Én feláldoztam az életemet, megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ, és hogy fejlődik tovább, mert minden, ami van, a Pozitívum akaratából fejlődött ki, s ami lesz, a Pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni.

1907-ben, Párisban történt kiállításomon a New York Herald kritikusa egyenesen kimondá, hogy minden, a világon létező festmény túl van szárnyalva; ezt a hatást csak húsz évi komoly munka után vártam, s hogy előbb következett be, a Teremtőnek köszönhetem, és senki másnak.

Lehet, hogy a sors hosszú életet ád nekem, de lehet, hogy egy vihar letörhet, s én nyomtalanul letűntem a föld színéről.

Az élet nem elmélet, az élet valóság, amely kötelességgel jár mindennel és mindenkivel szemben.

Csakis a meg nem terhelt egyedek vannak és lesznek abban a helyzetben, hogy újabb dolgokkal előbbre vigyék az emberi tudást, a művelődés kultúráját.

Én nem a gazdag Magyarországtól várom hazám újjászületését, hanem a zseniális szellemű egyénektől.

Amíg lehet hazámnak használni, azt segíteni, szellemi erővel fejleszteni – azt hiszem, a legszentebb kötelességünk egyike, isteni hivatással párosult rendeltetése minden igaz egyénnek.

Gondolkozzunk fölötte, mivel tartozunk a világ Teremtőjének azért, hogy itt vagyunk, mivel tartozunk Európának azért, hogy ide jöttünk, s mivel tartozunk az emberi fejlődésnek azért, hogy itt maradjunk!

Lelkem, azaz keblem csak az eredetit óhajtja, s a természet minden parányáért lelkesedni is bír.

Szükségben ismeri az ember – az embert!

Akik önmagukon uralkodni nem bírnak, azok másokon sem uralkodhatnak.

Ha a pici rovar látja és tudja, mit kell a szájába venni, az ember ne legyen ostoba, ne üljön fel a sarlatánoknak, s ne éljen olyan anyagokkal, amelyek nem természetes úton jöttek létre.

Nem vagyok barátja az erőltetett munkának, sőt, szükségesnek tartom a kellő pihenést, a megszakítását a dolognak – márul holnapra.

Emberek, az élettel ne siessünk, az életnek más a célja, mint amilyennek képzeljük.

********

Talentum alatt értjük azt a képességi fokot, amely az átlag-ember képességénél jóval nagyobb, használhatósága egy bizonyos körre vonatkozik, világító ereje pedig a csillaghoz hasonlít. A zseni ellenben maga a fényes nap, teljes igazsággal, kifogyhatatlan és elpusztíthatatlan energiával, amelyből az egész világ táplálkozhatik.

A világ teremtése elképzelhetetlen időnek – a folyton fejlődésben levő Isten bölcselete, e bölcseletben a Teremtő művészete, s e művészetben a világ energiája van foglalva.

Energia és művészet a Teremtő ihletettsége, az Isten ujja.

Energia és művészet lappang a magban, amelyben él a virág, a gyümölcs, a fa koronája s a jövendő fának a magja.

Minden lényeges dolgunk a Sors kezébe van letéve.

Ez idő szerint minden és mindenki sorsa a versenytéren dől el. Legyen az bár szónoki tehetség, ész- vagy kézi munkás e földön, minden a konkurenciának esélyén alapszik.

Tévedésben van az egész világ emberisége, amikor letér az egyenes útról.

Elsősorban jónak kell lennünk, hogy lelkifurdalás nélkül ezen a földön élhessünk.

Istentelenül pedig, kérdem, mi célja van az embernek a földön?

A világ teremtőjének alkotóerejét mindenhol és mindenben látom és érzem, a legkisebb és legnagyobb lény és dolog, amely energiát képvisel, hozzá van kapcsolva a Világteremtő nagy erejéhez és alakító képességű végtelenségéhez.

Jövőnket történelmünk folytatása fogja megalapozni, irányítani pedig az ősi energiának a munkája, a láthatatlan Teremtőnek az igazsága.

Maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk, az igazságot csak az Istentől nyerhetjük.

Türelemre van szükségünk, az isteni természet rendjével szemben mi, parányok ne háborogjunk.

Minden, ami az ember ellenálló képességének meggyöngítésére irányul, visszaélés az isteni természet rendjével szemben.

********

Nézni nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az isteni gondviselés ezzel a képességgel különösen megáldott.

Az Isten megközelítésére feltétlenül szükséges, hogy az embernek tiszta legyen az érzése, befolyástalan a gondolatmenete.

Be kell igazolnunk, hogy jobbak vagyunk, érdemesek az Isten szeretetére és támogatására.

Az ember azért él ebben a világban, hogy gyönyörködjék az Isten alkotásában, hogy gyönyörködjék a gyermek révén a földi élet folytatásában.

Minekünk, embereknek érdemeseknek kell lennünk az Isten vendégszeretetére.

Nem az a rendeltetése az embernek, hogy a napi megélhetés gondjaiban törpüljön el, az ember s minden élőlény azért teremtetett, hogy belekapcsolódjon az isteni természetbe, s napjait a földön gyönyörrel élvezze.

Az élet a földön csak addig gyönyör, amíg ezt a szív érzi, érzéketlen szívvel gyönyörködni nem lehet.

Gyönyör volt a világ teremtésének célja. Azért jöttem a világra, hogy gyönyörrel tekintsek az Isten munkájára.

Kell, hogy az embernek megadassék a képesség a szép fölismerésére, a gyönyörűségre. Ezt elérheti, ha tisztán vannak tartva az érzései, ha szerényebben, kevesebb munkával megél, s ráér a pihenésre s a pihenésben a bölcseletre, az isteni természet ismeretére. Ebben a kialakulásban él a mai ember, keresi az igazat, a szépet s önmagát. Keresi önmagát és az Istenbe vetett bizalmát.

Tartsátok meg a tiszta szív érzését, s kiérdemlitek az Isten szeretetét.

Mindennek megvan a maga határa, erre tanította őseinket az élet iskolája.

Szerettem a természetet, szerettem az igazságot, szerettem a szépet és az ideális életet.

Sem a rókát hűségre szoktatni, sem a szarkát, szürke varjút az éneklők közé bocsájtani nem lehet.

A nagyvárosok központjai a hitetlenségnek, a titkos egyesületeknek, az anyagi érdekeknek.

Isteni bölcselet nélkül mi tájékozódni nem tudunk, a jövőbe bele nem tekinthetünk, hiányos látással önmagunkat nem látjuk, s a tükörből pedig önimádókká leszünk.

A legnagyobb tekintély ezen a világon a világfejlesztő akaraterő, a természetben élő energia, mely kinyilatkoztatás útján fejleszti a világot.

A világ rendszerénél fogva az isteni bölcselet úgy intézkedett, hogy két egyforma egyed nem létezik, aminthogy nem létezik két egyenlő vonal a világon, úgy nem létezik két egyenlő dolog a földön.

Ha nem is vagyunk egyformák, aminthogy két levél sem egyforma, de egy természetben élünk, egy Isten kegyétől függünk, örömben, gyönyörben, bánat- és szenvedésben egyek vagyunk, miért ne lehetnénk egyek az Isten szeretetében.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska