Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő fiadnak,
Anyám, soká, örökkön él.

Egész úton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?

S a kis szobába toppanék.
Röpült felém anyám.
S én csüggtem ajkán szótlanul,
Mint a gyümölcs a fán.

A földön nekem van
Legszeretőbb anyám!

Lenn az alföld tengersík vidékin,
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadult sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!

Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Ne ily halált adj, istenem.

********

Haladni vágyunk; de haladhatunk?
Én istenem, milyen golyhók vagyunk!
Lábunk szabad, de a szemünk bekötve.
A szellem rab, s mi fönn tartjuk nyakunkat,
S szabad nemzetnek csúfoljuk magunkat!
Szolgák vagyunk, rabszolgánál szolgábbak,
Megvetésére a kerek világnak!

Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
„Ej, ráérünk arra még!”

Hallgass meg engem, édes Istenem!
Teremtsd egészen újjá e hazát.

Magyar vagyok.
Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy területén.

Haza csak ott van, hol jog is van,
S a népnek nincs joga.

Hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!

Megint beszélünk, s csak beszélünk,
A nyelv mozog, s a kéz pihen;
Azt akarják, hogy Magyarország
Inkább kofa, mint hős legyen.

Magára hagyták, egymagára
A gyáva népek a magyart.

********

Megfagy a szív, ha nem szeret;
És ha szeret, megég.

Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál.

Emelj föl magadhoz engemet,
Fogadd el neked szánt lelkemet.

Most is olyan forrón és lángolóan szeretem a feleségemet, mint hajdanában nőtlen koromban, pedig már egy hét múlva két hete lesz, hogy megházasodtam.

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy,
Csak hogy lényeink egyesüljenek.

Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!

A szerelem mindent pótol, s a szerelmet
Nem pótolja semmi.

Szeress, szeress, mint én szeretlek téged,
Oly lángolón, oly véghetetlenül,
Áraszd reám a fényt s a melegséget,
Mely Isten arcától szívedbe gyűl.

Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett!

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.

********

Az egyszerűség az első és mindenek fölötti szabály.

Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó, és szerintem szép is.

Előttem minden ember annyit ér, amilyen értékű a szíve.

A szeretet örök, mint az Isten; a bámulat mulandó, mint a világ.

Várhattok-e igazságot a magatok részére, ha nem vagytok igazságosak mások iránt.

Születésemkor a sors az őszinteséget bölcsőmbe tette pólyának, s én elviszem magammal a koporsóba szemfedőnek.

Hogysem tíz barátot szerezzek képmutatással, inkább szerzek őszinteségemmel száz ellenséget.

A képmutatás könnyű mesterség, minden bitang ért hozzá; de nyíltan, őszintén, a lélek mélyéből szólni csak a nemesebb szívek tudnak és mernek.

Hadd vesszen el az élet, ha a becsület marad.

A becsülettől soha el ne térj.

Tenger a pénz, melyben elsüllyed
Sok hajó: elv, jellem, becsület.

********

Egy-e a lélek és a test?
Honnan jövénk, hová megyünk?
Elalszik-e a sírba’, vagy
Új lángra lobban életünk?

Lelked ruhája
csillagsugárból szőtt fényes palást.

Nem kérdem én, hogy mi leszek?
Csak azt mondd meg, hogy mi vagyok
S miért vagyok?

Teremtve van-e a világ,
Vagy örök idők óta áll?
S fog-e örökké állani,
Vagy egykor semmiségbe száll?

Megírta évmilliók előtt
A sors, mi fog történni majd?
Vagy a történet gálya, mit
A véletlen fuvalma hajt.

Az élet rövid béke s hosszú harc,
És a halál rövid harc s hosszú béke.

Elhull a virág, eliramlik az élet.

Tudod, mi a virág?
A földnek jósága;
Tudod, mi a jóság?
A lélek virága.

Egykor, ha a világ megbántott,
Kivánkozám a sírba le;
Most, éppen mert bánt, élni vágyok,
Dacolni van kedvem vele.

A bánat? Egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.

A fájdalom nem éles fejsze, melynek
Csapásától az élet fája dől.
A fájdalom féreg, mely lassan, lassan,
De nem fáradva, folyvást rág belől.

Minden Démoszthenésznél
Szebben beszél a tett.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd.
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska