Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
Sajnos a Szókincstár még nem jelent meg 1984-ben, amikor Gyimóthy Gábor e versét írta, valószínűséggel ő is a TINTA Szókincstárát használta volna.
(képek forrása: internet)
Anya-nyelv-csavar alátét nélkül.
TINTA blog
Egy »újszó-holista« vallomása | Minya Károllyal az új szavakról
Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Tinta Könyvkiadónál az Új szavak II. című kötet. A gyűjtemény számos kérdést vet fel a nyelv szókincsének változásával, gazdagodásával kapcsolatban. Erről is kérdeztük a szerzőt, Minya Károlyt.
Szokatlan egy könyv címében a római kettes. Mire utal?
Természetesen arra, hogy az Új szavak I. folytatása, és bízom abban, hogy meg fog jelenni a harmadik, negyedik rész is. Úgy gondolom, hogy újszó-alkoholista (vagy újszó-holista?) vagyok, egyszerűen mértéktelen módon iszom a szavakat. Gyűjtöm, sőt ismerőseim is ezekkel ajándékoznak meg (ha nem is a születésnapomon). Szerintem ezek gyűjtése számomra élethosszig tartó program. A kötet alcíme még közelebb visz a tartalomhoz: Nyelvünk 800 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal.
Egy bibliomán ember kalandjai
Azaz, hogyan jutottam hozzá A jó élet módja című kis könyvhöz
Lassan már öt éve lesz, hogy egy január végi napon rendhagyó magyarórát tartottam Pécsett. Hazafelé a pesti vonat indulásáig volt még időm, így bementem a főtérről nyíló Ferencesek utcájában lévő Bagolyfészek antikváriumba. Korábbi látogatásaimból tudtam, hogy a bejáratot belülről egy hatalmas, lusta kutya torlaszolja el, hát óvatosan nyitottam be, aztán a jószágot félve átléptem. Látásból ismertük egymást a bolt tulajdonosával, el is beszélgettünk a könyvszakma aktuális eseményeiről, és megtárgyaltuk a használt könyvpiac legújabb történéseit. Közben nézelődtem, kíváncsian vettem le a polcról egy-egy könyvet. Hirtelen megakadt a szemem egy tenyérnyi fehér kötésű kötetecskén a bejárattól jobbra lévő polcon. Annyit sikerült megállapítanom, hogy középkori magyar szövegeket tartalmaz, a címe A jó élet módja, 1943-ban adta ki a Szent István Társulat. Vívódtam, hogy megvegyem-e. Féltem családom rosszindulatú pillantásaitól, és megjegyzéseitől, hogy ,,Minek kell neked ez a könyv?''. Bár nagyon szerettem volna, mégsem vettem meg. Már a vonaton hazafelé nagyon megbántam, hogy nem csaptam le a kis kincsre. Annál is inkább bánkódtam, mert bizony ezt a kis könyvet, még zakóm belső zsebébe is egy-két hónapra el tudtam volna rejteni, várva azt az alkalmas családi pillanatot, mikor nagyobb rosszallás nélkül előhúzhatom odahaza.
Aztán teltek-múltak a hetek, hónapok, el is felejtettem a nagyon vágyott kis könyvet. De aztán a nyár végén, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete az éves vándorgyűlését éppen Pécsett tartotta, az akkor vadonatúj Tudásközpontban, ahova a TINTA Könyvkiadót is meghívták, hogy állítsa ki az újdonságait a konferencián. (2011-es facebook-bejegyzésünk itt olvasható.)
Gentile da Fabriano Királyok imádása Firenze, Uffizi-Képtár
Lyka Károly híres művészettörténész írása
Umbriai festő, teljes neve Gentile di Niccolo di Giovanni Mazzi, született Fabrianóban a XIV. század harmadik harmadában, meghalt Rómában 1427-ben. Működésének színhelye Velence, Brescia, Fabriano, Firenze, Siena, Oriveto, Róma: e hét városban kifejtett munkásságáról azonban nem kapunk teljes képet, mert nagyszámú freskói csaknem kivétel nélkül megsemmisültek és csupán oltárképek maradtak ránk, amelyekről művész-egyéniségére következtethetünk. E műveinek stílusa mintegy összeköti a XIV. és XV. századbeli olasz képírást, hangjuk a mesemondó, novellázó hangja, előadásuk gazdagságra törekvő, bőbeszédű, kompozícióinál nem monumentális egyszerűséget keres, hanem az élet dús változatosságát kívánja hangsúlyozni s mindent bőséges dísszel tetéz, nem riadva vissza e törekvés közben a zsúfolástól sem. Jacopo Bellini révén, aki tanítványa volt, kétségtelenül hatott a velencei festészet kialakulására.
Gentile rendkívül becsült mester volt korának. A velencei tanács nemcsak történelmi képek festésével bízta meg, hanem különös kitüntetésképp megengedte neki, hogy a velencei patríciusok ruháját viselhesse. E művei tűzvésznek estek áldozatul. Mindjárt utána nem kisebb úr, mint Pandolfo Malatesta bízta meg egy kápolna kifestésével. Ezt egy évszázaddal ezelőtt lebontották. Ekkor lépett megrendelői sorába V. Márton pápa, akinek udvari festője lett. Közben Firenzében a Srozziak, Quaratesik számára festett oltárképeket. A pápa megrendelésére freskókkal díszítette a Lateránt. Egy átépítés ezeket is tönkre tette. Magának a pápának arcképét is megfestette tíz bíboros társaságában. Ez a mű is elpusztult. Ugyancsak Rómában egy Madonna-képpel ékesítette a S. Maria Nuova-templom egyik lunettáját: a templom átépítésekor elenyészett ez is. Sőt ugyanott elpusztult magának a mesternek sírja is. Az egykor nagyra becsült festőt még haló poraiban is üldözte a végzet.
Az a körülmény, hogy sok évet töltött fényes udvartartásokban, előkelő megrendelők körében, megmagyarázza, hogy a díszes ruha, a nehéz brokát, a hímes szövet miért kerül életet második felében oly dúsan képeire. Ezek az elemek érdekes arabeszkekkel tetézik ábrázolásait, amelyekben annyira kedve telt, hogy szívesen helyezte át a bibliai történeteket a saját korába. Nem egy ily műve festői érdekességén kívül még kitűnő adattár gyanánt szolgálhat azoknak, akik a XV. század elejének divatja iránt érdeklődnek. Akik a sokféle európai és amerikai gyűjteményekbe szétszórt oltárképeit tanulmányozhatták, megállapították róluk, hogy azokon Gentile ama vallási miszticizmusnak adott hangot, amelyet a ferencrendiek egész Olaszországban oly népszerűvé tettek. Azokon nem annyira egyéni ihlettség, mint inkább a kornak egy széles medrű lelki irányzata ölt testet.
Képünkön gazdag részletekre darabolt tájban ül a Boldogasszony, ölében a kisded Jézussal, aki elé hosszú és díszes menet élén járul a három napkeleti bölcs. Valósággal fejedelmi felvonulás ez, apródok, csatlósok, udvari nép egész tömegével, az akkor divatos díszruhákban. Ezeknek pompáját a legrészletesebben mutatja be nekünk, brokát, selyem, skófium az utolsó öltésig kidolgozva, a királyok koronái, az ajándékul hozott ötvösművek, a gazdagon szerelt lószerszám mind az akkor elképzelhető legpompásabb kiadásban, de egyben a legrészletezőbben megfestve. Gentile nem volt fukar az arany alkalmazásában s ez némi ódonszerűséget visz képébe. A gazdagság és bőség vágya arra viszi, hogy magában a főjelenetben ember ember hátán tolong s nincs ott egy tenyérnyi helyecske, amelyet ne használna fel a formai gazdagítására. Jó novellázó módjára szereti a változatosságot: nem találunk itt sem két egyforma arcot, sem két egyforma föveget, ezentúl pedig meggyarapítja képének bőségét az állatok mindenféle fajtájával: lovak, tehén, szamár, öszvér, majmok, kutya, teve, leopárd, sólyom, galambok alakja keveredik az emberalakok közé, játszi tereferélő kedvében egy gyíkocskát kúsztat fel a falon. Mintha egy vázlatkönyv minden érdekes feljegyzését ki akarná rakosgatni képén. Nagyon tanulságos ily szempontból a háttér, ahol szinte mikrometrikus hajszálélességgel kapjuk várak és városok képét, tengeröböllel, ringó gályával, sziklákkal, kertekkel, viruló berekkel, a fejedelmi menet teljes képével. Formáról formára, színről színre vezeti a néző szemék, mint egy finom causeur, aki bőségesen gondoskodik érdekes, új dolgok elmeséléséről s egy percig sem untatja azt, aki reá bízta magát. Ezen a kereten belül a piktori érdekességek egész sorát kínálja, oly dolgokat, amelyek e kép keletkezése idején, tehát a quattrocento második évtizede körül művészi újdonságszámba mentek: perspektivikusan állít be arcokat, mintha gyönyörködnék e probléma megoldásában, a rövidülések által előállott új hatásban. Figyeljük meg, mint igyekszik azon, hogy változatossá tegye a hét paripa formáját: elölről, hátulról, oldalt, majd meg rövidülésben komponálja bele a képbe s nincs köztük kettő sem, amely egyforma színű volna. Vannak érdekes, eddig még meg nem kísérelt mozdulat-motívumai, így a csatlósé, aki a szürke paripát vezeti, így a teljes rövidülésben rajzolt apród, aki leoldja az aranyruhás fejedelem sarkantyúját. Ez a korai renaissance hangja, felfedező öröme, tavaszi viruló kedve.
