November hónapban született neves magyar nyelvészek, szótárírók életrajzai a "tovább olvasom" gombra kattintva olvashatók.

Waltherr László Imre
Született–meghalt: (Tarcal, 1788. nov. 1. – Tarcal, 1863. okt. 23.)
Foglalkozása: történész, nyelvész, az MTA l. tagja (1832)
Élete: Jogi tanulmányait 1809-ben Kassán fejezte be. 1811-ben a gróf Károlyi család hódmezővásárhelyi uradalmánál ügyészi írnok, 1813-ban Pesten a grófi család titkári hivatalában dolgozott, közben ügyvédi oklevelet szerzett. 1819-től 1822-ig a tótmegyeri uradalom ig.-ja, majd nyugdíjba vonulásáig (1850) a család levéltárnoka. Részt vett Kisfaludy Károly munkáinak kiadásában, azonkívül szótárak előkészítésében is. Számos cikke jelent meg a Tudományos Gyűjteményben, a Figyelmezőben, az Athenaeumban, Jelenkorban, Magy. Sajtóban s más folyóiratokban.
Irodalom: Wenzel Gusztáv emlékbeszéde (Akad. Ért. 1865).

Németh Gyula
Született–meghalt: (Karcag, 1890. nov. 2. – Bp., 1976. dec. 14.)
Foglalkozása: nyelvtudós, turkológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1922, r. 1935, ig. 1941–46), Kossuth-díjas (1948)
Élete: Sebestyén Irén nyelvész férje. Az Eötvös Kollégium tagjaként a bp.-i tudományegy.-en szerzett oklevelet. Lipcsében, Berlinben és Kielben is folytatott egy.-i tanulmányokat. 1915-ben a bp.-i egy.-en magántanári képesítést nyert, 1916-tól a bp.-i tudományegy. ny. rk., 1920-tól 1965-ig az egy. ny. r., ill. tanszékvezető tanára. 1932–33-ban és 1935-ben a bölcsészeti kar dékánja, 1947-től 1949-ig az egy. rektora. 1939-től a MTA I. Osztályának titkára, 1949-től 1955-ig osztályelnöke. 1951-től 1965-ig a Nyelvtudományi Intézet ig.-ja. T. elnöke volt a Kőrösi Csoma Társ.-nak; a Nyelvtudományi Társ.-nak 1919-től választmányi tagja, 1948-tól társ-, ill. alelnöke. Több tanulmányutat tett Keleten. Szerk. a Kőrösi Csoma Archívumot s Gombocz Zoltánnal és Melich Jánossal a Magyar Nyelvtudomány Kézikönyvét. Az idegen nyelvű nyelvészeti folyóiratnak, az Acta Linguisticának megindulásától (1951) főszerk.-je volt. Kutatásainak fő területei: a török nyelvtörténet és a török nyelvjárások, a m. nyelvtudomány és őstörténet. Turkológiai műveiért elnyerte a török állam egyik legmagasabb kitüntetését, s számos ország tudományos testülete, ak.-ja is tagjává választotta meg. Nagy hatású, nemzedékeket tanító és nevelő munkássága nyomán fejlődött a török filológia, paleográfia s az oszmántörök mellett a közép-ázsiai török nyelvek oktatása a bp.-i bölcsészkaron.
Fő művei: Kumük tanulmányok (Bp., 1911); Adalékok a török-mongol nyelvek hangtörténetéhez (Bp., 1913); Türkische Grammatik (Berlin, 1916); Türkisch-deutsches Gesprächbuch (Berlin, 1917); Türkisches Übungsbuch (Berlin–Leipzig, 1917); Akadémiánk és a keleti filológia (Bp., 1928); A honfoglaló magyarság kialakulása (Bp., 1930); Die Inschriften der Schatzes von Nagyszentmiklós (Bp., 1932); A magyar rovásírás (Bp., 1934); Die türkischen Texte des Valentin Balassa (Bp., 1953); Die Türken von Vidin (Bp., 1965); Die türkische Sprache in Ungarn im XVII. Jahrhundert (Bp.–Amsterdam, 1970); Gombocz Zoltán (Bp., 1972).
Irodalom: Kakuk Zsuzsa: N. Gy. hetven éves (Bp., 1960); Kálmán Béla: N. Gy. hetven éves (Magy. Nyelv, 1960); Székely György: Gy. N. und unsere Sprachwissenschaft (Bp., 1972); Kakuk Zsuzsa: N. Gy. (Magy. Tud., 1977. 5. sz.); J. N. (Acta Orientalia, A. S. H., 1977. 1. sz.); Róna-Tas András: J. N., Life and work (Bp., 1978).

Szalay Imre
Született–meghalt: (Szombathely, 1787. nov. 2. – Veszprém, 1848. szept. 17.)
Foglalkozása: nyelvész, filozófus, hittudós, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1831, r. 1832, t. 1834)
Élete: Pesten 1816-ban teológiai doktor lett. 1825-től 1834-ig, veszprémi kanonokká történt kinevezéséig a pesti egy.-en az egyházi szónoklat r. tanára. 1840-től bélakúti apát és zalai főesperes. A veszprémi tanítóképző ig.-ja, Zala és Esztergom vm.-ék táblabírája is volt. Szerk. és kiadta a Magyar Egyházi Beszédek Gyűjteményét (I–VI., Pest, 1832–34 és VII–X., Buda, 1840–41. 1845).
Fő művei: A magyar nyelvtudomány rövid foglalatja (Pest, 1828); Észrevételek a vegyes házasságokról (Veszprém, 1841).
Irodalom: Sz. I. (MTA Almanach, 1863.)

Balázs János
Született–meghalt: (Nagyalásony, 1914. nov. 4. – Bp., 1989. márc. 16.)
Foglalkozása: nyelvész, filológus, a nyelvészeti tudományok doktora (1965)
Élete: A bp.-i tudományegy.-en magyar–latin-görög szakon és Olaszo.-ban Pisában végezte egy.-i tanulmányait. Bp.-en doktorált 1939-ben, doktori disszertációja A gazai iskola Thukydidés-tanulmányai olasz nyelven is megjelent (1940). Középisk. tanár, majd egy.-i docens, kandidátusi disszertációjának (A nyelvtanirodalom alapjai és a magyar nyelvtanirodalom kezdetei) megvédése után egy.-i tanár az Általános és alkalmazott nyelvészeti tanszéken (1956). Az 1954. évi nyelvész kongresszuson elvi jelentőségű tanulmánnyal jelentkezett A stílus kérdései címmel. Sylvester János és kora c. monográfiája a m. tudománytörténet becses, nagy filológiai apparátussal megírt alkotása (1958); 1956-tól a Nyelvtudományi Intézetben részt vett a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerk.-ében. A munka közben 1966-ban tette közzé Szintagmatizálódás és lexikalizálódás c. elvi-módszertani tapasztalatait. Tanulmányai jelentek meg a Filológiai Közlönyben, a Magy. Tudományban, a Studia Slavica és az Általános nyelvészeti tanulmányok köteteiben. Szerk.-je volt a Nyelvi rendszer és nyelvhasználat: általános és alkalmazott nyelvészeti tanulmányok c. kötetnek (1988), és a Nyelvünk a Duna-tájon c. egy.-i segédkönyvnek (1989). Munkát fejtett ki a Magy. Nyelvtudományi Társaságban. A Révai Miklós-díjjal és emlékéremmel tüntették ki.
Fő művei: Sylvester János és kora (Bp., 1958); A szövegtan alapjai (Nyelvtudományi Közl., 1979); Magyar deákság (Bp., 1980); Az areális nyelvészeti kutatások története, módszerei és eredménye. Areális nyelvészeti tanulmányok, Bp., 1983); A szöveg (Bp., 1985); Hermész nyomában. A magyar nyelvbölcsészet alapkérdései (Bp., 1987).
Irodalom: Studia in honorem J. B. offerta a collegis et discipulis (Bp., 1984); Károly Sándor: B. J. hetvenéves (Magy. Nyelv, 1985. 3. sz.); Mészáros György: Az utolsó beszélgetés B. J.-sal (interjú, Palócföld, 1985. 6. sz.); Lőrincze Lajos: B. J. (Magy. Nyelvőr, 1989. 3. sz.); Benkő Loránd: Búcsú B. J.-tól (Magy. Nyelv, 1990. 1–2. sz.).

Mayer Imre
Született–meghalt: (Kolozsvár, 1884. nov. 4. – Pozsony, 1961. okt. 11.)
Foglalkozása: tanár, nyelvész
Élete: Egy.-i tanulmányait Kolozsvárt végezte, latin–magyar–német szakos tanárként egy évet töltött a berlini és a lipcsei egy.-en. 1913–1945 közt a pozsonyi Kereskedelmi Ak. tanára, 1950-től a pozsonyi Pedagógiai Főisk. tanára, 1960-tól haláláig a pozsonyi Komenský-egy. megbízott előadója. Tevékenyen részt vett a szlovákiai m. szellemi életben, számos cikket, tanulmányt írt, évkönyveket szerk. A pozsonyi m. értelmiség egyik szervezője, lektorálással is foglalkozott. Szótárakat, tankönyveket szerkesztett, ismertetéseket írt.
Fő művei: Édes anyanyelvünk (Pozsony, 1941); Szlovákia neves magyar szülöttei (I–III., Pozsony 1942).

Germanus Gyula, arab neve: al-Hadzs Abdul Karím
Született–meghalt: (Bp., 1884. nov. 6. – Bp., 1979. nov. 7.)
Foglalkozása: orientalista, író, az irodalomtudományok doktora (1958)
Élete: 1902–03-ban a bp.-i tudományegy.-en, 1903–06-ban az isztambuli, 1906–07-ben a bécsi és a lipcsei egy.-en történelmet, latint, keleti nyelveket, arab és török irodalmat tanult. 1907-től a londoni British Museum munkatársa. 1911–21-ben a bp.-i Keleti Kereskedelmi Akad. tanára, 1921–29-ben a bp.-i tudományegy.-i Közgazdaságtudományi Kar Keleti Intézetében az arab és a török nyelv előadója, valamint az angol nyelv megbízott előadója. 1926–29-ben a Pen Club m. tagozatának titkára, 1929–32-ben Indiában a szantiniketáni egy. tanára. 1932–34-ben a bp.-i tudományegy.-i Közgazdaságtudományi Karon, 1934–1948 között a bp.-i József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egy.-en az arab és a török nyelv intézeti tanára. 1934-ben Mekkába zarándokolt. 1948-tól nyugalomba vonulásáig a bp.-i tudományegy. arab tanszékének tanszékvezető egy.-i tanára. 1958–66-ban ogy.-i képviselő. Számos arab tudományos ak. (kairói, bagdadi, damaszkuszi, ammani stb.) és más külföldi tudós társ. tagja volt. Több utazást tett a Közel-Keleten és különböző európai országokban. Az 1910-es években részt vett az ifjútörökök mozgalmában, halálra is ítélték, de végül sikerült Töröko.-ból kijutnia. A mohamedán népek kultúrtörténetével és az arab irodalom történetével foglalkozott.
Fő művei: Evlija Cselebi a XVII. századbeli törökországi czéhekről (Bp., 1907); Schidlof 1000 szó gyakorlati módszerének angol nyelvtanában előforduló ezer szó magyar–angol zsebszótára (Latzkó Hugóval, Bp., 1911, új, javított kiad., Bp., 1939); Schidlof gyakorlati módszerének magyar–angol zsebszótára. Magyar-angol és angol–magyar rész (I–II, Bp., 1913); Turán (Bp., 1916); Az angol nyelvnek szóban, írásban és olvasásban tanító nélkül való elsajátítására… (Bp., 1916); Az arab nemzeti kérdés (Bp., 1917); A föld és a faj hatása a történelemben (Bp., 1920); Az oszmán állam megalakulása (Bp., 1921); Török nyelvtan (Bp., 1925); Gondolatok Gül Baba sírjánál (Bp., 1928); Pensées sur la révolution turque (Bp., 1928); Lecture on Turkish Popular Literature (Lahore, 1931); Modern Movements in Islam (Calcutta, 1932); A mai India (Bp., 1933); The Role of Turks in Islam (I–II, Hyderabad, 1933–34); The Awakening of Turkish Literature (I–II, Hyderabad 1933); India világossága – Mahatma Gandhi (Bp., 1934); Allah Akbar (Bp., 1936); Arábia, Szíria és Mezopotámia felfedezése és meghódítása (Cholnoky Jenő: Európa, Kisázsia, Belső- és Kelet-Ázsia, Bp., 1938); Sulle orme di Maometto (Milano, 1938); Az arab szellemiség megújhodása (Bp., 1944); Mahmoud Teymour and Modern Arab Literature (London, 1950); Sources of the Arab Nights (London, 1951); Unknown Masterpieces of Arab Literature (Hyderabad, 1952); Causes of the Decline of Islamic Peoples (Lahore, 1953); Arab Geographers (London, 1954); Bayna Fikraini (Damaszkusz, 1956); A félhold fakó fényében (Bp., 1957); Trends of Contemporary Arab Literature (I–II, London, 1957–58); Arab költők a pogánykortól napjainkig (válogatta, bev., jegyzetekkel ellátta, Bp., 1961); Az arab irodalom története (Bp., 1962; 2., átdolgozott, bővített kiad., Bp., 1973); The Berber-Arab Literature of Marocco (Hyderabad, 1964); Kelet fényei felé (Bp., 1966); Ibn Khaldoun, the Philosopher (Bahore, 1967); Arab poets and critics (Delhi, 1967); New Arab Novelists (Lahore, 1969); Gondolatok Gül Baba sírjánál. Művelődéstörténeti tanulmányok (válogatta, szerk., az utószót írta Antall József, Bp., 1984).
Irodalom: G. Gy. (Kardos István: Sokszemközt tudósokkal, Bp., 1974); Hegedűs Géza: G. Gy. (Nagyvilág, 1980. 2. sz.). Székely György: G. Gy. (Magy. Tudomány, 1980. 3. sz.); Antall József G. Gy. családneve (Nagyvilág, 1980. 4. sz.); Tusnády László: Találkozás és arckép G. Gy.-ról (Borsodi Művelődés, 1985. 4. sz.); Germanusné Kajári Kató: Kelet vándora. Visszfény (Bp., 1985); Kubassek János: G. Gy. 1884–1979 (Földr. Közl., 1989. 3. sz.).

Simai Kristóf, Sima Márton
Született–meghalt: (Komárom, 1742. nov. 8. – Selmecbánya, 1833, aug. 12.)
Foglalkozása: író, szótáríró, az MTA l. tagja (1832)
Élete: Kegyes tanítórendi tanár volt, az ország sok városában működött, 1776–90-ben Kassán 1790-től 1820-ig, nyugdíjazásáig Körmöcbányán. 1829-ben Benyák Bernát halála után Selmecbányán a piarista rend szeniora volt. Számos iskolai drámát írt diákjai számára, utóbb megpróbálkozott a világi színművel is. Igazházi c. drámájával nyitotta meg előadásait Kelemen László első m. színjátszó társulata 1790-ben. A 90-es évek derekától szótárírással kezdett foglalkozni, összegyűjtötte a 18. sz. népies színezetű irodalmi nyelv teljes szókincsét, valamint a rokon táj- és régi szavakat. Drámáiban többnyire idegen írók műveit dolgozta át, így Moličre-t is. Foglalkozott nyelvészeti tanulmányokkal, szakácskönyvet is szerk.
Fő művei: Igazházi (vígjáték, Kassa, 1790); Végtagokra szedett szó tár (I–II., 1809–10); Gazdagszótár (Kéziratban).
Irodalom: Ernyei István: S. K. élete és munkái (Nagybecskerek, 1892); Bodnár Virgil: S. K. (Bp., 1898); Gáldi László: A magyar szótárdalom a felvilágosodás korában és a reformkorban (Bp., 1957); Kardos Tibor: Régi magyar drámai emlékek (Bp., 1960).

Hajdu János
Született–meghalt: (Bp., 1892. nov. 11. – Bp., 1959. jún. 2.)
Foglalkozása: pedagógus, művelődéstörténész
Élete: A bp.-i egy.-en 1916-ban tanári, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Előbb bp.-i gimn. tanár. 1940–46-ban a bp.-i Tankerületi Főigazgatóságon működött. 1948-ig gimn. ig., utána az Országos Neveléstudományi Intézet munkatársa, majd a bp.-i óvónőképző pedagógia tanára. 1945-től a Magyar Pedagógiai Társaságnak főtitkára. Éveken át szerk. a Tanáregyesületi Közlönyt, dolgozott az MTA szótári bizottságában. 19. sz.-i neveléstörténettel foglalkozott.
Fő művei: Az irodalmi oktatás Herbart pedagógiájában (Bp., 1918); Eötvös József báró első minisztersége (Bp., 1933); A nevelés gondolata Eötvös József báró költészetében (Bp., 1936); Az osztrák vallás- és közoktatásügyi minisztérium szervezetének kialakulása a Bach-korszakban (Tanulmányok a magyar nevelés történetéből, Bp., 1957).
Irodalom: Kiss Árpád: Dr. H. J. (Ped. Szle. 1959. 7. sz.)

Tompa József, Techert
Született–meghalt: (Bp., 1905. nov. 12. – Bp., 1990. márc. 30.)
Foglalkozása: nyelvész, a nyelvtudomány doktora (1971), Lovas Rózsa filológus férje
Élete: Tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en végezte. Pályáját vidéki középisk. tanárként kezdte, majd Bp.-en a Trefort u.-i Gyakorló Gimn.-ban vezető tanár volt. 1952-től az MTA Nyelvtudományi Int.-ében működött, ahol tudományos osztályvezető volt. Szakterülete, a leíró nyelvtan mellett kutatta a m. nyelv karakterére jellemző vonásokat, a nyelv új grammatikai fejlődését. Kiterjedt érdekelődése a nyelvtörténetre, a tudománytörténetre, az irodalmi nyelv stílusára és a helyesírásra. Jelentős volt nyelvművelő munkássága. Írt tankönyveket Győry Jánossal, Alszeghy Zsolttal. Tagja volt a Magy. Nyelv c. folyóirat szerk. bizottságának. Szerk.-je volt A mai magyar nyelv rendszere (Bp., 1961–62) c. kétkötetes műnek.
Fő művei: M. A Bécsi Kódex hangtanához (Bp., 1929); Csokonai nyelvi forrásai (Bp., 1937); Kis magyar nyelvkönyv (Bp., 1941, németül Leipzig-Bp., 1972, 1985); Magyar nyelvismeret (Bp., 1948); A névszói kötőhangzó szófajmegkülönböztető szerepe (Bp., 1957); Művészi archaizálás és a régi magyar nyelv (Bp., 1972); Simonyi Zsigmond (Bp., 1975); Anyanyelvi olvasókönyv. Rendszer és mozgás mai nyelvünkben (Bp., 1976); Anyanyelvünk védelmében (Magy. Nyelvőr. 1981. 2. sz.).
Irodalom: Rácz Endre: T. J. köszöntése (Magy. Nyelv, 1986. 4. sz.); Rácz Endre: Meghalt T. J. (Magy. Nemzet, 1990. márc. 7.); Lakó György: T; J. (Magy. Nyelv, 1991. 1. sz.); B. Lőrinczy Éva: Egy grammatikus halálára (Élet és Irod., 1990. 16. sz.); Szende Aladár: T. J. (Magy. Nyelvőr, 1991. 1–2. sz.).

Luby Margit
Született–meghalt: (Nagyar, 1885. nov. 13. – Bp., 1976. júl. 18.)
Foglalkozása: néprajzkutató, tanár
Élete: Bp.-en tanítóképző intézeti tanári oklevelet szerzett (1919). A bp.-i Erzsébet Nőiskola polgári iskolai tanárképző gyakorló iskolájának tanára (1923–28), kereskedelmi isk. tanügyi igazgatóságnak munkatársa, ig.-ja (1928–43). Elsősorban szülőföldje, Szatmár falvaiban végzett néprajzi kutatásokat. Az anyagi kultúra és a folklór számos területe érdekelte. Foglalkozott a pásztorélettel különböző népi iparokkal, ünnepi szokásokkal, néphittel, a paraszti történeti tudattal és ismerettel, a paraszti társadalmat szabályozó hagyományokkal. Tanulmányai és cikkei néprajzi és nyelvészeti folyóiratokban láttak napvilágot. Munkáinak jelentős része kéziratban maradt.
Fő művei: A parasztélet rendje Szatmár megyében (Bp., 1935); Bábalelte babona (Bp., 1936); Fogyó legelőkön (Bp., 1942); Olyan világ volt… (válogatott tanulmányok, Mátészalka, 1976).
Irodalom: Ortutay Gyula: Halhatatlan népköltészet (Bp., 1966); Illyés Gyula: A parasztélet rendje (Iránytűvel, Bp., 1975); Molnár József: L. M. (Honismeret, 1977. 6. sz.).

