A gömbvillám észlelése általában eseményszámba megy, ha nincs is a róla szóló beszámolóban, néprajzi adatközlésben néven nevezve. Például Gazda József egy csomakőrösi adatközlője így emlékezett: „Hogy mondta nagyapád, te? Hogy Bitából hazament, s lefeküdt az istállóba. S még nem aludt el, s hát egy nagy fényesség lóg ott a macskafán. Kezdett imádkozni, s aztán az a fényesség a szénahányó ajtón kiment, ott a csűrön keresztül, s elment” (1980: 237).

Az ilyesféle általános megnevezéseket leszámítva (fényesség stb.) a gömbvillámot jelölő magyar kifejezések arra utalnak, hogy szemléleti hátterük a gömbvillámot egy bizonyos típusú villámnak (száraz, hideg, kujtorgó, kóborgó, matató stb.) tekinti. Évszázadok óta egyben ugyanez a tudományos szakirodalom szemlélete is. A magyar etnometeorológia úttörője Heller Ágost, aki Az időjárás című könyvéhez egy A meteorológia a magyar közmondásokban és babonákban című függeléket csatolt (1888: 389–398). Heller, a korabeli tudomány szintjén, háromféle villámról szól, ezek a czikázó, a felületi és a gömbvillám (1888: 317), s a gömbvillámról külön is megemlékezik (1888: 318–320). Neugebauer Tibor már négy villámfajtát különített el, nála „van vonalas villám, felületi villám, gyöngysorvillám, és végül gömbvillám” (1938: 380). „A vonalas villám a leggyakrabban észlelt és a legismertebb jelenség, lényegében igen nagy szikrakisülés a felhők és a föld között (...). A felületi villám szemben az előbbivel nem vonalas szikraszerű, hanem nagyobb felületre elosztott és gyengébben világító fényjelenség. (...) A gyöngysorvillám (...) egyes világító és nagyjából gömbalakú részekből felépített kisülési forma” (Neugebauer 1938: 380). A magyarban (és számos más nyelvben) a ’gömbvillám’ megnevezése általában a ’villám’ jelentésű szóval alkot jelzős összetételt (Egely 1988a: 9), s ezek végső soron jól írják le a tipikus gömbvillám némely tulajdonságát, például hideg villám (Egely 1988b: 177), matató ménkű (Egely 1988b: 35). Ez utóbbi kifejezés fordul elő Szabó Dezső csíkszentdomokosi (matató-mënkő ’kóbor villám’, 1903: 327) és Tarisznyás Márton gyergyói gyűjtésében: „Villámlás idején az ajtót, ablakot be kellett csukni, mert különben a matató ménkő (gömbvillám) bejött és minden sarkot összejárt” (1994: 210). Ugyancsak esetleg gömbvillámra utalhat a következő csíkszentdomokosi szólás: „Mit kuporoksz, mint Homoród végén a mënkő?” (Szabó 1903: 331).

Gömbvillám ábrázolása egy 19. századi metszeten (Forrás: Wikipédia)

Széles körben elterjedt hiedelem, hogy „A villám abba a házba csap bele, ahun körösztü huzat van” (Kovács 1982: 22). „Be köll csukni az ajtót, ablakot, hogy ne legyen huzat, mert bejön a villám” (Bosnyák 1987: 491). Hogy e hiedelem talán elsősorban a gömbvillámhoz kapcsolható, azt megerősíteni látszik Kovács Endre egy doroszlói adatközlőjének a beszámolója is: „Ajtót, ablakot csukni, ha gyün a zivatar, mer a huzatra odamén a villám. Ëccé a szëmëm láttára begyütt, mind ëgy lángpallos. Nagyot sikintottam... Mëg birtam vóna fogni, ojan közē vót, de fétem tűle. Visszahúzódott, ahunnan gyütt” (1982: 22).

