Az ismertető Arany Zsuzsanna Kosztolányi Dezső élete (7. rész, Alföld, 2016/4) című tanulmánya alapján készült

Kosztolányi Dezsőnek az 1916-ban megjelent Tinta című kötete vegyesen tartalmaz prózát és lírát, illetve fontos szerepet kap benne a háborúellenes politika. A könyvben összesen 54 írás található, számos tárcanovella, két vers, nyolc műfordítás, valamint útirajzok és egy aforizmacsokor. Kosztolányi négy nagyobb szakaszt különített el, melyeket rövid fölvezető szöveggel vezetett be:

• Kis történelem;
• Utak, népek, városok;
• Rózsavíz;
• Vallomások.

A könyv tartalmához illeszkedik a tipográfiai megoldás: az egész kötet lényegében „időn túli” keretbe kerül. Kosztolányi szerzői intencióiról is vall, amikor kiadójával, Kner Izidorral (és annak fiával, Imrével) egyezkedik a könyv külleméről: „A könyv stílusa még bennem sem alakult ki teljesen, de óhajom lenne, hogy valahogy hangsúlyozzuk az időszerű s egyben történelmi voltát: azaz legyen régies, de a maihoz is álljon közel: ezt a célt szolgálják a modern címek, melyek alatt régies, magyarázó szöveg áll. [...] Magam részéről a Thomas Mann-féle betűket választom, melyek szépek is, régiesek is. Különösen a gyönyörű iniciálék miatt teszem ezt. Írta Kosztolányi.”

A Kosztolányi által említett „régies, magyarázó szöveg” a Kis történelem szakasznál például a következő: „Itt egy ma élő ember, ki nem ért a magas politikához és egyéb hasznos tudományhoz, elmondja, mit látott maga körül abban a korban, melyet a hozzáértők nagynak tartottak.”

Kosztolányi Dezső

A kötetben helyet kaptak tárcák is, melyek elsőként — A Hét mellett — a Bácskai Hírlap, az Élet, Az Érdekes Újság, valamint a Nyugat hasábjain jöttek. Az említett műfordítások angol, francia és olasz költők művei: Kosztolányi Shelley, Voltaire, Baudelaire átültetéseit közli a Tinta c. kötetben.

Kosztolányinak ez a munkája nem Tevan Andor, hanem a gyomai Kner Izidor kiadásában jelent meg. A Kner család vállalkozása ekkorra már jelentős eredményeket tudhatott maga mögött. Kis műhelyből középüzemmé nőtték ki magukat, 90-100 főnyi állandó személyzettel. Az 1914-es lipcsei nyomdai kiállításon aranyérmet kaptak, náluk megjelenni tehát presztízzsel is bírt. Nem tudjuk, hogy Kosztolányi mikor (és milyen apropóból) ismerkedett össze Kner Izidorral és fiával, Imrével. A levélváltások alapján kiderül: nem csak a gyomai kiadó vállalta szerzőjük pár kötetének megjelentetését, de Kosztolányi is próbálta segíteni mind Kner Izidort, mind Kner Imrét. Egyfelől reklámozta kiadványaikat — kritikákat írt az általuk kiadott könyvekről.

Kosztolányinak Kner Izidorral és Imrével való 1916-os levelezése meglehetős részletességgel tájékoztat a Tinta kiadásának előkészületeiről. „Könyvem már készen van, csak még anyagát kell összeszednem ebből a napilapból és abból a folyóiratból. Én is időszerűnek látnám a megjelenését.” 1916 márciusában a májusi megjelenés részleteit tervezik, a levonatokról és az előfizetési felhívás szövegéről egyeztetnek, illetve a tipográfia kérdéseit vitatják meg.

A képi (tipográfiai) megoldások (például az iniciálék használata, a középkori kódexek világát idéző stílus) és a szöveg egységének ideája nemcsak Kosztolányi számára volt fontos, hanem Knerék filozófiájához is illeszkedett.

A kötetből első körben 1800-at nyomtattak, ami meglehetősen nagy példányszámot jelentett. Kosztolányi ezúttal is fontosnak tartotta a megfelelő hírverést. Tárgyalt a Világ kiadóhivatalának vezetőjével is, és megállapodtak abban, hogy a kiadóhivatalon keresztül szintén zajlik a terjesztés: adott százalék fejében hirdetik a kötetet, valamint ott is meg lehet majd rendelni. Az üzlet Kner számára ugyancsak előnyös volt, így hamar meg tudtak állapodni.

A nyomdából május végén kerülhetett ki végül a kötet.