Erdődi József
Született–meghalt: (Vágújhely, 1908. nov. 13. – Bp., 1980. szept. 24.)
Foglalkozása: nyelvész, finnugrista, a nyelvtudomány kandidátusa (1954)
Élete: Középisk.-it Bp.-en végezte. Egy.-i tanulmányait Szegeden kezdte el német–francia szakon, Bécsben és Párizsban folytatta, majd Bp.-en az angol szakon is diplomát szerzett. Ettől kezdve több mint négy évtizeden át szolgálta a m. közép- és felsőoktatást. Tudományos munkái 1930-tól jelentek meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban, elsősorban a finnugor nyelvek (különösen a cseremisz és a mordvin), valamint az etnolingvisztika (a szampó eredete, nyelvi tabu, időszámítás, csillagnevek) köréből. Finno.-ról, tanulmányútjai után, két útikönyvet is írt (Épülő ország, Szeged, 1939; Mai Finnország, Szeged, 1940). A II. világháború alatti hányattatásai révén hosszú évekre közeli kapcsolatba került az orosz nyelvvel és kultúrával. Mo.-ra hazatérve ezen ismereteit az orosz nyelvoktatás szervezésében, valamint tudományos és népszerűsítő cikkekben kamatoztatta. Ekkortól a szegedi egy.-en és főisk.-n, majd a bp.-i egy.-en oktatott. A hatvanas évek közepétől a finnugor nyelvoktatás számára egy.-i jegyzeteket írt. Élete utolsó évtizedében részt vett az uralisztika nyugat-európai (Salzburg, München, Bécs, Párizs) művelésének fellendítésében. Ezért a salzburgi egy. t. professzorává választotta. Több műfordítása jelent meg orosz, francia német és finn nyelvből. Tudományos munkásságáért c. egy.-i tanár címet kapott, a finn Fehér Rózsa lovagrend birtokosa és számos tudós társaság tagja volt.
Fő művei: Erza-mordvin szövegek magyarázatokkal, nyelvtani vázlattal és szótárral (Bp., 1968); Uráli csillagnevek és mitológiai magyarázatuk (Bp., 1970); Időszámításunk (Bp., 1977).
Irodalom: Zaicz Gábor: E. J. 70 éves (Nyelvtud. Közl., 1978. 2. sz.); Bereczki Gábor: A 70 éves E. J. köszöntése (Magy. Nyelv, 1979. 4. sz.); Bereczki G.: E. J. (Magy. Nyelv, 1981. 3. sz.); Bereczki G.: E. J. (Nyelvtud. Közl., 1981. 2. sz.). Zaicz Gábor: E. J. (Hungarológiai Értesítő, 1981. 3–4. sz.).

Rubin Péter
Született–meghalt: (Szeged, 1918. nov. 14. – Bp., 1980. jan. 7.)
Foglalkozása: műfordító, író
Élete: ~ Lászlónak, a Galilei Kör egyik alapítójának fia. Már a 30-as évek végén közölt művelődéstörténeti témájú cikkeket és esszéket különböző baloldali újságokban. 1941-ben magyar–francia szakos tanári diplomát szerzett Szegeden. A II. világháború idején partizánként harcolt. 1946–1948 között újságírói tevékenységet folytatott Bp.-en, majd Prágában diplomata. A hatvanas években az Akadémiai Kiadó propaganda- és sajtóosztályának vezetője volt. Elbeszéléseket, tárcákat, útirajzokat írt angolból, oroszból, németből fordított szépirodalmi és tudományos műveket (Čapek, Giraudoux, Kazantzakisz, Kundera, Vercors). Lefordította Michelet A francia forradalom története c. művét. Kutatta a francia–magyar diplomáciai kapcsolatok múltját.
Fő művei: Vasvári Pál (Bp., 1947); Gallicizmusok (Végh Bélával, Bp., 1962); Francia–magyar, magyar francia műszaki szótár (Végh Bélával, Bp., 1965); A diplomaták hétköznapjai (Bp., 1974); Francia barátunk, Auguste de Gerando (1819- 1849) (Bp., 1982).

Balázs János
Született–meghalt: (Pozsony, 1910. nov. 14. – Bp., 1990. jan. 1.)
Foglalkozása: nyelvész, kodikológus
Élete: Gyermekkorát nagyrészt a felvidéki Vízkeleten töltötte. Gimn.-i tanulmányait, majd az egy.-et Pozsonyban végezte, magyar–latin szakos tanári diplomát szerzett. Utána Érsekújváron tanított. 1947-ben a „lakosság-csere” keretében el kellett hagynia Szlovákiát. Rövid ideig Esztergomban, majd Rákosligeten volt tanár. 1953-ban került az MTA Nyelvtudományi Intézetbe, a Nagyszótár Osztályhoz. Később a Magyar Értelmező Kéziszótár munkatársa volt. Szótörténeti, nyelvtudományi kérdésekkel, a m. kódexszövegek forrásaival foglalkozott folyóiratokban (Magy. Nyelv, Magy. Nyelvőr, Élet és Tudomány) megjelent tanulmányaiban, cikkeiben. Fő kutatási területe a Jókai-kódex latin eredetijének vizsgálata volt. A Codices Hungarici sorozat VIII. számában megjelent Jókai-kódex latin szövegeinek felfedezése az ő nevéhez fűződik. Didaktikailag értékes összefoglaló tanulmánya: Magyar kódexszövegek latin forrásai (Magy. Nyelv, 1986. 4. sz., 1988. 1. sz.).
Irodalom: Büky Béla: P. B. J. (Magy. Nyelvőr, 1990. 1–2 sz.).

Máté Károly
Született–meghalt: (Kajmádpuszta/Simonmajor község, 1896. nov. 17. – Bp., 1987. jún. 1.)
Foglalkozása: irodalom- és sajtótörténész
Élete: Édesapja uradalmi néptanító volt. Tanult Kajmádpusztán, Bátaszéken, a bonyhádi ev. főgimn.-ban, a bp.-i tudományegy. bölcsészeti karán, ahol a m. tanítók Eötvös Alapja internátusának tagjaként magyar–német szakos tanári oklevelet szerzett. A székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred, majd a brassói 24. honvéd gyalogezred katonájaként – 1916 januárjától 1918 október végéig, az összeomlásig – 24 hónapot töltött a harctéren, tartalékos századosként szerelt le. 1918-tól 1923-ig a dombóvári kir. kat. főgimn. tanára és a Dombóvári Hírlap belső munkatársa. 1923-tól a Pozsonyból Pécsre menekült Erzsébet Tudományegy. bölcsészkarán beosztott tanár, tanszéki könyvtáros. Bölcsészdoktorátust Pécsett szerzett 1925-ben. 1932-ben a pécsi, 1941-ben a bp.-i egy. bölcsészkarán sajtótörténetből magántanár, 1947-től a bp.-i egy.-en ny. rk. tanár. Részt vett Pécsett a Minerva c. folyóirat és a Tudományos Gyűjtemény c. könyvsorozat szerkesztésében. 1934-től a Királyi Magy. Egy.-i Nyomda irodalmi ig.-ja és a Magy. Könyvbarátok Diárium c. folyóiratának felelős szerk.-je volt. 1936-ban alapítója és alelnöke a Magy. Sajtótudományi Társ.-nak és szerk. a Sajtótudományi Könyvtár c. sorozatot. Egyik fő szervezője volt a Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter által 1940. szeptember 1-jén elindított Könyvet Erdélynek mozgalomnak. Alkotó ereje teljében váltották le a Királyi Magy. Egy.-i Nyomda éléről. 1949-től a Tankönyvkiadó, 1952-től 1956-ig – nyugdíjazásáig – a Kartográfiai Vállalat szerk.-je. Nyugdíjasként 1956-tól 1962-ig A Magyar Nyelv Értelmező Szótárának, 1962-től 1978-ig az Akadémiai Kiadó Lexikon szerkesztőségének munkatársa volt. Jelentős volt könyvkiadói munkája.
Fő művei: A magyar önéletírás kezdetei (Pécs, 1926); Irodalomtörténet-írásunk kialakulása (Bp., 1928); A könyv morfológiája (Bp., 1930); Az első magyarországi hírlap kérdése (Bp., 1945), Sajtó és nevelés (Bp., 1947).
Irodalom: Tóbiás Aron: Simonmajortól a „legfőbb” könyvbarátig (interjú, Olvasó Nép, 1985. 1. sz.); Kicsi Sándor: M. K. emlékezete (A Könyv, 1987. 3. sz.).

Hellebrant Árpád
Született–meghalt: (Pest, 1855. nov. 18. – Bp., 1925. dec. 5.)
Foglalkozása: könyvtáros és bibliográfus
Élete: Tanári képesítéssel 1877-től az MTA Könyvtárának munkatársa, 1878-tól 1924-ig könyvtári tiszt. Évről évre közzétette a m. filológiai (Egyet. Phil. Közl. 1885–1919), a pedagógiai (Magy. Paedagógia 1905-től), a m. irodalomtörténeti (Irod. Tört. Közl. 1893–1924), a néprajzi (Ethnographia, 1919), a történettudományi (Századok, 1912-től) és a nyelvészeti irodalom (Magyar Nyelv) bibliográfiáját. Szabó Károly halála után ő folytatta a Régi Magyar Könyvtár III. kötetének szerkesztését.
Fő művei: M. Az MTA Könyvtárában lévő ősnyomtatványoknak jegyzéke (Bp. 1886); Magyar szerzőktől külföldön 1480-tól 1711–ig megjelent nem magyar nyelvű nyomtatványoknak könyvészeti kézikönyve (Régi Magy. Kvtár, III. Bp., 1896–98. I–II.); Diplomatáriumok és monumenták az MTA könyvtárában (Bp., 1908).
Irodalom: H. Á. (nekrológ, Magy. Könyvszle, 1925); H. Á. (nekrológ, Irod. tört. 1926).; Vértesy Miklós: H. Á. (A Könyvtáros, 1958. 9. sz.)

Marencich Ottó
Született–meghalt: (Marburg, 1875. nov. 18. – Bp., 1964. szept. 19.)
Foglalkozása: szállodai igazgató
Élete: Bécsben tanult, elvégezte a lausanne-i szállodai szakisk.-t, ezután a párizsi Continental, a londoni Savoy, a frankfurti Frankfurter Hof, a római Quirinal, a palermói Villa Igiea, a kairói Shepheard szállodákban dolgozott, majd ázsiai és amerikai körutat tett. A bp.-i Hungaria Szálló ig.-ja, később a Hungaria, Duna-palota és Nemzeti szállodákat egyesítő Rt. vezérig.-ja volt. Kormány-főtanácsos, több nemzetközi egyesület tagja, ill. dísztagja, elnöke. Kiváló szervező, a szakoktatás fejlesztője volt. Megjelentette a Szállodai és Vendéglői Szemle c. folyóiratot. Számos cikke jelent meg hazai és külföldi szaklapokban.
Fő művei: M. Szótár a vendéglősipar részére (négynyelvű, Bp., 1923, ötnyelvű, Bp., 1936); A szállodai és éttermi üzem kézikönyve (Bp., 1924); Vezérfonal a szálloda és vendéglő üzem megszervezéséhez és vezetéséhez (Bp., 1927); Aforizmák (Bp., 1941); Francia–magyar ételszótár (Bp., 1956); Négynyelvű vendéglőipari kézikönyv (Bp., 1960).

Bódiss Jusztin János
Született–meghalt: (Törje, 1863. nov. 18. – Komárom, 1921. júl. 31.)
Foglalkozása: irodalomtörténész, egyházi író, az MTA l. tagja (1911)
Élete: Teológiai és bölcsészeti tanulmányait a bencés rend tagjaként Bp.-en végezte, majd külföldi egy.-eken is járt. Hazatérése után a pannonhalmi főisk. tanárképző intézet tanárának nevezték ki. Számos irodalomtörténeti és nyelvészeti műve jelent meg.
Fő művei: Érintkező pontok a három görög tragikusban (1887); A görög és latin föltételes mondatok (Bp., 1902); Xenophon „Sokrates emléke” c. munkdjának hiperkritikusai és pedagógiai értéke (Bp., 1909); A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál (Bp., 1914.).
Irodalom: Erdélyi Pál: B. J. (Komárom, 1923); Csengeri János: B. J. J. l. tag emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1926).

Vajda György
Született–meghalt: (Bp., 1908. nov. 18. – Párizs, 1981. okt. 7.)
Foglalkozása: arabista, hebraista történész, eszmetörténész
Élete: Közép- és felsőfokú tanulmányait a Ferenc József Orsz. Rabbiképző Intézet növendékeként kezdte, majd a párizsi Séminaire Israélite hallgatójaként folytatta, és 1928-ban fejezte be. 1931-ben lépett tanári pályára. 1937-től az École Pratique des Hautes Etudes előadója, 1954-től tanulmányi ig.-ja. 1940-től az Institut de Recherche et ďHistoire des Textes intézményében az arab és héber tanulmányok ig.-ja. Kutatói és oktatói tevékenysége mellett 1950-től a nagymúltú Revue des Études Juives c. folyóirat szerk.-je. 1970-től az Université de la Sorbonne Nouvelle professzora. Kutatásai révén a zsidó-arab kapcsolatok legrangosabb tudósává vált. Szövegkiadásaival, fordításaival, monográfiáival nagymértékben vitte előre a karaizmus, a középkori zsidó és arab filozófia, valamint a kabbala kutatását.
Fő művei: Introduction ŕ la pensée juive du Moyen Âge (Paris, 1947); La théologie ascétique de Bahya ibn Paqüda (Paris, 1947); Index general des manuscrits arabes musulmans de la Bibliothčque Nationale (Paris, 1953); Juda ben Nissim ibn Malka, philosophe juif marocain (Paris, 1954); ĽAmour de Dieu dans la théologie juive dui Moyen Âge (Paris, 1957); Isaac Albalag, averroiste juif, traducteur et annotateur ďal- Ghazali (Paris, 1960); Recherches sur al philosophie et le kabbale dans la pensée ju ive du Moyen Âge (Paris-La Haye, 1962); Le Commentaire ďEzra de Gerone sur le Cantique. des Cantiques.
Irodalom: Vajda György: Önarckép (MIOK Évkönyv, 1981–82); Scheiber Sándor: V. Gy. (Új Élet, 1981. dec. 1.); G. Napon: G. V. (Président de la Société des Études Juives, Revue des Études Juives, CXL. 1981); A., Caquot: G. V. (Journal Asiaitique, CCLXX., 1982, 3–4.); A. Altmann: G. V. (Proceedings of the American Academy for Jewish Research, Vol., L., 1983).

Kicska Emil
Született–meghalt: (Nagyszelepcsény, 1847. nov. 20. – Felsőbodok, 1921. nov. 7.)
Foglalkozása: orvos, nyelvész
Élete: Orvosi diplomáját Bécsben szerezte meg. Egy ideig Petőfi Zoltán nevelője volt. Sok évtizedes Nyitra vm.-i orvosi működésével párhuzamosan igen eredményes nyelvészeti tevékenységet fejtett ki. Hangsúly és szórend c. tanulmányát, amely folytatásokban jelent meg a Magy. Nyelvőr 1890–93. évfolyamában, az MTA Sámuel-díjjal jutalmazta.
Fő művei: A subjectum és praedicatum a grammatikában (Bp., 1908).

Fest Sándor
Született–meghalt: (Szepesváralja, 1883. nov. 21. – Bp., 1944. dec. 30.)
Foglalkozása: filológus, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1938)
Élete: Egy.-i tanulmányait Bp.-en az Eötvös-kollégium tagjaként végezte. 1907-ben lett bölcsészdoktor. 1907–11 között a brassói állami főreálisk.-ban tanított, utána a bp.-i gyakorló gimn. tanára. Több ízben járt tanulmányúton Angliában és az USA-ban. 1925-ben Grazba költözött, ahonnét 1934-ben tért haza Mo.-ra. Bp.-en az ev. gimn. tanára volt, közben a bp.-i egy.-en az angol filológia tárgyköréből magántanárrá képesítették. 1935-ben az Eötvös-kollégium tanára. 1938-tól a debreceni egy.-en az angol nyelv és irodalom ny. r. tanára. Bombatámadás áldozata lett. A hazai angol filológia egyik kiváló munkása. Szerk. az általa alapított Angol Filológiai Tanulmányok hat kötetét (1936–1944). Több tankönyv és szótár szerk.-je volt. Tanulmányaiban főleg az angol–magyar irodalmi és történeti kapcsolatok felderítésével foglalkozott.
Fő művei: Angol irodalmi hatások hazánkban Széchenyi István fellépéséig (Bp., 1917); Angolok Magyarországon a reformkorszakban, 1825–1848 (Bp., 1920).

Hevesi Gyula
Született–meghalt: (Ungvár, 1890. nov. 21. – Bp., 1970. febr. 25.)
Foglalkozása: vegyészmérnök, közgazdász, az MTA tagja (l. 1949, r. 1956), Kossuth-díjas (1959)
Élete: Vegyészmérnöki oklevelet a bp.-i műszaki egy.-en szerzett (1912). 1913-ban a pöstyéni fürdőigazgatóság szolgálatába lépett, 1914-től az Egyesült Izzónál lett üzemi, majd kutatómérnök. Itt kísérletezték ki Helfgott Árminnal a gáztöltésű izzólámpák nagyüzemi gyártását. 1917-ben kezdeményezője az IKTOSZ (Ipari és Közlekedési Tisztviselők Országos Szövetsége) létrehozásának, majd 1918-ban javaslatára megalakult az AMOSZ (Alkalmazott Mérnökök Orsz. Szövetsége), a világ első szocialista mérnök szervezete. Mindkét szervezetnek fontos szerepe lett a Tanácsköztársaság idején. 1918-ban Komját Aladárral együtt megalapították a KMP elméleti folyóiratát, az Internacionalet (1918–19). 1918-ban tagja lett a KMP-nek, valamint a KMP Központi Bizottságának. A Tanácsköztársaság idején mint a szocialista termelés népbiztosa felelőse és irányítója az egyes iparágak szocialista átszervezésének. A proletárdiktatúra bukása után Bécsbe, Berlinbe majd Olaszo.-ba emigrált. Bolognában bebörtönözték, majd San Marinóban telepedett le. Olaszo.-ból való kiutasítása után a SZU-ba költözött. Leningrádban megszervezte a gáztöltésű izzólámpák és a laboratóriumi üvegkészülékek gyártását. 1929–32-ben Moszkvában megszervezte és vezette a Központi Műszaki és Közgazdasági Tájékoztató Intézetet. 1938-tól 1946-ig börtönben, munkatáborban volt, aztán 1947 nyaráig Moszkvából kitiltva Alexandronban. Csak 1947 nyarán térhetett vissza Mo.-ra. 1948–51-ben a Találmányi Hivatal elnöke és e minőségben az újítómozgalom hazai megindítója. 1949-ben az Országos Találmányi Hivatal első főtitkára. Tevékenyen közreműködött a Műszaki és Természettudományi Egyesületek (MTESZ) létrehozásában, melynek elnöke is volt. 1949–56-ban az MTA műszaki osztályának osztálytitkáraként nagy befolyást gyakorolt a hazai műszaki fejlődésre. 1951–58-ban elnökségi tag volt. 1956–60-ban az MTA titkári teendőit látta el. 1960–1967 között az MTA alelnöke. 1957-ben főszerkesztője volt a Magyarország c. hetilapnak. 1959-től haláláig tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának. 1961-ben megszervezte az MTA Ipargazdasági Kutatócsoportját, melyet 1969-ig, nyugdíjazásáig vezetett. 1967–70-ben ismét az MTA elnökségi tagja volt. Nyugalomba vonulása után tudományos tanácsadóként tevékenykedett. Főszerk.-je volt az orosz.–m., magyar–orosz műszaki (1958) és tudományos (Bp., 1951, 1954) szótáraknak.
Fő művei: A folyamatos termelés megszervezése a nagyiparban (oroszul, Moszkva, 1931); A tudomány és a termelés szocialista kapcsolatai (Bp., 1953); Szociális termelés. A Magyar Tanácsköztársaság iparpolitikája (Bp., 1959); Egy mérnök a forradalomban (emlékirat, Bp., 1965); Folyamatos munkarendek alkalmazásának gazdasági, szervezési és szociális kérdései (Bp., 1966); Tanulmányok (bevezette Bognár Géza, Korach Mór, Bp., 1976).
Irodalom: A magyar műszaki értelmiség és a Műegyetem a Tanácsköztársaság idején (Bp., 1960); Baktai Ferenc: Október útját járva. Beszélgetés H. Gy. professzorral (Népszava, 1966. nov. 6.); Korach Mór: H. Gy. (Magy. Tud., 1970. 7–8. sz.); H. Gy. (Gazdaság, 1970. 2. sz.)
Irodalom: Szi. Hevesi Gyuláné Lányi Olga: „Moszkoviták” (Bp., 1992).

Joannovics György
Született–meghalt: (Temesvár, 1821. nov. 24. – Bp., 1909. jan. 10.)
Foglalkozása: politikus, közíró, nyelvész, az MTA tagja (l. 1867, t. 1883)
Élete: Felsőbb tanulmányait Pesten és Pozsonyban végezte, és miután 1842-ben letette az ügyvédi vizsgát, közéleti pályára lépett. Az 1847–48-as pozsonyi ogy.-en szülővárosa követe. 1849-ben Krassó vm. másodalispánja. A szabadságharc bukásakor Töröko.-ba menekült, de egy év múlva visszatért hazájába. Utóbb Aradon perbe fogták és 12 évi börtönre ítélték. 1854-től Pesten, majd Olmützben raboskodott, de az 1857-i általános amnesztia során szabadon bocsátották. Az 1860-as években élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki (Magyarország, Ország, Pesti Napló) és 1865-ben újra képviselővé választották. 1867-ben Eötvös József alatt lett államtitkár, Eötvös utasítására foglalkozott a görög keleti szerb és román egyházak önkormányzatára vonatkozó törvényjavaslattal, és részt is vett a nagyszebeni metropoliai zsinaton, majd 1881-ig ismét képviselő volt. Nyelvészeti problémákkal is foglalkozott.
Fő művei: Adalékok a magyar szóalkotás kérdéséhez (Pest, 1870); Az ik-es igékről (Bp., 1877); Értsük meg egymást az orthologia s neologia ügyében (Bp., 1882); Szórendi tanulmányok (Bp., 1887).

Tatay András
Született–meghalt: (Hegyközszentmiklós, 1803. nov. 24. – Kecskemét, 1873. márc. 20.)
Foglalkozása: tanár, ref. lelkész
Élete: 1824–29 közt a debreceni kollégiumban tanított, majd a pesti, bécsi, jénai és göttingeni egy.-eken képezte tovább magát. 1831-től az akkor alapított kecskeméti ref. főisk: n, 1856–58 között a pesti ref, teológián volt tanár. Visszatérve Kecskemétre 1867-től a jogak. ig.-ja volt. Matematika, természettudományok s nyelvészet mellett jogtudományokkal és bölcsészettel is foglalkozott.
Fő művei: Tiszta mathesis kezdete (Pest, 1835–36); Deák grammatika (Pest, 1841); Görög nyelvtan (Kecskemét, 1841); Elemi mértan (Kecskemét, 1842); A természetes számok logarithmusai (Kecskemét, 1842); Kis természettan (Kecskemét, 1846).