Világszerte elterjedt hiedelem, hogy a villám (mennykő) szilárd test. Leggyakrabban neolit kori kőbaltákat vélnek mennykőnek (Oláh 1986: 96–97, Gönczi 1902). A néphit szerint ott keletkezik, ahová a villám becsap, de különböző egyéb hiedelmek is kapcsolódnak hozzá. Számos néprajzi gyűjtés számol be nagy becsben tartott mennykőről, ennek gyógyító erejéről, nemkülönben villámlásra, mennydörgésre vonatkozó egyéb népi hiedelmekről (ezekről a további hiedelmekről például: Gönczi 1902, Fehér 1975: 20–21, Tarisznyás 1994: 209–210). Egely szerint a mennykő nemcsak kőkori balta, hanem más is lehet, így „villámkő, szakmai nevén fulgurit, ami akkor keletkezik, amikor a Föld felszínét villámcsapás éri” (1988b: 16). Fehér Zoltán bátyai adatközlői szerint a ménkű „olyan, mint a kaszakő” (1975: 20), egy másik szerint „hosszúkás, tojás alakú nagy kavics” (1975: 21). Oláh Andor egy zsadányi informánsa említ baltaállású menykövet is, majd megállapítja: „A kóborgó mennykő tojásállású” (1986: 96).

Általános (többek között a Kaukázustól Mongóliáig is elterjedt) hiedelem, hogy a mennykő, villám okozta tűz csak tejjel oltható (Bosnyák 1987: 491, Fehér 1975: 21, Kovács 1982: 23, Oláh 1986: 95, 98, Tarisznyás 1994: 210). Egely Györgynél is van adat arra, hogy a villám okozta tüzet víz nem oltja (1988b: 97). A magyar népi hitvilágban is általános az az egyébként szintén világszerte elterjedt elképzelés, amely szerint a villám – esetleg az általa okozott halál vagy kár – Isten vagy valamely égi hatalom büntetése, istenítélet, Isten haragja, büntetése, nyila, ostora (Fehér 1975: 20–21, Gönczi 1902, Kovács 1982: 23, Oláh 1986: 98, 131).

Doroszlón a villám és a tűz egymást vonzó kapcsolata szerepel egy hidelemben: „Villámláskó nem szabad hogy égjën a tüz a házba, mer odahúzza a villámokat. Ha má gyün a zivatar, akkó a tüzet ēszokták óttani” (Kovács 1982: 23).

A magyar néprajz idevágó gyűjtései – egy egészen különös közlést (Gönczi 1902) leszámítva – két-három, legfeljebb négy-öt villámfajta népi megkülönböztetését regisztrálják. Györffy István 1911-es Fekete-Körös völgyi gyűjtése szerint „A mennykövek többfélék; van tüzes menkű, kóborgó menkű, száraz menkű és láncos menkű. Ez utóbbi zörögve jön le s földrengülés jár vele” (1986: 168). Két, hiedelemvilágában is viszonylag közel álló vajdasági magyar községben, Doroszlón (Kovács 1982) és Bezdánban (Bosnyák 1987) gyújtó és sújtó, illetve gyújtó és hideg villámot említettek. „Van gyújtóvillám, mëg van sujtóvillám. A gyújtóvillám ahová belevág, tüzet csinál. A sujtóvillám ha belevág a házba, akkó mëgrepedëznek a falak” (Kovács 1982: 22). „Van gyújtó villám, ami tüzes, és hideg villám, ami nem pörkül, nem gyújt, hanem rombol. Amerre elmegy, összerombolja a falat” (Bosnyák 1987: 491). Egy kiskunhalasi tanyán pusztított gömbvillámot (körülírásai: „parázsló tűzlabda”, „fényesen izzó golyóbis”) a következőképpen azonosította a megkérdezett gazdaasszony: „Azt hallottam, hogy két villámfajta létezik. A gyújtó- és a szúróvillám. Nos, szerintem az utóbbi volt” (Posztobányi 1994). A horvátok (katolikus rácok) lakta Bátyán vizes és tüzes ménkűt különböztetnek meg: „A vizes csak úgy fúrja a falakat, mint a féreg összevissza. Az a kű úgy bújdosik. – A ménkű bebújik a földbe, aztán magátúl kibújik. Nem meri megfogni senki” (Fehér 1975: 20). Nagyjából azt, amit Bátyán vizes ménkű néven ismernek, sokfelé száraz ménkű, száraz villám névvel illetik érdekes még Egely 1988b: 73), s általános nézet, hogy lecsap ugyan, de nem gyújt. A száraz értelme itt ’zivatar, eső nélkül lesújtó’, az idézett bátyai vizes jelzőé pedig ’nem tüzes, tüzet nem keltő’.

Igen részletes Oláh Andor Békés megyei etnometeorológiai gyűjtésének Égzengés, mennykő, villámlás című fejezete (1986: 92–99). Egy mezőhegyesi adatközlője szerint „A hideg mennykő az nem olyan veszélyes, nem éget, mer hideg. Esetleg ha leesik, egy fát széthasíthat. De ez a tüzes mennykű éget” (1986: 94 és 95). Egy dobozi adatközlője megkülönböztetése szerint is van „hideg” és „tüzes” villany (villám) (1986: 94–95). Egy másik dobozi adatközlője az ijedés nevű betegségnek okozója is lehet villám: „Ebédet vitt ki aratáskor. Eleredt az eső, fa alá állott. Nagy csörömpöléssel belecsapott a villám a fába, csak hideg volt, nem gyújtott” (1986: 98). Ugyanez a közlés más befejezéssel: „De csak hideg vót az a villany, nem vót tüzes” (1986: 94–95). Zsadányban a kóborgó mennykő és a tüzes villám különbsége kapcsán állították a következőt az előbbiről: „A kéményen is beszalad. Egyet kavarodik az épület fala közt és kimegy. Nem veszélyes, az embert meg se öli, csak az ablakot becsapja” (1986: 95). Ugyancsak Zsadányban állították a kóborgó mennykőről: „Az a falon keresztül-kasba bujkál, azt akkor egy saroknál megáll, bemegy a földbe. Vót aki kimegy a házbul egy sarkon. Vót, aki végig a tányért leverte a falrul, azt egy sarkon kiment. A kóborgó mennykő úgy ült le, hogy felleg nélkül egyszercsak egy nagy villámlás” (1986: 95). (Figyelemre méltó az aki névmás használata is.) Dobozon mondták a kóborgó mennykőről, nem éppen hibátlan magyarsággal: „Bemegy valami az ablakon, leveri a képeket, tányért, mindent, kinyitni az ajtót vagy az ablakot, nem csinál semmi kárt, kimegy” (1986: 95).

Ugyanazt a jelenséget egyetlen falun belül is különbözőképpen minősíthetik. Így például Oláh Andor dobozi adatközlői közül egy gömbvillámot volt, aki kóborgó villámnak, más száraz villámnak nevezett. Az egyik adatközlő a gyújtó és a hideg mennykő után harmadikként említette az alábbi esetet: „...azt hallottam, hogy van kóborgó villám, hogy egyik helyt bemegy a lakásba vagy valamibe, másik helyen meg kimegy, hogy úgy bekószálja, bekóborolja azt a bizonyos épületet vagy azt a nem tudom azt a bizonyos helyet néha meg... Itt például Dobozon törtínt a Nagyáék házoknál, itt a temetőszélbe vót a házok, illetve az a ház most is megvan, hogy így az utca felőli ablakon bement a villám, annak a sújtása, az ereje az egyik oldalfalat repesztette össze, és akkor átment a másik szobába és a pár, a házaspár ott aludt a másik ódalba és semmi bajok se lett. Az ilyen kóborgó villám – így mondták az öregek – ez úgy szokta, hogy így vagy kikerüli, vagy direkt eléri azt a valamit, de nincs nagy hatása így távolabbra” (1986: 96). „Hát eztet mán én csak úgy láttam Nagyáéknál, ott belecsapott a sutnál és a konyha falát ilyenforma magasan (kötésig mutatja) át az első szobán, ott a kamrán át az istállóba, ott feküdt az ember, Nagy Á. István, nem érte azt se, és a jászol mellett ott hasított, szóval ledúrta a tapaszt. Hát oszt nem vót se tűz, semmi, se meg nem hótt az ember. Hát az ilyet mondják száraz villámnak. De a tüzes, az éget” (1986: 96). A Dobozon regisztrált esetet Egely is a legtipikusabbnak tartja: „Az összes gömbvillám-megfigyelés közül talán a leggyakoribb az, amikor a jelenség bemegy a szobába, s vízszintes sík mentén mozogva körberöpüli a falakat, majd kiszáll” (1988b: 81).