Kosztolányi a maga részéről mindent megtett, hogy „szakavatott” kezekbe kerülhessen a kötet, így saját maga hordta körbe azokhoz a fővárosi lapokhoz, amelyek szerzőitől pozitív kritikát (illetve ezzel együtt reklámot) remélhetett. Épp ezért kért erre a célra 60 példányt a nyomdától.

Bölöni György kifejezetten dicséri a Tintában olvasható szövegeket, s vele alkotójuk írásművészetét. Éles szemmel veszi észre, hogy Kosztolányi a Tintában is a publicisztikai írásait emeli szépirodalmi rangra: „A költő verse, az író novellája és regény[e] valamiképp az örökkévalóság számára készül. Elejtett, sebtiben rótt és igénytelenebb írásait, melyek a rotációs papirosára és hetilapok gyors körülfutására szántak, nem tartja hosszú életűeknek. Kosztolányi kis könyve pedig az ilyen irkafirkákat gyűjti össze, és tehetségének fényét mutatja, hogy legjobb és reprezentatív könyvei közé teheti büszkén és írói önérzetének teljességével ezt a kötetét. [...] Nincs egy hamis mondata, el nem fogadható érzése, nincs élvezhetetlen gondolata. És van világnézete. Világszemlélete a költőé, aki bármely kicsiny pont is a földön, azt a kicsiny pontot és a maga világát nagynak és egyedül értékesnek tekinti. Kicsi és nagy dolgok, politika és tudomány, problémák, melyeket gondolkozó fők adnak föl maguknak, mind megtalálják nála a kulcsot, s szempontot kapnak erős líraiságával. [...] Környezete a polgáré, de nem a burzsoáé. És minden sorban ott érezzük a magyar nyelv csodálatos zamatját és erejét, a gondolatok értékét és az írás becsületét.”

A Nyugat hasábjain Lengyel Menyhért méltatta a kötetet, aki a Nyomdafesték című szöveget emelte ki, hangsúlyozva, hogy Kosztolányi e vallomásban lényegében írói ars poeticáját adja, illetve az írói mesterséghez szükséges alázatról is beszél. Lengyel rátér a Kis történelem című szakaszra, valamint az útirajzokra is. „Amit ebből elmond és ahogy elmondja, az megint becsületére válik az igazi írónak, akinek a véres gőz nem homályosíthatja el a szemét, csak a részvét és szánalom könnyei futhatják be, amint úgy bámul az előtte érthetetlen szörnyűségekre, mint egy más világ riadt lakója”

A Népszavában Halasi Andor írt a Tintáról, „mesterien összeválogatott cikk-gyűjtemény”-nek tartja a munkát, mely „hű tükre lesz a kornak”. 

A TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztőjének, Kiss Gábornak először a könyv címe keltette fel a figyelmét. Megismerkedve a kötet szívet, lelket és szemet gyönyörködtető mivoltával döntött a reprint kiadás mellett. Örömmel és Kosztolányi Dezső iránti főhajtással nyújtjuk át ezt a mesterművet az érdeklődőknek.

* * *

Az ismertetés megjelent: Népszava, 1916. június 25., 9. oldal

Nem véletlenség a kötet címe. A tintának csinál propagandát ez a mesterien összeválogatott cikkgyűjtemény; a tintának amelyről íme kiderül, hogy nemcsak a legszínesebb, legtüzesebb folyadék, hanem az élet vére, amely a szíven és minden tagon, hajszálakon keresztül mozog s mozgat, apad és dagad, mint az érző-gondolkodó agyvelő elevenje; világit és szikrát vet – hol a vágynak, hol a játékos kedvnek, hol a megismerésnek, és sokszor, nagyon sokszor szenvedésnek.

Kosztolányi Dezső szereti a műhelyét. Az ő technikája a tinta és mint ízig-vérig művésztermészet, a gyermek kíváncsiságával és a teremtő kedv minden rakoncátlankodásával próbálja ki ennek a technikának minden lehetőségét. Mintha külön szíve és külön tolla volna, ez a műhelyjáték vérre megy, mert a tinta: vér és a toll: az elpusztíthatatlan, acélból való égő idegünk.

Olvasgatjuk ezeket a mámorban született krónikákat, aktualitásokat, merengéseket, ujjongásokat, gyönyörködünk, hogyan fodroztatja az élet hullámait, haragos habokon gördülő szelíd színes gyöngyöket, hogyan játszik, megremegő, érzékeny ujjakkal a színek és habok között; buborékok nőnek és pattannak kimeríthetetlen bőségben az ujjai alatt, és ezekből a táncos habokból egyszerre az élet mély hangja búg föl, a mélységek szívet elszorító sötét titka, a veszély, minden veszély mélységes értelme.

