A TINTA Könyvkiadó Albertfalván működik, Kiss Gábor főszerkesztő ezer szállal kötődik ide. Ezért adunk helyet ennek az írásnak, melynek szerzője Sümegh László, aki évekkel ezelőtt megkapta az „Albertfalva krónikása” címet.

Az írást egy „Grabsits vendéglő Albertfalva” feliratú szódásüveg ihlette. A szódásüvegre Kiss Gábor a Galeria Savaria piactéren figyelt fel, csapott le rá és vásárolta meg.

Albertfalva születését 1819-től számítjuk. Azon a napon jelent meg egy hirdetés, melyben Albert Kázmér szász-tescheni herceg engedélyével – Promontortól Buda irányába – „ötven házból álló falu létesítendő”. Az első épületet, az ún. Csillagházat Stróbl József az akkor alig 18 éves, frissen szabadult, német földről érkezett asztalos, fél év alatt villámgyorsan felhúzta. (A falu alapításának idején az egyetlen utca házainak számozása az „anyaközségtől”, Promontortól (Budafoktól) történt, a maitól eltérően, jobb oldalon a páros számozású házakkal.) A mindössze két év alatt teljesen felépült falu – mai szemmel rendkívül szegényes – szobakonyhás lakásainak legfontosabb részei az asztalosműhelyek voltak, hisz a telkek több mint felét német ajkú asztalosok bérelték. A Stróbl-lakás és -műhely után következő öt házból hármat szintén némethonból származó asztalosok béreltek (Matzky Ede, Mahunka Alajos és Stibinger József), akik egyben a község alapítói lettek.

Az egykori Grabsits vendéglő épülete, abból az időből mikor már mozi működött benne

Sajnos a még rendesen ki se száradt, vályogból épült házakat az 1839-es dunai árvíz földig lerombolta. Ebből a nemcsak Albertfalvát, hanem Budát, valamint Pestet hasonlóan érintő katasztrófából tanulva a József nádor által alapított Szépészeti Bizottmány a Duna szomszédságában történő építkezéseknél megtiltotta a vályogtégla alkalmazását. Ezután a szorgalmas bérlők elsősorban a környékbeli – elsősorban promontori, azaz budafoki – mészkőbányákból fejtett kövekből építették újjá házaikat.

Azonban alig három évtizedre a nagy dunai árvíz után jött az újabb dunai áradat, ami szintén elöntötte a falut. Igaz, ekkor már a kőből épült házak, melléképületek nem dőltek össze, de a faluban mindenütt derékmagasságig állt a víz. Ezután, az 1847-es második nagy árvíz után a bérlők házaikat kénytelenek voltak tovább erősíteni, némelyiket teljesen átépíteni. (A fennmaradt okmányokon emiatt szerepelnek nem az 1819-es első, hanem a négy évtizeddel későbbi, és egyben az utolsó átépítés engedélyezésének dátumai.)

Gransits János vendéglőjének szódásüvege

A Stibinger asztalos után következő telken épült Borsai–Brunkala-ház fundamentumát a tulajdonosaik – a két árvíz tapasztalatai alapján – annyira megerősítették, hogy a községben akkor igazán ritkaságszámba menő egyemeletes épületté terveztették át. A két bérlő nem értett az asztalossághoz, elképzelésük az volt, hogy az elkészült igényes, emeletes épületet valakinek – másodlagosan – bérbe adják.  Az impozáns, a faluban addig nem létező, színházteremnek is alkalmas objektumot nagyobb étteremnek, de leginkább bálok, lagzik, színielőadások megtartására szánták.

