A szavaknak egyik nyelvből a másik nyelvbe való átkerülése természetes jelenség; ez elől nem zárkózhatik el egyetlen nyelv sem. Ha végigtekintünk a ma élő nyelvek hosszú során, azt tapasztaljuk, hogy olyan nyelvről nem is beszélhetünk, amelybe csak eredeti szavak tartoznának, és amely ne vett volna kölcsön a vele érintkező idegen nyelvek szókészletéből, ne egészítette volna ki ilyen módon saját szókincsét. A szókölcsönzés a szókincs gyarapításának gyakori módja. Azokat a szavakat, amelyeket valamely nyelv a történelem folyamán a gazdasági és művelődési kapcsolatok eredményeként vett át egy másik nyelvből, jövevényszavaknak nevezzük.

A jövevényszavaktól feltétlenül meg kell különböztetnünk az idegen szavakat. A jövevényszavakat a hosszú időn át való használat össznépivé, köznyelvivé tette. Beleilleszkedtek a magyar nyelv rendszerébe és valamely, a nyelvben eddig meg nem lévő fontos fogalom neveként jelentkeztek. Az idegen szavak feleslegesek a nyelvben, már meglévő magyar szók rovására terjednek el, például regisztrál ’összeír’, plán ’terv’, atitűd ’magatartás’. Most nem ezekkel, hanem a magyar nyelvben már meghonosodott idegen eredetű szavakkal, a jövevényszavakkal foglalkozunk. A jövevényszavak átvétele úgy történik, hogy az egymással politikailag, gazdaságilag, műveltségileg érintkező népek kölcsönösen hatnak egymásra, vagy pedig az egyik nyelv gyakorol nagyobb hatást arra a nyelvre, amelynek a társadalma gazdaságilag elmaradottabb. Ilyenkor a fejlettébe gazdasági, kulturális életre vonatkozó új fogalmakkal együtt azok neve is átkerül az átvevő nyelvbe. A közvetlen érintkezésen kívül az írásbeliség útján is vehetünk át számottevő mennyiségű jövevényszót. Mindenik nyelv történetében voltak olyan korszakok, amikor a közvetlen népi érintkezés eredményeként nagyobb mennyiségben kerültek át jövevényszavak. A magyar nyelv szókészletének közvetlen, népi érintkezés útján történő gyarapodása még a honfoglalás előtti időben kezdődött. A magyarság a bolgár-törökségnek egyik ágával, az onogurokkal együtt indult vándorlásra. (Az idegenek azonosították is a magyarságot vele, innen: ungur, Ungar hongrois.) Az érintkezés folytán átkerült bolgár-török szavak arról tanúskodnak, hogy ettől a török néptől tanulta a földművelést és az állattenyésztést.

A búza bolgár-török jövevényszó

Az erre vonatkozó bolgár-török eredetű jövevényszavakat a magyarság magáénak vallja, senki sem érzi már idegeneknek őket. Például: búza, árpa, alma, körte, dió, szőlő stb., vagy bika, ökör, borjú, kecske, tyúk, disznó. A honfoglalás után az elszórtan élő szlávok is hatottak a magyarság nyelvére. Később a további terjeszkedés után mind több szláv néppel kerültek kapcsolatba, a szláv nyelvi hatás igen nagy. Szláv eredetűek az állami élet, a kereszténység, a ház és berendezés fogalmai közül a király, megye, paraszt, pénz, perel stb.; kereszt, barát, karácsony, csütörtök, péntek stb., a szoba, konyha, udvar, kulcs stb. Egyöntetűen szláv jövevényszavakról beszélünk ugyan, mert sok esetben nem tudjuk, hogy az egyes szavak melyik szláv nyelvből kerültek át, de eredetük szerint tulajdonképp megoszlanak: kulák (orosz), harisnya (ukrán), pisztráng (lengyel), batka (cseh), pletyka (szlovák), lencse (szlovén), gatya (szerb-horvát), mostoha (bolgár).

A király szó szláv eredetű

A magyarságnak a németséggel való erőteljes kapcsolatai mindenki előtt ismeretesek. Kezdetben német hittérítők, lovagok tódultak be az országba. Erről tanúskodik a páncél, kastély, torony, ostrom stb. szavunk. Majd a városi polgári jövevények is mind nagyobb számban jelentek meg, s az egész középkorban a német elem alkotta városaink polgárságának jelentős részét. Ezt a polgár, céh, kalmár, erszény, borbély stb. szavak jelzik. Ez a hatás a Habsburgok uralma következtében igen nagy mértékben erősödött, mély nyomokat hagyott a hadi életben: zsold, sánc, sarcol stb., a társas életben: puszi, dáma stb. A román–magyar együttélés a két nyelv egymásra hatásában is megnyilatkozik. A magyar nyelv román jövevényszavai közül igen sok csak az erdélyi nyelvjárásokban használatos (pl. árdéj ’paprika’, bács ’juhpásztor’ stb.). Számuk az erdélyi köznyelvben megszaporodott, néhányuk közmagyarrá is vált; ficsur, cimbora, poronty stb.

