Az alábbi írás először az Eruditio – Educatio folyóirat 14. évfolyamának 4. számában jelent meg (113-117. o.).

A nyelv funkcionális szemléletű leírásának gondolatát, szükségességét és hasznosságát mind a magyar, mind a szlovák nyelvvel kapcsolatban többen megfogalmazták (pl. Dolník, 2005, 193–210; Kozmács, 2015, 129–136). Célunk, hogy egy újonnan megjelent publikáció apropóján bemutassuk, hogyan valósult meg e koncepció a magyar és a szlovák nyelv strukturalizmuson túlmutató nyelvtanaiban. Akár második kiadásról is írhatnánk, mivel Hegedűs Rita Magyar nyelvtanának (Hegedűs, 2004) felújított, átdolgozott, jelentősen kibővített változatát tartja kezében az olvasó, ám a most megjelent könyvet két másik, hasonló nyelvészeti monográfiával összevetve ismertetjük azért, hogy szélesebb összefüggésbe helyezhessük azt. Az egyik összehasonlítási alap a szlovák nyelv új szemléletű morfológiája (Dolník, ed. 2010), amely 7 – 8 évvel megelőzte a két magyar nyelvű kiadványt. Az összehasonlítás másik részét képező magyar nyelvtan (Tolcsvai Nagy, szerk. 2017) időben párhuzamosan készült, Hegedűs Ritáétól lényegében függetlenül.

Hegedűs Rita: Magyar nyelvtan - Formák, funkciók, összefüggések

Mindkét országban neves kiadó adta ki e három funkcionális nyelvtankönyvet, jellegükhöz illő elegáns kivitelben. A pozsonyi Veda, valamint a budapesti Osiris és Tinta kiadók egyaránt nagy tapasztalattal rendelkeznek nyelvtudományi szövegek gondozásában. Az Osiris könyvbemutatóján elhangzott, hogy a szerzők szerették volna szerepeltetni a „funkcionális” jelzőt a címben, ám a sorozatba illesztés miatt erre nem volt lehetőség. Hegedűs Rita könyvének címében megjelenik a „funkció” szó, s nemcsak a 20. század végétől előtérbe kerülő modern funkcionális–kognitív irányzatokra épít, hanem vállaltan továbbviszi Hadrovics László (1969) mondattanának hagyományát, amelyre tartalmilag is többször hivatkozik. Mindkét magyar funkcionális nyelvtan impozáns sorozat részeként jelent meg (Osiris Kiadó: A magyar nyelv kézikönyvtára – Tinta Könyvkiadó: A magyar nyelv kézikönyvei), egészséges versenyt teremtve a nyelvészeti szakkönyvek piacán. Hegedűs Rita 2004-ben szintén a Tinta Könyvkiadónál megjelent nyelvleírása tehát sorozatot váltott, már nem a Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához specializált publikációi között találjuk, így általános kézikönyvvé vált. Az egyes könyvsorozatok befolyásolták a nyomtatás formátumát, a Tinta Könyvkiadó ebben az összefüggésben olvasóbarát tördelési méretet választott, így a betűk nagyobbak, a táblázatoknak is több tér jut, mint az Osiris kiadványában

A hagyományos szófajtani szemlélettől Hegedűs Rita nyelvtana távolodik el leginkább, szerkezete ciklikus, erre utal a formák – funkciók – összefüggések hármas tagolás, amely által a nyelv elemzése a felszíni formáktól a mélyebb összefüggések irányába halad. A 2010-ben megjelent szlovák morfológia egyes fejezetei ötvözik a mondatrész, a szófaj és a grammatikalizálódott nyelvtani kategória fogalmát (az igék helyett például „a predikátum differenciálói” (Janočková, 2010, 135–166), az eset helyett „a dependencia fixálói” (Vaňko, 2010, 265–325) latin eredetű tudományos szakszavakkal találkozunk, ezek szélesebb közönség és a diákság számára talán riasztóak). Hegedűs Rita csupán a rectio és az akkuzatívusz kifejezéseket kölcsönzi a latinból, egyébként a magyar terminológiát használja. Az érthetőség a tanári tapasztalatok vetülete ábrái emberközeliek és olyan praktikus tanácsokat is találunk, mint a főnévi, ill. igei tőtípusok tanítási sorrendje (Hegyedűs, 2019, 99, 103). A második rész fejezetcímeihez kapcsolódó frazémák ízelítőt adnak nyelvünk szelleméből.

A szlovák funkcionális nyelvtan borítója

Látható, hogy a két másik mű csapatmunka, míg Hegedűs Rita új könyve nem kollektív monográfia, hanem a szerző több évtizedes tapasztalatain alapul, melyeket a magyar mint idegen nyelv oktatásában és az ahhoz kapcsolódó nyelvészeti elmélyülés során gyűjtött. Az Osiris Kiadó Nyelvtanának fejezetei a DiAGram Funkcionális Nyelvészeti Műhelyben érlelődtek, és egy korábbi közös kötet mutatja be az egyéni kutatási irányokat (Tolcsvai Nagy – Tátrai szerk. 2012). A szlovák kötet címe sem véletlenül óvatos: A mai szlovák nyelv morfológiájának aspektusai – a magyar funkcionális nyelvtanokkal ellentétben nem törekszik teljességre, ebben az esetben érződik legjobban, hogy a szerzők kutatási területei mennyire befolyásolják a fejezetek témáját. Statisztikai jellegű, korpusz alapú analógiát vizsgáló morfematikai fejezet (Mošaťová, 2010, 11–65) és a tulajdonnevek ragozásának külön elemzése (Ološtiak, 2010, 97–134) a magyar nyelvtanoktól szokatlan, ám a szlovák nyelv tipológiája ezt megkívánja. A szlovák anyag épít leginkább korpuszra (Szlovák Nemzeti Szövegtár) és ez a legszűkebben vett morfológia. A magyar publikációk artikulációs és akusztikus fonetikai (Markó, 2017, 75–203; Hegedűs 2019, 58–64) és pragmatikai (Tátrai, 2017, 899–1058) fejezeteikkel bőven túlmutatnak a szorosabban értelmezett nyelvtanon. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy külön pragmatika fejezet helyett nem praktikusabb-e, ha az egész nyelvtan áthatja a használat-alapú szemlélet – Hegedűs Rita ezt az utat választotta. A hangtan mind a Tinta, mind az Osiris kiadványából kissé kilóg, kérdéses, hogy a hangképzés mennyiben nyelvtan; talán elegendőek lettek volna morfofonológiai és szupraszegmentális fonetikai utalások (Hegedűs, 2019, 65–87). A nyelvtan határait feszegeti a szóképzés is, a sok határeset, dinamikus jelenség és alaktani szempontok miatt a magyar nyelvészet ezt a területet egyértelműen a morfológia, így a szorosabb értelemben vett nyelvtan hatáskörébe utalja. A szerző előszavában több helyen nyelvleírásról beszél, mely a hagyományos nyelvtan megjelölésnél szélesebb értelemben írja le a nyelvhasználat aspektusait. A szlovák funkcionális és strukturalista nyelvtanokból is hiányzik a derivatológia, mivel abban a nyelvben élesebben elkülönülnek a szó jelentését változtató képzők a grammatikai kategóriákat képviselő morfémáktól (átmenet azonban itt is van, az igeaspektus és a fokozás ún. lexikális-grammatikai kategóriáknak számítanak). Hegedűs Rita csak szükség szerint alkalmazza a fejezet végi összegzést (helyenként zárógondolatnak, lezárásnak nevezi), a Tolcsvai Nagy Gábor szerkesztette Nyelvtan szisztematikusabban ad részbeni összegzéseket.

Az Osiris-féle Nyelvtan

Mindhárom funkcionális nyelvtan komoly elméleti alapokon nyugszik. Hegedűs Rita az említett Hadrovicson kívül mások mellett Brassai Sámuel és Simon C. Dik nyomdokaiban halad, Tolcsvai Nagy Gábort pedig a Langacker-iskola követőjének tekinthetjük, megelőző Osiris-publikációjában bemutatta, hogyan alkalmazható Langacker elmélete a magyar nyelvre (Tolcsvai Nagy 2013). Dolník és csapata a természetes morfológia, az analógia, a szabályosság – szabálytalanság kvantitatív korpusz alapú elemzése által mutatja be a mai szlovák nyelv morfológiájának dinamikus jegyeit, felülírva a hagyományos nyelvtanok sematikus megjegyzéseit a ragozási osztályokkal kapcsolatban.

A magyar nyelv funkcionális leírásának első része, a Formák első ránézésre szokványos, mivel táblázatok sokaságát tartalmazza. A példák azonban élővé teszik, így túlmutat a standard „biflázni” valókon. A szabályosság – rendhagyóság itt is ugyanolyan fontos szempont, mint a flektáló jellegű szlovákban, az egyes alakok jelentését is bőségesen tárgyalja a szerző, rávilágítva az agglutináló morfémák alaktanára. Úgy gondoljuk, hogy sem a nyelvet tanuló, sem az anyanyelvet használó nem sokat profitál a különböző felosztásokból, melyek a hagyományos nyelvleírás és általában a tudományosság elengedhetetlen részei. Szerencsére a funkcionális nyelvleírás minimalizálja a strukturális és iskolai nyelvtanok olyan táblázatait, mint például a számnevek fajtái, a névmások felosztása azonban nem marad el. Fontos, hogy a kis híján 200 táblázat többsége szószerkezetbe foglalt példákkal szemléltet, ami a szerző holisztikus szemléletét tükrözi.

Egy ábra Hegedűs Rita könyvéből

Hegedűs „robbantja” legjobban a szokásos nyelvi síkokat, számára a kognitív domének a legfontosabbak (bővebben ld. Hegedűs, 2010, 210–228), amelyekkel a nyelvtanuló például időt, helyet, birtoklást, akaratot szeretne kifejezni. A második, Funkciók című rész tehát nem meglepő módon valóban funkcionális szempontból ír e nyelvtani jelentések kifejezési lehetőségeiről a magyar nyelvben. A szlovák publikáció felfogása is hasonló, míg az Osiris Kiadó Nyelvtana nem bánik ilyen bátran a megszokott struktúrák megbontásával. Tolcsvai Nagy Gábor elsősorban a szófajok köré csoportosítja a funkcionális nyelvtan jelentésközpontúságát, ennek előfutára a szerkesztő igékről szóló könyve (Tolcsvai Nagy 2015). Hegedűs ugyanezt a szempontot úgy fejti ki, mintha például egy német anyanyelvű diákja kérdezné: Hogyan mondjuk magyarul, ha valami a múltban történt? E fejezet végébe integrálta a szerző a pragmatika bizonyos részeit. Nem minden olvasó van tisztában a pragmatika tudományágának mibenlétével, ezért egy komplett pragmatika fejezetet aligha olvasna el a nyelvtan részeként. Az azonban reális, hogy kérdés, tagadás, igaz–hamis tartalom elemi részei a nyelv iránti érdeklődésnek.

A mondatközpontúság, ill. a mondatnak a szövegbe való beágyazottsága a harmadik, Összefüggések c. részben tárul elénk leginkább. A névelőhasználat és a határozottság szorosan összefügg, itt két szófaj (névelő, ige) és egy mondatrész (tárgy) holisztikus szemléletű tárgyalását oldotta meg a szerző. Majd az ige – eset – határozó rendszer következik úgy, hogy a II. 2 fejezet már bemutatta a hely, ill. a II. 3. fejezet az idő fogalmát. Megint lapozgathatunk, mert egy könyvnek kevesebb dimenziója van, mint a nyelvnek –, ezt el kell fogadni minden tudományos publikáció szerkesztésekor és használatakor, a tájékozódást fejezetközi utalások segítik.

Hegedűs Rita, a Magyar nyelvtan szerzője

A magyar nyelv kezünkben tartott legújabb leírása áll legközelebb a hasznos és praktikus kézikönyv, valamint a funkcionális szemléletű tudományos leírás ötvözetéhez. A másik két, csapatmunkában készült könyv szerzői inkább elméleti nyelvészek, mint az adott nyelv olyan tanárai, akik tudományos publikációként is képesek megfogalmazni tapasztalataikat. Hegedűs Rita ez utóbbiként sikeresen megoldotta, hogy ne egy újabb elméletbe burkolva kapjuk ugyanazt, amit a már megjelent nyelvtankönyvek alapján sem értünk anyanyelvünk működéséből. Olyan, mintha az óráján ülnénk és elmondaná nekünk, mi mivel függ össze. Mivel a nyelvi funkciók szerepe és formai kifejeződése meglehetősen szövevényes – nem beszélve a terminológiailag nem egységes pragmatikai fogalmakról, nyelvhasználati sajátosságokról –, szükség van a tárgymutatóra, amely az Osiris Kiadó Nyelvtanának végén is megtalálható, ám a szlovák kiadványból hiányzik. A tárgymutató segít, ha klasszikusan az igéről, vagy a névmásról szeretnénk valamit megtudni, legtöbbünk azonban nem iskolai feleltetésre, hanem a nyelv megértésére készül. Ehhez hasznosak a funkcionális szemléletű nyelvtanok mind az anyanyelvoktatásban, mind az idegen nyelv tanítása, elsajátítása során.

Kiváltképp ajánlható a bemutatott kézikönyv azoknak, akik belefáradtak a száraznak mondott nyelvtanozásba, a szabályok és szerkezetek nem elégítik ki tudásukat, kíváncsiak a nyelv más irányú metszeteire is. Mindez immár elérhető kognitív nyelvészeti előképzettség nélkül is, érthető nyelvezettel, szemléletes formában, funkcionális megközelítésben, újszerű összefüggésrendszerben.

Tóth Sándor János

Bibliográfia

Dolník, Juraj (2005): Koncepcia novej morfológie spisovnej slovenčiny. In: Slovenská reč 70 / 4. 193–210.
Dolník, Juraj (ed.) (2010): Morfologické aspekty súčasnej slovenčiny. Bratislava: VEDA
Hadrovics László (1969): A funkcionális magyar mondattan alapjai. Budapest: Akadémiai Kiadó
Hegedűs Rita (2004): Magyar nyelvtan. Formák, funkciók, összefüggések. Budapest: Tinta Könyvkiadó
Hegedűs Rita (2010): Unscharfe Kategorien im ungarisch-deutschen Vergleich. In: Berliner Beiträge zur Hungarologie 15. Berlin–Budapest. 210–228.
Hegedűs Rita (2019): Magyar nyelvtan. Formák, funkciók, összefüggések. Budapest: Tinta Könyvkiadó
Janočková, Nicol (2010): Diferenciátory predikátu. In: Morfologické aspekty súčasnej slovenčiny. ed. Juraj Dolník. Bratislava: VEDA. 135–166.
Kozmács István (2015): Funkcionális alapú kisebbségi anyanyelvoktatás mint az államnyelv sikeres oktatásának feltétele. In: Nyelvtanulás – nyelvtanítás. Fókuszban az államnyelv oktatása kisebbségek számára. Szerk. Vančo Ildikó – Kozmács István. Nyitra: Konstantin Filozófus Egyetem. 129–136.
Markó Alexandra (2017): Hangtan. In: Nyelvtan. Szerk. Tolcsvai Nagy Gábor. Budapest: Osiris Kiadó. 75–203.
Mošaťová, Michaela (2010): Opozičný homomorfizmus v morfologickom systéme. In: Morfologické aspekty súčasnej slovenčiny. ed. Juraj Dolník. Bratislava: VEDA. 11–65.
Ološtiak, Martin (2010): Morfológia vlastných mien. In: Morfologické aspekty súčasnej slovenčiny. ed. Juraj Dolník. Bratislava: VEDA. 97–134.
Tátrai Szilárd (2017): Pragmatika. In: Nyelvtan. Szerk. Tolcsvai Nagy Gábor. Budapest: Osiris Kiadó. 899–1058.
Tolcsvai Nagy Gábor – Tátrai Szilárd (szerk.) (2012): Konstrukció és jelentés. Tanulmányok a magyar nyelv funkcionális kognitív leírására. Budapest: ELTE DiAGram Funkcionális nyelvészeti műhely
Tolcsvai Nagy Gábor (2013): Bevezetés a kognitív nyelvészetbe. Budapest: Osiris Kiadó
Tolcsvai Nagy Gábor (2015): Az ige a magyar nyelvben. Funkcionális elemzés. Budapest: Tinta Könyvkiadó
Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.) (2017): Nyelvtan. Budapest: Osiris Kiadó
Vaňko, Juraj (2010): Fixátory dependencie. In: Morfologické aspekty súčasnej slovenčiny. ed. Juraj Dolník. Bratislava: VEDA. 265–325.