Megjelent: Magyarország 1977/37, 22. o.

Alighanem Pszametikhosz fáraó volt az első „gyermeknyelvkutató”. Hérodotosz beszámolója szerint a fáraó kíváncsi volt rá, hogy melyik nyelv a legősibb a világon. E rejtélyt úgy vélte megoldhatónak, hogy két gyermeket a külvilágtól teljesen elzártan neveltetett, a gyermekekhez nem volt szabad szólni. Amikor elérték a kétéves kort — folytatódik a híradás —, egyikük meg is szólalt, s a „bekosz” szót ejtette ki, ami frígül „kenyeret” jelent. Erre a fáraó kihirdette, hogy a fríg a világ legősibb nyelve.

A XIX. századig a nyelvészek még komolyan vették, hogy a gyermeknyelv tanulmányozásával választ adhatnak a nyelveredet kérdésére. Azután feladták a reményt, érdeklődésük azonban nem szűnt meg a gyermeknyelv iránt.

Nem elfogadható

Rendszeres és öntörvényű tanulmányozása a múlt század végén, e század elején kezdődött. Legelterjedtebb az úgynevezett longitudinális biografikus módszer volt, amelynek lényege, hogy egy-egy kutató hosszabb időn, olykor éveken át figyelte gyermeke nyelvi fejlődését, és tapasztalatait a krónikás hűségével feljegyezte. Ma már ez a módszer nem fogadható el; alapvető követelmény, hogy a vizsgálatok tömegesek legyenek.

A nyelvi fejlődés ugyanis viszonylag jelentős egyéni eltéréseket mutathat. Egyéves korban megjelennek az első szavak, a második életév folyamán növekszik a gyermek szótári készlete, majd kétéves korban feltűnnek az első kéttagú, ritkábban háromtagú mondatok. Előfordul azonban, hogy egyes gyerekek bizonyos fejlődési szakaszokat kihagynak, vagyis hogy az egytagú mondatokat azonnal a háromtagúak követik. Több ugyanolyan korú gyermek nyelvi fejlődésének vizsgálata esetén az ilyen kivételek nem torzíthatják el az eredményt.

Súlyosabb kifogások is felhozhatók a régebbi kutatási módszerekkel szemben. Hiszen például nem biztos, hogy teljes kép alakul ki a gyermek fejében levő nyelvi rendszerről, ha csak az általa ejtett mondatokat rögzítik, majd e mondatokat elemzik. Lehetséges ugyanis, hogy a gyerek már bizonyos nyelvi szerkezet birtokában van, de éppen a lejegyzés idején nem használja. így a kutató könnyen mellőzhet olyan jelenségeket, amelyek már e rendszer tagjai.

Mivel a gyermek nyelvi rendszere dinamikusan fejlődik, a puszta megfigyelés keveset árul el az egyes nyelvi elemeknek e változó rendszerben betöltött helyéről, funkciójáról. Ezért a megfigyelés mellett polgárjogot nyert — és egyre inkább követelmény — a kísérletezés. Ügy kell megszervezni a szituációt és a nyelvi közlés folyamatát (rajzok, bábuk stb. segítségével), hogy a gyermek minél többet legyen „kénytelen” elárulni arról a jelenségről, ami éppen a kutatót érdekli.

Generatív nyelvelmélet

Újabban a gyermeknyelv kutatása rendkívül népszerű lett; a fokozott figyelmet a generatív nyelvelmélet megszületésének köszönheti. A Noam Chomsky amerikai nyelvésztől származó elmélet újszerűségének egyik titka az, hogy a nyelv logikai és pszichológiai alapjait szigorúan formalizált alapokon igyekszik leírni. Problémafelvetésével (amelynek, persze, voltak előzményei) sok régi kérdést másképpen láttat. Vonatkozik ez például a nyelv tudományos értelmezésének és leírása módjának és a nyelvelsajátítás tényének a szokásostól eltérő összekapcsolására.

Noam Chomsky

Chomsky szerint egy nyelvet leíró nyelvész és a gyerek körülbelül azonos helyzetben van. Mindkettő számára adva van egy bizonyos nyelv korlátozott számú mondata. E kiinduló anyagból kell a nyelvésznek és a gyermeknek „rekonstruálnia” a mondatok létrehozásáról intézkedő szabályokat, amelyek bonyolultak, összetettek, használatukban nem is lehet mindig a "józan észre” támaszkodni. A gyermek úgy sajátítja el a szabályokat, hogy mit sem tud arról, hogy van névelő, ige, tárgyas ragozás stb.

Ez a körülmény sugallta azt az elképzelést, amely még századunk ötvenes éveiben is uralkodott, hogy a gyermek utánzás révén tanulja meg a nyelvet. Tévedés. Korunk egyik legnagyobb hatású pszichológusa, a szovjet Vigotszkij szerint utánozni csak azt tudjuk, aminek elvégzésére többé-kevésbé képesek is vagyunk. Különösen vonatkozik ez az „értelmi cselekvésekre”.

