Megjelent: Magyarország 1969/27: 23. o.

Hét hangjeggyel a világ minden népének muzsikáját le lehet írni. A tíz arab számjegyet a földkerekség minden táján ismerik. Nem ilyen egyszerű a helyzet az írással. A mintegy 2500 írott nyelven 350 különféle írásrendszert használnak, mindegyiket számos változatban, noha az emberi gége, nyelv és ajak csupán korlátozott számú zöngés és zöngétlen hangot tud kiejteni az öt virágrész bármely pontján.

Ali Mamed Kurdisztani bakui nyelvész a különböző nemzeti írásrendszerek viszonyát szűkebb hazájában, a Szovjetunió belső-ázsiai vidékein ismerte meg: azerbajdzsániak, üzbégek, tadzsikok stb. az Októberi Forradalom után jutottak az új ábécéhez. De miért kell például a dzs hangot más-más jellel írniuk? — tette fel magának a kérdést. S egyáltalán mi indokolja napjainkban — a hagyományokon kívül — a különböző írásrendszerek létét?

Kép, jel, szótag

Az írás legkezdetlegesebb foka, amely sok primitív népnél kialakult, ábrák sorozatából állt, s inkább emlékeztetőnek nevezhetnénk, mint írásnak. Feljegyzője csupán arra törekedett, hogy egy bizonyos, számára fontos helyet, eseményt, állatainak, tárgyainak tulajdonát stb. a mulandó emlékezetnél szilárdabban rögzítse a maga számára. Jelképes rajzai teljesen egyediek és önkényesek voltak, tehát az ilyen „írás” tartalmát voltaképpen csak lejegyzője tudta „elolvasni”. Idővel azonban egyezményes, közérthető jelek alakultak ki: a fej embert, a láb gyaloglást, a fegyver harcot jelentett (képírás). Centralizált állam és tekintélyes papság tudatos tevékenysége kellett a jelek standardizálásához. Nem minden nép jutott el idáig önmagától, így az amerikai kontinens őslakói sem.

Egyiptomi írás

A későbbi fejlődésben, amelyet kitűnően nyomon követhetünk akár a kínai, akár a mezopotámiai vagy egyiptomi írás történetében, a bonyolult rajzok leegyszerűsödtek, de ezzel el is vesztették kapcsolatukat az eredetileg ábrázolt tárgyakkal, s így fogalmi jelekké váltak. A konkrét, majd az elvont fogalmak is mind külön-külön jelet kaptak; az ilyen írásrendszer „ábécéje” tulajdonképpen azonos a szótárral (a kínai mintegy negyvenezer különböző írásjelet ismer). Azok a népek, amelyek ilyen írást közösen használnak, a nyelvi különbözőségek ellenére is megérthetik egymást — írásban. Hiszen a jelek nem hangokat vagy hangképeket rögzítenek, hanem olyan fogalmakat, mint „ház", „gyerek”, „irodalom”, s mindenki a maga nyelvén olvashatja. Persze, évekbe, évtizedekbe telik, mire valaki ezt a rendszert elsajátítja.

Kínai írásjelek

E hátrányt volt hivatva kiküszöbölni az írás fejlődésének következő foka, a szótagírás. Kidolgozói abból indultak ki, hogy a szavak könnyen felbonthatók szótagokra, s ezek száma korlátozott, legfeljebb néhány száz. Gyakorlatilag a dolog bonyolultabb volt, mert például Mezopotámiában a szótagjeleket a fogalmi jelek közül válogatták ki, s fogalmi értelemben is használták őket, más fogalmi jeleket pedig csupán eredeti funkciójukban tartották meg. Ugyanazt a szót többféleképpen is lehetett írni, ugyanazt az írást pedig többféle módon olvasni. Az eredmény: még mindig bonyolult, kettős logikájú írásrendszer, de már csak mintegy hatszáz jellel.

A cseroki szótagírás 85 jele

A hosszú tanulási idő mindaddig nem játszott különösebb szerepet, míg az írás csupán egy szűk papi vagy írástudói kasztot szolgált. Például a nagy folyóvölgyi civilizációk esetében, amelyeknél kizárólag a templomi és nagyúri udvaroknak volt szükségük rá. Az árutermelés, a kereskedelem és a hajózás fejlődése azonban az i. e. II. évezred vége felé a Földközi-tenger keleti partvidékén lakó nyugat-sémi törzsek, városok számára mindennapi szükségletté tette az írást. A föníciai kereskedők nem tölthettek esztendőket írástanulással; egyes egyiptomi írásjeleket felhasználva létrehoztak egy gyorsírásféle szótagírást. A sémi nyelvek hangtani sajátosságainak megfelelően, mivel ezekben a magánhangzók nem játszanak fontos, értelem-megkülönböztető szerepet, elegendő volt például a ga, ge, gi, go, gu szótagokat egyetlen jellel írni; így e „szótagírás” valójában mássalhangzóírássá, az első betűírássá lett, s jeleinek száma alig haladta meg a húszat.

Nemzeti adaptálás

Számunkra a hangokat jelölő betűírás magától értetődőnek, természetesnek tűnik. Valójában magas fokú absztrakció, a beszélt nyelv legkisebb természetes eleme ugyanis nem a hang, hanem a szótag. A betűírás méltán zseniálisnak mondható találmányát nem is ismételte meg a történelem, minden ma ismert betűírás végső fokon a föníciai ábécére vezethető vissza.

