Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2009. december.

Írásom címe talán azt sugallja, hogy különféle mitológiai alakokkal, esetleg nevükkel kapcsolatos kérdésekkel kívánok foglalkozni, ám ez csupán egy része a valóságnak. Arról szólok a következőkben, van-e megfelelő női egyenjogúság nyelvünkben. Csaknem fél évszázaddal ezelőtt egy idén épp száz éve született jeles író és újságíró, Feleki László ezt egy humoros írásában úgy vetette fel, hogy megkérdezte: nyelvünkben van államférfi szó, de vajon micsoda Bandáranájaka asszony, a világ első női vezetője: „Államnő? Államhölgy? Államnéni? Nyelvújítók, előre!”

Szirimávó Bandáranájaka, Srí Lanka egykori kormányzója

Nos, én nem is csupán erre válaszolok, hanem még ennél is szélesebbre tárom a kapukat, legalábbis megpróbálom. Szirimávó Bandáranájaka asszony Srí Lanka kormányzója volt, Angela Merkel pedig – hogy egy hasonló mai példát is mondjak – német kancellár. Vagyis korántsem szükségszerű, hogy minden olyan szónak, amely nyelvünkben férfira utal, legyen nőre utaló változata is. Ha ezt tennénk a nyelvbeli női egyenjogúság feltételévé, megnézhetnénk magunkat, mert nemcsak az államférfi mellett nincs államnő, hanem a közlegény, legénység, egyházfi, hazafi stb. szavaknak sincs közleány, leányság, egyházlány (egyháznő), hazalány stb. párjuk. S mit tennénk az állatvilág egyedeire, csoportjaira utaló olyan szavakkal, amelyek a hímnemű egyed nevét tartalmazzák ugyan, de általános értelműek? A fias tojásból kikelt fióka baromfi ugyan, de korántsem mindig fi! A rókának vagy a tyúknak a kicsinye is rókafi, tyúkfi (legalábbis a régi nyelvben), de ezek sem okvetlenül fiak.

Tudomásul kell vennünk, hogy nyelvünk a férfiak egykori uralma, elsőbbsége mellett tesz bizonyságot. De nemcsak nálunk van ez így, hanem számos más nyelvben is; még olyanokban is, amelyekben nemek is vannak. A francia például a táncost és a táncosnőt könnyen meg tudja jelölni ugyanannak a szónak hím- és nőnemű megfelelőjével (danseur és danseuse), de már az ’író’ jelentésű écrivain vagy a ’szerző’ jelentésű auteur szónak ott sincs megfelelő nőnemű formája, pedig – formailag – igen egyszerű volna ilyeneket képezni.

Azt azért megállapíthatjuk, hogy bár férfi és női egyenjogúságról nyelvi vonatkozásban még nem beszélhetünk, az ez irányba való fejlődés már megindult, a nyelvben ugyanúgy, mint a társadalmi életben is. Jó példa erre ember szavunk. Ez ugyan valószínűleg összetett szó, amelynek előtagja a ’nőstény’ jelentésű emse alapszavával rokon, utótagja pedig a ’férfi’ jelentésű férj szó alakváltozata, tehát megfelel a női-férfi nyelvi egyenjogúságnak, de azért jelentéstartalmát tekintve erősen érvényesült benne – s megfigyelhető még ma is – a férfihegemónia is. Faluhelyen ma is mindennapos az ember szónak csak férfiakra való vonatkoztatása, mint ahogy sok helyütt a gyerek is csak fiúgyermeket jelent, leányt nem. Az ember és a gyer(m)ek ilyenféle, férficentrikus használata azonban már kimutathatóan visszaszorulóban van. S ez mindenképpen eredménynek számít.

A továbbiakban hadd említsek meg néhány olyan szót, nevet, amely – tévedésből, tudatlanságból vagy egyéb okból – határmezsgyére került, rossz útra tévedt.

Ilyen mindjárt a cikkem címébe is kivetített Siva, amely nem köznév, hanem tulajdonnév, de mégis ideillik, ugyanis viselőjét gyakran emlegetik istennőként, sőt művészeti alkotásokban is felbukkan így. Csakhogy az óind mitológiának Siva istene nem nő, hanem férfi, sőt olyan férfi, akinek felesége is van, mégpedig több alakban is megjelenő felesége. Igaz, maga az egész hinduista mitológia s így annak egyik főalakja, Siva isten is csupán a képzelet terméke, de a közösség képzeletéé, amelyet a klasszikus eposzoktól kezdve vallásos és szépirodalmi művek végtelen sora rögzít számunkra, s e közösségi képzelet szerint Siva, bárhogy ábrázolják is, nem istennő, hanem isten, közülük is a legfőbbek egyike.

Siva-szobor

 Hasonló a helyzet Matuzsálemmel is. Újabban egyesek Matuzsálemet nőnek (is) vélik. Olvastam egy cikket, amelyben egy idős angol hölgy 115. születésnapjáról emlékeznek meg. Ez rendben is volna, ám az iménti kis tudósítás nagybetűs címe ez: Matuzsálem! Egy, az Árpád-házi királyokról szóló, egészében véve színvonalas könyvből pedig arról szerezhettem tudomást, hogy Szent István felesége, Gizella „Passauban kolostorba vonult, s mint az apácakolostor főnökasszonya halt meg matuzsálemi korban, 1060 körül.” Mivel Matuzsálem az ószövetségi hagyomány szerint a pátriárkák egyike, tehát férfi volt, furcsa egy idős nőt Matuzsálemnek nevezni, s a matuzsálemi kor megnevezés is zavaró egy nő életkorára vonatkoztatva, még ha félreértést talán nem okoz is. Talán inkább azt kellett volna írni Gizelláról, hogy „matrónakort elérve halt meg 1060 körül”.

Gizella matuzsálemi kort élt meg?

Végül egy nagyon kedves – és egyértelműen a női egyenjogúságnak a nyelvben való előretörésére utaló – példát mutatok be. Egy kedves idős olvasóm arról számolt be, hogy egyik unokája, jelesen végezve az ELTE ilyen és ilyen szakán, doktorandusz lesz. A továbbiakban már idézem sorait: „Igen ám, de ő lány. Én, ennek megfelelően, amikor legutóbb meglátogatott, büszkén és boldogan köszöntöttem az én kis doktorandámat. Bár ő nem tanult latint, megértette öreg nagyanyját, de évődve kérdezte: »Neked én randa vagyok, nagymama?«”

Hát nem remek példa? Igaz, hogy nyelvünk olykor tükrözteti azokat a nemkülönbségeket, amelyekre a latin s egy sereg indoeurópai nyelv könnyedén s természetesen utal. A kabarészámokban jeleskedő komikus mellett ott van a komika, a szerzetesnövendéket jelentő novícius mellett az ’apácanövendék’ értelmű novícia, a dublőr mellett a dublőz s még néhány. De már csak pedagógusokról, akadémikusokról, kozmetikusokról stb. beszélünk, holott nők is vannak köztük szép számmal, csakhogy mi, magyarok nem szoktuk jelezni, hogy nőről vagy férfiról van szó.

Így vagyunk a doktoranduszokkal is. A szónak nem alakult ki női változata. Talán csakugyan a randa melléknevet felidéző hangalakja, talán egyéb ok miatt. De ez ne aggassza tehetséges leányainkat, asszonyainkat! Csak tegyék a dolgukat, mutassanak példát akár a férfiaknak is, s ha célhoz értek, majd elmondhatják Vörösmartyval: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!”

Grétsy László