Megjelent: Olvassbele.com, 2024. április 5.

Messze-messze, tengeren túlra kalauzolnak el bennünket ezek az eredeti ősi japán népmesék, oda, ahol a Fudzsi szent hegye magasodik az ég felé. E hajdan szájról szájra terjedő rövid tanító történetekben csodás módon életre kelnek a virágok, az állatok beszélnek, és mind emberi tulajdonságokat hordoznak. A szamuráj harcosok pedig útra kelnek, hogy ártó szellemekkel vívjanak meg, és varázslatos kardjukkal összecsapjanak a gonosszal.

Nipponország régi meséiben a halandók lelke állatokba költözik, az istenek a Földre szállnak, a kő életre kel, mert ezen a cseresznyevirágos vidéken semmi sem lehetetlen. A kötetben szereplő népmesék témái és a történetek fordulatai ismerősek lehetnek nekünk, magyaroknak is, hiszen ezek is a jó győzelmével, az igazak megdicsőülésével zárulnak.

A hajdani öreg japán mesemondó alapvető és örök emberi értékekre kívánta felhívni a hallgatósága figyelmét olyan szárnyaló képzelettel, amely földrészektől és népektől függetlenül ott él minden nép fiaiban – írta a kötet 1930-as megjelenésekor az előszóban Kúnos Ignác.

Kúnos Ignác ismert japán népmeséket válogatott a Nipponország naposkertje című kötetbe. Ebben segítségére volt barátja, Tojama Koicsi, aki Kúnos elmondása szerint maga is mesemondó volt. A Nyugat folyóirat egyik 1930-ban megjelent számában Kúnos megható történettel mutatta meg, hogy a japán néplélek mindig pozitív, más előtt még akkor sem mutatja ki a fájdalmát, ha az illető közeli barátja.

A kötetben szereplő japán népmesék egytől egyig a jó győzelmével, a helyes erkölcsök jutalmával zárulnak. Kúnos Ignác nyelvi leleménye, hogy egyik-másik mesét rímekbe szedve, a magyar fülnek ismerős verseléssel közölte.

Jó néhány mese témája ismerős lehet nekünk, magyaroknak is. Emögött nem valamiféle japán–magyar ősi egységet kell sejteni, hanem olyan alapvető emberi értékeket és olyan képzeletet, amely földrésztől és néptől függetlenül ott él mindannyiunkban.

Isszunbósi, a pöttöm legényke, aki apró termete ellenére sokra viszi, a magyar népmesékben Babszem Jankóként jelenik meg. A Téli hónap szamócája című mesében Hamupipőke kerül elénk, aki az általunk is ismert meséhez hasonlóan mostohájával és annak lányával él együtt. Szorgalma, szelídsége és kedvessége elnyeri méltó jutalmát, míg a rosszindulatú szereplők megbűnhődnek.

A kötetben állatmeséket is találunk, melyek Ezópus fabuláit juttatják eszünkbe. Az állatok itt is alapvető emberi tulajdonságokat, viselkedésmintákat jelenítenek meg, annyi különbséggel, hogy e mesékben Japán jellegzetes állatai szerepelnek, akik néphagyományukban ugyanolyan fontosak, mint nálunk a ravasz róka vagy a gonosz farkas. A japán népmesékben mindig a borz a gonosz, ellenben a majom a furfangos. Az állatok mellett növények, égitestek is főszereplőkké válnak – természetesen ők is mindannyian az emberi lélekről árulnak el valamit.

A mesékben rendre előbukkannak ördögök, démonok, jó szellemek is, akik  rettegésben tartják vagy éppen segítik az embereket: szamurájokat, egyszerű földműveseket, császárokat, különböző japán tisztségviselőket. E mesék olvasásakor megelevenedik előttünk a varázslatos Kelet, illataival, színeivel, ételeivel. Hagyjuk, hogy mindezek magukkal ragadjanak!

Kiss G. Zsófi