Pálfy Miklós
Született–meghalt: (Beled, 1911. nov. 26. – Bp., 1972. nov. 12.)
Foglalkozása: ev. teológiai akadémiai tanár
Élete: A teológiát a pécsi Erzsébet Tudományegy. soproni ev. hittudományi karán végezte, ahol lelkésszé avatták (1937). Ezután ösztöndíjas a halle–wittenbergi egy.-en, majd a tübingeni teológiai karon (1937–39). A Hallei M. Prot. Egyházismereti Kutatóállomást vezette (1940–1942. szept.) és elkészítette a 150000 kötetes Hallei Magyar Könyvtár katalógusát, feldolgozta kéziratgyűjteményét. Hazatérése után segédlelkész és német nyelvet tanított a soproni teológusotthonban. 1945. júl.–1946. febr. között a Nemzeti Parasztpárt soproni városi, 1946. febr.–1949. márc. 25. között vm.-i titkára, a Sopron vm.-i Szabadelvű Művelődési Tanács elnöke, majd a Berzsenyi Dániel Népi Kollégium ig.-ja volt (1947–48). Teológiai doktorátust szerzett az ótestamentumi tudományokból (1946). A pécsi tudományegy. soproni hittudományi karán a társadalomtudomány előadására intézeti tanárrá nevezték ki (1946), szakelőadó (1949), majd a kar ószövetségi tanszékének h., utóbb r. tanára (1949), a kar megszűnte után a bp.-i teológiai ak.-n volt az ószövetségi tanszék vezetője (1950), díszdoktora (1970). Részt vett az ev. egyház ökumenikus munkájában, a prot. egyházak bibliafordító munkájában, az Egyházak Világtanácsa, a Hazafias Népfront és az Orsz. Béketanács munkájában. Alapító tagja volt a prágai Keresztyény Békekonferenciának. Kezdettől munkatársa, szerk. bizottsági tagja, később szerk.-je volt az Evangélikus Élet c. hetilapnak, alapító társszerk.-je a Theológiai Szemlének, főszerk.-je (1959–67) a Lelkipásztor c. havi folyóiratnak.
Fő művei: Héber nyelv- és gyakorlókönyv (Bp., 1963); Jeremiás próféta könyvének magyarázata (I–II., Bp., 1965–69); Bibliographische Seltenheiten der Hallenser Ungarischen Bibliothek (Halle, 1967); Az Ótestamentom világa (Muntag Andorral és Solymár Péterrel, Bp., 1973).
Irodalom: P. M. tb. teol. doktor (Lelkipásztor, 1971); Szamosközi István: D. Dr. P. M. (Theol. Szemle, 1973. 5–6. sz.).

Kahána Mózes
Született–meghalt: (Gyergyóbékás, 1897. nov. 26. – Bp., 1974. márc. 11.)
Foglalkozása: költő, író, József Attila-díjas (1968)
Élete: Vándorfényképész fia. Békáson, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen járt iskolába. Első versei és cikkei a marosvásárhelyi Tükör-ben és a Má-ban jelentek meg álnéven (Gyergyai Zoltán, Joel Béla). Harcolt az I. vh.-ban. 1919-ben a csepeli vörösezred tagja. Bécsbe emigrált, írásait Térítő Pál néven közölte. Komját Aladár ajánlásával lépett be a KMP-be, vele együtt alapította az Egység c. folyóiratot. 1922-ben Marosvásárhelyre költözött. Térítő álnéven jelent meg 1923-ban a Mozgalom c. kötete. Az illegális Román Kommunista Párt tagja lett. 1926-ban mozgalmi munkája miatt két évi börtönre ítélték. A börtönből szökni próbált, de rálőttek, fél lábát elvesztette. 1929-től Berlinben és Párizsban élt. Itt írt könyvei közül legjelentősebb a Taktika (1933). Mikor 1937-ben visszatért Romániába, munkatársa lett a Korunk-nak, több műve románul jelent meg. Legkiemelkedőbb a Hat nap és a hetedik 1940-ben. 1941-ben a SZU-ba költözött, itt regényeken kívül magyar–orosz szótárt is szerkesztett. 1969-ben végleg Magyarországon telepedett le. Itt írta önéletrajzi regény-ciklusát: Íratlan könyvek könyve (Bp., 1969); A boldog élet könyve (Bp., 1973); Sóvárgások könyve (Bp., 1973). – Publicisztikai írásai, visszaemlékezései Szaniszló Kovács Gábor válogatásában, Szántó Kovács András utószavával Nagy időnek kis embere címmel, 1977-ben jelent meg.
Irodalom: Botka Ferenc: Az internacionalizmus írója és harcosa (Élet és Irodalom, 1967. 47. sz.)

Pipics Zoltán
Született–meghalt: (Bp., 1900. nov. 26. – Bp., 1975. dec. 13.)
Foglalkozása: művészettörténész
Élete: 1925-től 1948-ig a Képzőművészeti Társulat titkára, majd főtitkára, 1953–1962 között az OSZK főkönyvtárosa volt. 19–20. sz.-i művészettel foglalkozott.
Fő művei: Tárlatvezető. A művészet zsebkönyve (Bp., 1940); Száz magyar festő (Bp., 1943); Így nézd a szépet (Bp., 1943); A könyvtáros gyakorlati szótára (Bp., 1963, több kiadásban).

