Önarcképemet rendszerint abból a tükörből betűzöm ki, amelyet felebarátaim arca tart elém. Az emberiség, mint egy nagy tükrös galéria, így tanít meg arra, milyen ne legyek, tehát közvetve arra is, milyennek kellene lennem.

A mindennapok hordalékából kell kimosnunk életünk maréknyi aranyát.

Miért érdeke az embernek, hogy saját szenvedését megtoldja felebarátja sebeivel? Hogyha rosszul érzi magát a bőrében, abban teljék öröme, hogy más sem különbül? Ily határtalan az önzés? Nem bírjuk elviselni, hogy a szomszéd jobb erőben van, egészségesebb, fiatalabb, ó, főképp, hogy fiatalabb nálunk?

Az ember az a fajta élőlény, amely élete során szüntelenül reménykedik, jövőjéről képzeleg, s azért küzd, hogy ezt beérhesse. Képlete: a reménybe ágyazott lét.

A szeretet nem nézheti az érdemet, mert különben alkuvá válik.

Bár lényem jobbik felével nem hiszek a halálban, a másikkal, a hitványabbal születésem óta készülődöm rá.

Mi sem üdvösebb az ész fejlődésére, mint a szellemi meglepetések. A csodálkozás a bölcselet anyja.

Fáradságosat, nagyot és boldogtalant alkotott az ember.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2009. április.

Nyelvünk mindig is gazdag volt rokonságnév-megjelölésekben, de az a megnevezéslánc, amelyet írásom címében megjelöltem, s amelyet a következőkben be is mutatok olvasóinknak, valójában csak a 20. század közepén, sőt, valamivel az után alakult ki. Addig még bőségesen voltak különféle keveredések, átfedések, sőt hézagok, mégpedig általában nem a középső, hanem a felső és az alsó régióban. Jellemző példa lehet erre Czuczor Gergelynek és Fogarasi Jánosnak 1862 és 1874 között megjelent hatkötetes nagyszótárából a dédanya szó, amelynek jelentését (jelentéseit) ilyen hezitáló, a szótár forgatóit bizonytalanságban hagyó módon adják meg a szerzők: „Szélesb értelemben nagyanya, ősanya. Szorosb értelemben nagyanyám nagyanyja, dédük”. Tehát a szótár szerint a dédanya szó jelenthet nagyanyát is, ősanyát is, ükanyát is. Ebben a szerzők még meg is erősítenek bennünket, mivel jelzik, hogy a dédük összetett szó: déd + ük. A 19. század végére azonban – legalábbis dédapától dédapáig – nagyjából kitisztult a kép. A nemzedékváltások láncolatát szemléletesen érzékelteti Gárdonyi Géza abban a költői levelében, amelyet 1897-ben írt, mégpedig az 1797-ben született s száz évet élt, sokoldalú, jeles tudósnak, Brassai Sámuelnek halála alkalmából a Pesti Hírlapba. Idézem is belőle a leginkább ide illő versszakot:

Te születni láttad ezt az agg századot
S térdeden ringattad öreg apáinkat.
A halál azóta négy termést aratott,
Az első termésből fűszál sem maradott,
Te meg ringatod most az unokáinkat.

De a múltból térjünk vissza a jelenbe, s nézzük meg, hogy napjainkban, most már többé-kevésbé letisztult formában hogyan is fest a jelenünkre érvényes nemzedékváltás-jelző, úgy is mondhatom, rokonságnév-megjelölő lista! Nem kevesebb mint tíz emberöltőnyi időt tudunk áttekinteni, rokonsági fokokban is kifejezni, ami a kezdő és a záró fokot is beszámítva tíz elnevezést jelent. Hogy mindenki előtt világos legyen, miféle megnevezéssor ez, nemcsak felsorolom a tagjait, hanem megadom a 2003-ban megjelent, legfrissebb értelmező szótárban közölt jelentésüket is. Íme!

Szépapa: ’valamelyik dédszülő nagyapja’; ükapa: ’valaki nagyszülőjének nagyapja’; dédapa: ’valaki valamelyik nagyszülőjének az apja’; nagyapa: ’valamelyik szülő apja, illetve olyan férfi, akinek unokája van’; apa: ’az a férfi, akinek gyermeke van’; gyermek: ’szülő(k) közvetlen leszármazottja’; unoka: ’valaki gyermekének a gyermeke’; dédunoka: ’valakik unokájának gyermeke’; ükunoka: ’valaki unokájának unokája’; szépunoka: ’a dédunoka unokája’.