Vigotszkij a sakkozás példáját hozza fel: hiába mutatja meg akár a legjobb sakkozó a sakkjátékban járatlan embernek, hogyan kell egy adott helyzetet megnyerni, mégsem lesz az illető nyertes a következő játszmában, bármennyire is igyekszik utánozni az előző játékot, tudniillik most már egészen mások a feltételek. Ne felejtsük el, hogy a nyelvi közlés is szakadatlanul más-más szituációban folyik.

Sakkozni sem úgy tanulunk, hogy valaki megmutatja a lépéseket - a nyelvelsajátítás sem utánzás alapján megy

A Chomsky-féle generatív nyelvészet azon az alapon utasítja el az utánzási elméletet, hogy a nyelvhasználat kreatív jellegét teszi meg kiindulási pontnak (ami nem tűr meg utánzást), másfelől az is világos, hogy a nyelvnek vannak olyan jelenségei, amelyek egyáltalában nem utánozhatok (például a zöngésség, ami a megfigyelés számára hozzáférhetetlen helyen játszódik le).

A nyelvelsajátítás behaviorista értelmezésének tagadása vezette Chomskyt arra a gondolatra, hogy a gyermek már a születésétől fogva birtokában van olyan képességeknek, amelyek segítenek neki a nyelv elsajátításában; ezeket a képességeket velünk született eszméknek nevezi. A gondolat nem új, részletesen Descartes, a XVII. századi kiváló filozófus fejtette ki. Chomsky szerint a velünk született nyelvi séma olyan képességeket tartalmaz, amelyek felvilágosítást adnak arról, hogy mi az „ige”, „főnév” stb. Persze, e képességek kezdetben egyáltalán nem tudatosak, a gyakorlatra hárul az a szerep, hogy mozgásba hozza a velünk született sémát, és meghatározott irányt is adjon neki. Megjegyzendő, a marxista filozófia nem fogadja el a feltételezést, hogy velünk született eszmék léteznének.

Chomsky az ilyen eszmék létezésének egyik negatív bizonyítékát abban látja, hogy a gyerek rendkívül rossz kiinduló anyagot kap; azok a mondatok, amelyeket környezetétől hall, grammatikailag és más szempontból gyakran nemcsak kifogásolhatók, hanem rosszak is. Már sok tanulmány készült az anya—gyermek kommunikációról (a beszédről magnófelvételt, a mozgásról és a kommunikációt kísérő nem verbális elemekről filmfelvételt készítettek). E vizsgálatok arra mutatnak, hogy az anyai beszéd mindenekelőtt egyszerűségével tűnik ki (kerülik az összetett mondatokat, jelentéstanilag egyszerű szavakat használnak stb.). Gyakori az ismétlés is.

Arra is fény derült, hogy a gyermekek által ejtett mondatok mintegy 30 százalékát a környezet kiterjeszti, azaz ha a gyermek annyit mond, hogy „tejet!”, az anya kiegészíti: „kérem a tejet”, így rávezeti a gyereket a tárgyas ige és a tárgy használatára. Nem is beszélve a beszédben elkövetett hibák tudatos javításáról.

Chomsky a velünk született képességék feltételezését a nyelvelsajátítás rendkívüli gyorsaságával is alátámasztani véli, egyes követői már négyéves korban lezártnak tekintik a gyermek nyelvi fejlődését. Újabb kutatások azonban rámutattak e nézet tarthatatlanságára: a nyelvfejlődés legalább 10 éves korig tart, de akkor sem hibázunk, ha a végleges lezárulását a serdülőkorra tesszük.

Későbbi hatások

A nyelv elsajátítása nemcsak az információt közvetítő kód, azaz a nyelv birtoklását jelenti (ami lehetővé teszi az információ felvételét és befogadását), hanem ha úgy tetszik: az első „szellemi eredmény” is, amit a gyermek elér. Feltehető — bár a döntő bizonyítékok még hiányoznak —, hogy a nyelvelsajátítás minősége, sikeressége nagyban befolyásolja az egyén további szellemi (tanulási) tevékenységét is. Valószínű, hogy a nyelv megszerzésében mutatkozó lemaradásnak súlyos kihatásai jelentkeznek a későbbi tanulmányok során. Ez a veszély a pedagógiára azt a feladatot hárítja, hogy nagyobb gondot fordítson az anyanyelvi nevelésre.

Ha több és megbízhatóbb adatunk lesz a nyelvi fejlődésről, s pontosan meg tudjuk majd mondani, hogy ki számítható nyelvileg retardáltnak (nemcsak a kiejtésre kell gondolni), akkor bizonyára jobb alapunk lesz a hátrányos helyzet árnyaltabb megfogalmazására és az ellene való küzdelemre.

És ezzel elérkeztünk a gyermeknyelvi kutatások legfontosabb követelményéhez: ne csak elméleti tanulságokkal gazdagítsák a különböző nyelvészeti diszciplínákat, hanem produkáljanak gyakorlati eredményeket is. Különösen a pedagógiai pszichológia, az alsó tagozatos oktatás, a rendkívül sikeresnek ígérkező gyermekkori idegennyelv-oktatás várja a gyermeknyelvi kutatások konkrét eredményeit.

Dr. Lengyel Zsolt