Szerencsés, aki többnyelvű családban születik

Nyelvészportrék XIII. Beszélgetés Navracsics Judittal

Az interjút Daniss Győző készítette.

Sok-sok évtizedig mondogatták szülők, nagyszülők, pedagógusok a fiuknak-lányuknak, unokájuknak, diákjuknak, hogy „annyi ember vagy, ahány nyelvet tudsz”. Mások ellenben attól tartottak, hogy aki két vagy több nyelvet tanul, egyet sem tudhat tökéletesen, ráadásul a második nyelv nagyon fontos egyéb tudások – történelem, matematika, földrajz – megtanulásától von el időt, energiát. Arról, hogy egyik vagy másik vélekedésben mennyi az igazság, valamint a hazai idegennyelv-ismeret néhány más kérdéséről Navracsics Judittal beszélgettünk.

Hogy mennyi az igazság? Nos, az elsőben annyi, hogy bizonyos helyzetekben a két vagy több nyelvben járatos személy elvégezheti két vagy több ember meghatározott mennyiségű munkáját. Ami „bizonyos helyzettől” függetlenül is igaz: a két- vagy többnyelvű ember sokkal jobban, könnyebben boldogulhat az élet nagyon sok területén, mint az a társa, aki csupán egy nyelvet ismer. A második felvetésről egy ideig sokat vitatkoztak a szakemberek. Régebben némelyik nyelvész is úgy vélte, hogy a kétnyelvű gyerek más területeken gyengébben teljesít. Ám az új kutatások ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Aki otthonról hoz valamilyen többletnyelvtudást vagy az iskolában idegen nyelvet tanul – főképpen, ha jó tanárok jó módszerekkel tanítják –, az a biológiát, a történelmet, a matematikát is jobban tudja.

– Mitől lesz jobb matematikából meg más tantárgyakból a kétnyelvű gyerek?

– Az agykérget beborítja egy úgynevezett szemantikai háló. Ennek a hálónak, hálózatnak más és más területein „reprezentálódnak” a különféle fogalmak és a hozzájuk tartozó szavak: virág, férfi, kutya. Az utóbbi területen van a puli, a komondor, a kuvasz, a pincsi meg más kutyafajták neve. És egymás mellett az eb meg a kutya. S ha már hallottuk valahol a szólást, aztán egyszer odáig mondja valaki, hogy „Egyszer volt Budán…”, a mondatot az agyunk parancsára nem ebvásárra hanem kutyavásárra fogjuk kiegészíteni.

– Hol a helye egy magyar anyanyelvű gyerek agyában az angol dog-nak, a német hund-nak, az orosz szabáká-nak? A magyar „kutyafogalomnál” vagy attól távol, egy angol, német, orosz „kutyaterületen”?

– Több kutatótársammal együtt úgy tartjuk, hogy ha ez a fogalom szóba kerül, akkor az agy a maga közös „kutyafogalom-raktárából” azt a kutya szót választja, azt mondatja ki, amelyik a beszélgetés nyelvébe illik. Más kutatók szerint nyelvenként más és más helyen vannak a „kutyafogalom-raktárak”. Hozzá kell tennem: előfordulhat, hogy az agy megsérül, és, mondjuk, éppen az a területe, amelyikben a kutya fogalma reprezentálódik. Ilyenkor az esetek egy részében – főképpen gyerekkorban – az agynak egy másik területén is „megképződhet” a sérülés miatt elvesztett fogalom.

És ami a szaktudomány nagyon fontos új felismerése: ha egy magyar anyanyelvű gyerek vagy felnőtt „kutya” fogalmához a dog, a hund vagy a szabáka szó is csatlakozott már, és beszéd vagy írás közben választania kell közülük, akkor a választás kényszere intenzívebb működésre készteti az idegrostokat. Ez pedig nagyobb agyi oxigén-felhasználással jár, bővebb oxigénellátást kíván. Hasonló esetek sorával, két vagy több nyelv gyakori efféle használatával – képletesen szólva – megsűrűsödik a szürkeállomány. És akkor már a matek is könnyebb.

https://iask.hu/wp-content/uploads/2017/12/navracsics_j-e1518162417652.jpg

Navracsics Judit

– Mi számít „nyelvtudásnak”, kiről mondhatjuk, hogy tud egy vagy több nyelvet?

