December hónapban született neves magyar nyelvészek, szótárírók életrajzai a "tovább olvasom" gombra kattintva olvashatók.

Kniezsa István
Született–meghalt: (Trsztena, 1898. dec. 1. – Bp., 1965. márc. 15.)
Foglalkozása: nyelvész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1939, r. 1947), Kossuth-díjas (1953)
Élete: Tanulmányait 1924-től a bp.-i egy. bölcsészkarán végezte mint az Eötvös-kollégium tagja, 1928-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Utána 1930-ig Berlinben, 1930–31-ben és 1934–35-ben Lengyelo.-ban folytatott szlavisztikai tanulmányokat mint ösztöndíjas kutató. 1934-ben egy.-i magántanári képesítést szerzett, 1930–40-ben az OSZK tisztviselője. 1940. okt.-től a szlavisztika ny. r. tanára a kolozsvári, 1941-től a bp.-i egy. bölcsészkarán, a tanszék vezetője haláláig. Szerk. az Études Slaves et Roumaines (1948–49), majd a Studia Slavica (1955–) c. folyóiratot. 1953–59-ben a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke. A Suomalais-ugrilainen Seura (Helsinki) tagja. Tudományos munkássága a m. és szláv nyelvtudományra terjedt ki. A hely- és személynévkutatást főleg a mo.-i településtörténet szolgálatában művelte. Ezenkívül a magyar helyesírás történetével és a m. nyelv szláv elemeivel foglalkozott, ez utóbbi téren elért eredményeit összegező művének csak az első része jelent meg.
Fő művei: Pseudorumänen in Pannonien und in den Nordkarpathen (Bp., 1936); Magyarország népei a XI. században (Bp., 1938); Adalékok a magyar–szlovák nyelvhatár történetéhez (Bp., 1941); Kelet–magyarország helynevei (Bp., 1943); A párhuzamos helynévadás (Bp., 1944); A honfoglalás előtti szlávok nyelve a Dunántúlon (Bp., 1952); Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig (Bp., 1952); A magyar nyelv szláv jövevényszavai (I., Bp., 1955).
Irodalom: Hadrovics László: K. I. (hagy. Tud. 1965. 7–8. sz.); Kiss Lajos: K. I. 1898–1965 (Magy. Nyelvőr, 1965. 3. sz.); Ligeti Lajos–Bárczi Géza: K. I. (Magy. Nyelv, 1965. 2. sz.); Hadrovics László: Das Leben und Wirken von I. K. (Stud. slav. Hung. 1966. 1–4. sz.)

Hoblik Márton
Született–meghalt: (Igal, 1791. dec. 1. – Eszék, 1845. máj. 26.)
Foglalkozása: író, ügyvéd, az MTA l. tagja (1832), 1824-től Verőce vm. aljegyzője, 1824-től főügyésze
Élete: Deákos költő, az ak.-i nagyszótár munkatársa, számos gazdasági, néprajzi, nyelvészeti cikk szerzője. Színműveivel (Kun László, A Jugovicsok stb.) több pályázatot nyert. Az állandó magyar játékszín kérdését tárgyaló pályaművével (Mikép lehetne a magyar játékszínt Pesten állandósítani) akadémiai jutalomban részesült (1837).
Fő művei: M. Versek (Pest, 1814); Enchiridion legum urbarialium 1832–36 pro com. Verőcze, Szerém et Posega… (Essekini, 1837).
Irodalom: Péterfi Mária: H. M. élete és munkássága (Bp., 1937)

Kégl Sándor
Született–meghalt: (Szunyog, 1862. dec. 1. – Pusztaszentkirály, 1920. dec. 29.)
Foglalkozása: orientalista, az MTA l. tagja (1906)
Élete: 1885–89-ben a bp.-i egy.-en, Bécsben, Párizsban, Oxfordban és Cambridge-ben orientalisztikai tanulmányokat folytatott, melyek befejeztével bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1889–90-ben Perzsiában tanulmányutat tett. 1893-ban a perzsa nyelv és irodalom magántanára a bp.-i egy.-en, 1904-től ugyanitt rk. tanár. Nagy nyelvismerettel rendelkezett. Számos tanulmánya és cikke a Budapesti Szemlében jelent meg.
Fő művei: Tanulmányok az újabbkori persa irodalom történetéből (Bp., 1892).

Moór Elemér
Született–meghalt: (Hárspatak, 1891. dec. 1. – Szeged, 1974. márc. 22.)
Foglalkozása: művelődéstörténész, nyelvész, a nyelvtudományok doktora (1957)
Élete: 1910-től magyar–német szakos a bp.-i tudományegy.-en, ahol 1914-ben doktorált. Volt-e magyar hunmonda c. (Bp., 1923) dolgozatával elnyerte a berlini Collegium Hungaricum ösztöndíját. 1925-től a berlini egy. magyar lektora. Ez idő tájt kezdett szlavisztikával foglalkozni. Hazatérése után (1929) a szegedi polgári isk. tanárképző főisk. német tanszékének tanára 1944-ig. Irodalomtörténésznek indult, majd névtudománnyal és településtörténettel is foglalkozott, elsősorban a történelmi néprajz és művelődéstörténet művelője volt. A m. őstörténet kérdéseiről vitatható nézeteket vallott.
Fő művei: A Toldi monda és német kapcsolatai (Budapest, 1914); Zur Siedlungsgeschichte der deutsch–ungarischen Sprachgrenze (Ungarische Jahrbücher, 1929); Bolgártörökök és szlávok és a Melich-féle helynévkutatás (Szeged, 1930); A magyar nép eredete (Szeged, 1933); Die Anfänge der höfischen Kultur in Ungarn (Ungarische Jahrbücher, 1937); A magyar nyelv régi török és mongol jövevényszavai nyelvtörténeti és őstörténeti szempontból (Szeged, 1939); A magyar őstörténet fő problémái (Szeged, 1943); A honfoglaló magyarság megtelepülése és a székelyek eredete (Szeged, 1944); Die Ausbildung des ungarischen Volkes im Lichte der Laut- und Wortgeschichte (Bp., 1956); A nyelvtudomány, mint az ős- és néptörténet forrástudománya (Bp., 1963).
Irodalom: Mikesy Sándor: M. E. 1891–1974 (Bp., 1974).

Molnár Gábor
Született–meghalt: (Bp., 1908. dec. 2. – Bp., 1980. okt. 29.)
Foglalkozása: vadász, író
Élete: 1927-ben Pápán mezőgazdasági képesítést szerzett, majd gyakornok lett. 1930-ban a Magy. Nemzeti Múz. expedíciójával Brazíliába ment. Társai hazajöttek, ő hivatalos támogatás nélkül folytatta kutatómunkáját. Vadbőrök és mérges kígyók eladásából tartotta fenn magát. Ültetvényvezető lett, hogy pénzhez jusson. 1932-ben egy baleset következtében elvesztette szeme világát. Ekkor tért haza és kezdett írni. Műveiben a bennszülöttek, a kisvárosok, települések életének, szokásainak hiteles leírását adja. 1948-ban szerkesztésében jelent meg a Magyar portugál szótár.
Fő művei: Kalandok a brazíliai őserdőben (útleírás, Bp., 1940); Ry-Ke a Matto Grosso ősvadonában (ifj. r., Bp., 1944); Az óriáskígyók földjén (útleírás, Bp., 1955); Jaguárországban (útleírás, Bp., 1960); Pálmakunyhó az őserdőben (útleírás, Bp., 1963); Ahol az ösvény véget ér (útleírás, Bp., 1964); Egymillió hős országa. Arhangaj őserdőitől a Góbi sivatagig (útleírás, Bp., 1966); Négyen a vadonban (vadászkalandok, Bp., 1966); A dzsungel doktora (Vital Brasil élete, Bp., 1967); Holdárnyékban az őserdő (útleírás, Bp., 1967); Gyémántmosók (r., Bp., 1972); Makk és jaguár (önéletrajzi r., Bp., 1972), Éjbezuhant évek (önéletrajzi r., Bp., 1973); Én kedves Amazóniám (útleírás, Bp., 1975); A csendes halál démona (r., Bp., 1977); A Bakonytól Amazóniáig (önéletrajzi r., Bp., 1978).
Irodalom: Szentmihályi Szabó Péter: M. G. halálára (Élet és Irod., 1980. 45. sz.); Domokos János: M. G. (Kritika, 1981. 1. sz.).

