********

Az álmok síkos gyöngyeit szorítsd, ki únod a valót
Hímezz belőlük fázó lelkedre gyöngyös takarót.

Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

Nem sejted, hogy véletleneid belőled fakadnak.

A mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

Csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
miért az emlékek, miért a múltak?
miért a végét nem lelő idő?

Vagy vedd példának a piciny fűszálat:
miért nő a fű, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Ó, hogy az ember a legnagyobb ellenségét önmagában hordja!

A múlt nem halt meg, hanem hat reánk; él testünkben, lelkünkben; egész valónk az egész múlt eredője; minden jelen pillanat magában foglalja az egész múltat, és valamit ad hozzá.

Amit hoztál, csak annyira a tied,
mint a por, mit lábad a szőnyegen hagy.
Nem magad nyomát veted:
csupa nyom vagy magad is, kit a holtak lépte vet.

A leghatalmasabb fegyver a gondolat és a szó.

Minden rossz mondat törött ablak, melyen át egy rossz gondolatra látni.

Az igazi írástudó hivatása az, hogy ébren tartsa e földön a tiszta erkölcs és logika tekintélyét és tudatát.

Hiszek a harmóniában, melyre vágy a lélek, a szépségben, melyért kiáltoz az anyag, a szeretetben, melyért epednek a népek. Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen!

********

Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja, hogy mit akar.

Mi minden voltál már nekem, édes hazám!
De most érzem csak, hogy mi voltál igazán.
Most érzem, hogy nincs hely számomra kívüled,
s mi börtönnek látszott, szabadság tornya lett.
Most érzem, hogy sorsom a hazámnak sorsa.

Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat,
mely nem szorul fegyverre, se vértre,
mert nem holt rög, hanem élő lélek.

Isten talán megszánna még:
ember nincs szánni a magyart.

Megóvni egy jobb idő számára az emberiesség megvetett eszméit, a szellem és szabadság tiszteletét. Ezek a nemzet igazi szentségei.

Aki földiekbe veti horgonyát, szelek játéka lesz.

Él a nagy Isten, és semmi se megy kárba,
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.

********

Én, boldogolván azt a madarat,
ki kalitjából legalább kilátott,
a semmiből alkottam új világot.

Szerelemben egyesültünk, mint folyammal bús patak,
Testem teste, vérem vére: mi vagyok én nélküle?

Úgy tudlak már csak szeretni,
mint magamat szeretem,
égve s égetve.

Mily öröm énnekem, hogy öröm vagyok én neked.

Egész világunk mind csupa látomás,
folytatott álom, lassú lidércnyomás.

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!

Hunyt szemmel bérceken futunk,
s mindig csodára vágy szívünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.

********

Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?

Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng, – föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna.

Óh, szent Ritmus, Isten versének ritmusa –
mily kicsi minden emberi történés!

Tudod, hogy érted történnek mindenek - mit búsulsz?
A csillagok örök forgása néked forog,
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog,
a te bűnös lelkedért.

De böjt s jámborság néked, mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos, aki néma.

Nehéz a kő, és nehéz az ólom,
de nehezebb, kit titkos súlyú bűn nyom.

Éber figyelmem erős lett a hitben:
akárhogy elrejtőzöl, látlak, Isten!
Most már tudom, hogy nincs mód futni tőled,
s ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.

Aki éltét hazugságba veszti,
a boldogságtól magát elrekeszti.

Ki méltó látni a csodát,
az a csodát magában hordja.

Mert szép a világ, úgy találom,
s a rút csupán a szépnek árnya,
mert szép a világ, mint egy álom,
mint egy istennek hajnalálma.

Ne mondj le semmiről. Minden lemondás
egy kis halál. Ne mondj le semmiről.

Minden vágyad az Isten szava benned,
mutatva, hogy merre rendelte menned.

Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska