. augusztus 28-án

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban.

Gorkij beiratkozik a kazanyi egyetemre, ahol megismerkedik a munkásosztállyal.

Katona József itt született, a róla elnevezett utcán.

Arany János bemutatja Toldi szerény házát és kertjét, amit már felvert a perje, és az idő vasfoga megrugdosott.

Ádám hiába ugrik már le, az emberiség úgyis megvalósul.

Eredeti megjelenés: Finnugor Világ, 2007. június, 28-30.

A kilencvenes évek eleje óta egyre hevesebb vita folyik magyar nyelvterületen a nyelvrokonságról: a régebben főleg emigráns körökben tapasztalható uralisztikaellenes hangulat a rendszerváltás óta átterjedt Magyarországra és a magyarok lakta területekre is. Elsősorban az értelmiség soraiból – mérnökök, orvosok, régészek, történészek stb., és újabban sajnos tanárok is, akik persze az ifjabb nemzedéket is „megfertőzik” – cáfolják egyre többen az elmúlt 100–150 évben elért, a magyar nyelv eredetére vonatkozó kutatások eredményeit, habár nyelvészettel – főleg történeti nyelvészettel – tudományos módon nem foglalkoznak.

Legfőbb ideje tehát olyan érvekkel a nyilvánosság elé lépni, amelyeket a laikusok is megértenek. Ez voltaképpen az Etimológiai szótár (a továbbiakban: EtSz.) célkitűzése: „Elsődleges célunk az, hogy a magyar szókincs elemeire irányuló eddigi magas színvonalú etimológiai kutatásokat összegezzük a művelt nagyközönség igényeinek megfelelően egyetlen kötetben” (XI).

A szótár bevezetője (VII–XIII) több alfejezetből áll: „Etimológiai szótáraink áttekintése” (VII–X), amelyben a szerkesztők felsorolják és röviden jellemzik az EtSz. forrásait; „A magyar szókincs eredet szerinti csoportosítása” (X–XI), amelyben több érdekes statisztikai adatot közölnek, pl.: „Nyelvünkben összesen [...] mintegy 700 uráli, finnugor és ugor eredetű tőszó található, melynek hozzávetőlegesen a fele finnugor, egy-egy negyede pedig az uráli, illetőleg az ugor korra vezethető vissza. Adatolható ősi szavainknak ma 89%-a köznyelvi, 9%-a nyelvjárási, 2%-a pedig kihalt, illetőleg elavult szó” (X); fel vannak sorolva a legfontosabb jövevényszórétegek, valamint további irodalom is. Ez után következik „Az Etimológiai szótár elé: célkitűzés és jelleg” (XI–XII) című alfejezet; végül egy kis útmutató az egyes szócikkek felépítéséhez (XII–XIII).

A bevezetőt egy általános irodalomjegyzék követi (XIV–XVIII), amely terjedelmét tekintve bizony könnyen áttekinthető, de a legfontosabb művek fel vannak benne sorolva. (Három olyan etimológiai szótárt említenék meg, amelyet érdemes lenne figyelembe venni, ha az EtSz.-t egy újabb kiadásra átdolgoznák: a) Slovenski etimoloski slovar. 2., pregledana in dopolnjena izd. Modrijan. Ljubljana 2003; b) Etimologiceskij slovar' slavjanskich jazykov, Akademija Nauk SSSR, Institut Russkogo Jazyka. Pod red. O. N. Trubaceva; 1974 c) Kluge, Friedrich: Etymologisches Wörterbuch der deutschen Sprache. Bearb. v. Seebold, Elmar. 24. durchges. u. erw. Aufl. 2002 vagy egyik korábbi kiadását).

A nyelvemlékek közül a nyelvtörténet szempontjából legfontosabb glosszákat, szójegyzékeket és összefüggő szövegeket – Ibn Rusztafa X. században írt könyvétől az 1600 körül keletkezett Brassói Latin–magyar Szótártöredékig (XVIII–XIX) – közlik a szerkesztők, valamint a hangjelölést tárgyaló fejezetben megadják a leggyakoribb (latin és görög) betűk, mellékjelek és egyéb szimbólumok írásmódját és hangértékét (XX–XXI).

Zaicz Gábor (fõszerk.): Etimológiai szótár

Egy ideje a sajtó nyelvében járványosan terjed a hogy kötőszó indokolatlan mellőzése az alárendelt mondatok éléről. Mintha valaki vezényszót adott volna ki, minden tollforgató haptákba vágja magát, és habozás nélkül engedelmeskedik. Nyomukban pedig azok, akik a rádióban vagy a tévében szólnak, nyilatkoznak, vitatkoznak.

Lássuk ennek néhány példáját a sajnálatosan sok közül: A kérdés csak az, az állam parlamentje és kormánya miért nem képes a lakosság biztonságát és boldogulását szolgálni. Az újságírónak ebben a mondatban kihagyott az ébersége. Minden ok nélkül elmellőzte a hogy kötőszót, amely a vesszőnél hatékonyabban figyelmeztet rá, hogy új tagmondat (ez esetben állítmányi alárendelt mondat) kezdődik, ezenfelül előidézett egy zavaró és rossz hangzású szótalálkozást (az, az).

"A kérdés csak az, hogy az állam parlamentje és kormánya miért nem képes a lakosság biztonságát és boldogulását szolgálni."

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban.

Ady Endre Góg és Magógjában versszakonként le lehet bontani a hősi múltat.

Lenin azért lett Lenin, mert nem Szibériába deportálták, hanem Nyugatra száműzték.

Petőfi versei között a líra a fontosabb.

II. Józsefről elmondhatjuk, hogy – sajnos – a felvilágosodás neki nem jött össze.

Villon úgy érzi, hogy az ő nyílt magatartása sokkal értékesebb, mint a többi emberé, akik ugyanazt csinálják, mint ő, csak nem nyíltan.

A Himnusz erős sora, hogy „Általad nyert szép hazát Belzebúbnak vére”.

Krisztus a mégis morál megtestesítője, mert keresztre feszítették, de mégis visszatért.