„Hogyha az vagy ki a távolságot úgy képzelte el / Ha majd azt mondják, hogy ember járt az embertelenben / Hogyha elég volt a hited, s minden próbát kiálltál / Te a legmagasabb küszöböt is átlépheted már // Ha a hosszú napok próbái már nem fájnak Neked / Ha erre a napra tetted fel az egész életed / Ha már álmodban is tudod, amit fel nem foghatok / Te már vállalhatod mindazt, amit nem vállalhatok” – az Asztronauta együttes Magyar a világűrben című dalának szövegéből idéztem a 2007. január 6-án elhunyt Burget Lajos újságíró Retró szótár címmel, a Tinta Könyvkiadó gondozásában a 79. Ünnepi Könyvhétre megjelent kötetének bemutatójáról lejegyzett beszámolómban (Minden, ami retró, Magyar Szó, Üveggolyó, 2008. június 9.). A retró – ez a kifejezés egyébként nem szerepel a szótárban – egyfajta nosztalgia, amellyel a magyar társadalom (vagy csak annak egy része…) az egyébként átkosnak is mondott, a kötet által is feldolgozott, a második világháborútól a rendszerváltásig terjedő, tehát a Rákosi- és a Kádár-korszakkal azonos időszak kiemelt elemeihez való kötődését jelöli. Egy alapvetően pozitív életérzés, mint a nosztalgia általában. „Csak a szépre emlékezem…” – mondja egy másik régi zeneszám Putnoki Gábor dalszövegével, s akár a retróval is azonosíthatjuk ezt a magatartást, hiszen a megjelölt történelmi időszak nemcsak szép és kellemes emlékeket hagyott maga után a köztudatban és az emberek emlékezetében. Mindazok, akiket kitelepítettek és meghurcoltak a létezőnek mondott szocializmus nevében, akik megjárták Recsket és más munkatáborokat, vagy akik az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése utáni megtorlásoknak estek áldozatul, minden bizonnyal viszolyogva tekintenek a manapság oly népszerű jelenségre. Tegyük hozzá gyorsan: ez nemcsak a valódi áldozatok, hanem leszármazottaik részéről is teljesen jogos.

Retró gyufásdobozok

Burget Lajos kötete épp ennyiben nem felel meg a címének: nemcsak a szépre emlékezik, mindent feljegyez, a rosszat, a fájót, a kínosat és a kellemetlent is. És ennyiben korrekt! Nem tompítja nosztalgikus maszatolással a megtorlások élét, nála nem szépíti meg az emlékezet a csúnya dolgokat. A III/III csoportfőnökség című címszóban például ezt olvashatjuk: „A szocialista időkben a magyar Belügyminisztérium egyik szervezeti egysége, amely az állambiztonságot jelentő III. Főcsoportfőnökség részét képezte. Ez foglalkozott, többek között jól kiépített ügynökhálózata […] révén, a »reakció és szabotázs« elhárításával. A III. Főcsoportfőnökség 1962-ben jött létre a BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztályából, amelyen belül a III/III elődje a II/5 osztály volt.” Az ügynökhálózat címszóban pedig ezt írja: „Az ügynökök […] egymásra épülő rendszere, amelyet a titkosszolgálatok alakítanak ki részben önkéntes, részben beszervezett, megfélemlített, részben pénzért dolgozó személyekből.”

Alig néhány nappal a Burget-szótár bemutatója után, a beszámolót továbbító e-mail talán még célba sem ért, egy érdekes (kor)dokumentumot találtam az interneten. Elnézést a szokásosnál talán hosszabb idézetért, de ezt most teljes terjedelmében idézem:

„Országos Közegészségügyi Intézet
Budapest
IX. ker. Gyáli út 3-6.
Tárgy: 3347/1953. sz. kormányrendelet végrehajtása

Kovács György
titkár
Eü. Minisztérium”

Ez azért komolyan brutális: akárhogy számolom is, W. Ferencet kiherélték a létezőnek mondott szocializmus és az erre épített társadalom nevében!

