Asztalos

Deák László (1946. október 9. – 2009. december 30.) emlékére

Eleanor Rosch az 1970-es években közel egy tucat tanulmányban alternatív nézetet terjesztett elő azzal a “hagyományos” nézettel szemben, mely szerint a fogalmak megkülönböztető jegyek olyan halmazaiból állnak, melyek szükségesek és elégségesek egy fogalom előfordulásainak meghatározására. Rosch szerint a fogalmaknak “belső struktúrájuk” van: a fogalmak “magjelentésekből” épülnek fel, ezek a “legtisztább esetek”, “legjobb példák”, “prototípusok”, s ezeket veszik körül csökkenő mértékben a kategória további tagjai. A fogalmakat tehát Rosch szerint a legjobb prototípusoknak tekinteni: például a “madár” fogalmát nem egy sor megkülönböztető jeggyel (meleg vérű, tojásrakó, szárnyas, tollas stb.) érdemes meghatározni, hanem úgy, hogy tipikus példákra hivatkozunk. A madár prototípusa inkább egy vörösbegy vagy egy veréb, mint egy sas, egy csirke, egy pingvin vagy egy strucc.

Rosch például Kaliforniában végzett tesztekkel a következő, felülről lefelé csökkenő mértékű fokozatokat találta egy-egy kategóriába (gyümölcs, madár, jármű, zöldség) tartozás eldöntésekor:

fruit
‘gyümölcs’ 
bird
'madár'
vehicle
'jármű'
vegetable
'zöldség'
apple
‘alma’
robin
‘vörösbegy’
car
‘autó’
carrot
‘sárgarépa’
plum
‘szilva’
eagle
‘sas’
boat
‘csónak’
asparagus
‘spárga’
pineapple
‘ananász’
wren
‘ökörszem’
scooter
‘robogó’
celery
‘zeller’
strawberry
‘szamóca’
chicken
‘csirke’
tricycle
‘tricikli’
onion
‘vöröshagyma'
fig
‘füge’
ostrich
‘strucc’
horse
'ló'
parsley
‘petrezselyem’
olive
‘olajbogyó’
bat
‘denevér’
skis
‘sí’
pickle
‘savanyúság’

 

Ami például az angol furniture ‘bútor’ kategóriát illeti, Rosch Kaliforniában végzett tesztjei szerint legtipikusabb tagok a chair ‘szék’, sofa és couch ‘dívány’, table ‘asztal’, kevéssé tipikus a lamp ‘lámpa’ és piano ‘zongora’, még kevésbé a mirror ‘tükör’, television ‘tévé’, clock ‘óra’ és refrigerator ‘hűtőszekrény’, legkevésbé az ashtray ‘hamutartó’, fan ‘legyező, ventilátor’ és telephone ‘telefon’. Ellenőrzésképpen hasonló tésztet végzett hasonló eredménnyel a német Möbel ‘bútor’ kategóriával René Dirven. Nyilvánvaló, hogy a “madár” kategóriába tartozást erőteljesen meghatározza a természeti környezet, a “bútor” kategóriába valót a kulturális környezet. Ugyanakkor az etnobiológiai osztályozások körében is előfordulnak kulturális különbségek, például a denevérek gyakran, de nem mindig a madarak közé sorolódnak. Mindenesetre a Rosch által tesztelt példák közül a “madár” és a “bútor” bizonyult a leghálásabb mintafeladatnak, néhány tanulmányban azt is hangsúlyozva, hogy a prototípus-elemzés és a megkülönböztető jegyes elemzés kiegészítik egymást.

Rosch tehát idézett, tesztekkel igazolt példáival arra igyekezett rámutatni, hogy a kategóriáknak vannak “legjobb példányai”, azaz “prototípusai”, az egyes kategóriák prototipikus és periférikus tagjai között pedig fokozatok vannak, a kategóriák határai elmosódottak. Rosch tesztjeinek ellenőrzésekor, a módszer ad absurdum vitelekor egészen váratlan eredményeket is kaptak egyes kísérleti pszichológusok. Például kiderült, hogy ahhoz hasonlóan, ahogy egy veréb “madarabb” egy sasnál, a sas pedig még mindig “madarabb” egy pingvinnél, a páratlan számok körében a 3 “páratlanabb”, mint a 23, a 23 pedig még mindig “páratlanabb”, mint az 57 vagy a 447.

Rosch maga önéletrajzi elemekkel átszőtt írásban összegezte vizsgálatai eredményeit, s tucatszám készültek és készülnek a prototípus-szemantikáról összefoglalások. Mindenesetre az elmélet a modern jelentéstanokban előszeretettel tárgyalt téma. Megemlíthető az is, hogy a “legjobb példány” értelmében vett prototípus nagyjából megfelel Max Weber ideáltípusának.

*

Deák László utolsó verseskötetének egyik darabjában (Az asztal körül) azon búsult, hogy nem lett asztalos.