– Nincs olyan ember, aki bármely nyelvet tökéletesen tudná. Ez még az anyanyelvre, az anyanyelvünkre is vonatkozik. Hiszen gondoljunk bele: a magyar nyelvnek – a nyelvjárásokat, a szaknyelvet, a szlenget és sok-sok rétegnyelvet is beleszámítva – több millió szava van. Közülük még a köztudottan nagy szókincsű Jókai vagy Arany János is csak néhány tízezret használt – és aktívan vagy passzívan legföljebb még néhány tízezret ismerhetett. És akkor még nem is beszéltünk a nyelvismeretnek a szókincsen kívüli mozzanatairól, nyelvtanról, mondatszerkesztésről, nyelvhelyességről és így tovább. Hát még a második, harmadik, többedik nyelvek esetéről! Azokat sem

lehet – még anyanyelvként sem – tökéletesen tudni. „Hivatalosan” az számít két- vagy többnyelvűnek, aki mindennapi életében, szokásos tevékenységében két vagy több nyelvet képes érdemi szinten használni, azt, azokat érti, azon, azokon tud írni, beszélni. Ezen belül egészen természetes, hogy valaki az élet egyik területén az egyik, a másikon a másik nyelvet ismeri, használja inkább.

De – kivéve azokat, akiket ebben bármilyen ok, fogyatékosság megakadályoz – mindenkinek kialakul, kialakulhat egy „repertoárja”, olyan szókincse és nyelvtani ismeretszintje, ami az életviteléhez leginkább szükséges. Ha valakit nem érdekel a nanotechnológia vagy a kertészkedés, akkor ezekben a tárgykörökben bizonyosan szerényebb a nyelvtudása. De ha valamelyik kapcsolódik a hivatásához, foglalkozásához vagy egyszerűen csak érdeklődik iránta, abban az ismeretkörben az anyanyelvén és a második, harmadik nyelvén is gazdag repertoárja jöhet létre. Amire szükségünk van vagy lehet, annak megtanulására nyelvileg is – második, harmadik nyelven is – érdemes nagy energiát fordítani.

Megértő és működő tudás

A múlt század jeles nyelvtudósa, Balassa József egyebeken kívül ezt írta – az anyanyelvre és a második meg a többedik nyelvre, nyelvekre is érvényesen – az 1938-ban megjelent, A nyelvek élete című munkájában:

„Az ember beszédműködése kétféle: megértjük azt, amit mások mondanak nekünk, ezt nevezzük megértő (receptív) nyelvtudásnak, és ki tudjuk fejezni gondolatainkat úgy, hogy más megértse, amit mondani akarunk, ezt nevezzük működő (produktív) nyelvtudásnak... Ez a kétféle beszédműködés vagy nyelvtudás sohasem egyforma, hanem a megértő nyelvtudás mindig gazdagabb, mint a működő. Az idegen nyelv tanulásában is ezt tapasztaljuk. Akár kezdő, akár bármennyire előrehaladott valaki egy idegen nyelv tanulásában vagy tudásában, mindig sokkal több szót ért, mint amennyit beszédében használni tud, mindig többet ért meg olvasmányaiban, mint amennyiről beszélni tud. A megértő nyelvtudás tehát mindig messze előtte halad a működő nyelvtudásnak.”

9786155219597.jpgBalassa József: A nyelvek élete

– Mondhatjuk-e kétnyelvűnek azt a kínai vagy török embert, aki büféjében, gyorséttermében maga szolgálja ki a betérőket?