Az ilyen „korfestő” dokumentumokat időnként megtalálja, felfedezi valaki, beszkenneli, mint ezt is, és felteszi az internetre. Ezek után a folyamat már megállíthatatlan: emberek e-mailben továbbítják, felhelyezik a saját blogjukra, bulvárosabb jellegű honlapok publikálják, humoros portálok sajátítják ki. Innentől kezdve ugyanúgy terjed, mint a falusi pletykák vagy a nagyvárosi legendák, az igazságtartalma és az eredetisége pedig ellenőrizhetetlen és egyre inkább megállapíthatatlanabbá, definiálhatatlanabbá válik. De egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy szegény W. Ferenc, ha él még, akármilyen nosztalgiával gondolna a letűnt és átkos korra, amelyik manapság a nosztalgikus divat tárgya. Mert igen, emlékezhet(ne) kellemes élményekkel is a Budapesti Csokoládégyár nyolcvanfilléres termékére, az Újító szeletre, vagy az Úttörővasútnak nevezett márkára, amelyik a Csemege Édesipari Gyárban készült, esetleg az Inota szeletre, amelyiknek csomagolópapírján vörösesbarna tónusban az Inotai erőmű füstölgő gyárkéményei – voltak! – láthatóak, a távolban felsejlő nagyfeszültségű villanyoszlop mellett. De akármelyik is jusson eszébe ezek közül kellemes élményeket idézve, pipadohányzacskója minden kellemetlenségre emlékezteti…

Ratkó-korszaknak a magyarországi közbeszéd az 1953. február 1-e és 1956. június 3-a közötti időintervallumot nevezi, amit Ratkó Anna egészségügyi miniszter tevékenysége határozott meg. Burget Lajos így ír erről: „A szigort meglepő statisztikai adatok bizonyítják. Pl. amíg 1938-ban 508 személy ült börtönben illegális abortusz miatt, addig 1953-ban 1307. Az úgynevezett Ratkó-korszakban egy nőre átlagosan három gyermek jutott, és a gúnyosan »állami potenciának« nevezett intézkedések nyomán nőtt a népszaporulat, ami a mainak kétszeresére tehető. Ma már a Ratkó-unokák vannak a munkaerőpiacon, ők adják a harmincasok népes csapatát. A fordulatot az 1047/1956.VI.3. számú minisztertanácsi határozat jelentette, amikor a betegségi és szociális indokok mellé felvették a »megszakításhoz mindenáron való ragaszkodást«. Előírták az Abortuszbizottságok (AB) felállítását, valamint azt, hogy gondoskodni kell a megfelelő fogamzásgátló szerek gyártásáról. Ennek megvalósuláshoz még 10 év kellett.” A Postinorra tehát még ennyi ideig kellett várni… A gyermektelenségi adó címszó alatt pedig ezt olvashatjuk: „Az 1950-ben kezdődő, de folyamatosan új rendelkezéseket szülő, az 1953 és 1956 közötti népesedéspolitikai koncepciónak megfelelően kirótt adó volt, ami elsősorban a fiatalokat sújtotta. Ez az idő volt az, amikor bevezették a szigorú abortusztörvényt, ez volt a Ratkó-korszak […], az abortusztilalom és a gyermektelenségi adó időszaka. Ez havi 100 forintos adó volt, népesedéspolitikai presszió jelleggel.”

Persze, nincs olyan presszió, amit ne lehetne fokozni. Ha a kiheréltetéssel fenyegetik meg a létező szocializmus nevében W. Ferencet, azonnal gyereket fog csinálni… Ez volt Ratkó Anna koncepciója. Ha pedig néhány intő példát is prezentálnak, megy minden, mint a karikacsapás…

Ezért idéztem hát indításképp az Asztronauta együttes Magyar a világűrben című dalából, Sztevanovity Dusán és Presser Gábor szerzeményéből a korábbiakhoz képest két további versszakot, mert itt hallható/olvasható a „Ha már álmodban is tudod, amit fel nem foghatok…” szövegrészlet, hiszen, ami W. Ferenccel történt, azt a mai internetező ép ésszel már fel nem foghatja. Miközben hát a retróban mindenki csak a letűnt korok pozitív oldalát látja, és éli meg újra, addig annak a valós korban és valós időben, a második világháború és a rendszerváltás között valóban brutális intézkedései, mellékzöngéi, hatásai is voltak. W. Ferenc pipadohányzacskója legyen mindenkinek intő példa!