A XIX. század végén a 750 lakosú község lakóinak több mint fele bútorkészítésből élt. A Borsai–Brakula-ház tulajdonosai előrelátó emberek voltak, s mivel jól ismerték a község nagy részét kitevő asztalosok szokásait, így kombináltak:

2023. nyarán Sümegh László és Kiss Gábor a TINTA Könyvkiadó szerkesztőségi irodájának kertjében - felidézve a Grabsits vendéglő hangulatát

Szombaton szállítják a segédek a megrendelőknek a kész bútort, vasárnap mennek misére, hétfőn ellenben a férfiak szabadnapjukat többnyire vendéglőkben, kocsmákban szórakozással, beszélgetéssel, poharazgatással töltik.  Vendéglő pedig az egyutcás faluban kevés akadt. Ezt a hiátust ismerte fel a Budafokon élő (1886-tól nevezték Promontort Budafoknak) Grabsits János, egy csepeli német felmenőkkel bíró pincetulajdonos. A tősgyökeres német ajkú család Budafokon a Szent Lipót-templom szomszédságában lakott, és nagy borpincét, valamint több kisebb borkimérést működtetett. A pincéjéből és a borkiméréséből a Grabsits család pompásan megélt. A századfordulón az Amerikából érkezett filoxérajárvány azonban a borászokra rossz világot hozott, a pincékben a boroshordók helyét egyre inkább a gomba vette át. Grabsits úr az egyik Budára történő útja során látta meg az emeletes, frissen felújított albertfalvi házat és a kiadásról szóló hirdetést. Azon morfondírozott, mi lenne, ha megpróbálna több lábon állni, és a borpincéje mellé egy étterem indításába fogna. Az ötlet bevált. Hamarosan Albertfalva legnagyobb és legnívósabb étterme lett a Grabsits. A bálteremben tartották a farsangi és egyéb bálokat, összejöveteleket.  Az amatőr színjátszókör szintén itt kezdte meg működését. Tavasztól őszig hétvégeken a környék fiatal házasai tartották Grabsitsnál a lagzijukat. A Grabsits Budától Tétényig fogalom lett a vendéglátásban. Konyhája egész héten működött, míg a többi vendéglőben – inkább nevezzük őket kocsmáknak – csak szombaton és vasárnap tudtak néhány tál meleg étellel szolgálni.  Grabsits János hamarosan Budafok legkiválóbb virilistájaként lett ismert. A jótékonysági bálokon, rendezvényeken mélyen a pénztárcájába nyúló úriember rendkívül sokat jótékonykodott. A korabeli újságokban lapozva számtalan helyen találkozhatunk kiemelt helyen a nevével. Az albertfalvi vendéglátóhelyek közül egyedül csak ő engedhette meg, hogy a bor mellé felszolgált szódavíz üvegére büszkén gravírozhassa a Grabsits nevet.

2022-ben Sümegh László és Kiss Gábor az Albertfalvi Mustra rendezvényen a Gyékényes utcában - kezükben Sümegh Lászlónak a két Albertfalvával foglalkozó könyve

Aztán amilyen gyorsan jött a hírnév, a siker olyan gyorsan el is szállt. 1931-ben ugyanis megjelent a hangosfilm, ami mindent vitt. Ettől a pillanattól kezdve mindenki – úgy Albertfalván, mint az egész világon – mozirajongó lett. Az eddig bálokra, színielőadásokra, lagzikra szolgáló nagytermet egy ügyes vállalkozó a sokkal több bevételt hozó mozivá alakította. Ez lett a környék legnépszerűbb szórakozóhelye, az ALBERT mozgó. A nagyterem nélküli – kertre néző – kisebb étterem ettől kezdve haldoklott, és a háború kitörésének évében Grabsits János be is zárta. Az új bérlők az államosításig élvezhették a mozi bevételeit, amikor a mozi állami tulajdonba került Az épület szerencsésen vészelte át a háború viharos esztendeit, de az Albert mozi nevét a szocialista években gyorsan Szigetire változtatták. A Szigeti mozira Albertfalván ma még sokan emlékeznek. 1974-ben a Főutca szanálásával végleg megszűnt a Szigeti mozi, és ezzel a valamikori Grabsits vendéglő. A mozira még sokan, de a Grabsitsra már aligha emlékezhet valaki. A helyén ma egy tízemeletes panelház áll, ahol a mostani lakók aligha sejtik, hogy százhúsz esztendővel ezelőtt alattuk hatalmas báli forgatag mellett múlatták az időt az akkor élt alberfalviak.

Sümegh László