Isten először nem azt akarja, hogy dicsőségét hirdessük, hanem hogy mi legyünk az Ő dicsősége.

Egyedül érdemesnek ebben az életben a hűséget tartom, amelyben benne van a szeretet.

Gyönyörű a homok világa, valami bibliai van benne. A szelekből mintha az ítélet angyalának harsonája zengene feléd: mennyi népet és kultúrát, mennyi szándékot temetett már maga alá.

A szeretet és a könyörületesség egyetemes törvénye szerint minden ember felebarátunk, és a keresztény világban a társadalmi kapcsolatoknak azóta is ez az alapja.

Érdemes szolgálni, másoknak is örömet szerezni azzal, hogy vagyunk, és szolgálatukra állunk.

Tudunk-e Isten ajándéka lenni: magunkat és mindenünket odaadni azoknak is, akik észre sem vesznek bennünket.

Nagy dolog az otthon, a legnagyobb emberi ajándékok egyike.

********

Nem a forma, hanem a szív nevel naggyá, a hegyek, a cédrusok és a tornyok társává bennünket.

Nehéz a szépség kísértéseitől megszabadulni.

A művészet és a szerelem szép kísértései: az alkotó kifejezés szenvedélye elől nehéz kitérni.

Az az alkotás nem lehet hiteles, amelyik emberi egyoldalúságokból, alkotói önzésből született.

A népművészet a maga naiv-heroikus módján éppúgy summáz, mint Dante vagy Aquinói Szent Tamás: fölcsillannak benne, sőt elevenen élnek a nagy inspirációk, így a románkor nyugalma, a gótika szárnyalása, a reneszánsz virágzó kedve, a barokk organizmusa, a biedermeier otthonossága.

A mese az igazi realizmus, az álom és hit mesei realizmusa, amelynek szárnyán életünk az égig ér.

Nálunk ijesztő szakadékok tátonganak archaikus népi világunk és modern, helyesebben félműveltségünk között.

Az ember monasszá válik ebben az agyonszervezett világban: mindenüvé betagolják, de lényegében kívül marad mindenen.

Több a szabadidő, tovább élnek az emberek, de egész konstitúciójuk roncsoltabb, mint bármikor is volt.

Szól a rádió, és a világot házhoz szállítja a televízió, megnyílik a világűr, de érezzük, hogy mindinkább száműzetünk valamiből, amelynek Isten országa a neve: Isten országa, amely szentségként bennünk szégyenkezik.

Az életet én nagy ajándéknak tekintem. Egy olyan ajándéknak, melyet az embernek meg kell becsülnie, éppen mert ingyen kapta. Tehát az életben van valami kegyelemszerű.

Az élet kereszt, de nyomban ajándékká válik, ha rájövünk, hogy a Kálvária istenfiúi kiváltságában részesülünk, és a mennyország örököseivé válunk általa.

********

Mosolyogni a világban és a világon, de belül: sírni életünk és az emberek fölött. Az élet bántásait észre nem venni, és hallgatni, jót mondani.

Hiába nyerjük meg a világot, ha lelkünket ebek koncául dobjuk oda.

Lélek akarunk-e maradni, vagy mechanizmussá válunk: erre kell mindnyájunknak a legsürgősebben megfelelnünk.

Az együttélés lényege, a társadalom lelke nem a kompromisszum, hanem a harmónia.

A poharat mindnyájunknak ki kell innunk, és úgy látszik: nem ihatják ki pillanatnyilag mások helyettünk, mi sem ihatjuk ki mások helyett.

A háborúban a pokol angyalai ülnek a szárnyas bombákon, hogy az emberek szívének szögezzék őket, és megöljék bennük a csillagokat.

Mi, magyarok a jót is annyiszor cselekedtük rosszul. Félve, hogy valahonnan lemaradunk, annyiszor megfeledkeztünk magunkról, és mások életét kezdtük és akartuk élni.

Szegény menekülők szeretnének valahova megérkezni. Sajnos, földi biztonságra gondolnak, és nem az üdvösség révére, inkább az utak messzeségében bizakodnak, és nem a Találkozás Jákob-létrájában.

Sorsunknak azért van olyan kétségbeejtő mélysége, mert néha magasra kerül az ember.

Az emberi teljességnek, a Gondviselésnek és a világmindenséghez való meghitt odatartozásnak a tudata és ajándéka támaszthatja a mi elrontott és elromlott, sózatlanná vált életünket új örömre és reménységre.

Az emberek elfonnyadnak a félelemtől és az oktalan várakozástól, a múlt és jövő gondjaitól, és megfeledkeznek az örök jelenről, amely szüntelenül sürgeti az éjszakából való ébredést.

Szegény mai ember, mennyire nem bízik magában, önnön isteni részének tengereket túlhaladó áradatában, hallgatásának mennyei divertimentójában. Lármát csap maga körül, és látszatokba veti bele magát.

Milyen kerülőket teszünk az aszkézis helyett: aszkézist a sporttal, a misztikát a pszichoanalízissel, a hitet a mítosszal, a személyiséget az egyéniséggel, a közösséget a tömeggel, az örömet a szórakozással tévesztjük össze.

Századunk közlekedési lázadása a sebesség sátáni kultusza, amely azonban megunt magunkból mégsem tud kirázni bennünket.

********

Egyéni életet élni, meghúzódni, elmélyedni – a személyes érték egyik forrása, a magányban a lélek végre találkozhat önmagával.

Élni: egyensúlyban tartani az álmokat: Istent, szerelmet, ünnepet a valóságokkal: munkával, terméssel, kicsinyes szükségekkel.

Tévelyeghetünk, de méltóságunkat nem feledhetjük el.

Isten, add meg ennek a mai világnak az egy-lépés malasztját, hogy ne önmagát, hanem egyszer már Tégedet találjon meg.

Mintha Isten megajándékozott volna a maga mértékével: minden messzire távolodik tőlem, és a részvét közelségébe jut bennem, a szeretet megkönyörül az igazságon, az igazság engedelmeskedik a szeretetnek.

Minden: jó és rossz, öröm és bánat, dicséret és szégyen jelképül adatott, hogy üdvösségem eszközére és ajándékára ismerjek benne.

Tudjuk, hogy csak Isten érthet meg bennünket. Tudjuk, hogy hiába erőlködünk Nála nélkül. Tudjuk, hogy kincseinkkel is milyen szegények vagyunk.

Talán mindennél szükségesebb, hogy a lerombolt világ, amely ott él ösztöneinkben és gyermekkorunk csodájában, ismét fölépüljön bennünk.

Szeretném a világot szívembe zárni, megvédelmezni; és szeretnék elvetett mag lenni, az emberekben kihajtva százannyit teremni.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska