Pingvin szavunk eredete

Országh László szótárszerkesztő nyelvészeti írásai XXXI.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 95. évf. 1971., 367. oldal.

Magyar Géográfiájában azt írta 1802-ben Benkő Ferenc, hogy „Terra del Fuégo vagy Tüz föld, mellyet Magellánes talált fel... ſovány, hideg, köves hely… moſt az Ánglus birja, Pinguin, Dunhalud, Tengeri-bornyú, ’s a’ t. találtatik benne...” (4: 171). Öt évvel később pedig Robertson Wilhelm „Nagy-Britanniai királyi História író” Amérikai históriájában (melyet Tanárki János fordított magyarra), hogy „Van eggy madár, mellyet, a’ mennyire még eddig tudatik, csak Déli Amerikának partjainn, Port Desire-töl fogva, a Magellán ſzorossáig lehet találni, és Penguin-nak neveztetik. Ez a ſzó Wallisi nyelvenn annyit teſz mint, fehér fej... De ſzerencsétlenségre, azt jegyzi meg Pennant Ur, a’ ki egy tudományos leírást adott ki a’ Penguin felöl, hogy minden illyen fajtájú madaraknak fekete fejek van” (1: 639–40).

https://images.pexels.com/photos/86405/penguin-funny-blue-water-86405.jpeg?auto=compress&cs=tinysrgb&w=1260&h=750&dpr=1

Újabb tíz évvel később, 1817-ben pedig „La Perousenak 1785, 1786, 1787 és 1788-ik esztendöben tett Utazásának veleje” c. műben – Halasy Mihály fordításában – azt olvassuk, hogy „találok majd... ollyan élelemre való dolgokat, mellyek minden esetre jobb izűek fognának lenni, mint a Pengvinek, a’ mellyeknél egyebet a Magelláni szorulatban nem várhattunk”. Ehhez La Pérouse ugyanazon 36. lapon lapalji jegyzetben azt fűzte hozzá, hogy ,,A’ Pengvin vagy Reptelen a’ ludnemű szárnyas állatok közzűl való. A’ szárnyai mezítelen bőrből valók, tsak felső és alsó széleiken vagynak kevés apró tollatskák, ezért nem is tud repűlni. Minthogy a’ lábai éppen a’ farán vagynak, mind az úszás, mind a’ járás, sőt még a’ költés közben is egyenesen feltartja magát.” 

A reptelen elnevezés egy időre e madár hivatalos magyar neve lett, s Ballagi Teljes Szótárában is szerepel 1870 táján. Amerikában tenyésző igen kövér lúdfaj, mely borzas szárnyaival nem tud repülni (plautus pinguis). Ez a nyelvújítási szógyártmány nem tudott meggyökerezni, talán azért, mivel melléknévi alakja kevéssé alkalmas főnévi használatra, vagy még inkább annak okán, hogy a magyar közönségnek ezt a ritka állatot nem volt módjában látni. Hazánkban első ízben csak az újjáépített budapesti állatkert 1912-ben történt megnyitásakor láthatott élő pingvint a közönség (dr. Szederjei Ákos főigazgató szíves közlése). A Déli-sarkvidékről szóló útirajzok, az állattani kézikönyvek s főleg századunkban a filmhíradók mindig az idegen szóval nevezték, ezen is gyökerezett meg.