Egy ily művészet természetszerűen nem törekedhetett szerves és tömör kompozícióra. A cselekmény főjelenete szerényen a kép balsarkába került, viszont a kép többi, túlnyomó részét a díszes menet érdekességei foglalják el, amelyek révén szinte belekerülünk egy XV-ik századbeli fejedelmi vadászkirándulásba, mint amilyeneket Gentile, a Malatesták és a római Kuria udvari festője nem egyet láthatott. A biblia ősrégi legendája igazi renaissance-módra átengedi a főhelyet az élet hímes valóságainak.
Lyka Károly
Forrás: Klasszikus képtár. A festőművészet legkiválóbb alkotásainak gyűjteménye színes műlapokon. Renaissance mesterek. 60 színes műlap.
A képeket kísérő, magyarázó szövegeket írták: Divald Kornél, Elek Artúr, Éber László, Farkas Zoltán, Lyka Károly.
Budapest, 1928. Győző Andor kiadása. 32 x 41 cm.
A szerencselovag szerencsét hoz? Avagy az angyaltól a zárdaszűzig.
Formabontó könyvajánlás
Elhangzott 2015. december 15-én a TINTA Könyvkiadó karácsonyi könyvbemutatóján az MTA Nyelvtudományi Intézetében
Dormán Júlia – Kiss Gábor: Tulajdonságszótár. 3150 személyleíró szó magyarázata és ellentéte, valamint fogalomköri csoportosítása. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2015.
A főiskolán hallgatóimmal beszélgetve gyakran előfordul, hogy meg kell kérdeznem, mit jelent, amit mondtak illetve az sem ritka, hogy közönséges, durva kifejezéseket használnak. Ilyenkor vagy fejcsóválással, vagy szóban is jelzem nekik, hogy ezt helytelenítem. Sokszor értetlenkedve kérdeznek vissza, hogy ebben mi a kifogásolandó. Erre jellemző példa az általuk oly gyakran használt kifejezés a „szívás”, ami szerintük nem hordoz negatív tartalmat. Talán két hete történhetett: egy konfliktushelyzetről beszámolva az egyik hallgatóm mesélte, hogy ő a másik féllel szemben nem akart "púposkodni". Csodálkozva néztem rá, mert ezt a kifejezést még nem hallottam és meg is kérdeztem, hogy mit jelent. "Hát, hogy nem fogom cikizni őt" válaszolta. Újból visszakérdeztem, hogy nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni a másikat, azaz nem akar kellemetlenkedni? Igen, erősítette meg az én magyarázatomat.
Ezen előzmények után pár nappal később kaptam meg Kiss Gábor felkérő levelét a Tulajdonságszótár bemutatására.
Dormán Júlia – Kiss Gábor: Tulajdonságszótár (TINTA Könyvkiadó, Budapest, 2015.)
Kíváncsian vártam a könyvet, hiszen már több Kiss Gábor által szerkesztett A magyar nyelv kézikönyvei sorozatban megjelent szótár is segíti publikációs munkámat, illetve ajánlásomra már hallgatóimét is. Hamarosan kezemben tarthattam, a Tinta Könyvkiadó által megjelentetett Tulajdonságszótárt. A könyv előszavának olvasása közben felelevenedtek bennem a fentiekben leírt előzmények.
Milyen állat volt Róbert Gida?
Milne felejthetetlen mesehőse, Micimackó “gazdája” az író fia, Christopher Robin volt. A magyar mesében a kisfiú neve Róbert Gida lett. Milyen állat lehet a gida? Lehet: fiatal őzike (fiú és lány egyaránt), lehet fiatal fiúkecske (a fiatal kislány kecskét már gödölyének nevezzük), és lehet fiatal zerge is. Őzgida, kecskegida, zergegida. Sohasem fogjuk megtudni, hogy Karinthy Frigyes, a fordító (egyesek szerint persze nem is ő, hanem nővére, Karinthy Mici a mese igazi fordítója) melyik állatra gondolt ezek közül. Persze lehet, hogy egyikre sem, csak valami fiatal „kölyökfélére” úgy általánosságban.
Forrás: http://www.disney.hu/micimacko/
December hónapban született neves magyar nyelvészek, szótárírók
December hónapban született neves magyar nyelvészek, szótárírók életrajzai a "tovább olvasom" gombra kattintva olvashatók.
Emlékmorzsák Lőrincze Lajosról, a retró (?) emberről
Száz éve született Lőrincze Lajos. Ebből az alkalomból emlékkönyvet mutattak be Veszprémben. Kiss Gábornak, a TINTA Könyvkiadó igazgatójának Emlékmorzsák Lőrincze Lajosról, a retró (?) emberről címmel jelent meg visszaemlékezése a kiadványban. Az alábbiakban közreadjuk Kiss Gábor írását.
Forrás: anyanyelvapolo.hu
Az angol vagy a magyar közmondások a jobbak?
Van kedvenc közmondásotok?
A magyarok szeretik a szólásokat, közmondásokat – az ezekkel foglalkozó kiadványaink népszerűségéből legalábbis erre következtetünk. És miért is ne szeretnénk mi, magyarok a közmondásainkat, hiszen olyan gazdag szólásaink tárháza, hogy abban mindenki megtalálhatja a számára kedves darabokat.
Akár nyelvi játékokra is ihlethetnek a közmondások. Grétsy László nagyszerű könyvében, Nyelvi játékaink nagykönyvében találhatunk nem egy ilyen jellegű játékot. Gyárthatunk például anagrammákat egy-egy ismert közmondás betűinek felhasználásával (Olcsó húsnak híg a leve. –> Hol cúg van, ott a ló is kehes.), alliterálóvá is alakíthatjuk őket (Jó pap holtig tanul. –> Agilis atya aggkoráig acélozza agyát.), de ezeken kívül is számos agytornáztató lehetőség adódik – további játékokért tessék felütni a könyvet!
Most azonban kicsit más irányba, méghozzá az angol közmondások irányába fordítsuk a figyelmünket! Az alább következő képek egy régi könyvecskéből származnak, amelyben angol nyelvű közmondások voltak fölsorolva, képekkel illusztrálva és egy-egy versikével kiegészítve. Most 13 darabot mutatunk be az angol közmondások közül, megadva a szövegek hevenyészett fordítását is.
A bátor keveset szenved, a gyáva sokat.
Két fiú csalánokhoz téved,
Egyikük bátran megmarkolja őket, fájdalmat nem érez;
A másik félelemtől reszket, s nagyon szenved:
A legkisebb érintésre óbégatni kezd.
Hogyan nevezzelek?
legjobb vendéglőneveinkről
A jó vendéglőnév és hagyományos patikanév jelzős szóösszetétel, amely azonban egy-egy konkrét cégérre vezethető vissza. A cégér a vendéglátóipari tevékenység művészi kivitelű jelvénye, amelyet a mesteremberek házuk vagy műhelyük utcai homlokzatára helyeztek vagy a bejárat fölé rúdra akasztottak. E középkori céhes világban kialakult megjelölés utalhat a mesterségre (péknél perec, kádárnál vagy csaplárosnál hordó, szabónál olló, lakatosnál kulcs stb.), de lehet másféle is, például zoológiai (oroszlánok, lovak, bikák, griffek, sasok stb.) vagy mitológiai eredetű. A budai szőlőtermelő gazdák venyigecsomóval jelezték a borkimérést. A reformkorban csaknem valamennyi pesti cukrásznak a mitológiából vett boltcímere volt. A mitológiai alakok közül a XIX. századi budai Friedl Ferenc Ede Flóra és pesti Fischer Péter Hébé alakját választotta cégérnek. A cégér készülhetett fémből, fából, kőből, kerámiából, szobor vagy dombormű formájában.