Megjelent: Palócföld, LXVI. évfolyam 2020/3, 107-110. o.

Nem az első nyelvművelő írásokat tartalmazó könyve ez a szerzőnek, aki saját ilyen jellegű művei mellett más, szerkesztői és lektorálási munkálatokkal a szó szoros értelmében vett nyelvgondozást is végez évtizedek óta. 2007-ben négy évtized nyelvművelő írásainak válogatott gyűjtelékét adta az olvasók kezébe. Mostani kötete azt bizonyítja, hogy ugyan évekig a nyelvészet más területe felé fordult érdeklődése, nem szakadt el a nyelvműveléstől. Korábbi kötetében is az volt az álláspontja, hogy a nyelvművelés tudományágként merőben más, mint minden egyéb nyelvészeti diszciplína. Ugyanis a stílusnyelvi kifejezés eleganciáját nem valamely tudományág állapítja meg (és írja le), hanem a mindenkori nyelvhasználók, a nyelvészek és az irodalmárok, illetőleg végső soron a nyelvet használó társadalom egésze, viszont magának a nyelvművelő-irodalomnak a zöme nyelvészektől való, közülök a XX. század közepétől Lőrincze Lajos, Kovalovszky Miklós és Grétsy László említendő.

Az ismereteink szerint első magyar nyelvtaníró, Sylvester János 1539-ben egy helyütt megírja, hogy nem magyar kifejezés a „féllek téged(et)”, amire a latin „metuo te”-t szolgaian fordítják, hanem a „félek tőled” a szokásos magyar kifejezés. Ez voltaképpen nyelvművelő kitétel, hiszen a szokásos magyar nyelvi kifejezésmódot helyesli, és ezáltal védelmezi azt. Az ilyesféle védelemhez és nyelvápoláshoz nem csupán a széles értelemben vett nyelvtan ismerete szükséges, hanem a szépirodalomé is, ugyanis ezeknek nyelvhasználata lényegében olyan, amilyent Dante Alighieri A nép nyelvén való ékesszólásról című munkájában a XIV. században fontosnak tartott. Dante az elokvenciáról értekezik, s tulajdonképpen a magyar kultúra évszázadokon át ugyancsak erre, az ékesszólásra figyelmeztetett. 

Kemény Gábor nyelvész 

Sok kincsekkel áldotta meg a természet hazánkat; de az irigy sors megtagadta tőlünk legszebb áldását, a közértelmet és egyetértést.

Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.

Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.

Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni.

Nyelv és nemzetiség, ezek a nemzet legszentebb tulajdonai s legféltőbb kincsei.

Ha mi a nemzetiségeket megnyerni akarjuk, ennek nem az az útja, hogy őket mindenáron magyarosítsuk, hanem az, hogy velök a magyar viszonyokat megkedveltessük.

Neveljük a népet, ébresszük és tápláljuk keblében az emberiség szelíd méltóságának nemesebb érzeteit, javítsunk erkölcsein, fejtsük ki lelki tehetségeit, s terjesszük a közértelmességet.

A magyar szívós és erélyes veszély idejében, s akkor életét is kész feláldozni; de midőn a veszélyt távolnak hiszi, midőn azt még nem látja, gyakran hajlandó a tevékenységet tétlenséggel váltani fel.

Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.

******** 

Az embereket puszta eszközöknek soha ne tekintsd, bármilyen alant álljanak is. Tiszteld mindenkiben az emberi méltóságot.

Az emberiség általában és az egyes emberek is nemritkán olyan jók, minők lehetnének s lenniök kellene, de ritkán oly rosszak, minőknek őket a gonosz akaratú rágalom festi.

Ha valakivel jót tettél, felejtsd el, s ne számíts viszonzásra, sőt még hálára se. A hálátlanság is kevésbé fog bántani, ha hálára nem is számítottál, midőn pedig nem várt hálával viszonozzák jótéteményedet, kétszeresen jól fog esni szívednek.

Az elfojtott szó sokszor több keserűséget okoz, mint a kimondott őszinte, szabad szó.

Tűrd el, ha kell, az igazságtalanságot, de igazságtalansággal ne viszonozd azt. Sokkal keserűbb emléket hagy maga után azon igazságtalanság, melyet máson elkövettünk, mint amelyet másoktól szenvedünk, s a legfájdalmasabb, legtartósabb szemrehányás az, mit önkeblünkben olvasunk, mert azt sem későbbi bánatunk, sem jótéteink nem képesek egészen elnémítani.

