1. rész - Nyelvújítás, nyelvművelés
2. rész - A régi és új szavakról
3. rész - Az anyanyelv
4. rész - A folyton változó nyelv

A szó maga a valóság, melyet jelképez, magának a valóságnak veleje, kútfeje és kezdete. Milyen csodálatos is a bibliának ez a szózata: „Kezdetben vala az ige.” (Ige)

*

Az ostobák prózai és költői szavakról beszélnek. Ezeknek a virág költői, de például a kefe prózai. Holott a kefe, ha költő veszi kezébe, s fölemeli a végtelenbe, szinte bimbókat hajt. (Ige)

*

Nem a szavak megbecsülésére oktatnám tanítványaimat elsősorban. Azokból úgyis untig elég van. Arra oktatnám őket, hogy vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat a szavakat, melyekben tartalom és igazság van. (Egy és más az írásról)

*

Mennyi kaland, félreértés, igazi és talmi dicsőség egyetlen szóban. (A szavak és sorsuk)

*

A múlt sohase vész el teljesen. Megmarad a szó mélyén, mint mellékzönge, s gazdagítja, színezi tartalmát. (A szavak és sorsuk)

*

Micsoda családfái vannak a szavaknak. Gyökerük leereszkedik a poklok mocsaráig, s lombozatuk a csillagokat verdesi. (A szavak és sorsuk)

*

Vörösmarty 1841-ben, Liszt Ferenchez szóló ódájában ezt írta: Zengj nekünk dalt, hangok nagy tanárja. A tanár szó akkor még új volt, mindössze hétéves. Soha szó szebben és szenvedélyesebben nem hatott, mint ez itt, ebben a sorban. Hangok nagy tanárja. (Szavak értéktőzsdéje)

*

Minden szó egy világ. Rejtélyes élete van. (Fellegjáró és elképesztő)

*

Szavainkat egyedül, elszigetelten, számkivetetten kaptuk kézbe. Nem voltunk kíváncsiak a rokonaikra, a családjaikra, a korukra, mint azokéra, akiket szeretünk. Nekem ennek az új szótárnak az átlapozása izgatóbb művészi élmény volt, mint egy regény. Két-három napig bujkáltam a szavak rengetegében. (A! – aszó)

*

Szótárat lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami? Benne van nyelvünk összes szava. Benne van a virágok, ásványok, rovarok, háziállatok és fenevadak, a szerszámok, a közlekedési eszközök és fölszerelések, a fegyverek és hangszerek, a mesterségek, a testrészek és a nyavalyák neve. Benne van a gyöngédség és a durvaság minden árnyalata, az udvariasság és a gorombaság, a szemérem és a trágárság, a szépség és a rútság, az illat és a bűz, a tisztaság és a szutyok, a boldogság és a boldogtalanság, az önfeláldozás és a gyilkosság. Benne van a múltam, a jelenem és a jövendőm. Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom. (Szótárat lapozgatok…)

*

Minden költő elsősorban a szóvarázsban hisz, a szavak csodatékony, rontó és áldó hatásában. (Gyermek és költő)

*

Lehetetlen is számon tartani a nyelv minden szavát, különösen a mi gazdagon rugalmas nyelvünkben, ahol az igék és névszók képzői korlátlanul tágíthatóvá, szinte határtalanná teszik a lajstromot. (Kagyló és tenger)

*

Melyik a tíz legszebb szó? Erre komolyan nem lehet felelni. Olyan, mintha azt kérdeznék tőlünk, hogy melyik zongora legszebb hangja. Minden a hangok viszonyától és pillanatnyi lelkiállapotunktól függ. (A tíz legszebb szó)

*

Mi tehát a tíz legszebb magyar szó? Ezt felelném abban a tudatban, hogy válaszom merőben önkényes, és éppúgy jellemez engem, mint nyelvünket: – Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír. (A tíz legszebb szó)

*

Ismét ámulva állapítom meg, hogy mennyire fontos egy nyelvben – minden nyelvben – a szó alakja, az az ezer és ezer öntudatlan, zenei kapcsolat, mely hallatára fölébred bennünk, és színt ad neki, veretet, talán sokkal inkább, mint az a tárgy, az a fogalom, melyet jelezni kíván. (Lélek és nyelv) 

*

Minden szó templomi ivópohár, evőedény, melyből már évezredek óta ittak-ettek ismeretlenek. (Portugálul olvasok)

*

A magyar szavaknak sohase volt igazi kultuszuk. Sohase emelkedtünk addig a naiv és boldog szeretetig, hogy elfelejtettük volna a szavak piaci értékét, és szerettük volna magukért, mint a franciák, a németek és az angolok. (A magyar nyelv)