Stein Aurél, Sir Aurél Stein
Született–meghalt: (Pest, 1862. nov. 26. – Kabul, Afganisztán, 1943. okt. 28.)
Foglalkozása: Belső-Ázsia világhírű kutatója, régész, nyelvész, az MTA kültagja (1895)
Élete: Egy.-i tanulmányait Bécsben, Lipcsében és Tübingenben végezte. 1887-ben avatták bölcsészdoktorrá. Utána azonnal angol szolgálatba állott. 1888-ban a lahorei Punjab Egy.-en a szanszkrit nyelv és irodalom tanára lett. 1894-ben jelent meg első tudományos műve (katalógus a kasmíri maharadzsa jammui könyvtárának mintegy 6000 szanszkrit kéziratáról kivonatokkal és magyarázó jegyzetekkel). Több művében foglalkozott az ind történelem és indoszkíta uralom vallási és művelődésviszonyaival, valamint az indo-iráni régi földrajzzal. 1888–96 között tett utazásain Kasmír emlékeit és topográfiáját tanulmányozta. 1900-ban indult el első nagy belső-ázsiai expedíciójára, amelyen K-Turkesztán homoksivatagjában régészeti kutatásokat folytatott, s átkutatta a Svar Hedin által felfedezett romokat. Maga is sok jelentős ősi romhelyet fedezett fel. 1908-ban második expedícióján, folytatva a. térképezést a Kuen-Lun főláncán, majd a Takla-Makán sivatagban és a Tarim mentén végzett ásatásokat. 1909 elején visszatért Európába és a Magy. Földrajzi Társaság meghívására Bp.-en is előadást tartott. Útjának eredményeit Serindia c. ötkötetes művében és The Thousand Buddhas (London, 1921) c. munkájában dolgozta fel. 1911-ben India É-Ny-i határán végzett archeológiai kutatásokat, 1912-ben az angol király az Indian Empire-rend Knight Commanderévé nevezte ki. 1913-ban megkezdte harmadik nagy belső-ázsiai kutatóútját, s három év alatt 18000 km-t járt be: Turkesztánt az Oxus vidékétől a Góbi-sivatagig, a Kuen-Lunhegység vidékeit. Rendkívül gazdag tudományos anyag tanúskodik útjának eredményességéről. A művészettörténeti kutatás szempontjából is számos nagy jelentőségű leletet fedezett fel (Tunhuang művészeti emléke stb.). Számos tudományos ak. és társaság tagja, a cambridge-i és oxfordi egy. díszdoktora. A Magyar Földrajzi Társasági, 1922-ben alapított Lóczy-érmét ő nyerte el elsőnek. Könyvtárát az MTA-ra hagyta.
Fő művei: Homokba temetett városok (Bp., 1908, eredeti címe: Sandburied Ruins of Khotan); Középázsiai utam (Bp., 1909); Annual report of the archeological survey of India, frontier circle (Peshawar, 1911–12); Romvárosok Ázsia sivatagjaiban (Bp., 1913. eredeti címe: Ruins of Desert); Indiából Kínába. Harmadik utam Belső-Ázsiába, 1913–16 (Bp., 1923); Legbelsőbb Ázsia földrajzának hatása a történetben (Bp., 1925); Nagy Sándor nyomában Indiába (Bp., 1931); Ősi ösvényeken Ázsiába (Bp., 1934): Az indo-perzsa határvidék ősi története a földrajz és újabb kutató-utazások világában (Bp., 1935); Archcological exploration in Central Asia (London, 1939).
Irodalom: Halász Gyula: Öt világrész magyar vándorai (Bp., 1936); Rásonyi László: S. A. és hagyatéka (Bp., 1960); Kéz Andor: S. A. (Földr. Közl. 1962. 4. sz.); Vasváry Antal: S. A. (Élet és Tud. 1962. 50. sz.); Rásonyi László: S. A. (Term. tud. Közl. 1962. 12. sz.); Halász István: S. A. hagyatéka (Élet és Irod. 1963. 41. sz.); Halász Zoltán: Romvárosok a sivatagban (S. A. belső-ázsiai utazásai. Bp., 1966).

Nagy Ernő
Született–meghalt: (Bp., 1917. nov. 28. – Bp., 1969. szept. 26.)
Foglalkozása: gépészmérnök
Élete: A m. asztronautikai szakirodalom kiemelkedő művelője. A bp.-i Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meghívott előadója, a magyar–angol és angol–magyar műszaki szótár szerk.-je volt. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Központi Asztronautikai Szakosztályának alapító tagja és 1959–1964 között titkára. A sajtó rendszeresen közölte kitűnő ismeretterjesztő cikkeit.
Fő művei: Az űrrepülés jövője (Bp., 1962); Rakétafizika (egy.-i jegyzet, Bp., 1962); Az űrkutatás eredményei (Bp., 1964); Tíz év űrkutatás (Bp., 1967); Rakétajárművek (Bp., 1968).
Irodalom: Nagy István György: N. E. (Fiz. Szle, 1969. 11. sz.).

Kozma László
Született–meghalt: (Miskolc, 1902. nov. 28. – Bp., 1983. nov. 9.)
Foglalkozása: villamosmérnök, egyetemi tanár, Kossuth-díjas (1948), az MTA tagja (l. 1962, r. 1975)
Élete: Szolnokon érettségizett 1921-ben. A bp.-i József Műegy.-re a numerus clausus miatt nem vették fel, ezért az Egyesült Izzóban helyezkedett el, ahol 1925-ig villanyszerelőként dolgozott. A gyár vezetőinek anyagi segítségével beiratkozhatott a csehszlovákiai Brno német műszaki egy.-ére, ahol 1925–1930 között folytatta tanulmányait, és 1930-ban megszerezte a villamosmérnöki diplomát. 1930. máj.-tól a belgiumi Bell Telephone Társ. (Antwerpen) mérnöki irodájában, majd fejlesztési laboratóriumában mint kutatómérnök dolgozott. A cégnek 37 bejelentett szabadalma volt az ő nevén. 1942 végén – német nyomásra – el kellett hagynia Antwerpent. Hazajött, ismét az Egyesült Izzó alkalmazta, műszerészként dolgozott a rádiócsőmérési osztályon. 1944–45-ben deportálták, ahonnan súlyos betegen tért haza. A bp.-i Standard gyár (a későbbi BHG Híradástechnikai Vállalat) mérnöki irodájának telefonmérnöki osztályán mint főmérnök vezette a telefonberendezések tervezési munkáit. 1948-ban műszaki ig.-vá nevezték ki. A telefonközpontok újjáépítésében fejtett ki érdemes munkát. 1948-ban meghívták az Áll. Műszaki Főisk.-ra tanítani, 1949-ben, pedig a műegy. tanára lett, az akkor létesített vezetékes híradástechnikai tanszéken. 1949 végén az ún. Standard-ügy kapcsán koholt vádak alapján letartóztatták és elítélték. 1955-ben rehabilitálták, az egy.-i oktató munkát 1956 febr.-jától folytathatta. Az MTA anyagi támogatásával foglalkozott digitális számítógépek tervezésével is. Megtervezte és 1958 végére megépítette az első működő jelfogós, programozható, digitális számítógépet hazánkban. 1964-ben pedig megtervezte és elkészítette az első hazai nyelvstatisztikai automatát. 1960–1963 között a BME Villamosmérnöki Karának dékánja; irányításával hajtották végre első oktatási reformját. Tagja volt a Tudományos és Felsőoktatási Tanácsnak, a Híradástechnikai Tudományos Egyesületnek, a KPM Műszaki Kollégiumának, alelnöke az MTA Híradástechnikai Főbizottságának. 1961-ben megkapta a Puskás Tivadar-díjat
Fő művei: Távbeszélő-technika elemei (Bp., 1950); Műszaki értelmezőszótár. 23–25. Híradástechnika (szerk., Barta Istvánnal, Bp., 1964) Távbeszélő-technika. Átviteltechnika mérnökök számára (Bp. 1965).
Irodalom: Izsák Miklós; K. L. 70 éves (Híradástechnika, 1972. 10. sz.); Dr. K. L. 1902–1983 (A Jövő Mérnöke, 1983. dec. 19.); Géher Károly; K. L. (Magy. Tud., 1984. 4. sz.); K. L. (Híradástechnika, 1984. 6. sz.).

Dengi János
Született–meghalt: (Nagybánya, 1853. nov. 28. – Lugos, 1903. dec. 20.)
Foglalkozása: tanár, író
Élete: Az egy.-et Bp.-en végezte. 1876-tól debreceni, 1880-tól soproni, 1881-től lugosi gimn.-i tanár, majd 1892-től 1901-ig Krassó Szörény vm. tanfelügyelője. Több verskötete, irodalomtörténeti és nyelvészeti tárgyú tanulmánya, valamint számos verstani és stilisztikai tankönyve jelent meg.
Fő művei: Költemények (Bp., 1877); A csók könyve (Debrecen, 1878); Páholydalok (Sopron, 1881); Magyar verstan (Bp., 1884); Tanügyi dolgozatok a középiskolai nevelés és oktatás köréből (Bp., 1890); Újabb költemények 1872–92 (Bp., 1892).