“És mindenki tudja, mi az asztalos. Hogy semmiképp se ács,
Se fafeldolgozó, de nem is egy kedélyes, ügyes fafaragó.
Asztalos. Lehetett volna ágyas, ládás, szekrényes, székes,
De valamiért az lett a neve, amihez az emberek leülnek,
Amin az ételt, italt, kártyát tartják, amire sírva borul a leány,
S a csalódott, részeg férfi.”

Az asztalos szó esetében a képzés jelentése általánosan “az alapszóban megnevezett tárggyal rendszeresen tevékenykedő”, pontosabban, lespecifikálva “az alapszóban megnevezett és hasonló tárgyakat gyártó és esetleg javító”. A magyarban azonban foglalkozásnév közvetlenül nem képezhető, ilyen főnévi jelentés az eseti végrehajtót jelentő főnévből intézményesülés révén jön létre. A magyar -s termékeny főnévképzőt, amely a tipikusan “valamivel ellátott, valamivel rendelkező” jelentésű melléknévképző variánsa, leginkább foglalkozásnevekben (például órás, butikos, halas) találjuk. Termékenységét olyan viszonylag új szavak bizonyítják, mint az űrhajós, a hamburgeres és talán a szoftveres. Másféle képzést képvisel például az író és a költő szó, de a szabó is. A foglalkozásnevek képzése azonban a szóban forgó tevékenység intézményesülésétől függ.

Deák László fényképe a Szép Versek című antológiában (Vahl Ottó fotóművész képe)

Az intézményesüléssel párhuzamosan nyelvi változások is lezajlanak. A foglalkozásnevek jelentős részének kialakulása során Gombocz Zoltán terminológiájával “a nevek szintagmatikus kapcsolata alapján való jelentésátvitel” zajlott le, amire példái a lakatos (mester) és a költő (< versköltő). A lakatos esetében a jelző vette föl a vele gyakran kapcsolt jelzett szó képzettartalmát, s a jelzett szó, mint felesleges, elmaradt. A költő esetében a jelzett szó vette föl leggyakoribb jelzője jelentését is, s a jelző elmaradt. Ami Deák László foglalkozásainak neveit illeti (festő, szerkesztő, költő, kiadó), az először 1395 körülről adatolható költő szó melléknéviigenév-képzővel alakult, majd később főnévvé vált. Szabó Zoltán a foglalkozásnevek közül az asztalos szót a lexikológiai szóképzésre hozta példának.

A magyarban az átlátható (például az ablak, asztal, bádog, lakat, szab szókból a naiv beszélő által is levezethető) foglalkozásnevek jelentős része szláv és német tükörszó (például ablakos, asztalos, bádogos, lakatos, szabó).

A magyar asztalos szóval Kiss Lajos foglalkozott behatóan. A magyarban eredetileg azt a mesterembert, aki bármiféle famunkát végzett, összefoglalóan a törökből jövevényszó ács (eredeti jelentése ‘famunkás, famegmunkáló’) jelölte. Az enyvvel készült bútorok, valamint az épületek finomabb faalakatrészei (ajtók, abalakok stb.) már egy új, magyarul csak a XV. századtól asztalos néven nevezett mesterember kezébe kerültek. A mai magyarban az ács az építkezések famunkáit végzi, tipikusan fedélszerkezetet készít, az asztalos fából tipikusan bútort, de még ajtót, ablakot stb. készít. (Utóbbiakat az újabban épületasztalos néven emlegetett mester, s már a bútorasztalos is önálló foglalkozásnak tekinthető.) A ács–asztalos kettős megfelelői többnyire megvannak az európai nyelvekben (például német Zimmermann–Tischler, holland timmerman–schrijnwerker, angol carpenter–joiner), de a két mesterség elkülönülése évszázadokig tartott.

Az új foglalkozás intézményesülésekor, a foglalkozásnév rögzülésekor többé-kevésbé önkényesen dőlt el, hogy melyik tipikus bútort jelentő szóból képeztek foglalkozásnevet. (A Rosch tesztjeiben szereplő átfogó kategóriákat kifejező szók gyakran viszonylag kései fejlemények, például a magyarban a zöldség és különösen a jármű. A mai köznyelvi bútor szó mai, szokásos, átfogó jelentését csak a nyelvújítás korában kapta, s más nyelvekből is hiányzott az összefoglaló elnevezés, továbbá nem volt szokás az ‘asztalos’ megnevezésére a ‘bútoros’ jelentésű képzés.) Például a középfelnémetben a mai német Tischler (eredetileg északon és keleten volt általános, Tisch ‘asztal’, az ógörög – magyarba is később átvett – diszkosz szóból) és Schreiner (inkább délen és nyugaton, a latin – scrinium – eredetű  Schrein ‘szekrény, láda’ szóból) előzményei versengtek. Olyan közeli nyelvekben, mint a cseh és a szlovák, szintén különböznek az elnevezések, az előbbiben truhlář ‘asztalos’ (truhlik ‘láda’), az utóbbiban stolár ‘asztalos’ (stol ‘asztal’) rögzült.

