Újházi Ede (1844–1915) kora kiemelkedő színésze, jellemkomikus, a realista színjátszás egyik úttörője volt. (Egyes forrásokban Ujházi, Újházy néven szerepel.) 1870-től volt a Nemzeti Színház tagja, 1888-ban az Operaház játékmestere is lett. Alakjához több anekdota fűződik (Békés 1962: 103–115). Újházit kortársai Mesternek titulálták, s neki magának szavajárása, kedvelt megszólítása volt a „marha”.

Újházi Ede

Az Újházi-leves avagy Újházi-tyúkleves róla elnevezett, de legfeljebb részben általa kreált étel. Csirkehúsból (a legigazibb vén kakasból) készül, sok, nagyon finomra metélt tésztával és a leveszöldségeken kívül gombával, zöldborsóval, kelvirággal, spárgával (a gasztronómia műnyelvén: csirággal) tálalva. A Krúdy Gyula (1983: 518–523) és Nagy Endre által többször is megírt eredetlegenda szerint Újházi a Wampetits (a későbbi Gundel) Vendéglő (Bp. XIV. Állatkerti út, ma Gundel Károly út 2.) séfjével együtt alakította ki (Békés 1962: 108, Kunszery 1973, Halász 1980: 424, Gundel 1984: 21–22, Szakál 1990: 145–8, Halász & Láng 1993: 19, Draveczky 1999: 65–68, Cserna-Szabó & Darida 2007: 102–7), és a Nemzeti Színházzal szomszédos Pannónia Szállóban (Bp. VII. Rákóczi út 5.) is gyakran fogyasztotta. A Nemzeti Színház ugyanis előbb a Kerepesi (ma Rákóczi) út és Múzeum körút sarkán (1837–1908), majd a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán, a mai Blaha Lujza téren (1908–1964) működött. Anekdota témája volt, hogy a Mester mennyit fogyasztotta és mennyire unta az Újházi-levest (Békés 1962: 108).

A híres leves

A Mesternek titulált Újházi szerepelt a XX. század elején, majd az 1930-as években is Gottschlig Ágoston likőrkülönlegesség-gyárának, majd ennek cégutódjának hirdetőplakátján, kezében pohárkával, előtte a Gottschlig-rum jellegzetes üvegével, ezzel a felirattal:

Marha, mondja a Mester,
Miért nem iszol Gottschlig-rumot?,

más változatban:

Marha, mondja a Mester,
Igyál Gottschlig-rumot!

(Békés 1962: 103, Békés 1977, 2: 975, Szilágyi 1986: 49–50, Halász & Láng 1993: 19).

„Nem tudjuk kinyomozni, milyen volt az irodalomban említett Újházi-fröccs, a Krúdy-fröccs viszont 9 dl bor és 1 dl szóda összetételű, utóbbi azért – úgymond – »hogy megnevettesse a bort«” (Gundel & Harmath 1982: 322–3; nem ismerte az Újházi-fröccs összetételét Békés István sem, 1962: 108). Újabban magabiztosan szokás kijelenteni, hogy az Újházi-fröccs esetében a bort szóda helyett kovászos uborka levével öntik fel (például Cserna-Szabó & Darida 2007: 105, hasonlóan Schweighardt 2009: 225).

Zolnay Vilmos és Gedényi Mihály gyűjtése szerint a Gellért fürdő, pontosabban ennek hullámfürdője elnevezése a XX. század első felében a budapesti „fattyúnyelvben” Újházi-leves volt, mégpedig azokban az időkben, amikor már a nép birtokba vette ezt a fürdőt. Az elnevezést az indokolja, hogy ebben a „lében” is sok tyúk, azaz ‘(ledér) nő’ úszkált (Zolnay & Gedényi 1996: 48, 50).

Irodalom

• Békés István: Új magyar anekdotakincs. A századfordulótól a felszabadulásig. Bp.: Gondolat 1962.
• Békés István: Napjaink szállóigéi 1–2. Bp.: Gondolat 19772.
• Cserna-Szabó András & Darida Benedek: Jaj a legyőzöttnek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan. Pécs: Alexandra 2007.
• Draveczky Balázs (= Balázs mester): Történetek terített asztalokról és környékükről. Bp.: Pallas Stúdió 1999.
• Gundel Imre & Harmath Judit: A vendéglátás emlékei. Bp.: Közgazdasági és Jogi l9791, 19822.
• Gundel Károly: Kis magyar szakácskönyv. Átdolgozták fiai Gundel Ferenc és Gundel Imre. Bp.: Corvina 1984.
• Halász Zoltán: Gasztronómiai kalandozások Európában. Bp.: Panoráma 19802.
• Halász Zoltán & Láng György: Gundel 1984–1994. Bp.: Helikon 1993.
• Krúdy Gyula: Álmoskönyv. Tenyérjóslások könyve. Bp.: Szépirodalmi 19839.
• Kunszery Gyula: „Újházy-tyúkleves.” In: Grétsy László, szerk.: Anyanyelvi kaleidoszkóp. Bp.: Gondolat 1973: 47.
• Schweighardt Zsanett: „Bormondások; fröccs-szótár.” In: Az anyanyelv az életemben. Egy pályázat legjobb darabjai. Bp.: Anyanyelvápolók Szövetsége, Tinta 2009: 223–6.
• Szakál László: Híres emberek híres receptjei. Bp.: Zrínyi Nyomda 1990.
• Szilágyi István: Régi boltok krónikája. A pest-budai kereskedelem történetéből. Bp.: Közgazdasági és Jogi 1986.
• Zolnay Vilmos & Gedényi Mihály: A régi Budapest a fattyúnyelvben. Bp.: Fekete Sas 1996.

Kicsi Sándor András