A torony szó német eredetű

Nem népi érintkezéssel, hanem az írásbeliség útján kerültek be nyelvünkbe a latin jövevényszavak. A középkori latin irodalmi nyelvből valók. Ennek megfelelően az egyházra, a tudományos életre vonatkoznak. Például: iskola, kréta, vakáció, diéta. Sok esetben valamely jövevényszó közvetve, egy harmadik nyelv segítségével kerül át nyelvünkbe, így az újabb kori francia jövevényszavak nagy része német közvetítéssel került át. Például: gavallér, szerviz, limonádé, parádé.

Az iskola, kréta, vakáció szavak latin eredetűek

A művelt nyelvek mai szókincséhez — így a magyaréhoz is — a legtávolabbi földrészeken élő népek nyelvei is szolgáltattak anyagot. Ezek a szavak hosszú, kalandos utat tettek meg egyik világrészből a másikba, egyik nép nyelvéből a másikba. Ezek a szók — a vándorszavak — éppen ezért igen sok nyelvben megvannak.

A rózsa eredetileg arab szó, a görög és a latin nyelv segítségével került át az európai nyelvekbe. A csokoládét Mexikóból vették át a spanyolok. Héber nyelvből való az elefánt, a perzsából a bazár, a sakk. India adta a nábob, a kuli nevét. Kínai eredetű a szatén, a tea. A vándorszavak esetében igen nehéz megmondani, hogy a magyarba melyik nyelv közvetítésével kerültek. A must például lehet szláv, latin, francia, provencal, olasz. Néha egyszerre több nyelvből is bekerül kissé eltérő alakban, az alakváltozatok között kiegyenlítődés áll elő.

A csokoládét Mexikóból vették át a spanyolok

A jövevényszavaknak a vándorszavakéhoz hasonló csoportja az egyetemes műveltség szavai, a nemzetközi szók. Ezeket a szavakat a szellemi, politikai, társadalmi hullámzások elviszik minden művelt nép nyelvébe. A különböző nyelveknek ez a közös szókincse egyrészt a régi ókori görög-római kultúrák maradványa, másrészt a politikai, tudományos, gazdasági élei azonos fogalmainak egyöntetű megnevezéséből származik. Természetesen ezeknek a nemzetközi szóknak a kiejtése nagyon eltérő az egyes nyelvekben, mert beleilleszkednek az adott nyelv sajátos hangrendszerébe. Ilyen nemzetközi, a tudományos élet szókincsébe tartozó szó a görög eredetű akadémia (Akadémos kertje Athénben, ahol Plató tanított). A románban academia, az oroszban akagyemia, a franciában académie, az angolban academy (olv. ekedemi). A politikai élet fogalmainak majdnem valamennyi nyelvben azonos szavak felelnek meg. Hogy csak egy párat említsünk: proletár, demokrácia, politika stb.

Természetesen a magyarból is került át bizonyos mennyiségű szó a környező népek nyelvébe, sőt az európai nyelvek közös szókincsébe is. A románban például elég tetemes mennyiségű a magyar eredetű szavak száma: oraș ’város’, gind ‘gond’, mestesug ’mesterség’ stb. Az európai nyelvek közös szókincsében elég csekély a magyar eredetű jövevényszók száma. A kocsi szavunk, amely Kocs falu nevét őrzi, átment a legtöbb európai nyelvbe: német Kutsche, angol coach, francia coche, olasz cocchio, lengyel kocz, holland koets.

A jövevényszók a meghonosodás után ugyanazon nyelvi változásoknak vannak alávetve, mint az eredeti szók. Hangtanilag beleilleszkednek az átvevő nyelv hangrendszerébe. Ha a jövevényszóban olyan hang vagy hangcsoport fordul elő, amely az átvevő nyelvben egyáltalán nincs meg, akkor hanghelyettesítés történik, azaz az átvevő nyelv a hangrendszerében hiányzó hangot egy hozzá közel álló hanggal helyettesíti. Például a szláv seno meghonosodásakor a magyarban szóvégen nem volt o, ezért az o-t a hozzá legközelebb álló magyar hang, az a (á) helyettesítette. Az eredeti szók mintajára végbement a magánhangzó-illeszkedés a jövevényszavakban is: szláv medja — magyar megye, szláv ocet — magyar ecet stb., feloldódott a mássalhangzó-torlódás: szláv brat — magyar barát. Így válnak a jövevényszók gyökeresen magyarrá. Ezeket a nyelv befogadta, sajátjává tette, a maga természetéhez hasonította. Ki mondaná egy-egy ilyen régi jövevényszóról — a szél-ről, a búzá-ról —, hogy az idegen, nem a magyar nyelv sajátja? A mai beszélő nyelvérzéke egyáltalán nem érzi. A nyelvtörténet deríti ki e szavai jövevényszó voltát. Ez a vizsgálat fényt derít az átvétel korabeli társadalmi, gazdasági viszonyokra, s nemegyszer ezek a jövevényszavak világítják meg egy-egy történelmi korszak homályos pontjait.

Murádin László

A cikk eredeti megjelenési helye: Előre (Románia) 1956. június 6. 2. oldal (Forrás: Arcanum ADT)

A cikk szerzője Murádin László (1930–2022) erdélyi nyelvész. Főbb kutatási területe a magyar nyelvjárástan, a romániai magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai. Részt vett a keleti székely, moldvai csángó és az aranyosszéki tájnyelvi atlaszok adatgyűjtő munkájában. A nemzetiségi élet igényei szempontjából jelentős nyelvművelő, nyelvi ismereteket terjesztő tevékenysége is a romániai magyar sajtóban.