Kiss Lajos rámutatott, hogy a magyar asztalos és szláv nyelvi ekvivalensei (felsőszorb blidar, szlovén mizár, szerbhorvát stolar, szlovák stolár, morvaországi cseh stolář, lengyel stolarz, a lengyelből átvett orosz stol’ar, az oroszból átvett bolgár stolár) közvetlenül vagy közvetve a legrégebbről adatolható és tárgytörténetileg is legrégibbnek minősíthető német Tischler tükörfordításai.

Az asztalos (első előfordulása 1454) mellett a magyarból ismeretesek hasonló jelentéssel, rivalizálva (felbukkanásuk időrendje szerint): asztalgyártó (1457), ládacsináló (1544), tislér (1544), szekrénygyártó (1570), szekrényműves (1578), szekrénycsináló (1590), szekrényes (1685), gyalus (1833). Ami a tislér német jövevényszót illeti, ez máig él a Nyugat-Dunántúlon, s elterjedése korábban valamivel nagyobb lehetett.

Mint szinte minden foglalkozásnévből, az asztalos szóból is előbb megkülönböztető nevek jöttek létre, amelyek nagy része később öröklődött, és így családnévvé vált (hasonlóan családnevek: Szekrényes ~ Szökrönyös ~ Szekrénygyártó, Pados, Polcos, Ládás, Hambáros). Érdekesség, hogy a Deák által inkriminált szavak közül a szekrényes mint foglalkozásnév megvolt, mint családnév megvan a magyarban, sőt a 2008. évi budapesti telefonkönyv egy Székes vezetéknevűt is ismer. (Ugyanebben a forrásban Tisler és Tislér nevűek is szerepelnek.)

Deák Lászlóról írta méltatóinak egyike, hogy “költészetében a folytonos, hangoskodó, sokat-mindent akaró artikuláció helyett a takarékosság dominanciája érvényesül”. Mindenesetre az asztalos szó kitüntetettségét, szószemantikai érdekességét idézett versében találóan megvilágította: bizonyos kritériumoknak teljesülniük kell, hogy egy egyszerű melléknévképző a foglalkozás intézményesülésével főnévképzővé minősüljön át.

Kicsi Sándor András

Irodalom
Deák László: A felejtés angyala. Bp.: Nap 2009.
Gombocz Zoltán: Jelentéstan és nyelvtörténet. Válogatott tanulmányok. Szerk. Kicsi Sándor András. Bp.: Akadémiai 1997.
Hajdú Mihály: Családnevek enciklopédiája. Leggyakoribb mai családneveink. Bp.: Tinta 2010.
Kiefer Ferenc: “A morfológia.” In: Kiefer Ferenc, szerk.: Strukturális magyar nyelvtan 3. Morfológia. Bp.: Akadémiai 2000: 23–73.
Kiefer Ferenc: “Alaktan.” In: Kiefer, szerk., 2006: 54–79.
Kiefer Ferenc: Jelentéselmélet. Bp.: Corvina 20072.
Kiefer Ferenc, szerk: Magyar nyelv. Bp.: Akadémiai 2006.
Kiefer Ferenc & Gyuris Beáta: “Szemantika.” In: Kiefer, szerk., 2006: 175–221.
Kiss Lajos: Szláv tükörszók és tükörjelentések a magyarban. Bp.: Akadémiai 1976. (Nyelvtudományi Értekezések 92.)
Mangasser-Wahl, Martina: “Eine Chronologie der Entstehung und Entwicklung der Prototypentheorie.” Jahrbuch der ungarischen Germanistik 1996: 83–100.
Rosch, Eleanor: “On the internal structure of perceptual and semantic categories.” In: Timothy E. Moore, ed.: Cognitive Development and the Acquisition of Language. New York & London: Academic Press 1973: 111–144.
York & London: “Universals and cultural specifics in human categorization.” In: Richard Brislin, Stephen Bochner & Walter Lonner, eds.: Cross-cultural Perspectives on Learning. New York: Wiley 1975: 177–206. “Egyetemes és kulturálisan specifikus jegyek az emberi kategorizációban.” Fordította Pléh Csaba. In: Pléh Csaba, szerk.: Gondolkodáslélektan I. Szöveggyűjtemény. Bp.: Tankönyvkiadó 1989: 64–94. (a)
Brislin, Stephen Bochner & Walter Lonner, eds: “Cognitive representations of semantic categories.” Journal of Experimental Psychology: General 104(1975)192–233. (b)
Brislin, Stephen Bochner & Walter Lonner, eds: “Coherences and categorization: A historical view.” In: Frank Kessel, ed.: The Development of Language and Language Researchers. Hillsdale, N. J.: Lawrence Erlbaum 1988: 373–392.
Sütő Csaba András: “Deák László.” Szépirodalmi Figyelő 6(2007)4: 14–22.
Szabó Zoltán: “A lexikológiai és a grammatikai szóképzésrôl.” Magyar Nyelv 65(1969)1: 39–45.
Szinnyei József: Magyar tájszótár. Bp.: Hornyánszky 1: A–Ny 1893, 2: O–Zs 1901.
Taylor, John R.: Linguistic Categorization. Prototypes in Linguistic Theory. Oxford: Clarendon 1989.
Weber, Max: Tanulmányok. Fordította Erdélyi Ágnes et al. Bp.: Osiris 1998.