– Voltaképpen szinte senki sem „százszázalékosan egynyelvű”. Szigorúan véve az sem, aki anyanyelvén kívül esetleg csak köszönni tud egy másikon. Más kérdés, hogy mennyit ér ez a csöppnyi tudása. De hozzáteszem, ha valaki csak annyit tud mondani a vele szemben lévőnek annak anyanyelvén, hogy „jó napot kívánok”, már ezzel rokonszenvet válthat ki maga iránt. Ha egy vietnámi, afrikai vagy török gyorsétteremben az eladó csak ételei nevét, csípős vagy nem csípős, hagymás vagy hagyma nélküli voltát, a számla összegét képes magyarul mondani, az neki és a vendégének tulajdonképpen elég. Éttermi szinten tehát többé-kevésbé tud magyarul, e területen kis jóindulattal mondhatjuk kétnyelvűnek. Az utcára kilépve, hivatali ügyintézés közben az „éttermi repertoárja”, persze, keveset ér.Lexikai folyamatok egy- és kétnyelvű közegben

Egy nálunk élő kínai családnak a magyar iskolába járó kislánya, kisfia azonban egy-két év múltán egy gyerekhez illő szinten már mindenhol elboldogul. Ez a gyerek otthon a felnőtt családtagjaival valószínűleg jobbára kínaiul – a testvéreivel azonban gyakran magyarul is – beszél. Ő akkor is kétnyelvűnek mondható, ha kínaiul csak beszélni tud, ám írni-olvasni nem vagy csak alig képes. Ritkán előfordul, hogy az egyik szülőnek a kínai nyelv mandarin, a másiknak az ettől alapjaiban különböző kantoni változata az anyanyelve – a magyar iskolába járó gyerekük ez esetben előbb-utóbb három nyelvet fog tudni.

– A mindennapi tapasztalatok és az e tárgyú kutatások szerint mi a legjobb módja a második, a többedik nyelv elsajátításának?

– Második nyelvet lehet tanulni az otthonon kívüli hétköznapokon, gyerekeknek a játszótéren, az utcán, az iskolában, felnőtteknek a munkahelyen, nyelvtanfolyamon és önképzéssel, azaz „csak” nyelvkönyvet, szótárt, kétnyelvű kiadványokat, tévét, okostelefont, laptopot, számítógépet használva. Kollégáim többségével együtt úgy gondolom, hogy a nyelvtanulást, nyelvtudást – elsősorban felnőttekről szólva – az is érdemben segítené, ha a külföldi filmeket nem szinkronizálva, hanem eredeti hanggal és magyar feliratozással láthatnánk-hallhatnánk. Szavakat, bizonyos kifejezéseket pedig a mindennap látott boltfeliratokból, esetenként kétnyelvű használati utasításokból is megtanulhatunk.

A második, harmadik nyelv elsajátítása abban az esetben a legeredményesebb és legkönnyebb, ha valaki többnyelvű környezetben éli meg a beszédtanulás időszakát. Főképpen, ha szülei élnek esetleges különleges lehetőségeikkel. Például ha az anya magyarul, az apa németül szólhat a gyerekhez. Az meg kutyát látván az édesanyjának azt mondja, hogy kutya, az édesapjának pedig azt, hogy hund. A kutatók tapasztalata szerint a gyereknek ez nem okoz nehézséget, a választás erőfeszítése pedig – mint erről már esett szó – „sűrűsíti a szürkeállományt”. Eközben előfordul, magam is többször voltam tanúja, hogy a kétnyelvű gyerek az egyik nyelvű mondatába a másik nyelvéből ismert szót illeszt, vagy akár az egyik nyelvű szóhoz a másikból való toldalékot tesz.

Az ezermester nyelve 

Mikszáth Kálmán a Különös házasság című regényében a szülőföldjén nem ritkaságszámba menő keveréknyelven beszélteti ezermester szereplőjét, a szlovák anyanyelvű Vidonka Józsit és egy magyar anyanyelvű ismerősét. És noha Vidonka nem tudja hibátlanul Bernáth nyelvét, mégis mer beszélni – és tökéletesen megértik egymást:

„– Hol veszi magát itt, hol madár se nem járja?
Bernáth most már ráösmert. Hiszen ez a szakácsnéjuk, a Vidonkáné fia.
– Mi az ördög? Te vagy az, ezermester Jóska? Én kérdezhetném jobban, hogy mit csinálsz te itt, hiszen úgy tudtam, hogy asztaloslegény vagy Újhelyen.
– Vagyok is asztalos, minden vagyok, de itt is nagy úr vagyok, zsírt eszek, faggyút iszok. De mit csinálja enyim mamuska?
– No, az megvan. Jó ebédeket főzött most nekünk. Ha tudta volna, hogy találkozunk, bizonyosan küldött volna tőlem egy kis görhőt.
– Egyen meg aztat Bodrog! Itt pecsenyét eszek és bor iszok, amennyi enyim bőrbe fér. És milyen bor! Tokajszkovo vino, mladi pan! Haja, haja, haj! Úgy vagyok itt, mintha estem volna Szűz Máriának... no, ami az izé, a szoknyája elé van kötve... az övé kötényébe.”

Adódhat olyan helyzet is, hogy a magyar anyanyelvű anya nem tud németül, az apa nem tud jól magyarul, és egymással angolul beszélnek. A gyereknek így a kutya és a hund mellett a dog sem lesz ismeretlen szó. Tovább gördítve a példát: a család Dániában él, a gyerek dán óvodába kerül, dán gyerekekkel játszik, dán beszédet hall az utcán. És belekerülhet a képbe egy olasz vagy svéd nagymama – ez azonban talán már „a jóból is megárt a sok” esete. De nem kell Dániáig, Svédországig tekinteni. A velünk szomszédos országokban élő magyar anyanyelvű gyerekek – főként, ha nyelvileg vegyes házasságban születtek – csecsemőkoruktól hallják, érthetik, majd a maguk életkori szintjén beszélhetik is az államnyelvet. A hazánkban élő nemzetiségi gyerekek szintén érthetnek két nyelvet, a magyart is meg a nemzetiségükét, a szlovákot, a beás cigányt, a görögöt, a szerbet. Őket ugyanúgy meg kell becsülnünk, mint a második nyelvként angolul, németül, lengyelül vagy finnül beszélőket. Vagy a siketek magyar jelnyelvét, jelelését ismerőket.

A „kétnyelvű” szülők kínálta nyelvtanulási lehetőség egyre több hazai kisgyereknek adatik meg. Egyre több az itthon élő, de nyelvi tekintetben vegyes család. És egyre több magyar nyelvű pár él külföldön, ahol a gyerekeikre az új állandó vagy ideiglenes haza nyelvi közegében „ragad” az angol, a francia, a svéd, a holland. Nem kis számról van szó, a legfrissebb adatok szerint minden hatodik magyar gyerek külföldön születik.

Első és második nyelv: interdiszciplináris megközelítésekElső és második nyelv interdiszciplináris megközelítése

– Európai uniós szakemberek nemrégiben vizsgálódtak a tagországok munkaképes korú lakosságának nyelvtudása dolgában. Honfitársaink 37 százaléknyira becsült idegennyelv-tudásával Magyarország a sereghajtók közé tartozik. De talán nem ok nélkül vethető fel a kérdés, hogy mit is tekintettek, mit is tekinthettek a felmérők nyelvtudásnak…

– Ebben a 37 százalékban nyilván vannak egy másik nyelvet nagyon jól, akár szinkrontolmács szinten tudók, és vannak olyanok is, akik csak egy szűkebb életterületen boldogulnak el több-kevesebb biztonsággal. De a „kimaradó” 63 százalékban is lehetnek, akik bizonyos helyzetekben egy másik nyelven sincsenek teljes némaságra kárhoztatva. De e két adat így is elkeserítő. Kiváltképpen, ha összehasonlítjuk az ezt a listát vezető Luxemburg, Lettország, Litvánia számaival. Igaz, Luxemburg eleve többnyelvű ország, a két balti állam pedig sokáig a Szovjetunióhoz tartozott, és lakóik többé-kevésbé kényszerűségből, illetve gyakorlati okokból megtanulták az oroszt. Árnyalja, kissé kedvezőbbre rajzolja a képet, hogy a mi 37 százalékunkon belül a fiatalok aránya nagyobb az idősebbekénél. Ebben annak is része van, hogy a magyarországi fiatalok a felső tagozatos általános iskolásoktól az egyetemistákig e tekintetben motiváltabbak az idősebbeknél, hiszen tudják, hogy szüleiknél, nagyszüleiknél sokszorta nagyobb eséllyel kerülhetnek más nyelvű környezetbe.

Magyarország: 37

Az Eurostat az EU-országok többségében (az Egyesült Királyság, Írország, Finnország és Horvátország nélkül) felmérte a 25 és 64 év közötti korosztályok idegennyelv-tudását. Nagyon nagy a különbség az éllovasok és a sereghajtók között (az Európai Unió lakosainak átlaga 66 százalék).

Luxemburg           99
Litvánia                 97
Lettország            95
Dánia                   94
Szlovénia             92
Svédország          92
……………………
Belgium               58
Görögország        58
Portugália            58
Spanyolország     51
Bulgária               39
Magyarország     37

(Forrás: Eurostat, in: Népszava, 2017. 09. 16.)

– Eközben vagy ennek ellenére egy szintén uniós felmérés szerint a harmadik évtizedüket élőknek csak a 60 százaléka szeretne nyelvet tanulni. Ez az arány sem éri el az uniós országok átlagát. A teljes lakosságnak pedig a fele fölöslegesnek tartja a legtöbbünk anyanyelvén, a magyaron kívül más nyelv, nyelvek ismeretét.

– Sajnálatos módon sokan verik a mellüket, hogy „mi magyarok vagyunk, minek nekünk más nyelv”. Az idősebbek körében ennek a vélekedésnek, hitnek – bár nincs igazsága – esetenként lehet is valamelyes alapja, hiszen néhány évtizeddel ezelőtt a legtöbb embernek reménye sem lehetett arra, hogy idegennyelv-tudását használhassa, kamatoztathassa.

Magyarország: 49, 42, 7

Az EU szakemberei felmérték, hogy az uniós országok lakói hány nyelv ismeretét tartják fontosnak ahhoz, hogy boldoguljanak a világban. A megkérdezettek egyharmada szerint elegendő egy nyelvet ismerni, az EU-polgárok fele két nyelv, a hatoda legalább három nyelv ismeretét tartja szükségesnek. A felmérés időpontjában e tekintetben egyetlen ország volt mögöttünk, az Egyesült Királyság – igaz, az angollal a világ legnagyobb részén boldogulni lehet:

screenshot_2020-06-02_nepszava_2018_junius_145_evfolyam_125-150_sz_arcanum_digitalis_tudomanytar.png

(Forrás: Európai Bizottság, in: Népszava 2018. 06. 08.)

Magyarország: 61, 38

Az Európai Bizottság szakembereinek felmérése szerint az unió 18–30 esztendős polgárainak valamennyivel több, mint háromnegyede szeretne az anyanyelvén kívül más nyelvet, nyelveket is tanulni, és csak szűk negyedük nem tartja ezt fontosnak.

screenshot_2020-06-02_nepszava_2018_junius_145_evfolyam_125-150_sz_arcanum_digitalis_tudomanytar2.png

(Forrás: Európai Bizottság, in: Népszava 2018. 06. 08.)

– Erre most megvan a remény, és minden gyereknek rendelkezésére áll az iskola, adott esetben valamilyen speciális iskola. Mit ad ma a legtöbb gyerekekkel foglalkozó „nem kiemelt” iskola a diákjainak nyelv tekintetében? Elsősorban azoknak, akiket a családjuk nem vértezett, nem vértezhetett fel második, harmadik nyelv legalább valamelyes ismeretével. A tantervek a felső tagozattól a gimnáziumi érettségiig majdnem ezer órát biztosítanak nyelvtanításra…

– Az iskolák többsége – leszámítva a két tanítási nyelvű vagy az idegen nyelv oktatására tanterv szerint is az átlagosnál több időt fordító, a gyerekeknek több lehetőséget adó intézményeket – ma kevesebbet ad a diákjainak, mint amennyit adhatna. Mert nem jó, ha a nyelvórákon annyi időt, energiát fordítanak igeragozásra, főnévragozásra, nyelvtani szabályokra, mintha nem is az életre készülő fiatalokat tanítanának, hanem nyelvtudósokat próbálnának képezni. Nem a nyelvtani szabály ismerete a legfontosabb, hanem az, hogy a gyerekek beszéljenek egy másik nyelven is. Van egy máig eleven rossz régi élményem. Harmadikos gimnazista voltam. Angol barátnőm érkezett hozzánk. Angol tanulmányi versenyre készültem éppen, és megmutattam neki az előző évi verseny tesztfeladatait. És ő, a velem egyidős, angol anyanyelvű középiskolás jó néhány feladatot nem tudott megoldani. Tapasztalataim szerint a helyzet érdemben azóta sem változott.