Boldogságunk nem csekély részben önmagunktól függ, s boldogtalanságunkat többször okozzák önhibáink, mint mások gonoszsága.

A rosszul gombolt mellényt újra ki kell gombolni.

Ha rosszat hallasz valakiről, óvakodva hidd el. A hírnek s pletykának gyakran semmi alapja nincs, s a legtöbb esetben nagyítva s eltorzítva terjed tovább.

Csak a munka fejti ki, csak az tartja fel a testnek és léleknek erejét; csak munka tesz hasznossá magunkra és polgártársainkra nézve.

Igaz ügy mellett a tiszta és szilárd akarat s a kölcsönös méltányosság sok akadályt legyőzhetnek.

********

Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.

Mi csak a törvény teljesítését kívánjuk; mert a nem teljesített törvény holt betű, jogfolytonosság nélkül az alkotmány nem él.

A szabad szólás kétségtelen s elidegeníthetetlen jussa minden embernek.

Erősen hiszem, hogy a törvények alkotásánál mind a józan közvéleményre, mind a jövendő korra figyelmezni kell. A köztársaságnak fő célja a közboldogság, a törvényhozásnak tehát fő kötelessége olyan törvényeket alkotni, melyek minden polgárt boldogítanak.

A büntetés célját veszti a közállományra nézve, midőn a vétkest sújtva, csak bosszul, de nem javít, s ahol a börtön egyedül szenvedésnek helye, de az erkölcsi jobbulásra figyelem nincsen, ott sem a büntetésnek szigorúsága, sem annak a vétkest bizonyosan sújtó gyorsasága nem elég a bűntetteknek kevesbítésére, mert félelem jobb erkölcsök nélkül még nem nyújt kezességet a közállománynak arról, hogy törvényei tiszteletben tartatnak.

Amit a törvény világosan nem tilt, az büntetés tárgya nem lehet, s azt a bíró vétekké nem kanonizálhatja.

Kereskedést, szorgalmat a törvény nem teremthet, a törvény csak ezeknek akadályait hárítja el, a többit idő és a nemzet ereje és gondossága fejti ki.

Az ellenzéknek nem szabad a kormány minden lépéseit és terveit csak azért ellenzeni, mert azok a kormánytól jövének. Kísérje az ellenzék figyelemmel a kormány minden lépteit. Őrködjék szigorúan a törvények sértetlen fenntartása fölött. Minden hibát, minden törvényszegést rójon meg személyes tekintet nélkül, minden hiányt fedezzen fel, nyilatkozzék pártérdek és mellékes tekintetek nélkül. Törvény, igazság és lelkiismeretes meggyőződés szerint, félelmet, csüggedést, önhaszonkeresést ne ismerjen, s védje mindenkor az alkotmányos szabadságnak és törvényes rendnek egyesült érdekeit. Ez az ellenzék nemes feladata, ez legszentebb kötelessége.

Fontos és üdvös az országra nézve, ha nem létezhetik más törvény, mint amelynek alkotásába az ország is beleegyezett. De hogy e jog valóság legyen, múlhatatlanul szükséges, hogy az ekképp alkotott törvények végrehajtassanak és megtartassanak.

Midőn a nép megválasztott, hogy képviselői legyünk, nem azt várta, hogy tőle kérjünk tanácsot, hanem azt, hogy mi adjunk neki tanácsot.

Törvényhozói dolgokkal, melyek készültséget, szakavatottságot igényelnek, nem minden ember foglalkozhatik, és nekünk, kik azzal foglalkozunk, kötelességünk a nép érdekét is szívünkön viselni, és azt tenni, mit e tekintetben legcélszerűbbnek látunk.

Véleménykülönbségek voltak, lesznek a politikában, mint általán az emberi működésnek minden terén. Nem is volna jó, ha politikai véleményekben is különbség nem volna; mert éppen a véleménykülönbségek által őrlődhetik ki az igazság. Az ellentmondás teszi élesebbé az ész működését; tisztázza az eszméket, melyeknek foganatosítását az ember különben könnyen elhirtelenkedné.

Nem szeretem személyhez és személyre intézni szavaimat. Midőn törvényhozásról vagy egyes törvényről van szó, nincs párt, nincs ellenzék, hanem azon tárgynak igazsága vagy helyessége.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska

Megjelent: Magyar Szó, 2024. augusztus 5.

Megjelent: Magyar Szó, 2008. július 14.

