Géher István (1940–2012)
költő, műfordító, esszéista, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudomány kandidátusa, tanszékvezető egyetemi tanár
„A géheri költészetre oly jellemző, mindig és mindenhol mintegy vízjelként jelenlévő, keserédes, sokszor szomorkás hangnemet megütő, mégis játékos-ironikus alanyiság már itt, a »Mondom: szerencséd« verseiben is tetten érhető. Bár a kiváló formaművésztől elidegeníthetetlen az irodalmárság/irodalomtudósság, rengeteg kötött formát kipróbál, és e kötött formák keretei között rengeteg magyar és külföldi szerzőt megidéz, számtalan maszkot magára ölt, vershangja mindig következetes marad. Az olvasónak nem lehet kétsége afelől, hogy minden maszk mögül ugyanaz a Géher István szól hozzá kissé elváltoztatott, de felismerhető hangon – a költő, az irodalomtörténész, a tanár, az ember.” (Kántás Balázs)
„Shakespeare munkásságának egyik legnagyobb hírű magyar kutatója, nemzetközi szinten elismert irodalomtörténész. Tudományos munkássága mellett költői és műfordítói munkássága is jelentős, a Műfordítók Egyesületének elnöke volt. Pályája során számos kötete jelent meg, több irodalmi díj, többek között az Év Könyve Jutalom és a Soros Alapítvány Alkotói Díjának kitüntetettje. 2008-ban Déry Tibor-díjjal és József Attila-díjjal tüntették ki.” (Pikli Natália)
„Nemzedékeket nevelt az irodalom szeretetére és értő magyarázatára a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és az Eötvös József Collegiumban is; alakja legendás, a Magyar Rádióban tartott Shakespeare-szemináriumai és egyéb irodalmi műsorai révén országszerte ismert. Műfordításai és könyvszerkesztései sokakhoz juttatták el az angol és az amerikai irodalom remekeit.” (Pulai Éva)
Az embernek javára és örömére válik, ha a másik ember gondolkodásával megismerkedhet.
Önerejéből az ember nem teheti magát sem naggyá, sem boldoggá.
Hogyne hinne magában az, akinek nemcsak természete, de hivatása is, hogy önmaga legyen; és lehet-e elég nagy, elég kiváló az ember?
Örömeink törékeny világát (személyiségünket, otthonunkat, szeretteink körét) a körülmények ellenében kell megteremtenünk.
A jó élet: művészet. Okos, mert nem fél az oktalanságtól; értelmetlen, mert értelme annyiféle, ahányan élik.
A halállal zsúfolt színpad embervoltunk eredendő szégyenét tárja elénk. S egyben megkülönböztetett dicsőségét is, mert egyedül az embernek adatik meg, hogy tudatában legyen halandóságának.
A legkülönb ember is halandó. Sőt, pótolható, fölcserélhető, behelyettesíthető.
Minden tudomány legfőbb tudnivalója abban keresendő, amit megtudni nem lehet.
Az ember számára csak a halálon át vezet út az áhított halhatatlanságba; vagyis emberi minőségben odajutni csak az lehet képes, aki már életében meghal, s így a halálban is él.
volt – nincs. volt, ami nincs?
múltja kimúlt. múlik időd.
letűnt, megroggyant, lekopott mind, aki élt…