Kállay Ferenc
Született–meghalt: (Debrecen, 1790. dec. 2. – Buda, 1861. jan. 1.)
Foglalkozása: jogász, őstörténész, az MTA tagja (r. 1832)
Élete: Szülővárosában jogot tanult, tartós barátságot kötött iskolatársával, Kölcsey Ferenccel. Ügyvédi oklevelet szerzett. 1814–27 között hadbíró Kézdivásárhelyen. Nyugalomba vonulva Erdélyben, majd 1832-től Budán történeti, néprajzi, nyelvészeti kutatásokat végzett. A kibontakozó őstörténeti vizsgálatok részese és tevékeny támogatója volt. Elsőként ismertette a m. külterjes mezőgazdasági rendszert s értelmezte a kétbeltelkű települési formát.
Fő művei: M. Magyar régiségek nyomozása (Tud. Gyűjt. 1823. VII.); Históriai értekezés a nemes székely nemzet eredetéről, hadi és polgári intézeteiről a régi időben (Nagyenyed, 1829); Kölcsey Ferenc gyermek és ifjúkori életrajza (Pest, 1839); Finn–magyar nyelv (Pest, 1844); A pogány magyarok vallása (Pest, 1861).
Irodalom: Keve Mária: K. F. nyelvhasonlító munkássága (Bp., 1940).

Lugossy József
Született–meghalt: (Felsőbánya, 1812. dec. 3. – Debrecen, 1884. márc. 7.)
Foglalkozása: nyelvész, orientalista, az MTA tagja (l. 1841, r. 1858)
Élete: 1841-ben néhány hónapig szatmári pap, majd máramarosszigeti tanár, 1845-től a debreceni kollégiumban a m. irodalom tanára és a kollégium könyvtárosa. Részt vett a szabadságharcban, utána néhány hónapig bujdosott, nevelő volt, majd Pesten bibliográfiával foglalkozott. 1851-től 1861-ig ismét a debreceni kollégiumban tanárkodott. Betegsége miatt kénytelen volt nyugdíjba menni. 1877-től újból mint rk. tanár szanszkrit nyelvet tanított. Számos nyelvészeti és bibliográfiai értekezése jelent meg. A germán és román nyelveken kívül a héber, arab, perzsa és a tibeti nyelvet is megtanulta. Ő írta az első m. nyelvű arab nyelvtant (1840–41), írt még az ősmagyarok csillagászati ismereteiről. Befejezetlenül maradt fő műve a Magyar csillagisme.
Irodalom: Kiss Kálmán: A szatmári ref. egyházmegye története (Kecskemét, 1878); L. J. (MTA Almanach, 1885.)

Zolnai Gyula
Született–meghalt: (Nagysomkút, 1862. dec. 3. – Bp., 1949. dec. 24.)
Foglalkozása: nyelvész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1897, r. 1924, t. 1945).
Élete: Egy.-i tanulmányait Bp.-en végezte, majd Egerben (1887–1888), Székesfehérvárott (1888–1893) és Bp.-en (1894–1906) volt gimn. tanár. 1895-ben a m. nyelvtudomány magántanára lett a bp.-iegy.-en. 1906-tól a kolozsvári, 1918-tól a pozsonyi, ill. pécsi egy.-en a m. nyelvtudomány és az összehasonlító finnugor nyelvészet ny. r. tanára; 1930-ban vonult nyugalomba. 1898-ban az MTA szótári bizottsága megbízta egy nagyszótár általános tervének elkészítésével és szerkesztésével; a szótár gyűjtőmunkáit 1906-ig vezette. 1905–06-ban a Magy. Nyelv társszerk.-je. Szerk. és kiadta a Szamota István által kezdett oklevélszótárt. A m. nyelvtudomány több területén munkálkodott; főleg nyelvtörténettel, mondattannal foglalkozott, munkásságának egy jelentős részével a nyelvművelést szolgálta. Számos finn költő verseit és Kivi népi drámáját fordította m: ra.
Fő művei: Szómagyarázatok (Bp., 1890); Mátyusföld nyelvjárása (Bp., 1891); Mondattani búvárlatok (Bp., 1893); Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig (Bp., 1894); Az új nagy szótár feladatárót (Bp., 1899); Magyar oklevélszótár (Bp., 1906); A-si képzőeredete (Ért. a Nyelvés Széptud. Köréből, XXIII. 10. sz., Bp., 1920); A mondatátszövődés (Bp. 1926, franciául is, 1926); Zur sprachlichen Differenzierung (Helsingfors); Idegen szavaink és a nyelvújítás (Bp., 1937)
Irodalom: Klemm Antal: Z. Gy. (Magy. Nyelv, 1932); Györke József Z. Gy. (Magy. Nyelv, 1942); Z. Gy. (Akad. Ért. 1946); Sági István: Z. Gy. (Magy Nyelv, 1950. 3. sz.)

Laczkó Géza
Született–meghalt: (Bp., 1884. dec. 3. – Bp., 1953. dec. 1.)
Foglalkozása: író, újságíró, kritikus
Élete: ~ Aranka színésznő fia. Francia–magyar szakos tanári oklevelet szerzett a bp.-i egy.-en, de közben Párizsban is tanult. Egy.-i évei alatt az Eötvös Kollégium tagja, 1907-től az Orsz. Nőképző Egyesület gimn.-ának tanára. Költőnek indult. Solo solissimo (Kolozsvár, 1907) c. kötete a századforduló szecessziós ízlésének felelt meg. Igazi műfaja a novella lett. 1909-ben a Nyugatban tűnt fel a Madame de Rothe hanlála c. elbeszélésével, ezt követte 1910-ben A porosz levél c. novella. A baloldali értelmiséghez tartozott. A Tanácsköztársaság alatt gimn. ig., majd egy.-i tanár. 1920 után eltávolították a tanári pályáról. Kiadói lektor lett, 1923-tól 1939-ig a Pesti Napló h. szerk.-je, majd a Dante könyvkiadó vezetője. 1946-tól a Szivárvány c. hetilap rovatvezetője. 1948-tól visszavonultan élt. Foglalkozott nyelvészettel és stilisztikával, s jelentős nyelvművelő tevékenységet fejtett ki. Tanulmányai, bírálatai a Nyugatban, az Est-lapokban, az Erdélyi Helikonban jelentek meg. Műfordítói munkásságát Moliére, Balzac, Daudet, A. France, Maupassant, Renan, Rolland és Maurois fordításai jelzik.
Fő művei: A porosz levél – Madame de Rothe halála (elb., Bp., 1911); Széphistória Vasverő Deli lovagról (verses elb., Bp., 1913); Noémi fia (önéletrajzi r., Bp., 1916); Német maszlag, török áfium (r., Bp., 1918); William Blackbirth lelke (elb., Bp., 1922); Sátán Trismegistus olvasója (nov., Bp., 1924); Sánta Ámor (nov., Bp., 1936); Királyhágó (önéletrajzi r., Bp., 1938); Kőrösi Csoma Sándor (életrajzi r. Szeged, 1942); II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem (r., Révay József fejezte be, I. Isten árnyéka a földön, II. Vörös zászlók alatt, Bp., 1955); Mártír és rabszolga (válogatott elb., Keresztury Dezső bevezetésével, Bp., 1957); Szerelem és halál árnyékában (válogatott elb., Benedek Marcell bevezetésével Bp., 1959); Nyári feleség (válogatott elb., Bp., 1963).
Irodalom: Benedek Marcell: I.. G. (Csillag, 1954. r. sz.); Gyenis Vilmos: L. G. (Irod. tört. Közl. 1956); Kárpáti Aurél: Tegnaptól máig (Bp., 1961); Féja Géza: Vallomás L. G.-ról (Élet és Irod., 1963. 19, sz.).

Fialowski Lajos
Született–meghalt: (Borszczow, Galícia, 1846. dec. 5. – Bp., 1909. máj. 30.)
Foglalkozása: botanikus és nyelvész
Élete: 1851-ben került szüleivel Mo.-ra. A bécsi egy.-en természetrajzi, földrajzi és nyelvészeti tanulmányokat folytatott. 1870-ben Sopronban kezdte meg tanári pályáját, s az akkor még németül érző és beszélő városban jelentős magyarosító tevékenységet fejtett ki. 1877-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett, majd 1884-ben Bp.-re került tanárnak. Sokoldalú tudományos működésének fő iránya a természetrajzi és különösen a botanikai szaknyelv megtisztítása, de jelentős érdemei vannak a botanika történetének kutatása, a m. gyorsírás terjesztése és rendszerének tökéletesítése terén is. Számos értékes geológiai és pedagógiai tárgyú tanulmányt is írt.
Fő művei: M. Az év leghosszabb napszaka (Sopron, 1876); A természetrajz műnyelve (Magy. Nyelvőr, 1876); A népbotanika poézise (Magy. Nyelvőr, 1878–80); Csabaire (Magy. Nyelvőr, 1884); Melius Péter Herbáriuma (Mathem. Term. Tud. Ért., 1884–85); Khémián felépülő mineralógia és geológia veleje… (Bp., 1889).

Salyámosi Miklós
Született–meghalt: (Bp., 1926. dec. 6. – Bp., 1990. márc. 20.)
Foglalkozása: kritikus, irodalomtörténész, az irodalomtudományok doktora (1986)
Élete: Kispesten érettségizett. A bp.-i tudományegy.-en német–olasz szakosként elkezdett tanulmányait II. világháborús katonai szolgálata szakította meg. A SZU-ban hadifogoly, 1947. okt.-ben tért haza. Egy.-i tanulmányait német–magyar szakon folytatta, 1952-ben szerzett diplomát, 1959-ben orosz szakon is. 1951-től élete végéig tanár volt. Az 1960-as években előbb Berlinben a Humboldt Egy. Finnugor Intézetében működött lektorként, majd a bp.-i tudományegy.-en. 1978-tól a szegedi egy.-en a Germanisztikai Intézetben lektor, 1984–87-ben az intézet vezetője volt. 1987-től haláláig szerk. a Filológiai Közlönyt.
Fő művei: Zola (Bp., 1962); Ungarische Literatur in der Weimarer Repuhlik (Berlin, 1964); A „Gruppe 47” új vonásairól (Bp., 1965); Das Ungarnbild eines deutschen Schriftstellers (Bp., 1971); A magyar irodalom Németországban 1913–1933 (Bp., 1973); Kultusz és áldozat. A német esszé klasszikusai (antológia, vál., utószóval, jegyzetekkel, Bp., 1981); Welt und Roman. Visegrader Beiträge zur deutschen Prosa zwischen 1900 und 1933 (Mádl Antallal, Bp., 1983); Heinrich Böll (Bp., 1984); Wilhelm von Polenz. Prosawerke eines Naturalisten (Bp., 1985).
Irodalom: Walkó György: S. M. emlékezetére (Nagyvilág, 1990. 7. sz.); Kerekes Gábor: S. M. (Filológiai Közlöny, 1992. 1–2. sz.).

Rédey István
Született–meghalt: (Újpest, 1898. dec. 8. – Bp., 1968. okt. 7.)
Foglalkozása: mérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora (1952)
Élete: Oklevelet a bp.-i műegy.-en szerzett (1921), majd a mechanikai és geodéziai tanszéken tanársegéd lett. 1923-ban meghívták a Honvéd Térképészeti Intézetbe az új térképészeti eljárás, a fotogrammetria bevezetésére. Térképészeti tanfolyamot végzett (1924–27), 1924-től 1939-ig az intézetben, 1948–51-ben a Magy. Néphadsereg újjászervezett Térképészeti Intézetében tanított. 1930-ban a geodézia, fizika és vasútépítéstan tárgyakból műszaki doktor, 1942-ben magántanári képesítést szerzett. 1945 után az Orsz. Földhivatalban dolgozott. 1948-ban a Magy. Néphadsereg alezredese lett. 1951-ben a bp.-i műszaki egy. hadmérnöki karán a térképészeti tanszék vezetője. 1954-től ugyanott a geodéziai tanszéken tanár. 1956-ban ezredesi rangban nyugdíjba ment, de 1957-ben ismét a műszaki egy. tanára, 1959-től az ált. geodéziai tanszék vezetője. Geodéziai kutatásai mellett az ahhoz kapcsolódó geofizikai kérdésekkel is foglalkozott. A Wegener-elmélet geodéziai jelentőségével és a földkéreg izosztatikus egyensúlyával foglalkozó tanulmányai nemzetközi figyelmet keltettek. Számos társadalmi és tudományos egyesületben tevékenykedett. Lázár deák-emlékéremmel tüntették ki (1962).
Fő művei: A fotogrammetria elemei (Bp., 1927); Magyar fotogrammetriai irodalom (Bp., 1938, m. és német nyelven); A Wegener-elmélet geodéziai jelentősége (Bp., 1940); A földkéreg izosztatikus egyensúlya (Bp., 1942); A potenciál-elmélet alkalmazása a geodéziában (Bp., 1950); A geodéziai geofizika feltevései (Bp., 1950); Geodéziai szakszótár (Bp., 1954); A földrajzi helymeghatározás értelmező szótára (Bp., 1957).
Irodalom: Homoródi Lajos: Dr. R. I. (Geodézia és Kartográfia, 1968. 6. sz.); Magyar földmérők arcképcsarnoka (Bp., 1976).

Csefkó Gyula
Született–meghalt: (Baja, 1878. dec. 8. – Szeged, 1954. dec. 1.)
Foglalkozása: nyelvész, főiskolai tanár, az MTA l. tagja (1943–49); a nyelvtudományok kandidátusa (1952)
Élete: 1897-ben szerzett Baján tanítói, majd a budai pedagógiumban polgári isk. tanári oklevelet. 1901-től Hosszúfalu, Szigetvár, Oravicabánya, 1913-tól Szeged polgári fiúisk.-jában tanított. 1926-ban a szegedi egy.-en bölcsészdoktori oklevelet, 1931-ben a szó- és szólástörténet tárgykörből magántanári képesítést nyert. A szegedi polgári isk. tanárképző főisk.-n, ill. pedagógiai főisk.-n a m. nyelv megbízott előadója 1932-től 1951-ig, ezután a főisk. tanára. Számos néprajzi és művelődéstörténeti tárgyú, elsősorban a m. szólástörténetre vonatkozó cikke jelent meg a szaklapokban.
Fő művei: Szállóigék, szólásmondások (Bp., 1930).
Irodalom: Benkő László: „Hátra van még a fekete leves” (Megemlékezés Cs. Gy.-ról halála első évfordulóján. Tiszatáj, 1956. r. sz.); Péter László: Cs. Gy. munkássága. Bibliográfia (Acta Universitatis Szegediensis, Néprajz és Nyelvtud., V-VI., Szeged, 1962).

Módis László
Született–meghalt: (Szatmárnémeti, 1903. dec. 9. – Debrecen, 1972. márc. 14.)
Foglalkozása: könyvtáros, református teológiai tanár
Élete: Teológiát a debreceni tudományegy. hittudományi karán (1924–28) és Bécsben (1929–30) tanult, majd a bécsi és a bp.-i tudományegy.-en hallgatott sémi filológiát (1931–32). Debrecenben az ószövetségi szakból a teológia doktorává avatták (1932). Segédlelkész Debrecenben, Vésztőn, Bp.-en, újra Debrecenben (1927–35). Közben a losonci ref. teológiai szemináriumban három–három hónapos tanfolyamon ószövetségi tárgyakat adott elő (1929). Tanítványai számára héber nyelvtant adott ki (1933). Vallásoktató lelkész Debrecenben (1935–45), majd a Vallás-és Közoktatásügyi Min. osztálytanácsosa (1945–50). 1950-től a debreceni Egy.-i Könyvtár h. ig.-ja. 1959-től a Debreceni Teológiai Ak. ószövetségi tanszékének vezető tanára, emellett 1961-től a Nagykönyvtár és a levéltár ig.-ja, a Kollégium főig.-ja. Az Orsz. Ref. Gyűjteményi Tanács egyik vezetője volt. Jelentős munkát végzett mint bibliográfus és mint szerk.: a Theologiai Szemle főmunkatársa és szerk.-je (1941–44), a Lelkészegyesület szerk.-je (1936), a Csikesz Sándor emlékkönyvek (I–IV., 1940–43) sajtó alá rendezője volt.
Fő művei: A tiszántúli bibliográfia s általában a tájbibliográfia kérdései (Debrecen, 1955); A debreceni Ref. Kollégium és Nagytemplom (Bp., 1966).

Köpesdy Sándor
Született–meghalt: (Kiskunfélegyháza, 1840. dec. 10. – Bp., 1925 márc. 29.)
Foglalkozása: pedagógus, pedagógiai író
Élete: A bp.-i tudományegy. bölcsészkarán 1864-ben. szerzett tanári oklevelet magyar–történelem szakon. 1867-ben a görög–latin szakvizsgát is letette. 1874-től bp.-i főgimn. tanár, 1881-től ig. Szerk, a Tanáregyesületi Közlönyt (1873–74) és a Kritikai Szemlét (1878). Cicero számos művét adta ki magyarázó jegyzetekkel. Úttörője volt az iskolai turisztikának és az iskolai szemléltető eszközök gyűjtésének.
Fő művei: A görög irodalom története (Bp., 1873); Magyar-latin és Latin magyar kéziszótár (Bp., 1881–82); Tanügyünk és a középiskolai törvényjavaslat (Bp., 1882).

