Országszerte számos kisebb-nagyobb programot rendeztek meg kiadók az idei Az Olvasás Éjszakája-ra. A TINTA Könyvkiadó a Miért olvasok? Miért írok? kerekasztal-beszélgetést rendezte meg szerkesztőségi irodájában. Egyik felkért hozzászóló Oláh István szakíró volt. Közreadjuk az elhangzott vallomását.

Miért olvasok? Miért írok?

Azt mondják, víz nélkül sokáig nem bírja ki az ember. Átvitt értelemben, nekem az olvasás olyan, mint a víz. Valójában lét és életszükséglet. Olvasás nélkül nem tudnám elképzelni a napot. Rádió, televízió, napi lapok nélkül; igen. Meg tudok lenni.

A könyv vagy az írott betű hiányát azonban nehezen, sokkal nehezebben viselném.

A könyvek, könyveim erős érzelmi köteléket is jelentenek számomra. Szeretem, ha bizonyos könyvek kar-nyújtásnyira vannak tőlem. Csak odamegyek a könyvespolchoz; tudom, hol vannak - s ott vannak, csak le kell vennem őket.

Vannak verseskötetek, tanulmányok, esszék, néhány mese; itt már a könyvespolcnyi távolság sem elég. Az ágyam mellett a kis asztalon Ady, Petőfi, Babits, Pilinszky, József Attila, s még sorolhatnám a többieket,jól megférnek egymás mellett és mellettem. Jó, ha a közelemben vannak. Minden nap találkozom és szót értek velük - „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”. (József A), jut az eszembe.

Az olvasás, nekem gyönyörűség, örömforrás. Valószínű, amíg csak eszemet tudom, életem végéig, holtomig olvasni fogok.

Más kérdés, de ugyanilyen érzékenységű terület: az írás.

Ismert a latin mondás: „nulla dies sine linea” [Egy nap se múljon el vonás nélkül] - Apellestől.

Igyekszem ezt a szempontot szem előtt tartani. Minden nap írok valamit, valamennyit.

Többek között azért, mert ha elmulasztom, az esetek döntő többségében, a le nem írt gondolat, soha többé nem tér vissza. A szó elszáll, az írás megmarad igazsága így is érvényesül.

Az írás valójában késztetés, belső parancs, ami arra indít, hogy minden áldott nap írjak.

Az írás számomra kedves kötelesség, még is úgy érzem, hogy nem írok eleget, nem azt írom, amit kell, nem arról írok, amiről kellene. Lelkiismeret furdalásom is van emiatt, s hogy csitítani tudjam, azért is írok. Még pedig kézzel. Írnom kell még ma és holnap is, kézírással.

Az írás mesterség is, persze nem csak az, az előzőekből is talán kiviláglik; kifejezési terület.

A mesterségbeli tudás nélkülözhetetlen, de nem tisztázott, hogy hol kezdődik.

Az írás készség, egyéni adottság. A nagy tehetségek ezért is különböznek egymástól, a kisebbek ezért nem.

Az írás lelkiállapot kérdése is. Rosszkedvűen nem érdemes írni, mint ahogy főzni sem. Írni jó érzés, jól és jót írni még jobb. Akkor is írok, ha nem jelenik meg az írásom soha, sehol, semmikor.

Azért, leírni és közreadni gondolatokat, megosztani másokkal, talán nem egészen haszontalan. Ezért is írok.

Vonz vagy vonzó lehet az alkotás, a jól végzett munka után érzett semmivel sem összehasonlítható érzés, jutalmazó ereje. Suetonius után, aki azt mondta „navigare necesse est.., [Hajózni szükséges] én mondom, s vallom, szabadon scibere necesse est! [Írni szükséges]