Így jó, így jó, emlékek nélkül,
múlt és jövő közt csavarogni.
Fejet hajtok jövendő létem előtt,
mert az még nem én vagyok,
az még a mindenség maga.

El akarom hagyni, ami nem én vagyok,
ami csak rám ragadt, mint utazás pora.

Hiába indulok el észak felé vagy dél felé:
nincs kiút magamból.

Nem, nem, én semmit nem akartam,
csak azt, hogy a forgószél közepében én ülhessek,
s magasabban járhassak, mint a templomtorony.

Megjelent: Magyar Szó, 2024. július 8.

A TINTA Könyvkiadó Albertfalván működik, Kiss Gábor főszerkesztő ezer szállal kötődik ide. Ezért adunk helyet ennek az írásnak, melynek szerzője Sümegh László, aki évekkel ezelőtt megkapta az „Albertfalva krónikása” címet.

Az írást egy „Grabsits vendéglő Albertfalva” feliratú szódásüveg ihlette. A szódásüvegre Kiss Gábor a Galeria Savaria piactéren figyelt fel, csapott le rá és vásárolta meg.

Albertfalva születését 1819-től számítjuk. Azon a napon jelent meg egy hirdetés, melyben Albert Kázmér szász-tescheni herceg engedélyével – Promontortól Buda irányába – „ötven házból álló falu létesítendő”. Az első épületet, az ún. Csillagházat Stróbl József az akkor alig 18 éves, frissen szabadult, német földről érkezett asztalos, fél év alatt villámgyorsan felhúzta. (A falu alapításának idején az egyetlen utca házainak számozása az „anyaközségtől”, Promontortól (Budafoktól) történt, a maitól eltérően, jobb oldalon a páros számozású házakkal.) A mindössze két év alatt teljesen felépült falu – mai szemmel rendkívül szegényes – szobakonyhás lakásainak legfontosabb részei az asztalosműhelyek voltak, hisz a telkek több mint felét német ajkú asztalosok bérelték. A Stróbl-lakás és -műhely után következő öt házból hármat szintén némethonból származó asztalosok béreltek (Matzky Ede, Mahunka Alajos és Stibinger József), akik egyben a község alapítói lettek.

Az egykori Grabsits vendéglő épülete, abból az időből mikor már mozi működött benne

Én feláldoztam az életemet, megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ, és hogy fejlődik tovább, mert minden, ami van, a Pozitívum akaratából fejlődött ki, s ami lesz, a Pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni.

1907-ben, Párisban történt kiállításomon a New York Herald kritikusa egyenesen kimondá, hogy minden, a világon létező festmény túl van szárnyalva; ezt a hatást csak húsz évi komoly munka után vártam, s hogy előbb következett be, a Teremtőnek köszönhetem, és senki másnak.

Lehet, hogy a sors hosszú életet ád nekem, de lehet, hogy egy vihar letörhet, s én nyomtalanul letűntem a föld színéről.

Az élet nem elmélet, az élet valóság, amely kötelességgel jár mindennel és mindenkivel szemben.

Csakis a meg nem terhelt egyedek vannak és lesznek abban a helyzetben, hogy újabb dolgokkal előbbre vigyék az emberi tudást, a művelődés kultúráját.

Én nem a gazdag Magyarországtól várom hazám újjászületését, hanem a zseniális szellemű egyénektől.

Amíg lehet hazámnak használni, azt segíteni, szellemi erővel fejleszteni – azt hiszem, a legszentebb kötelességünk egyike, isteni hivatással párosult rendeltetése minden igaz egyénnek.

Gondolkozzunk fölötte, mivel tartozunk a világ Teremtőjének azért, hogy itt vagyunk, mivel tartozunk Európának azért, hogy ide jöttünk, s mivel tartozunk az emberi fejlődésnek azért, hogy itt maradjunk!

Lelkem, azaz keblem csak az eredetit óhajtja, s a természet minden parányáért lelkesedni is bír.

Szükségben ismeri az ember – az embert!

Akik önmagukon uralkodni nem bírnak, azok másokon sem uralkodhatnak.

Ha a pici rovar látja és tudja, mit kell a szájába venni, az ember ne legyen ostoba, ne üljön fel a sarlatánoknak, s ne éljen olyan anyagokkal, amelyek nem természetes úton jöttek létre.

Nem vagyok barátja az erőltetett munkának, sőt, szükségesnek tartom a kellő pihenést, a megszakítását a dolognak – márul holnapra.

Emberek, az élettel ne siessünk, az életnek más a célja, mint amilyennek képzeljük.