Az idegen nyelvet nem „tantárgyként” kellene tanítani, hanem a kisebbeknél sok játékkal, dalokkal, a nagyobbaknál sok-sok élethelyzetbeli beszélgetéssel. Nem szabadna egy hibásan leírt szót, pontatlanul fogalmazott mondatot okvetlenül és azonnal rossz osztályzattal „megtorolni”. Ha a tanár folyton szigorúan javít, a gyerekben félelem ébred, nem mer megszólalni. Szinte belenevelődik az, hogy ő az idegen nyelven „mindent rosszul tud”. Hasonló érzést én is átéltem, amikor először angol nyelvterületre vetődtem. Féltem, hogy rosszul rakom össze a mondataimat.

Többet használhat – főképpen a kisebbeknek – a tanár tapintatos javítása, a hibás mondat helyes elmondása, majd a gyerekkel újramondatása. A hibákkal, tévedésekkel szembeni okos elnézés, megértő javítás a középfokú oktatásban is célravezető, a diákokkal nem utáltatja meg az idegen nyelvet, sőt akár tanulásösztönző sikerélményt adhat. A pedagógusoktól ez – szakmai ismereteikből, hivatástudatukból következően – nemegyszer megkövetelné a merev tanügyi szabályozástól való eltéréseket.

Azt azonban senki sem tagadja, hogy valamicske tudás akkor is ragad a diákokra, főképpen az írást illetően, ha nem optimális az iskolai szabályozás, ha nem igazán rátermett a nyelvtanár. És ezt a csekély tudást is becsülni kellene. Elgondolkodtató, hogy ha egy átlagamerikai néhány tucat francia mondatot elgagyog, már úgy véli, hogy tud franciául. Ellenben egy magyar e pár mondat többszörösének ismeretével is az ellenkezőjét hiszi magáról.

Eközben hajlamosak vagyunk lebecsülni a nem a magunk egyéni nyelvszokásaival azonos módon – de magyarul! – beszélők nyelvtudását. Egy 1956-ban Angliába került magyar család fia a szüleitől anyanyelveként tanulta meg a magyart, és több évtizedes londoni élete során sem felejtette el. Igaz, az ő magyarja az 1956 előtti magyar nyelv volt. Olyan kifejezésekkel, mint a tetszést kifejező „ez már döfi”. Amikor felnőttként Magyarországra utazott, ezért a kifejezéséért kinevették, kétségbe vonták magyartudását. Milyen érzést válthatott ez ki benne? Egészen biztos, hogy rosszat.

Naponta akár nyolc szó 

A szókincs gazdagodásáról, annak gyermekkori üteméről Gósy Mária, az ELTE tanszékvezető professzora, a nyelvtudományok doktora egy a szókincs nagyságáról szóló interjúban (Népszabadság, 2005. 03. 30.) a laikusok általl nem okvetlenül ismert adatokat sorakoztatott:

„A legkorábban beszélni kezdők hét-nyolc hónapos korukban mondanak ki egy-egy szót. Az első valóban jelentéses szavakra a gyerek egy-másfél éves koráig várni kell. Aztán a szókincs a környezetben hallottaknak köszönhetően gyorsan gazdagodni kezd, először főnevekkel és igékkel, hogy aztán egy hároméves ezernél is több szót tudjon, és lassanként megismerjen mindenféle nyelvtani szerkezetet. Egyesült államokbeli felmérések szerint a hétévesek hat-nyolcezer szót is ismerhetnek. Annak köszönhetően, hogy óvodáskorában egy gyerek naponta akár nyolc új szót is megtanulhat. Később ez az iskolán kívül napi egy-két szóra csökken. Az iskolában persze jóval több fogalommal, kifejezéssel, szóval ismerkednek meg a diákok.”

– Pedig inkább meg kellett volna dicsérni, amiért évtizedek alatt sem felejtett el magyarul…

– És a többnyelvűség nemcsak a megkapott dicséretek okán fontos. Az Alzheimer-kórosok táborában a nem csak egy nyelvet ismerők aránya öt százalékkal kisebb, mint a teljes betegnépességben. Ugyanilyen fontosságú új kutatási eredmény: a szellemi teljesítmény rohamos romlása, a demencia az egynyelvűek körében átlagosan hetvenegy, a többnyelvűeknél csak öt esztendővel később, hetvenhat éves korban kezdődik.

– A nyelvtanulást, nyelvtudást e tekintetben akár gyógyszernek is mondhatjuk?

– Terápiának. Ahogyan erről már esett szó, több nyelv használata a központi idegrendszert folyamatosan „edzi”, és ennek az egész életre szóló kedvező hatása van. Túlzás nélkül mondhatjuk – és ezt nem felesleges hangsúlyozni –, hogy a nemcsak magyarul tudók és az ennek köszönhetően szellemileg frissebbek, egészségesebbek fél évtizeddel hosszabb ideig írhatják, beszélhetik, használhatják a magyar nyelvüket is. A nyelvünket.

Navracsics Judit

Keszthelyen született, a tapolcai Batsányi János Gimnáziumban érettségizett, az ELTE BTK-n szerezte meg orosz nyelv és irodalom, majd a Veszprémi Egyetemen az angol nyelv és irodalom szakos tanári diplomáját. A Pécsi Tudományegyetemen 1999-ben védte meg PhD-disszertációját, az ELTE Bölcsészettudományi Karán 2007-ben habilitált, hogy aztán 2015-ben a Magyar Tudományos Akadémián A kétnyelvű mentális lexikon és működése (kísérletes nyelvészeti megközelítés) című munkájával megszerezze a tudományok doktora címet.

Tudományos érdeklődésének legfontosabb tárgya a kezdetektől máig a kétnyelvűség. Annak pszicholingvisztikai vonatkozásai, a második és harmadik nyelv elsajátításának módja, sajátosságai, a kétnyelvű mentális lexikon működése, a kétnyelvű beszédfeldolgozás kérdései, a szófelismerés és mondatértés, a kétnyelvűségből következő kettős identitás a maga előnyeivel és nem utolsósorban politikai okú (kényszerű emigráció, hatalomváltás, határmódosítások) hátrányaival.

Mindezekhez a könyvtári búvárkodáson, a szakirodalom követésén, a hazai és nemzetközi konferenciákon folytatott szakmai vitákban való részvételen kívül szüksége volt a gyerekek közötti folyamatos és aprólékos „terepmunkára”, valamint különböző tesztek kidolgozására és azok elvégzésére, hogy empirikus adatokat nyerjen.

Nyelv, beszéd, írás

Fontosabb magyar nyelvű munkái a tucatnyinál több angol és magyar nyelvű kötet közül: A kétnyelvű gyermek (1999), A kétnyelvű mentális lexikon (2007), az Egyéni kétnyelvűség (2010), a Szóaktiváció két nyelven (2011), valamint az említett „nagydoktori” disszertáció. Az ezekben, valamint a száznál több szakcikkében, félszáznál több kötet egy-egy fejezetében foglaltakra a hazai és nemzetközi szakirodalomban háromszáznál többször hivatkoztak.

A professzor asszony 1993-tól tanít Veszprémben, a Pannon Egyetemen, ott 2009-től a Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézet igazgatója, 2017-től az egyetem dékánja, jó néhány doktorandusz felkészülésének irányítója, segítője.

Egyetemi tevékenységén kívül az Alkalmazott Nyelvtudomány című folyóirat főszerkesztője, a Central European Research Group for Multilingualism kutatócsoport titkára, valamint több nemzetközi kutatócsoport munkatársa.

A legkedvesebb saját könyve: A kétnyelvű gyermek.