Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 92. évf. 1968., 339–340. oldal.

Az első európai ember, aki ezt az állatot nemcsak látta, hanem le is írta, James Cook kapitány (1728–1779), a Csendes-óceán nagy felfedező hajósa volt. 1770 augusztus 4-én feljegyezte naplójában (nyomtatásban megjelent 1773-ban), hogy Kelet-Ausztráliának azon részében, mely ma Queensland államhoz tartozik, valami különöset észlelt. Művének 1810-ben megjelent magyar fordításában (Cooknak ama’ híres anglus hajós-kapitánynak a’ Föld körűl utazása... Németből fordította Horváth ’Sigmond csengei ev. préd.) ez a passzus a 263–4. lapon így hangzik: „Némellyek közülünk egy olly állatot láttak, melly akkora vólt mint egy agár, egyébaránt karcsú, egérszőrű és felette gyors, noha inkább ugrani, mint futni látszott. Más napra kelvén, sétálni mentem ’s azt az előbbeni esmeretlen állatot magam is láttam. Világos egér színű vólt, formájára és nagyságára az agárhoz hasonlított. Egy két nappal azután Gore Ur egyet agyon lőtt ’s már most tökélletesebben megvisgálhattuk. E’ még csak fiatal vólt ’s azért nem is nyomott többet 38 fontnál. Az első lábai csak 8, a hátulsók pedig 22 singnyieknek találtattak. Ezen alkottatás szerént alkalmatosabb az ugrásra, hogy sem mint a’ futásra. De igen nagyokat ugrik egyszerre; ’s ha megáll, két hátulsó lábaira űl, az elsőket pedig a’ mellyére rakja. Hoszú és vastag farka vagyon. A’ lakosok Kangurunak hívják ’s a’ húsa felette kellemetes ízt ád.”

Cook eredeti angol szövegében az állat neve többször is előfordul, hol kanguru, hol kangooroo alakban. A két írásmód hangértéke azonos, ami egyébként igen közel áll a szónak mai magyar ejtéséhez is. A németből közvetített magyar fordításnak más lapjain kánguru, känguru és kängaru alakok is előfordulnak, s az 1817-ben megjelent Hübner János-féle, ugyancsak németből fordított lexikonban (5: 266–7) még a känguruh és kanguroch változatok is. Az állatrendszertanban Macropus giganteus elnevezéssel számontartott állat nevét Cook a bennszülöttektől vette. Későbbi angol utazók némelyike azonban más neveket is feljegyzett, úgymint patagorong, patagaran és moane, illetve azt állította, hogy a Cook és több más útitársa hallotta elnevezésnek kóng-go-róng változata voltaképpen egy más állatnak, az emunak a neve.

A kenguru név már a Horváth Zsigmond-féle Cook-fordítás előtt is megjelent nyelvünkben. Benkő Ferenc Magyar geográfiájában (Kolozsvár, 1801) a 2. kötet 245. lapján írja, hogy „Találtak jó husu Kenguru és Opossum állatokat”. 1806-ban már kísérlet történt az elnevezés magyarítására is. Márton József a kenguru ugrány elnevezést használta. E szókapcsolat második eleme még jó háromnegyed évszázadig élt nyelvünkben az állat hivatalos magyar elnevezéseként, mégpedig többnyire górugrány (= nagy ugró állat) alakban. Így szerepel még Ballagi Teljes szótárában is 1867- és 1872-ben (1: 464 és 2: 680). Sipulusz azonban humoreszkjeiben a nyolcvanas években már élcelődik ezen az elnevezésen, s a századfordulóra a górugrány ki is szorult állattani könyveinkből. Ugyanígy járt a kenguru másik magyar neve is, az 1817-ben a Hübner-féle lexikonban felbukkanó tsetsiszákos fia hordó is (5: 266). Pedig mind a kettő voltaképp találó, plasztikus, jól motivált megnevezés volt, akárcsak más egzotikus állatok nyelvújítás korabeli magyar neve, így a zsiráfnak adott három elnevezés, a tevepárduc, a magelü és a nyakorján, avagy a rénszarvasnak adott nyargalóc, a pingvinnek adott reptelen elnevezés. Csak éppen az volt a baj, hogy e magyar változatok vagy hosszabbak voltak a kívánatosnál, vagy a velük jelölt állatok olyan ritka jelenségek voltak hazánkban, hogy az új névnek (s némelykor túl sok névnek) nem volt alkalma széles körben meghonosodni, avagy az idegenszó-imádattal párosult fantáziahiány és renyhe közömbösség a hazai nyelvi termékkel szemben nevetségesnek bélyegezte őket.

Országh László