A nem-sémi népek közül elsőnek a görögök ismerkedtek meg a betűírással. Átvették a föníciai jeleket. sőt nevüket és hagyományos sorrendjüket is. Egyes jelek hangértékét azonban megváltoztatták; a görög nyelvben nem létező torok- és más hangok jeleit a számukra fontos magánhangzók jelzésére használták. Így lett a gyenge sémi h-ból a görög éta, a torokhangú ayinból az omikron stb. S ezzel kialakult az ábécék „nemzeti” adaptálásának azóta is követett módszere: a korai görög írásból az etruszk-latin, a későbbiből a gót és a cirill írás.

Minden ma ismert betűírás végső fokon a föníciai ábécére vezethető vissza

A latin ábécé a középkorban Európa nagy részén elterjedt, de a különböző germán, román, szláv, finnugor nyelvek a saját hangtani viszonyaiknak megfelelően alakították. A középkor óta megszakítatlan saját nyelvű írásbeliséggel rendelkező népek (a francia, angol, német) különleges hangjaik jelölésére elsősorban betűcsoportokat alkalmaztak (az s hang a franciában ch, az angolban sh, a németben sch), majd a szokásos betűkre tett ékezetek és más jelölések terjedtek el (cseh, horvát š, román, török ş). A mai nyelveknél a kétféle módszert többnyire vegyesen alkalmazzák, így a magyarban is (a sajátos magyar mássalhangzók jelölésére betűcsoportokat használunk: gy, ty stb., a hosszan ejtett magánhangzókra ékezeteket teszünk: é, ű).

Századunkban sok nép jutott új ábécéhez, néhány nép pedig korábbi nehézkes fogalmi vagy szótagírását a könnyebb betűírásra cserélte fel (a vietnámi és az indonéz). Az új írások alapjául többnyire a latin, néhány esetben a cirill ábécé szolgált, különböző ékezetekkel vagy más jelekkel a sajátos hangok vagy a hangsúly jelölésére. így azután manapság már szinte annyi írás van, ahány nyelv, hiszen még az azonos jelek hangértéke is nyelvenként más. A szakemberek sem igazodnának el a sokféle jelölés között, ha saját szükségletükre nem dolgoztak volna ki nemzetközi fonetikai jelrendszert. Ebben azonban a „civilek” nemigen ismerik ki magukat, már csak azért sem, mert a különböző ékezetekkel tűzdelt latin betűkön kívül néhány görög, ószász és más különleges jelet is használnak.

A nemzetközi fonetikai ábécé

Márpedig sok hátránnyal jár az írások sokfélesége. Idegen nyelvek tanulásánál jelentős időveszteséget okoz a tanult nyelv írásmódjának (és rendszerint történelmileg kialakult helyesírásának) elsajátítása. A nyomdászok és a nyomdák munkáját ugyancsak megnehezíti a különféle ábécék használata, hiszen jobb nyomdának tucatnyi írás betűit kell különböző méretekben és esztétikailag is különböző kivitelben készenlétben tartania. Az írógépek klaviatúráját, jobbról balra író (arab) nyelv esetében pedig szerkezetét is lényegesen befolyásolja az a körülmény, hogy melyik ábécére szerkesztik.

Kísérletek

Egyedi kísérletek történtek már e nehézségek kiküszöbölésére. G. B. Shaw végrendeletileg nagy összeget hagyományozott az angol írás reformjának kidolgozására. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt a latin betűs kínai írás bevezetésével próbálkoztak, aztán lemondtak róla, nyilván azért, mert — mint említettük — a kínai írásnak „nyelv feletti” tolmácsszerepe is van, s ezt a sok nyelven, még több tájszólásban beszélő kínai lakosság esetében fontosnak tartották.

Nyelvek és írások

Az egységes írás bizonyos csírái már ma is léteznek. Nemzetközi írásmód a kottaírás; bizonyos számtani műveleti jeleket (+, =, :), valamint rövidítéseket (%, &, §) már jelenleg is minden írásrendszerben egyaránt használnak. Ali Mamed azonban nagyobb célt tűzött maga elé: olyan egységes fonetikai értékű írásrendszert dolgozott ki, amelyben a nagy- és kisbetűk, valamint a „nyomtatott” és írott betűk azonos alakúak, s felöleli az emberi beszélőszervek által képezhető valamennyi hangot, tehát a világnak szinte minden nyelve írható vele. Külön ékezet jelöli azt, hogy egy-egy hang hosszú, rövid, hangsúlyos, illetve hangsúlytalan-e. A könnyű megtanulhatóság és a kis helyigény mellett Kurdisztani arra törekedett, hogy az új írás esztétikailag is kedvező hatású legyen.

A közelmúltban javaslatot tett: írjanak ki nemzetközi pályázatot egy új világ-írásrendszer kidolgozására, így talán még célszerűbb írásjelek alakulnak ki, mint amilyeneket ő tervezett. Tudatában van persze annak, hogy a hagyományok nehezen áttörhetők, s a világ könyvtárait megtöltő sok-sok millió könyv egy új írásrendszer bevezetésével veszítene használhatóságából. Mégis, reméli, s remélhetjük, hogy a józan eszme egyszer majd valóra válik.

Balázs György