Az írás eredeti megjelenési helye: Élet és Tudomány, 59. évfolyam, 2004/36: 1135.

A kommunikáció manapság általános társadalmi érdeklődés tárgya, s mint szakág a legnépszerűbbek között áll az egyetemi és főiskolai oktatásban (hazánkban a 2004. évi felvételikre jelentkezők között a harmadik leggyakrabban választott szak volt) - nem csoda hát, hogy egyre több szakkönyv és népszerűsítő kiadvány jelenik meg róla. E vonatkozásban a magyar könyvkiadás egy trendet követ, amely Amerikában és a nyugat-európai országokban már az 1980-as években megkezdődött. E korszakban tűnt fel Deborah Tannen, a Miért értjük félre egymást? című kötet szerzője is, aki eredetileg nyelvész, s témája a szociolingvisztika, ezen belül is a nemekre jellemző kommunikációs stílus, illetve a hatalomgyakorlással összefüggő nyelvi és konverzációs formák kérdése. Számos népszerűsítő könyvet írt, ezek tették igazán ismertté az angolszász országok közvéleményében.

A humán tudományok hétköznapi felhasználási igénye elsősorban amerikai hagyomány, valamiféle „csináld magad" mozgalom, amely a lelki, kapcsolati és társadalmi problémák megértése és önálló megváltoztatása érdekében nagy keresletet támaszt a közérthető, világos, olvasmányos módszerleírások iránt. Ezek a könyvek azután - ahogyan nálunk mostanában gyakran mondják - „aluljárói” formában jelennek meg, nagy számban, harsány címlappal, általában olcsó papíron és rendszerint drágán. A cím is többnyire „aluljárós”. Ez esetben a magyar cím pontos fordítása az eredetinek, s az alcím - Kapcsolataink a beszélgetési stíluson állnak vagy buknak - különösen bombasztikus, nehéz komolyan venni.

Pedig ez a könyv, amely e sajátságok mellett valóban komoly és értékes alkotás, sokat segíthet a problémákkal küszködőnek önmaga és társas környezete kommunikációs zavarainak megértésében. Tannen sok példával, szubjektív hangvétellel és jól tagolt szerkezettel könnyíti az olvasó dolgát. Mint írja, a kommunikáció oktatása során figyelt fel rá, hogy a kultúrák eltérő felfogásaiból, kommunikációs formáiból eredő félreértések és konfliktusok feltárása sokat segített a hallgatóknak személyes kapcsolati gondjaik megértésében is. Nemcsak vallási, etnikai és műveltségi szubkultúrák léteznek, hanem vannak kommunikációs mikrokultúrák is. Ezek más formát és jelentést adhatnak bizonyos megnyilvánulásoknak, eltérőt, mint amit a másik fél elvár, és ebből sok félreértés származhat.

A szerző rámutat, hogy a szóbeli kommunikáció mindig mögöttes üzeneteket hordoz, és ezek a közlés hatását is meghatározhatják. A kommunikáció egy folyamat, s a félreértések ebben a folyamatban felnagyítódnak, sőt, bizonyos ponton túllépve már indulatokat gerjesztenek, és nehezen válnak kezelhetővé. A stílusban rejlő üzenetek - a nem verbális kommunikáció jeleivel együtt - ellentmondásokat váltanak ki a mögöttes tartalom, a metakommunikáció és a kimondott kommunikációs tartalmak között.

A szerző bevezeti az olvasót a konverzáció elméletébe, annak is a Grice és Lakoff nevéhez kötődő szabályaiba. A konverzáció szónak a beszélgetéssel való helyettesítése nem igazán jó így, nem véletlen, hogy a szerző nem a talk, talking stb., tehát a hétköznapi beszélgetés kifejezést használta. A konverzáció olyan műszóvá vált, mint az interakció, tranzakció, diskurzus vagy korábban maga a kommunikáció, amely azután visszahatott a közbeszédre, közgondolkodásra. Nálunk ezek a jelentések még nem váltak külön, és nehezítik az olvasó dolgát a megértésben

Tannen a mögöttes üzenetek természetét úgy világítja meg, hogy azok - a konverzációs szabályokon túl - két fő kapcsolati témát érintenek, az együvé tartozást és a függetlenséget. Mindkettő változó mértékben (de általában együtt is) fontos a kommunikációban. A mögöttes tartalomnak ki kell fejeznie a szolidaritást, és tiszteletben kell tartania, meg kell engednie a másik függetlenségét. E téren az ellentmondásokat a verbális kommunikáció önmagában nem tudja feloldani, rendszerint konfliktussá szélesíti azokat, s ilyenkor jönnek a félreértelmezések.

A szerző a félreértések okait és mechanizmusait veszi sorra, és lényegében azok eloszlatásának vagy megelőzésének módjait tanítja. Bemutatja a konverzáció stílusjegyeit, rávilágít, hogy miért nem mondjuk közvetlenül azt, amit gondolunk, milyen kapcsolati érdekeket akarunk ezekkel szolgálni, a beszélgetés stratégiai sémáin át pedig részben az öntudatlan szokásokat leplezi le, részben az előretekintő, önkritikus kommunikációs álláspontok kialakításában segít. Szót ejt a hatalommal kapcsolatos kommunikációs formákról is. Erving Goffman nyomán részletesen kifejti a kommunikációs „keretek” jelenségvilágát: a „keretezés” gyakran hatalmi eszköz vagy manipulációs lehetőség, míg az „átkeretezés”, az új összefüggésrendszerbe való állítás az ellentétek feloldására alkalmas. A harmadik fejezet a magánbeszélgetések világába enged betekintést, a leggyakoribb hibákra és sémákra hívja fel a figyelmet.

Deborah Tannen

Tannen arra ösztönöz, hogy foglalkozzunk beszélgetéseink stílusával, azon igyekezzünk javítani, ne csak önmagunkban, hanem - úgymond - „beszélgessünk a beszélgetésről”, próbáljuk beszélgetőpartnerünkkel együtt feloldani az ellentmondásokat. Ehhez a szerző, illetve kiegészítéseivel a kiadó további olvasmányokkal is szolgál.
A könyv tehát jó, hasznos, érdekes, mindamellett néhány kritikus megjegyzést is kivált az olvasóból. A kissé „bulváros”, „aluljárós” és harsány forma sok olvasóban valamiféle immunizációs folyamatot indít el, s nem hiszik el, hogy tényleg megalapozott, tudományos könyvről van szó. Más „keretben” kellene tehát kiadni az ilyen könyveket. Bármilyen világos és érdekes művekről van is szó (Paese, Gardner és mások hasonló kommunikációs sikerkönyveire gondolok itt), valójában nehéz megérteni őket, s hasznosítani sem könnyebb. Hiába fogynak nagy számban, nem olvassák végig, és nem is értik meg e műveket. Ezt kommunikációs oktatóként is látom, diákok, tréningcsoportok, páciensek nagyobb „populációján” is tapasztalhatom. Ennek fő oka, hogy nálunk még nem alakult ki a kommunikáció „kultúrája”, nem gyökeresedtek meg szakfogalmai, mint például a már említett konverzáció. Hiányoznak az egyéb fogalmi összefüggések is: a „keretezés" például nem érthető az olyan olvasók számára, akiknek nincsenek kommunikációs előtanulmányaik, olvasmányaik (ez a rész egyébként a könyv egészéhez képest is gyenge, kissé elnagyolt a kötetben). Pedig ez nagyon fontos a kommunikáció javítása szempontjából.

Nem könnyű tehát a kommunikáció. Éppen mindennapisága, folyamatos „alkalmazása” miatt nehéz elvonatkoztatva vizsgálni, kivált olyan ember számára, aki nem tanulta és gyakorolta be. Ám aki Tannen könyvét elolvassa, már egy lépést tett előre, és más hasonló könyvekből még többet hasznosít, majd pedig később ugyanebből a kötetből is újra meríthet, ha visszalapoz, bizonyos részeket újraolvas.

Dr. Buda Béla