Fokos-Fuchs Dávid Rafael
Született–meghalt: (Bizens, 1884. dec. 10. – Bp., 1977. júl. 11.)
Foglalkozása: nyelvész, etnográfus, az MTA tagja (l. 1945–49), a nyelvészeti tudományok doktora (1957)
Élete: Pozsonyi iskolásévei idején ismerkedett meg a magyar nyelvvel. Pedagógus, gimnáziumi igazgató, később c. egy. tanár. Munkácsi Bernát támogatásával jutott el először 1911-ben, majd 1913-ban a zürjénlakta területekre. Az I. világháború alatt Mo.-ra került hadifoglyok között folytatta a gyűjtést. Zürjén népdalgyűjteménye, német nyelvű zürjén szótára a zürjén-kutatás alapműve. Gyűjtései és anyagközlései az uralisztika legjobb teljesítményei közé tartoznak. Elsősorban a permi és obiugor nyelvek szakértője, figyelme azonban valamennyi urali nyelvre, az összehasonlító finnugor mondattanra és a magyar nyelvrokonság kérdéseire is kiterjedt, sőt török, mongol és tunguz tanulmányokat is folytatott, s járatos volt az indogermán és sémi nyelvészetben is. Az Acta Linguistica – amelyet éveken át szerkesztett – emlékkötetet szentelt neki, a Nyelvtudományi Közlemények 1974-es összevont számával köszöntötte 90. születésnapja alkalmából.
Fő művei: Laut- und Formenlehre der süd-ostjakischen Dialekte (Bp., 1911); Zürjén népköltészeti mutatványok (Bp., 1913); Zürjén szövegek (Bp., 1916); Finnugor-török mondattani egyeztetések (Bp., 1934); Volksdichtung der Komi(Syrjänen) (Bp., 1951); Syrjänisches Wörterbuch (Bp., 1959); Osztják hősénekek (Zsirai Miklós hagyatékából közzéteszi F. D., Bp., 1963); Aus dem Gebiete der finnisch-ugrischen Verbalnomina (klny., Bp., 1963); Osztják hősénekek (Zsirai Miklós hagyatékának felhasználásával közzéteszi F. D., Bp., 1965); Das syrjänische Komitativ-suffix (klny., Bp., 1966).
Irodalom: Erdődi József: Köszöntjük F. F. D. R.-t kilencvenedik születésnapján (Magy. Nyelvőr, 1975. 1. sz.); Korenchy Éva: F. F. D. (Magy. Nyelvőr, 1977. 4. sz.); Bereczki Gábor: F. F. D. (Nyelvtud. Közl., 1978. 1. sz.).

Kulcsár Endre
Született–meghalt: (Nemesdéd, 1858. dec. 11. – Debrecen, 1922. márc. 29.)
Foglalkozása: író, tanár
Élete: A bp.-i egy. bölcsészeti karán 1884-ben szerzett magyar–latin szakos tanári oklevelet. 1883-ban a csurgói ref. főgimn. tanára, majd 1891-ben a debreceni kollégiumban a m. és latin nyelv tanára. 1917-ben nyugalomba vonult. A társadalmi, egyházi, tanáregyesületi életben egyaránt részt vett. Verseket, elbeszéléseket, karcolatokat, továbbá irodalomtörténeti és nyelvészeti jellegű dolgozatokat tett közzé. A m. nyelv kiváló művelője volt, erősen védelmezte az idegen hatásoktól. Részt vett az MTA megbízásából a teljes m. szótár anyagának gyűjtésében és feldolgozásában.
Fő művei: Disszonancia (költemények, Bp., 1881); Etele (szomorújáték 5 felv., Nagykanizsa, 1888); A magyar stílus (I. Debrecen, 1896, II. Debrecen, 1897, III. Debrecen, 1921); A magyar stilisztika (Bp., 1899).
Irodalom: S. Szabó József: K. E. sírja fölött (Debreceni Prot. L., 1922).

Sági István
Született–meghalt: (Cegléd, 1882. dec. 12. – Bp., 1950. dec. 2.)
Foglalkozása: nyelvész, az MTA l. tagja (1938)
Élete: A bp.-i egy.-en szerzett tanári oklevelet. 1908-tól Makón, 1912-től Bp-en gimn. tanár. 1926-tól 1943-ban történt nyugdíjazásáig mint gyakorló gimn. tanár, c. ig. a bp.-i Középiskolai Tanárképző Intézetnél teljesített szolgálatot. Fiatal korától kezdve részt vett az ak.-i nagyszótár gyűjtőmunkájában, 1925-től nyugdíjba meneteléig ő irányította a gyűjtést. Tanulmányaiban, cikkeiben főként nyelvtanaink, szótáraink történetével, nagy nyelvtudósok munkásságával, valamint nyelvhelyességi és helyesírási kérdésekkel foglalkozott.
Fő művei: A magyar szótárak és nyelvtanok könyvészete (Bp., 1922).
Irodalom: Melich János: Akadémiai tagajánlások (Akad. Ért. 1938); Nagy J. Béla: S. I. (Magy. Nyelv, 1952.).

Szabadi Béla
Született–meghalt: (Bp., 1898. dec. 12. – Bp., 1968. márc. 19.)
Foglalkozása: tanár, nyelvész, szerkesztő
Élete: Tanári képesítését a bp.-i tudományegy.-en latin–görög, magyar, később angol szakon szerezte. Latin és görög filológiából és ókori történelemből doktorált. Tanári pályáját 1922-ben kezdte. Egy évet tanított a bp.-i Ref. Gimnáziumban, majd Pápára került, ahol több mint két évtizedig tanított a Ref. Gimnáziumban. Szaktárgyain kívül elsajátította a francia, német, finn és olasz nyelvet. 1942-ben ismét a bp.-i Ref. Gimnázium tanára lett, itt tanított az isk. államosításáig, ill. megszűnéséig. 1952-től a Nyelvtudományi Intézetben tudományos munkatárs. Részt vett az értelmező szótár és a kézi szótár megalkotásában. Aktív nyelvművelői tevékenységet folytatott, írásai jelentek meg a Magy. Nyelvőrben, a Magyar Újságírók Orsz. Szövetségének (MUOSZ) elnöksége mellett működő Nyelvművelő Bizottság kiadványaiban. Fordításai közül jelentős Gründler: Luther Márton Nagy Kátéja, a németből fordított Második Helvét Hitvallás és a középkori latin nyelvből fordított Heidelbergi Káté.
Fő művei: Az igekötők jelentésmódosító szerepének néhány szótári kérdése (Bp., 1966).

Szokodi Gyula
Született–meghalt: (Battonya, 1909. dec. 12. – Bp., 1983. aug. 14.)
Foglalkozása: ref. lelkész
Élete: Teológiát Bp.-en (1928–1932) és a Bielefeld melletti Bethel Int.-ben (1936–1937) tanult. 1947-ben Pécsett államtudományi doktorátust szerzett. Segédlelkész volt Tiszaderzsen (1932–1933), Kunhegyesen (1933–1934), Dévaványán (1934–1935), lelkész Tiszainokán (1935–1945), Szolnokon (1945–1963), Dabason (1963–1980). 1980. júl. 1-jén nyugdíjazták. Több helytörténeti és egyháztörténeti jellegű dolgozata kéziratban maradt.
Fő művei: Miért vagytok félénkek? (Dévaványa, 1934); Kik ezek és honnan jöttek? (Kunhegyes, 1934); Papp Károly tiszainokai ref. lelkipásztor emlékezete. 1862–1935 (Szolnok, 1936); A 150 éves tiszainokai ref. templom (Tiszainoka, 1937); Áldom az Urat minden időben (Tiszainoka, 1939); „Jöjj haza! ” (Újkécske, 1940); Szolgáljatok az Úrnak (Tiszainoka, 1940); Rövid magyar–orosz zsebszótár (Tiszainoka, 1944).

Lichner Pál
Született–meghalt: (Modor, 1816. dec. 12. – Pozsony, 1884. nov. 4.)
Foglalkozása: líceumi tanár, klasszikafilológus, az MTA l. tagja (1859)
Élete: A lipcsei és göttingeni egy.-en tanult klasszika-filológiát és teológiát. Hazatérve a pozsonyi líceum tanára, 1861–68-ban ig.-ja. 1880-ban betegsége miatt kénytelen volt a tanári pályáról lemondani. Magyar történelmi tárgyú cikkeket írt, kiadta a budai jogkönyvet (Midinay Andrással, Pozsony, 1845) és Pogner János meg Liebergott János pozsonyi naplóit a 17. sz.-ból (Pozsony, 1861). Ő írta magyar nyelven az első görög nyelvtant.
Fő művei: Hellen nyelvtan elemei (Pozsony, 1842); Hellen gyakorlókönyv (Pozsony, 1854).

Király Pál
Született–meghalt: (Csobád, 1841. dec. 13. – Bp., 1902. okt. 12.)
Foglalkozása: író, nyelvész, tanár
Élete: Főisk. tanulmányait Sárospatakon végezte, majd 1865–66-ban Heidelbergben tanult. 1867-től Nagykőrösön tanított, 1873-tól a bp.-i ref. gimn., 1880-tól pedig az állami pedagógium (polgári isk. tanárképző) m. nyelvtudományi tanszékének tanára volt. Széles körű földrajz- és nyelvtudományi, tankönyvírói és fordítói tevékenységet fejtett ki – a többi között a rovásírás problémájával is foglalkozott, több isk. nyelvkönyvet írt. Nyelvészeti cikkei jelentek meg többek között a Magy. Nyelvőrben. Fő munkatársa volt Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben c. vállalkozásnak, Komáromy Lajossal kiadta a Nyelvemléktár III. kötetét. (Bp. 1875). Társfordítója volt Elisée Reclus: A föld (Bp., 1879–81), és Emery Henry: A növények élete (Bp., 1883) c. munkáknak.
Fő művei: Egyetemes földrajz (I–III. Ballagi Károllyal. Pest, 1871, 1878).

Konsza Samu
Született–meghalt: (Nagybacon, 1887. dec. 15. – Sepsiszentgyörgy, 1971. szept. 15.)
Foglalkozása: néprajzgyűjtő, tanár
Élete: A bp.-i tudományegy.-en szerzett magyar–latin szakos oklevelet. A szászvárosi gimn. tanára, majd nyugdíjazásáig a sepsiszentgyörgyi gimn.-ban tanított (1925–57). Tudományos munkásságát nyelvészeti tanulmányokkal és cikkekkel kezdte. Diákjaival évtizedeken át gyűjtötte a háromszéki m. népköltészet alkotásait. Gyűjtemény-anyagából gazdag tartalmú köteteket tett közzé.
Fő művei: Nagybacon nyelvjárása (Bp., 1916); Háromszéki magyar népköltészet (szerk. Faragó József, Marosvásárhely, 1958); A szegényember kincse (Bukarest, 1969).
Irodalom: Kósa László: K. S. köszöntése (Ethn., 1968).

Csősz Gyula, Sterba
Született–meghalt: (Péterréve, 1878. dec. 17. – Bp., 1959. márc. 20.)
Foglalkozása: állatorvos
Élete: Állatorvosi tanulmányait Bp.-en végezte (1900). 1910–1921 között járási állatorvos volt Zircen, majd városi állatorvos, ill. törvényhatósági állatorvos Győrött. Az állategészségügyi közszolgálatban eltöltött 43 év alatt különféle tisztségeket viselt, végül 1934-től állategészségügyi főtanácsos volt nyugdíjazásáig (1944). Értékes a munkássága az állatorvosi szaknyelv ápolása, az állatorvosi tájszók feldolgozása, műszóinak összegyűjtése és feldolgozása terén. Kéziratban maradt török–magyar olvasó- és nyelvkönyve.
Fő művei: Állatorvosi műszótár (szerkesztő, Bp., 1937); Állatorvos útitárs (vade mecum, Bp., 1939).

Czuczor Gergely
Született–meghalt: (Andód, 1800. dec. 17. – Pest, 1866. szept. 9.)
Foglalkozása: költő, nyelvész, bencés tanár, az MTA tagja (1831)
Élete: Jobbágyszármazású, 1817-ben belépett a bencésrendbe, akkor kapta eredeti István keresztneve helyett a Gergelyt. Érsekújváron, Pannonhalmán, Győrött és Pesten tanult. 1824-től gimn. tanár, majd a rendi növendékek tanára; 1829-től gimn. tanár Komáromban; 1835–37 között az MTA ügyvivője és titkári aljegyzője Pesten; 1837–38-ban másodkönyvtáros Pannonhalmán; 1838–45-ben a rendi növendékek tanára Győrött; 1845–66 között az akadémiai nagyszótár szerk.-je Pesten. Nevét az Augsburgi ütközet (1824) c. eposza tette ismertté. Győrött és Komáromban eposzokat (Aradi gyűlés Pest, 1818; Botond Aurora, 1833); balladákat (Szondi, Kont, Hunyadi) és népdalokat írt, amelyek közül több el is terjedt (Szántó legény dala, Fúj, süvit a Mátra szele ...). Népies életképei közül ma is hatásos A falusi kislány Pesten. 1848. dec. 21-én Kossuth Hírlapjában kiadta királyellenes forradalmi versét, a Riadót. Ezért az önkényuralom hatévi várfogságra ítélte. 1851-ben szabadult Kufsteinből, s ettől kezdve haláláig Pesten élt, az akadémiai szótáron dolgozott és a Nemzeti Színházban volt dramaturg. Egynapi betegség után elragadta a kolerajárvány. A m. romantikus nemzeti eposz egyik megteremtője.
Fő művei: M. Poétai munkái (Buda, 1836); Népies költeményei (Pest, 1854); Költeményei (Sajtó alá rendezte Toldy Ferenc I–III, Pest, 1858); A magyar nyelv szótára (Fogarasival együtt, I–VII. Pest, 1862–74); Összes költői művei (Életrajzzal, sajtó alá rendezte Zoltvány Irén, I–III, Bp., 1899); Válogatott művei (Válogatta Hegedűs Géza, Bp., 1956).
Irodalom: Kottai Virgil: Cz. G. élete- és munkái (Bp., 1885); György Zsigmond: Cz. G. pályája (Kolozsvár, 1903); Tóth Dezső: Két „Vörösmarty epigon” (Irod. tört. Közi., 1966. 6. sz.); Fenyő István: Cz. G. (Népszabadság, 1966. 214 sz.).

Schedius Lajos
Született–meghalt: (Győr, 1768. dec. 20. – Pest, 1847. nov. 12.)
Foglalkozása: nyelvész, író, esztéta, egyetemi tanár, az MTA tagja (t. 1831, ig. 1845)
Élete: Pozsonyban, Sopronban és Göttingenben tanult. 1792-től a pesti egy.-en az esztétika tanára, ahol görög nyelvet és irodalmat, valamint pedagógiát is tanított. 1835-ben az egy. rektora volt. 1841-től a Kisfaludy Társ. tagja, egyben másodelnöke. Az ev. iskolák számára készített tanterve (1816) a neohumanizmus újabb törekvéseit tükrözi. Az 1790-ben megalakult első pesti m. színtársulat dramaturgja, részt vett Kármán Józseffel az Uránia c. folyóirat megindításában (1794), szerk. a Literarischer Anzeiger für Ungarn (1797–1799) és a Zeitschrift von und für Ungern (1802–04) c. folyóiratokat, amelyekben Mo.-ot és a hazai viszonyokat igyekezett megismertetni a külfölddel. Szoros baráti kapcsolatban állt Kazinczy Ferenccel és Kisfaludy Károllyal. Írt magyarul, németül és latinul verseket, bibliográfiai, filozófiai, esztétikai, történeti, társadalmi, földrajzi, gazdasági munkákat. 1836-ban nagy falitérképet adott ki Mo.-ról, melyet Blaschnek Sámuel Benjámin pesti földmérő szerkesztett. Esztétikai fő műve: Principia philocaliae seu doctrinae pulchri… (Pestini, 1828).
Irodalom: Toldy Ferenc: Emlékbeszéd Sch. L. fölött (Toldy Ferenc Irodalmi beszédei, Pest, 1871); Heinrich Gusztáv: Sch. L. emlékezete (Kisfaludy Társ. Évl. 36. 1903); Jánosi Béla: Sch. L. aesthetikai elmélete (Bp., 1916); Doromby Karola: Sch. L. mint német–magyar kultúrközvetítő (Bp., 1933); Fodor Ferenc: A magyar térképírás (Bp., 1952–1954); Fried István: L. Sch. (Neue Zeitung, 1964); Fried István: Schedius és folyóirata (Magyar Könyvszemle, 1981).

Sztrókay Antal
Született–meghalt: (Salfa, 1780. dec. 20. – Pest, 1850. júl. 9.)
Foglalkozása: ügyvéd, jogi író, az MTA tagja (l. 1832, r. 1935)
Élete: Jogi tanulmányok után Festetics Györgynek, a Georgicon alapítójának írnoka, később vidéken, majd Pesten ügyvéd. ~ fejezte be a Pergel János által szerk. Törvénytudományi műszótárt. Szakcikkei (Az ügyészekről, A házassági törvényről, A hitbizományokról, A magyar állami szabadságról) az MTA kiadványaiban (Évkönyv, Értesítő) jelentek meg. Halála után örökösei alapítványt tettek az MTA-n jogtudományi pályamunkák jutalmazására (Sztrókay-díj).
Irodalom: Toldy Ferenc: emlékbeszéde (Akad. Ért. 1850).

Fülöp Zsigmond
Született–meghalt: (Bp., 1882. dec. 21. – Bp., 1848. márc. 11.)
Foglalkozása: természettudományi író, fordító
Élete: A bp.-i egy.-en vegytanból tanári képesítést, doktori címet szerzett. Polgári, majd kereskedelmi isk. tanár volt. A Tanácsköztársaság ideje alatt a művelődésügy területén végzett tevékenységéért 1921-ben állásától megfosztották. Ettől kezdve íróként és fordítóként működött. 1912–19 között kiadta a Darwin c. természettudományi folyóiratot. Számos ismeretterjesztő könyvet és cikket írt, a Népszava munkatársa volt. Több természettudományi művet fordított, köztük Darwin egyes műveit.
Fő művei: Természetudományi műszótár (Bp., 1923); A Bölcsek Köve, a vegytan története (Bp., 1943); Csodák az állatvilágban (Bp., 1947).

Moletz Béla
Született–meghalt: (Szentes, 1874. dec. 21. – Bp., 1945. márc. 3.)
Foglalkozása: tanár
Élete: Tanulmányait Bp.-en és Strassburgban végezte. 1898-ban tanári oklevelet szerzett, s a szentesi gimn. tanára lett. Főleg a szórend kérdéseit tanulmányozta. Az MTA új nagyszótárának volt munkatársa.
Fő művei: A régi magyar szórend (Bp., 1896); A magyar szórend történeti fejlődése (Bp., 1900); Szórendi tanulmányok (Bp., 1915); A nyelvújítás korának nyelvszépítő törekvései (I–II., Szentes, 1928–29); A magyar szórend esztétikája (Bp., 1933).

Györke József
Született–meghalt: (Celldömölk, 1906. dec. 21. – Bp., 1946. szept. 11.)
Foglalkozása: nyelvész, könyvtárigazgató, az MTA l. tagja (1945)
Élete: A pécsi tudományegy.-en szerzett bölcsészdoktori oklevelet 1929-ben. 1930–36 között Észto.-ban a tartui egy.-en a m. nyelv lektora és a m. intézet vezetője. Hazatérve az OSZK-ban működött, 1945-től mint annak főig.-ja. 1936-tól haláláig a Finn-Ugor Kulturális Kongresszusok Állandó Magyar Bizottsága titkára. 1942-ben a bp.-i egy.-en az urali szóképzéstan és szóragozástan tárgykörből magántanárrá képesítették. 1939-től az Északi Rokonaink (a Magyar-Finn és a Magyar-Észt Társ. Közleményei) c. kiadvány társszerk.-je. Főként a szóképzés problémáival foglalkozott és behatóan tanulmányozta az urali nyelveket, elsősorban a szamojédet.
Fő művei: Vogul jelzős szerkezetek (Pécs, 1930); Die Wortbildungslehre des Uralischen (Tartu, 1935); Tő, képző, rag (Bp., 1943).
Irodalom: Lakó György: Gy. J. (Magy. Nyelv, 1946.)

Földi János
Született–meghalt: (Nagyszalonta, 1755. dec. 21. – Hajdúhadház, 1801. márc. 6.)
Foglalkozása: orvos, természetbúvár, nyelvtudós és költő
Élete: Mint szegény árva fiú csak nagy nehézségek árán tudott tanulni. A debreceni ref. kollégium elvégzése után a pesti egy.-en szerzett orvosi oklevelet. 1781–83 között a kiskunhalasi ref. isk. rektorprofesszora. Legbensőbb barátja, Csokonai is felkereste. 1788-ban Szatmárra került városi orvosnak, 1791-től Hajdúhadházon működött mint a hajdúkerület orvosa. Weszprémi István debreceni orvos leányával kötött boldogtalan házassága, egyik gyermekének elvesztése is siettette korai halálát. Felvilágosult szellemű, sokoldalú tudós egyéniség volt, Csokonai barátja, Fazekas Mihály sógora. Nagy természettudományi munkájának csak az állatrendszertant tartalmazó első része készült el. A Debreceni Grammatika az ő kéziratos Magyar Nyelvkönyv c. nyelvtanának átdolgozása. Versei inkább formagyakorlatok a rímes-időmértékes verselésben. Horatius és Anekreón több versét lefordította. Levelezésben állt Kazinczy Ferenccel.
Fő művei: M. Rövid kritika és rajzolat a magyar füvésztudományról (Bécs, 1793); Természeti história a Linné systemája szerint (Pozsony, 1801); F. J. költeményei (Bp., 1910); F. J. magyar grammatikája (Bp., 1912).
Irodalom: Mixich Lajos F. J. (Bp., 1905); Nagy Sándor: F. J. a grammatikus és nyelvújító (Hajdúhadház, 1929); Boros István: F. J, és az első magyar állattan (MTA biol. oszt. Közl. 1952); Fenyő István: F. J. (Term. és Társad. 1956. 7. sz.); Bán Imre: Adalékok F. J. életrajzához (Irod. tört. Közl. 1957. 4. sz.); Julow Viktor: Doktor Földi (Alföld, 1964. 3. sz.).
Irodalom: Szi. Csokonai Vitéz Mihály: D. Földi sírhalma felett (vers).

Eckhardt Sándor
Született–meghalt: (Arad, 1890. dec. 23. – Bp., 1969. máj. 16.)
Foglalkozása: irodalomtörténész, nyelvész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1942, ig. 1946, r. 1947–49), az irodalomtudományok doktora (1955)
Élete: Eckhart Ferenc történész öccse. A bp.-i tudományegy. bölcsészkarát mint az Eötvös Kollégium tagja végezte el, utána egy évig a párizsi École Normale Supérieure hallgatója volt. Hazatérése után az Eötvös Kollégiumban tanított. 1923-tól 1958-ig a bp.-i tudományegy. bölcsészkarán a francia nyelv és irodalom tanára. A Keresztény Demokrata Néppártnak 1945–47-ban ngy.-i, 1947–1949 között ogy.-i képviselője volt. A II. világháború előtt szerk. a párizsi Études Hongroises et Fenno-Ougriennes c. folyóiratot. 1936-tól 1948-ig az Egyetemes Philologiai Közlöny, 1942–43-ban a Magyarságtudomány társszerk.-je, 1939–44-ben a Magyar Szemle szerk.-je. Francia irodalomtörténettel és különösen a francia–magyar kultúrkapcsolatok történetével foglalkozott. Az 1931-ben Bp.-en rendezett összehasonlító irodalomtörténeti kongresszuson tartott Az összehasonlító irodalomtörténet Közép-Európában (Minerva, 1931) c. előadása összehasonlító kutatásokban is iránymutató. Nagy jelentőségű nyelvészeti munkássága is. 1936-ban ő adta ki az első nagy magyar–francia szótárt és ő szerk. a legújabb magyar–francia és francia–magyar nagy szótárakat (Bp., 1953 és 1958, legutóbbi, 6. kiadása: 1979). Franciára fordított Ady költeményeket, és m.-ra francia regényeket. A m. irodalomtörténet írás Balassi-kutatóként tartja számon. Nevéhez fűződik a költő műveinek kritikai kiadása (Bp., 1951 és 1955). Kiadta Balassi mesterének, Bornemisza Péternek Ördögi kísértetek c. művét (Bp., 1955) és Balassi tanítványának, Rimay Jánosnak összes műveit (Bp., 1955). Anyanyelvműveléssel is foglalkozott, ezt mutatja A jó magyar kiejtés aktái (Bp., 1941) c. kiadványa. Összeállításában jelent meg az Új francia katolikus írók antológiája (Bp., 1947). Műveit nagyfokú filológiai pontosság, fejlett kritikai érzék és ironikus stílus jellemzi.
Fő művei: Balassi Bálint irodalmi mintái (Bp., 1913); Magyar rózsakeresztesek (Bp., 1922); A francia forradalom eszméi Magyarországon (Bp., 1924); Sicambria. Egy középkori monda életrajza (Bp., 1928, franciául Párizs, 1943); Magyar humanisták Párizsban (Bp., 1929); Újfrancia leíró nyelvtan (Bp., 1929); A francia szellem (Bp., 1938); Balassi Bálint (Bp., 1941); Az ismeretlen Balassi Bálint (Bp., 1943); Új fejezetek Balassi Bálint viharos életéből (Bp., 1957); Mai francia nyelvtan (Bp., 1965); Balassi Bálint és Lengyelország (Bp., 1969); Balassi-tanulmányok (sajtó alá rendezte Komlovszky Tibor, Bp., 1972).
Irodalom: Gyergyai Albert: E. S. (Nagyvilág, 1969. 7. sz.); Klaniczay Tibor: E. S. (Irod. tört. Közl., 1969. 4. sz.); Köpeczi Béla: E. S. (Irod. tört., 1969. 4. sz.); Sziklay László: E. S. (Helikon, 1969. 2. sz.); Büky Béla: E. S. (Magy. Nyelv, 1970. 1. sz.).

Schmidt József
Született–meghalt: (Vác, 1868. dec. 24. – Bp., 1933. okt. 1.)
Foglalkozása: indogermanista, nyelvész, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1911)
Élete: 1899-ben szerzett tanári oklevelet Bp.-en, ugyanakkor áll. főgimn. tanár. 1908-ban egy.-i magántanár, 1910-től a bp.-i egy.-en az indogermán összehasonlító nyelvészet ny. rk., 1914-től ny. r. tanára. A Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartása miatt lemondásra kényszerült. 1924-ben nyugdíjba vonult. Számos indogermanisztikával foglalkozó cikke jelent meg. Jelentősek fordításai is. Latin-m. és magyar–latin szótárt szerkesztett.
Fő művei: Nasalis infixum névszókban (Bp., 1904); Az itáliai nyelvcsalád helyzete az indogermán nyelvek körében (Bp., 1907); Kísérlet az indogermán gutturális probléma megoldására (Bp., 1912); Az indogermán flexio genesisének problémája (Nyelvtudomány, III–IV.); Buddha élete, tana és egyháza (Bp., 1920); Az ó-ind epika (Bp., 1921); A szanszkrit irodalom története (Bp., 1923); Az ind filozófia (Bp., 1923); Nyelv és nyelvek (Bp., 1923); Pancsatantra (Bp., 1924).
Irodalom: Székely Artúr: Sch. J. (Nyugat, 1933); Mády Zoltán: Sch. J. Halálának 30. évfordulójára (Antik Tanulm. 1963. 3–4. sz.); Prohászka János: Egy elfelejtett magyar nyelvtudós. S. J. emlékezete (Magy. Nemzet, 1963. 171. sz.).

Korenchy Éva
Született–meghalt: (Bp., 1943. dec. 24. – Bp., 1980. máj. 24.)
Foglalkozása: nyelvész
Élete: Diplomáját az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegy.) magyar–latin-finnugor szakán szerezte meg 1968-ban. Innen az MTA Nyelvtudományi Intézetébe került, majd 1977-től a szegedi egy.-en tanított finnugrisztikát. 1969-től kezdve publikált, 20 tudományos közleménye jelent meg. 1972-ben egy.-i doktor lett. Elsősorban finnugor-iráni nyelvi kapcsolatokkal, a permi és obi-ugornyelvekkel foglalkozott. 1974-ben Fokos-Fuchs Dávid-díjat kapott.
Fő művei: Iranische Lehnwörter in den obiugrischen Sprachen (Bp., 1972).
Irodalom: Janurik Tamás: K. E. (Nyelvtud. Közl., 1981. 2. sz.).

Halmy Ferenc
Született–meghalt: (Bp., 1914. dec. 24. – Bp., 1986. dec. 31.)
Foglalkozása: zenekritikus, gordonkaművész, nyelvész
Élete: Gordonkázni Zsámboki Miklósnál tanult, de az aktív zenélés hamarosan másodlagossá vált életében. 1937-ben a bp.-i Pázmány Péter tudományegy.-en magyar–francia szakos tanári oklevelet szerzett. A II. világháború végén francia fogságba került. Hazatérése után megtanult olaszul, később japánul is (japán nyelvet élete utolsó éveiben nyelvtanfolyamokon tanított). A Népművelési Intézetben szervezőmunkát vállalt, majd a Magy. Távirati Iroda központi sajtószolgálata számára írt zenei és irodalmi tudósításokat. Zenei és általános kulturális kritikái többek között a mo.-i kétnyelvű képes újságban (Daily News-Neueste Nachrichten) jelentek meg. Hangversenyekről, könyvekről, kottákról rendszeresen jelentek meg ismertetései a Hét c. folyóiratban és a Muzsika c. folyóiratban.
Fő művei: M. A magyar zsoltárformák francia előzményei (Bp., 1939); Hubay Jenő (Zipernovszky Máriával, Bp., 1976).
Irodalom: nekr. (Magy. Hírlap, 1987. jan. 3.).

Csapodi István
Született–meghalt: (Sopronhorpács, 1856. dec. 25. – Bp., 1912. aug. 17.)
Foglalkozása: szemész
Élete: 1880-ban szerzett Bp.-en orvosi oklevelet. 1881-től a bp.-i szemklinikán gyakornok, majd tanársegéd. 1890-ben magántanár, 1895-ben c. ny. r. k. tanár lett. A bp.-i poliklinika, majd a Kereskedelmi Kórház főorvosa. Korát megelőzte a retina leválásának, a szivárványhártya glaukómás sorvadásának, a sympathiás szemgyulladás kórtanának kérdéseiben. Látáspróbákat dolgozott ki. Fejlesztette a szemészeti műszereket. Jelentős nyelvészeti tevékenységet is kifejtett. Tankönyv és cikkek írásával, előadásokkal, az Egészség c. lap szerkesztésével a hazai egészségügyi felvilágosítás úttörője.
Fő művei: M. Látás próbák (Bp., 1886); Egészségtan polgári és felsőbb iskolák számára (Gerlóczy Zsigmonddal, Bp., 1889); Útmutató a szemészetben (Bp., 1890); Egészségtan népiskolák számára (Gerlóczy Zsigmonddal, Bp., 1890); A szemészet kézi könyve (Bp., 1902).
Irodalom: Csapody István, ifj.: Id. Cs. I. (Orsz. Orvostört. Kvtár Közl. 5. sz.); Nekrológ (Irod. tört. 1940).

Trócsányi Zoltán
Született–meghalt: (Sárospatak, 1886. dec. 25. – Bp., 1971. febr. 17.)
Foglalkozása: nyelvész, irodalom- és könyvtörténész, műfordító, könyvtáros, a nyelvtudományok kandidátusa (1957)
Élete: ~ Dezső és ~ György testvére. A tudományegy.-et Eötvös-kollégistaként Bp.-en végezte el. 1908–13-ban az Akadémiai Könyvtár tisztviselője, 1921-ig az MTA főtitkári hivatalának ig.-ja. A Magy. Nyelvtudományi Társaságnak évtizedekig volt választmányi tagja, 1914-ben pénztárosnak is megválasztották. 1921-től újságíró és Király Györggyel együtt a Kétnyelvű Klasszikus Könyvtár szerk.-je. 1925–28-ban az általa alapított Magyarság Könyvterjesztő Vállalat ig.-ja. 1928–1933 között az Új Barázda c. napilap főszerk.-je volt. 1935-től az OSZK főkönyvtárnoka és szerk. a Magyar Könyvszemlét. 1939-ben kinevezték a magyar könyvtörténet ny. rk. tanárává. 1939-től megbízott előadóként, 1943-tól ny. rk. tanárként és 1946-tól ny. r. tanárként adott elő a bp.-i egy. orosz nyelvi és irodalmi tanszékén. 1950-ben nyugdíjba ment és élete két utolsó évtizedét csaknem teljes visszavonultságban töltötte. Egyetemi disszertációja nyelv- és könyvtörténeti tárgyú: A XVI. századbeli nyomtatványok e-jelölése (Bp., 1908), mellyel az MTA Sámuel Körber díját nyerte. Régi könyvekkel sok írása foglalkozik, az utolsó címe: Impresszum nélküli nyomtatványok és töredékek meghatározása (Bp., 1959). A régi magyar nyomtatványok nyelve és helyesírása c. műve a Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve 10. füzeteként jelent meg. Sokat foglalkozott a rokon népekkel, könyvet írt a szibériai tundrák nomádjairól (Észak nomádjai, Bp., 1934), rendszeresen ismertette a finn irodalmat. Finnországi levelek címmel összegyűjtötte és m.-ra fordította a finn tudósoknak m. barátaikhoz írt leveleit. Mint művelődéstörténész gyűjtött és kiadott a m. történelemmel kapcsolatos érdekességeket, színes képeket, furcsaságokat: Magyar régiségek és furcsaságok (I–VI., Bp., 1924–28), Magyar falu (Bp., 1933). Számos ilyen tárgyú cikke jelent meg a napilapokban, folyóiratokban, és előadása hangzott el a rádióban. Fordított oroszból (Dosztojevszkij, Gogol, Puskin, L. Tolsztoj), németből (E. T. A. Hoffmann, G. Keller), franciából (Maupassant) és finnből. Maga is írt elbeszéléseket Gilárty Zoltán, Zoltán deák, Erdő Gábor, Hosszú Gáspár és Csányi Zsolt álnéven, közülük a legismertebb az archaizáló nyelvű Az ördög meg a lánya (Bp., 1921). Szerk. egy Dosztojevszkij- és egy Merezskovszkij-breviáriumot és összeállított két antológiát, az egyiket régi m., másikat orosz íróktól.
Fő művei: M. Vogul szójegyzék (Bp., 1910); A magyar irodalom breviáriuma Gyöngyösiig (Bp., 1925); A történelem árnyékában (Bp., 1936); Kirándulás a magyar múltba (Bp., 1937); A XVII. századi magyar nyomtatványok meghatározása (Bp., 1938); Az orosz irodalom kincsesháza (Bp., 1947).
Irodalom: Rab Zsuzsa: T. Z. köszöntése (Nagyvilág, 1967. 1. sz.); Elbert János: Meghalt T. Z. (Élet és Irod., 1971. 9. sz.); Úrhegyi Emília: T. Z. (Magy. Nyelv, 1971); Vértesy Miklós: T. Z. (Könyvtáros, 1978. 11. sz.).

Thury József
Született–meghalt: (Makád, 1861. dec. 25. – Kiskunhalas, 1906. máj. 22.)
Foglalkozása: nyelvész, turkológus, az MTA l. tagja (1903)
Élete: Az egy.-et Bp.-en végezte. Ezután 4 évig a bp.-i kereskedelmi ak.-n a török nyelv tanára. 1884-ben töröko:-i tanulmányutat tett. 1887-től nagykőrösi, 1888-tól kiskunhalasi gimn. tanár. 1906-ban egy.-i tanárrá nevezték ki, katedrájának elfoglalását azonban halála megakadályozta. Kutatásai az összehasonlító nyelvészet, az irodalomtörténet és történet területére vonatkoznak; legjelentősebbek török nyelvészeti munkái. Az ő fordításában jelentek meg 16. sz.-i török történetírók magyar vonatkozású szövegei az MTA által közzétett Török történetírók c. sorozatban (I–II., Bp., 1893–1896).
Fő művei: A kasztamuni tőrök nyelvjárás (Bp., 1885); Csagatáj szótár (Bp., 1903); Török nyelvemlékek a XIV. század végéig (Bp., 1904); A közép-ázsiai török irodalom (Bp., 1904).
Irodalom: T. J. (Századok, 1906); Németh Gyula: T. J. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, XXII. Bp., 1934).

Kardos Albert
Született–meghalt: (Récekeresztúr, 1861. dec. 26. – Göstling an der Ybbs, Ausztria, 1945. jan. 9.)
Foglalkozása: irodalomtörténész
Élete: ~ Lajos irodalomtörténész apja. Tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett 1885-ben. 1887-től Szentesen, 1891-től Debrecenben tanár, 1912-től ig. 1921-ben megszervezte, 1929-ig igazgatta a debreceni zsidó gimn.-ot. Irodalomtörténeti, nyelvészeti, pedagógiai és zsidó művelődési tárgyú munkákat írt. Deportálták, koncentrációs táborban halt meg. – Sajtó alá rendezte Gvadányi Peleskei nótáriusát (1898), A kuruc világ költészetét (1898), Csokonai válogatott munkáit (1905), Petőfi összes költeményeit (1909) és Madách Az ember tragédiája c. művét (1941).
Fő művei: A XVI. század magyar lyrai költészete (Bp., 1883); Szilágyi és Hajmási mondája a magyar költészetben (Bp., 1885); A magyar zsidóság nemzeti hivatása (Bp., 1892); A magyar szépirodalom története. A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig (Bp., 1892); Magyar irodalomtörténeti életrajzok (Debrecen, 1913); Csokonai barátja, Nagy Gábor (Debrecen, 1940); Csokonai ószövetségi látomása (Debrecen, 1943).
Irodalom: Emlékkönyv K. A. negyvenéves működésének jubileumára (Debrecen, 1926); A nyolcvanéves K. A. (Debrecen, 1941); Kardos Pál: K. A. (Bp., 1962.)

Márton Gyula
Született–meghalt: (Nagymon, 1916. dec. 27. – Kolozsvár, 1976. márc. 4.)
Foglalkozása: romániai magyar nyelvész, egyetemi tanár
Élete: Szilágysági földműves szülők gyermeke. 1936-tól a kolozsvári tudományegy. magyar–román–esztétika szakos hallgatója, ekkor kezdte szülőfaluja környékének helyneveit és nyelvjárását gyűjteni. 1942-ben doktorált. Gálffy Mózessel végezte Kolozsvár környékén az első m. nyelvföldrajzi gyűjtést az 1940-es évek elején. 1945 után középisk. tanár, majd egy.-i előadótanár a kolozsvári Bolyai Egy.-en; a m. nyelvtudományi tanszék vezetője két évtizedig, dékán, majd rektorhelyettes. Évtizedekig szervezte a romániai m. nyelvjárási, nyelvföldrajzi kutatásokat. Az 1950-es évektől főleg a csángók nyelvének kutatásával foglalkozott. Gyűjtötte az anyagot tanítványaival együtt egy erdélyi m. személynévtár elkészítéséhez. Tagja volt a Magy. Nyelvtudományi Társ.-nak, a nemzetközi Finnugor Társ.-nak, évekig irányította a romániai Filológiai Társ. munkáját.
Fő művei: A nagymoni népnyelv igetövei és igealakjai (Kolozsvár, 1942); A román nyelvatlasz első három kötetének magyar eredetű anyaga (Kolozsvár, 1942); A román nyelvatlasz munkálatok története és módszere (Kolozsvár, 1943); Ördöngös-füzes helynevei (Kolozsvár, 1944); Huszonöt lap „Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé”-ből (Gálffy Mózessel és Szabó T. Attilával, Kolozsvár, 1944); A zilahi fazekasmesterség (Kolozsvár, 1948); Írjunk, beszéljünk helyesen (Bukarest, 1952); Két tanulmány a keleti magyar nyelvjárások köréből (Bp., 1956); Magyar nyelvjárástan (Kolozsvár, 1959, 1970); A borsavölgyi nyelvjárás igetövei és igealakjai (Bp., 1962); Tájszók Kalotaszegről és környékéről (Gálffy Mózessel, Cluj, 1965); A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai (Bukarest, 1972); A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai (Péntek Jánossal, Vöő Istvánnal, Bukarest, 1977).
Irodalom: Péntek János: M. Gy. (Korunk, 1976. 6. sz.); Imre Samu: M. Gy. (Magy. Nyelvőr, 1976. 3. sz.).

Fábián Gábor
Született–meghalt: (Vörösberény, 1795. dec. 28. – Arad, 1877. dec. 10.)
Foglalkozása: író, műfordító, az MTA tagja (l. 1832, r. 1835)
Élete: 1817–19-ben a pesti egy.-en jogot hallgatott. Már ekkor megismerkedett a kor több vezető írójával, 1821-ben ügyvédi vizsgát tett Pesten. 1824–1825, majd 1826–38 között a Bohus család uradalmi ügyvédje Világoson. Barátságot kötött Vörösmartyval. A szabadságharc idején sajtóbírósági elnök, az aradi vészbizottság tagja, ogy.-i képviselő, majd a hétszemélyes főtörvényszék bírája. Szegedre és Aradra is követte a kormányt. A forradalom bukása után egy ideig fogságot szenvedett, majd Aradra internálták. 1867–69-ben ogy.-i képviselő. A korabeli folyóiratokban számos filológiai, esztétikai, nyelvészeti cikke és tanulmánya jelent meg. Lefordította Cicero leveleit és kiadta Cicero vegyes munkáit (Arad, 1865). Sokat fordított más antik írók (Horatius, Lucretius stb.) műveiből; Hafiz perzsa költő Divánjából (Pest, 1824); Lucretius Carus tankölteménye a természetről (Pest, 1870) stb. 1862-től a Kisfaludy Társ. tagja.
Irodalom: Jancsó Benedek: F. G. élete (Arad, 1885); Zichy Antal: Emlékbeszéd F. G. felett (MTA Emlékbeszédek, V. Bp., 1887).

Kuun Géza, gróf
Született–meghalt: (Nagyszeben, 1838. dec. 28. – Bp., 1905. márc. 9.)
Foglalkozása: orientalista, az MTA tagja (l. 1867, t. 1883, ig. 1904)
Élete: 1856–58-ban a pesti egy.-en klasszika-filológiát, régiségtudományt tanult, 1858-S9-ben a göttingeni egy.-en sémi filalógiát hallgatott. Alapító tagja és elnöke volt a Magyarországi Néprajzi Társaságnak, valamint több tudományos társ.-nak. Tagja volt a főrendiháznak. 1901–1904-ben az MTA másodelnöke. A sémi összehasonlító nyelvészettel, török nyelvészettel és összehasonlító vallástörténettel foglalkozó cikkeket írt, kiadta a Velencében őrzött Codex cumanicust (1880) s összegyűjtötte a magyar őstörténet keleti kútfőit