A legtöbb magyar népi villámtípus Gönczi Ferenc göcseji gyűjtéséből ismeretes. Gönczi a legtipikusabb tüzes menkü (1902: 71–3) mellett megemlíti még az alábbi villámtípusokat: kójtorgó menkü vagy furó menkü, lánczos menkü, szekerczés vagy fejszés menkü, kénköves menkü, vizes vagy nedves menkü, likas menkü, lapis menkü, kóczos menkü, ékes menkü, lobogós menkü, pántlikás menkü, göcsörtös menkü, paragi menkü, száraz menkü (1902: 73–5). Ezek közül az alábbi két típus feleltethető meg a gömbvillámmal: „A kójtorgu menkü, melyet néhol (mint Bánok-Szent-György vidékén) furó menkünek is neveznek, a házakba szokott becsapni, és pedig az épület nyílásain; ha az ablak, ajtó nyitva van, azokon át, azért a zivataros időben ezket gondosan becsukják. A kójtorgó menkü megkerüli a hajlékot, bejárja a szobát, konyhát stb.; leveri a falon függő tárgyakat (képeket, fogasokat, órát stb.); összeszakgatja a bútorokat, szétszór minden útjába kerülő tárgyat; felfut a padlásra s az embert is lesujtja. Tehát összekujtorogja az egész hajlékot s csak azután fut ki, a nélkül, hogy égetne, vagy gyujtana” (1902: 73). „A száraz menkü rendesen este s éjjel villog felhü nékü. Akkor csap le, mikor még az eső nem esik. (Bucsuta.) Nem rongál, semmit meg nem üt, csak a fák tövébe hagy maga után egy kis lyukalakú nyomot. (Barabásszeg.) A csonkahegyháti nép szerint az emberbe nem vág, a szellete azonban üt. Lecsapás közben szűken fut le, mind a ludvércz, de csak ugy ragyog, mind a tűz” (1902: 75).

 Kicsi Sándor András

Irodalom
Bosnyák Sándor: „Bezdán néphite a Bosnyák nemzetség emlékeiben. 1. rész.” Cumania. A Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve 10, Kecskemét 1987:485-511.
Egely György: A titokzatos gömbvillám.Bp.: Műszaki 1988 (a).
Egely György: A kulcs a negyedik dimenzióban? Avagy esettanulmányok és különvélemény a titokzatos gömbvillámról. Bp.: Háttér 1988 (b).
Egely György: Gömbvillám! A kulcs a negyedik dimenzióban? Bp.: Háttér 1992. (1988b második és bővített kiadása.)
Fehér Zoltán: Bátya néphite.(Folklór archívum 3.) Bp.: MTA Néprajzi Kutatócsoport 1975.
Gazda József: Így tudom, így mondom. A régi falu emlékezete. Bukarest: Kriterion 1980.
Gönczi Ferenc: „A villámlás, mennydörgés és mennykő a göcseji nép hiedelmében.” A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője 3(1902)65–79.
Györffy István: A Fekete-Körös völgyi magyarság. Bp.: Európa 1986.
Heller Ágost: Az időjárás. Bp.: K. M. Természettudományi Társulat 1888.
Kovács Endre: Doroszló hiedelemvilága. Újvidék: Forum 1982.
Neugebauer Tibor: „A gömbvillám.” Búvár 4(1938)5: 380–2.
Oláh Andor: „Az idő a gazda mindenütt...” Népi természetismeret, időjósló megfigyelések és hiedelmek. Bp.: Mezőgazdasági 1986.
Posztobányi László: „Tűzlabda egy halasi tanyán.” Mai Nap 1994. szeptember 18., vasárnap, 11.
Szabó Dezső: „A csíkszentdomokosi nyelvjárás.” Magyar Nyelvőr 32(1903) 270–277, 324–331.
Tarisznyás Márton: „A tűz és a tűzoltás Gyergyó hagyományos népéletében.” Népismereti Dolgozatok 1994. Bukarest: Kriterion 1994: 209–219.