Egy poéta játszik előttünk. Játszik, hogy ne sírjon, obszervál, hogy ne lázadjon, és táncol, a daloló lelkek halálos ítéletével, hogy ne fájjon a szomorúságunk. Mert amit lát, az szörnyű és vigasztalan. Testvére a szenvedésnek, a szegénységnek, a sebeknek, az emberi élet minden született szerencsétlenségének. Minden örömét, melódiáját, művészi kedvét úgy üli meg az ismeretlen felhőkből pergő könnyek átláthatatlan fátyola, mint a buja színekben viruló kertet a kora reggeli dér. A melankólia szenvedő szürkeségén keresztül játszanak a színei. Szavak kertésze, aki gondos kézzel a legkülönösebb, ritka színkeverékeket ojtja világra, de minden virágban a hervadás zsákmányát látja, és a viruló életben az élet rossz sorsát bírálja meg.

Látja a fiatal katonát, aki üdén, frissen megy a halálba, liliommal a kezében; a szenvedő anyát, aki a kocsi ringó bölcsőjének mélyén, ölében viszi erős, nagy katonafiát, ártatlanságából szakadott gyümölcsét, hogy átadja a háború vak végzetének; a fecskét, aki eltéved a csúf tengeren, hadihajók között, és nem mer hazatalálni.

A szépség és finomság, amint az élet rút, kénköves tavába zuhan: ez a Kosztolányi minden mondanivalójának akcentusa. A gyönyörű élet a halál torkában.

Ez az akkord hatja át fájdalmas csevegéssel ezt a kötetét is. Anyagban pedig töméntelen dokumentumát adja annak a kornak, amelyben most minden reményünkkel és reménytelenségünkkel fulladásig benne vergődünk.

H.A.

* * *

Az ismertetés megjelent: Nyugat, 1916. 4. szám

A Goncourt testvérek naplójában adatok vannak a heroikus küzdelemről, ami az íróban – művészben – végbemegy, hogy ki bírja fejezni nem is azt, amiről képzetei és gondolatai vannak, érzéseinek szeszélyes összevissza hullámzását, hanem csak hogy azt meg bírja közelíteni – mint egy festő – amit külsőségekből, mozgásból, tájképből, színekből látott. Ez a két folytonos trainingben élő, ambíciókban fuldokló s a művészet édes mérgezésétől teljesen bódult testvérpár néha kiment alkonyatkor a mezőre s azt mondták egymásnak: most megnézzük a naplementét és le fogjuk írni. Azután hazamentek, szembeültek egy széles asztalnál, középen felgyújtották a lámpát és megpróbálták leírni azt, amit láttak. Mindent tintába fojtottak – e fekete nedvből akarták kiszivárványoztatni az életet, gyógyíthatatlan szerelmesei voltak az írás szép mesterségének. Erőfeszítéseik eredménye néhány szép lap a Charles Demaillyben és a René Mauperinben. Az irodalmi hagyatékuk azonban nem olyan értékes, mint a halhatatlan példa arról, hogy mint kell egy írónak dolgozni, milyen szentnek kell tartani a mesterségét és mennyit kell gyakorolni (mint egy zongoraművésznek, aki órák hosszáig csinálja ugyanazon futamokat), hogy tehetsége átömöljön a formákon, melyet a szegény, dadogó szavak meghatároznak.

Kosztolányi Dezsőben, aki nagyszerűen ír, sok van az ilyen igazi, fanatikus íróból, a tinta-emberből. Könyve egy fejezetét a Nyugat olvasói is ismerik, a „Nyomdafesték” a címe, páratlan őszinte és érdekes vallomásokat tesz benne arról, ami az írót zaklatja és üldözi, s ahogy saját munkájával szemben áll. Itt sokat mond el magáról és amit megtudunk róla, nagyon szimpatikus. Nemcsak formái, a szavak szép játéka, a kifejezés abszolút pontossága, a jó stílus, a rendkívüli ügyesség tették íróvá, hanem belül, a lelke mélyén is az igazi író él, hallgatódzik és figyel, aki csak jó és emberszerető lehet.

Ez teszi nagyon jelentékennyé könyvét, melyben pedig sok az olyan dolog, amiről különben nem érdemes írni. Napi témák és elfutó elmélkedések is vannak a könyvben, melyek nem alkalmasak arra, hogy az írót reprezentálják. De mindegyikben meg kell csodálni a művészetet és könnyedséget, amivel Kosztolányi tollát kezeli.

Két dolog azonban élesen és érdekesen ütközik ki a könyvből: „az utak, népek, városok” szakasz és a „kis történelem”. Az előbbit, melyben utazásairól ír, máris úgy olvassuk, mint az egykorú feljegyzéseket, rendkívüli érdeklődéssel a régi világ iránt, mikor az író szabadon járt a most feldúlt és vértől áztatott földeken, elsuhanó régi belga tájakon, velencei temetőben és sietve vetette papírra feljegyzéseit, mintha érezte volna, hogy nemsokára a vér és vas áradata és a veszett gyűlölködés szöges drótjai választják el egymástól a békés földeket. Még érdekesebb a „kis történelem”, melyben „egy ma élő ember, aki nem ért a magas politikához és egyéb hasznos tudományhoz, elmondja, mit látott maga körül abban a korban, melyet a hozzáértők nagynak tartottak.” Amit ebből elmond és ahogy elmondja, az megint becsületére válik az igazi írónak, akinek a véres gőz nem homályosíthatja el a szemét, csak a részvét és szánalom könnyei futhatják be, amint úgy bámul az előtte érthetetlen szörnyűségekre, mint egy más világ riadt lakója.

A könyvet nagyon ízlésesen és szépen Kner Izidor adta ki, Gyomán. Újra gondolkozóba ejtheti a pesti könyvkiadókat, akik közül sok máris lemaradt a gyomai nyomdász mögött.

Lengyel Menyhért

* * *

Ebből az iniciálés finom könyvből Kosztolányi csudálatos és gazdag lírája árad. Mintha különös hangszer zengene egy esőtől friss május délután: halk, egyéni, ritka melódiák zsonganak fülünkben. De az élet forró és fekete hullámai is áradnak ebben a könyvben, könnyesen és a szenvedély izzásában, ahogy egy igazi költő szívén áthömpölyögtek. Kosztolányi írásainak sajátos színe és muzsikája pompázik ezekben a rövidebb és hosszabb följegyzésekben. Mindvégig mint valami égő piros szín, világít át a mondatokon – e ragyogó transparenseken – a költő nagy és forró szívének vérpirossága. Elolvasva ezt a sokszínű könyvet, e megkapó és pompás írásokat, sietve vesszük elő a „Kisgyermek panaszait”, az „Ősi koncert”-et, hogy a szívünk újra és újra megteljék azokkal a sejtelmes hangulatokkal, amiket a gyönyörű strófák árasztanak, hogy újból teleszívjuk magunkat, a költő szavainak felejthetetlen illatával és ízével.

Kosztolányi Dezső tintája különös színű, misztikus folyadék. Az élet minden színe és sugárzása ömlik a kalamárisából. Író, akiből annyi melegség, az emberek dolgainak annyi szerető megértése árad, hogy egy-egy írása szépségének erejét örökkön szívében hordja az ember.

A „Tinta” – újra csak ezt mondhatjuk – csudálatosan nagy könyv. Minden dalról mutatja Kosztolányi nagy erejét s írásművészetének fényességeit. Háborús jegyzetei a gondolatok bőségével és friss s egyéni meglátásaival kötik le érdeklődésünket. A témák, a hangulatok oly különfélesége mellett, amik e fejezetben megtalálhatók, mégis valami egységet és együvé tartozást érezhetünk. Pedig ezek az írások az aktualitás forró perceiben születtek, de így egymás után olvasva, egy könyv lapján, érezzük, hogy mindenha megőrzik első szikrázásuk hatását.

Utak, népek és városok; Rózsavíz; Vallomások – ezek la címek állnak a többi fejezet élén. Kosztolányi emlékei vannak az elsőben, a világvárosokban átélt napjaiból, elmondva, úgy, ahogy csak ő érezheti az utcák és boulevardok életét, láthatja színeit, s mélázhat el a s emberek fölött. A Rózsavíz csupa ékszer, csupa virág és csupa poézis. A Vallomások-ban lapozva, sokszor és ünnepi lélekkel kell elolvasnunk a Nyomdafesték címűt; ezt az őszinte, szép, intim írást, egy gazdag és álmodó lélek benső kinyilatkoztatását a költő küzdéséről, vergődéséről és mámoráról.

Kosztolányi új és értékes könyvére felhívjuk olvasóink figyelmét. A több mint 200 oldalas könyv Knerr Izidor gyomai nyomdájában készült a nyomdaművészet minden gondjával, s ára 3 korona. Kapható minden könyvesboltban.

(sz. j.)