APÁCZAI CSERE JÁNOS (1625–1659)
kálvinista teológus, a magyar tudományos irodalom megteremtője

„A legillendőbb és gyönyörűségesebb tudományokat megmutatta, a tudományt és könyvek olvasását úgy megszerettette vélem, hogy azt senki és semmi ki nem űzhette az elmémből. Apáczait mint atyámat úgy tartottam, szerettem, becsültem, s emlékezetét ma is becsülöm.” (Bethlen Miklós)

„Ha ez az ember tovább élhetett volna, úgy lehet ítélni, hogy a tudományok is jobb lábra állottak volna; mivel néki a tanításban nagy földön mása nem volt, kivált, ha az Ország csendességben maradhatott volna.” (Bod Péter)

Vezérgondolatok - bölcsességek

Fáradj, míg ez mulandó életben vagy, holtod után bizony eleget nyugodhatsz.

Ahol a külső cselekedetek belső jóindulat nélkül vannak, képmutatás vagyon ott, és a jó magaviselésnek csak árnyékja.

Tégy oly célt fel, amelyre soha senki nem ért. Mert szép dolog a középszerű tudós emberekkel elérkezni, de szebb még a legtudósbakkal egyarányú messze hagyíttani, a legszebb penig mindeneket felülhaladni, és a nagy hegynek oly részében állani, ahová soha senki maga erejétől nem hághatott, s talám soha nem is hág.

A bölcs lelki nagyság a tettekre alapozza az igazi dicsőséget, nem az ingatag hírnévre: inkább akar fejedelem lenni, mint annak látszani.

Annak pedig, hogy szilárd műveltséghez jussunk, nincs hasznosabb módja, nincs előnyösebb útja, mint az, hogy minden dologról rövid vázlatot állítsunk össze, és minden tudomány rövid összefoglalását emlékezetünkbe véssük.

Legyen kőtáblád vagy jegyzőkönyved, melyet éjjel-nappal veled hordozz, melyre, ha mi olyas dolog eszedbe jut éjszaka, jegyezd le, és reggel ágyadból felkelvén, írd jobban le, hasonlóképpen, ha erdőn, mezőn jársz is.

Egészségedre mindazáltal gondot viselj, mert anélkül dolgodban el nem járhatsz. Állj inkább, mint ülj; fuss, mint menj; soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd. Az munka közt virágzik a virtus.

Nem is lehet derekas dolog, úgy tetszik, az, melyhez fáradtság nélkül juthatsz. Qui cupit, capit omnia. [Aki törekszik, mindent elér.]

********

A lelkipásztoroknak penig tisztek ez: Hogy az alkalmatossághoz szabván magokot, bizonyos tanúbizonyságot vegyenek fel a szentírásból, és abból tanúságot hozván ki, s azt megmagyarázván s próbálván, hasznait mutogassák meg, és végtére szabják az ő hallgatójokra, hogy hathatóson, őköt bánatjokban vigasztalván, jó cselekedetekre felindítván gonosz életeknek jobbítására intsék.

És honnan vannak egyházunkban annyian a kereszténység alapelemeit sem ismerő, lelkipásztori álarcot magukra öltött papok, lomha hájtömegek, papi állásokkal üzérkedő, farkasok, bérencek?

Gyalázaton és szégyenen keresztül az erényre kell törekedni.

A Szentlélek végtelen sok okfejtése közül kimutathatja-e akár egyetlennek is az érvényességét az, aki nem ért jól a logikához?

No tehát, ha mellyedben vagyon még elevenség, ha szívedben a virtusnak csak egy szikrája maradt, távul, távul légyenek minden lágy, könnyű, kényes dolgok, keményeket, keményeket keress, tűzön, vízen, kősziklákon, havasokon járj, kelj. Scyllákot, Syrteket, Charybdeket kergess. Valahol ez földön nehéz dolgot hallasz, ott teremj. Ez indulatodnak sarkából csak az halál vessen ki.

********

Keresve keresd az alkalmat, hogy vagy magad tanulhass, vagy másokat taníthass!

Azok közül, akik tanulmányaikban elő tudják segíteni a magyar ifjúságot, én a legkisebb, de azok közül, akik elő akarják segíteni, a legnagyobb vagyok.

De boldog Isten! Milyen csodálatos dolog az az írás és az írás olvasása! Milyen csodálatos, hogy ezeknek a vonalacskáknak különböző alakjai majd a gyönyörnek, majd a fájdalomnak, majd a szeretetnek, majd a gyűlöletnek, majd a békének, majd a háborúnak, majd a csendnek, majd a viharnak képzeteit és fogalmait keltik fel lelkünkben.

Apáczai Csere János (Gy. Szabó Béla fametszete, 1946)

Olyan időben születtünk, mikor a legnagyobb tudatlansággal szemben a bölcsesség és ennek tanítói egy batkára sem becsültetnek. De azon kétségbe kell-e esnünk? El kell-e hagynunk az iskolát? Számba sem kell venni a jövendőt? Nem.

Az a nép, mely mindent idegen nyelvekből kölcsönöz, nagyon szerencsétlen, és az összes népek között legméltóbb a szánalomra.

Ugyan hány olyan iskolamester akad, aki azért szentelte munkáját ennek a hivatásnak, mert isteni sugallat alapján iskolai, nem pedig egyházi szolgálatra érzett hajlamot? Nem inkább véletlenségből vagy bizonyos feljebbvalóknak gyakran oktalan rendelkezésére sodródnak ide a legtöbben, hogy egy ideig itt védelmezzék nyomorúságos életüket a nyomasztó szegénységgel szemben?

Az ilyen tanítók mégis nagyon szívükre veszik a méltatlan sérelmet, és türelmetlen lélekkel viselve mélyen lenézett helyzetüket, mindjárt visszariadnak föltett szándékuktól. Bizony csak keveseknek jutott osztályrészül olyan minden világi dolgot lenéző lelkierő, melynek segítségével békésen el tudná tűrni megvetett helyzetét, az állandó, jutalom nélküli fáradságot és számtalan olyan nehézséget, amelyeknek leküzdéséhez bizony Herkules elszántságára volna szükség. Anélkül pedig könnyen összeroskad az ember e nyomorúságok súlya alatt.

Akik azt sugdossák közöttetek, hogy az ősök szokásán nem kell változtatni, azoknak tudniuk kellene, hogy az ősi szokásokhoz való ragaszkodás semmi más, mint a tévedések káros belénk rögződése. Figyeljenek az ilyenek azokra a változásokra, melyek napról napra szemünk láttára születnek mind a politikai és házi életben, mind az egyházban és másutt – az iskolákban is.

Ha fel akarod díszíteni elmédet, mely egyedül különbözteti meg az embert minden más élőlénytől, akkor meg kell tanulnod a tudományok teljes köréből mindent, amit csak a tudásra érdemesnek ítélsz.

Az tudomány gyükere keserű, gyümölcse penig gyönyörűséges.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska