A jó vendéglőnév és hagyományos patikanév jelzős szóösszetétel, amely azonban egy-egy konkrét cégérre vezethető vissza. A cégér a vendéglátóipari tevékenység művészi kivitelű jelvénye, amelyet a mesteremberek házuk vagy műhelyük utcai homlokzatára helyeztek vagy a bejárat fölé rúdra akasztottak. E középkori céhes világban kialakult megjelölés utalhat a mesterségre (péknél perec, kádárnál vagy csaplárosnál hordó, szabónál olló, lakatosnál kulcs stb.), de lehet másféle is, például zoológiai (oroszlánok, lovak, bikák, griffek, sasok stb.) vagy mitológiai eredetű. A budai szőlőtermelő gazdák venyigecsomóval jelezték a borkimérést. A reformkorban csaknem valamennyi pesti cukrásznak a mitológiából vett boltcímere volt. A mitológiai alakok közül a XIX. századi budai Friedl Ferenc Ede Flóra és pesti Fischer Péter Hébé alakját választotta cégérnek. A cégér készülhetett fémből, fából, kőből, kerámiából, szobor vagy dombormű formájában.

A XX. századra azonban a cégérek gazdag tenyészetét elsősorban a vendéglőnevek őrizték meg. Ezekből ma az tűnik elő, hogy a vendéglő- és patikanevek gyakori sajátossága a labilis, homályos, színnévszerű jelzőből és az erőteljes állatnévből álló összetétel.

Magyarországon a leggyakoribb fogadóscégér, s innen a legjobb vendéglőnév valószínűleg a Fehér Ló volt. A legismertebb, pesti Fehér Ló Fogadó (VIII. Rákóczi út 15.) a XIX. század elején híres tánchely, Petőfi is megszállt itt. Virágkorát az 1860–1910-es években élte, az 1920-as években szűnt meg, ekkor már Hunnia néven. Kolozsvár legrégebbről ismert, Monostor utcai fogadója is a Fejér Ló volt. A debreceni Fehér Ló Hajdú vármegye megalakulásától (1877) 1911-ig átalakítva a megye székházaként működött, 1912-ben épült fel a helyén az új megyeszékház. A győri Fehér Ló (Kossuth Lajos utca 30.) beszálló vendéglő volt.

Ugyancsak nem volt kivételes a Szürke Ló elnevezés sem, amely Arabs Szürke változatban jelölte a Krúdy Gyula által is megörökített ferencvárosi kocsmát (IX. Üllői út 81.).

Krúdy egyébként az Arany kezdetű vendéglő- és kocsmanevek kitalálásában jeleskedett. Így tőle származik az általa megörökített, ám bajosan azonosítható Aranybéka, Aranydisznó, Aranygolyó, Aranykakas, Aranyláb, Aranylúd, Aranymedve, Aranypalack. Az általa is megörökített, egykor létezett budapesti vendéglők közül nevezetes a tabáni Arany Kacsa és a belvárosi Arany Sas. Az Arany Kacsa (II. Kacsa utca 18.) az 1600-as évek vége felé épült, előbb fogadó, majd söröző volt. 1950-ben szűnt meg, majd 18 évre rá az épületet is lebontották. Az Arany Sas Szállót (V. Semmelweis utca 3.) 1780-ban alapították, a XIX. század közepén “magyar sziget a német Pesten”, írók művészek, politikusok (például a “Sasok”) találkozóhelye. 1893-ban bontották le, helyére az Országos Kaszinó épült (1896), a későbbi a Szovjet Kultúra Háza, utóbb a Magyarok Háza.

Az Arany Oroszlán, az Arany Páva és megint az Arany Sas Szeged neves vendéglátóhelyei voltak a XIX. században, leghíresebbnek azonban a központi utca névadója, a Fekete Sas bizonyult. A debreceni Arany Bika Szálló (Grand Hotel Aranybika, Piac utca 11–15.) hazánk egyik legnagyobb múltú szállodája, a Nagytemplom szomszédságában. A város 1690-ben vásárolta meg a Bika család ősi házát, hogy ott fogadót létesítsen, s többször átépítették. A jelenlegi szecessziós épület, Hajós Alfréd – úszó olimpiai bajnok és építész – tervei szerint való felépítése után ma is a város egyik jelképe. Az 1970-es évek végén új szárnnyal bővült, 1997-ben felújították. Az Arany Borz (V. Nyáry Pál u. 9.) a XVIII. század végétől működött, az egyik legrégibb kávéház (egyben vendéglő, fogadó, kocsma) volt Pesten. Régen lebontották.  Az ugyancsak pesti Arany Ökör Vendéglő (V. Városház u. 3–5.): irodalmi, politikai vendéglátóhely volt, amely már a XVIII. században működött, az emeleten az 1860-as évekig, a földszinten 1945-ig. Az Aranyhordó étterem, söröző és pinceborozó (Bp. I. Tárnok u. 16.) XIV. századi elemeket is tartalmazó, többször átépített házban üzemel. Aranyszarvas a neve annak a XVIII. század eleje óta ismert vendéglőnek (Bp. I. Szarvas tér 1.), amely neves vadvendéglő, s az 1930-as évek elején lebontott egykori Tabán megmaradt műemléke.

Kicsi Sándor András, a TINTA Könyvkiadó szerzője