Ady Endre-breviárium
Lectori salutem, üdvözlet az olvasónak! Breviáriumsorozatom jeles gondolkodók, kiemelkedő alkotók műveiből válogatott fontos üzenetek, melyek a mában is aktuálisak. A szerzők tekintetében az ábécérendet választottam vezetőül, így a különböző korok világlátása, értéktudata egymáshoz közel kerülve még inkább serkenthet mély átgondolásra, saját létszemléletünk tisztázására. Ezt vélem támogatni azzal, hogy a válogatott idézeteket igyekeztem tematikus csoportokba sűríteni. A bejegyzések hetente, szerdánként fogják követni egymást.
ADY ENDRE (1877–1919)
költő, író, politikai újságíró
„Adyban volt valami profétikus, volt benne valami a »jelből, amelynek ellentmondatik«. Az első pillanattól kezdve, amint feltűnt, Ady neve két ellenséges táborra osztotta az embereket, egyszerre mindenki pontosan tudta a helyét. Olyan volt Ady, mint a kő Jókai regényében, mely belehull az olvadt kristály tavába, és egyszerre bazaltoszlopok sorakoznak égfelé.” (Szerb Antal)
„A szó szoros értelmében a nemzet lelkiismerete volt: amit hírlapi cikkeiben, költeményeiben nem győzött hangoztatni, feddve, kérlelve, dühöngve, szeretettel mondogatni – bekövetkezett. S mindezt a legmagasabb és legkorszerűbb európai színvonalon.” (Nemeskürty István)
Akarom, mert ez bús merészség,
Akarom, mert világ csodája:
Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Óceánba.
Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem.
S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni,
Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség.
Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
Röpülj, hajóm,
Nem kellenek a megálmodott álmok.
Nagy az én bűnöm: a lelkem.
Bűnöm, hogy messze látok és merek.
S megint élek, kiáltok másért:
Ember az embertelenségben.
Keresek egy csodát, egy titkot,
Egy álmot. S nem tudom, mit keresek.
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek.
********
Kezében óriás rostával
Áll az Idő, és rostál egyre.
Világokat szed ki és rostál ki
Vidáman és nem keseregve.
S búsul csak az, akit kihullat.
S aki kihull, megérdemelte.
Meghal minden, és elmúlik minden,
A dics, a dal, a rang, a bér.
De él az arany és a vér.
Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám, és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon.
Mit ér a bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?
Vagyok fény-ember ködbe bújva,
Vagyok veszteglő akarat.
Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak.
********
Sósabbak itt a könnyek,
a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.
Mi mindig mindenről elkésünk,
Késő az álmunk, a sikerünk.
Minden, minden ideálunk
Másutt megunt ócskaság már.
Harcba szállunk,
S már tudjuk, hogy kár a harcért.
Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.
Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?
Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet.
Éhe kenyérnek, éhe a Szónak,
Éhe a Szépnek hajt titeket.
Az én magyarságom
Mindennél keserűbb,
Mindennél igazabb.
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
********
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
Meleg karokban melegedni,
Milyen jó volna jónak lenni.
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Én asszonyom, ugye, hogy így lesz?
Örök lesz a mi nagy csatázásunk
S örök a nászunk.
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utolszor.
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek múlását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne.
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni.
Általam vagy, mert meg én láttalak,
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.
Áldva, csöndben, békén,
Emlékkel és csókkal
Akarlak elhagyni,
Áldjon meg az Isten.
********
Te fényre vágytál. Meglelted a fényt is,
De majd a fényben keresed a lelket.
Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
A vallás ad híveinek megnyugvást, hitet, föltámadást és mennybéli üdvösséget, nagypéntek pedig adja az emberi dokumentumok dokumentumát, a keresztre feszítés igazságát, az apostolság tanulságait.
Szent elgondolás: volt egy Jézus,
Ki Krisztus volt és lehetett,
És szerette az embereket.
Ő mondta: fegyvert a fegyverrel
Győzni s legyőzni nem szabad:
Jézus volt, Krisztus: legigazabb.
Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok.
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent,
És egymást szeretni.
Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni,
S az álmom: az Isten.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden.
********
Emberség és jóság csak szavak,
S fáj, hogy nem lehetek büszke arra,
Hogy ember vagyok.
Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomorú vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Mikor a világ lázban ég, nagy izgalmak és nagy szenzációk korában, rávezetődik az emberlény az egyetlen igazságra: az élet az, aminek tartod; célja önmagad, boldogsága az, hogy önmagaddal megelégedve megbékülj mindennel.
Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban.
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.
Az élet szent, szép, hatalmas és értékes valami. A sárban is szép, a szűz havasi tetőn is. Mert mélység és magasság az élet.
Vallom és hirdetem, hogy nincs értékesebb, hatalmasabb és szebb, mint az élet. Mindig szép és mindenütt. Fetrengett a lelkem sokszor porban is, sárban is. De mindig új és új magasságai jöttek az életnek.
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar.
********
Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska