Az alábbi szöveg rövidebb változatban elhangzott a Tinta Könyvkiadó 2018. IX. 28-án a Józsa Judit Galériában tartott könyvbemutatóján.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! „Minerva baglya csak a beálló alkonnyal kezdi meg röptét” – írta Hegel „A jogfilozófia alapjai” című művének előszavában, utalván arra, hogy a filozófia akkor érkezik el, miután a valóság elkészült. Erre a hasonlatra gondolok, amikor a most bemutatott kiváló nyelvészeti munkák után én egy bölcsességet rejtő és kínáló könyvet szeretnék a szíves figyelmükbe ajánlani. A könyv, amelyről szó lesz, Szent Ágoston gondolataival és intelmeivel ismertet meg bennünket.

Ahhoz, hogy megértsük e könyv jelentőségét, elöljáróban talán érdemes lesz pár szóval megvilágítani, mit is érthetünk bölcsesség alatt. Maga Szent Ágoston először megkülönbözteti, majd egybevonja az emberi bölcsesség két szintjét. Szavai szerint az örök dolgok szemlélete bölcsesség (sapientia), a földi dolgok helyes használata tudomány (scientia). Hasonlóképpen írja: „Más az örök dolgok szellemi megismerése, és más az evilági dolgok célszerű megismerése.” Ismételten rámutat: „Igyekeztünk elhatárolni az értelem szerepét az evilági dolgokban mind a megismerés, mind a tevékenység vonalán, és ugyanannak az értelemnek a magasabb szerepét, amely az örök dolgok szemléletében megy végbe.”

Szent Ágoston azután Ciceróra emlékeztetően így ír: „Akik a bölcsességről vitáztak, azok ezt a meghatározást adták róla: A bölcsesség az isteni és az emberi dolgok tudománya. Ezért az egyik előző részben én is kifejtettem, hogy a kétféle dolognak, az isteninek és az emberinek az ismeretét lehet bölcsességnek nevezni.” Itt már a bölcsesség két elemének összekapcsolását látjuk, amelyet tovább részletez: „Más dolog csak azt tudni, hogy az embernek mit kell hinnie a boldog élet megszerzése céljából, ami nem más, mint az örök élet, és más tudni azt, hogy ez a jókat hogyan viszi előre. (…) Kimutattam azt is, hogy mennyire szükséges az örök dolgok eléréséhez azokra az evilági dolgokra vonatkozó hit, amelyeket az Örökkévaló értünk vállalt és emberségében elszenvedett.”

Szent Ágoston Philippe de Champaigne festményén (forrás: Wikipédia)

Hasonló szellemben fejti ki nyolc évszázaddal később Aquinói Szent Tamás is a maga felfogását a bölcsességről. Tamás felfogásában a bölcsesség értelmi, hitbéli és kegyelmi vonást egyaránt hordoz. Tamás is beszél a bölcsesség spekulatív és gyakorlati vonatkozásáról. Magyarázatában a bölcsesség az isteni dolgok szemlélete és az emberi dolgok fontolgatása: „A bölcsesség, amiről beszélünk, az ítélet helyességét jelenti az isteni dolgok szemlélésével, vagy ezek fényében az emberi cselekedetek irányításával kapcsolatban.”

A most bemutatandó könyv a bölcsességnek ezt a szellemét mutatja be olyan belátásokkal, megállapításokkal, mondásokkal és intelmekkel, amelyek a spekulatív bölcsességet a gyakorlat szintjéhez kapcsolva hozzásegítenek életünk helyes vezetéséhez. Mint ilyen, e könyv mai tanulságokkal szolgál, de az a szellem, akinek bölcsességét a kötet közvetíti, 1600 évvel ezelőtt élt, az ókor és a középkor határmezsgyéjén.

Kiss Bernadett (szerk.): Úton Isten felé

Ez az alkotó szellem – mint említettük – Szent Ágoston, azaz Aurelius Augustinus (Thagaste, ma: Souk Ahras, 354. XI. 13. – Hippo Regius, ma: Annaba, 430. VIII. 28.) egyházatya, az észak-afrikai Hippo Regius püspöke, a késő-római kor és az ókeresztény gondolkodás meghatározó alakja, az európai keresztény kultúra egyik legnevezetesebb alkotója. Szent Ágoston a keresztény tanítás kiteljesítője, egyben korszakok határán álló s korszakokon átívelő szellem. Eszméi mélyen beleivódtak az európai gondolkodásba, s szerteágazó hatása máig fellelhető a filozófia legkülönbözőbb területein.

Szent Ágoston az igazság igézetében élt. Munkálkodása minden téren szenvedélyes, kitartó és elkötelezett küzdelemben telt az igazság felkutatásáért és megvédelmezéséért. E törekvésének már ifjúkori műveiben hangot adott: „Az igazság megtalálása elé semmit ne helyezzünk – írta –, egyáltalán ne akarjunk, ne gondoljunk, ne szeressünk semmi mást!” Ehhez hasonlóan elvként szögezte le: „Mindenekelőtt az igazság létezik.” Vallomásaiban pedig később így ad számot lelkületéről: „Ó, Igazság, Igazság, mily bensőségesen sóhajtoztam feléd lelkem legmélyéről.”

Szent Ágostont a XIII. századi Legenda Aurea így dicséri: „Nagyszerű volt életében, ragyogó az ismeretekben, boldog a dicsőségben.” „Ágoston a bölcsesség tündöklő fénye, az igazság bástyája, a hit erőssége mind elméjével, mind tudományával az Egyház minden tanítóját hasonlíthatatlanul fölülmúlja; mind az erények példáival, mind tanításának bőségével virulván virult.”

Élete és a világtörténelmi kataklizmák egybefonódnak egymással. Felismert bizonyosságához állhatatosan ragaszkodott, miközben egész életében szinte minden ingott körülötte. Szüntelen éles elméleti és gyakorlati harcot folytatott a birodalmi politika szeszélyei és esetlegességei, és a különböző eszmék és hitek összecsapásai közepette. A földi lét mulandósága vette körül, amelyben munkálkodott, s hallatlan alkotóerővel maradandó alapvetéseket készített.

Szent Ágoston műveinek különleges hatóerejét és beágyazódását, tehát továbbélését többek közt az magyarázza, hogy ezeknek a könyveknek jelentős részét nem egyszerűen a filozófia és a teológia történetének vonalát követve írta meg, hanem kérdésfeltevésüket és tartalmukat az életből merítette. Tudjuk, hogy számos munkája felkérésre (némelyik levél formájában) íródott, miután a legkülönbözőbb emberek tanács és eligazítás végett hozzá fordultak, koruk égető erkölcsi, eszmei, hitbéli, történeti problémái közepette élvén. Ágoston művei ezért nem spekulatív könyvek, hanem átélt, eleven, sokszor személyhez szóló alkotások, amelyek élete részét képezték, és nemzedékének életébe tagolódtak. Ez a személyesség egyébként Szent Ágostont a világirodalomban is páratlan alkotóvá emeli. Ez a körülmény koncentráltan tükröződik érthetően egyik leghíresebb és legnépszerűbb, műfajteremtő művében, a Vallomások-ban.

Frenyó Zoltán bemutatja az Úton Isten felé című kötetet (Fotó: Terjéki Tamás)

Szent Ágoston korszakok határán áll. Európa első nagy szellemi pillére, a klasszikus görög-római antikvitás ekkor adja át a helyét a kereszténység eszmevilágának, amellyel megvalósul Európa második nagy szellemi pillére. (Az újkor majd egy harmadik pillért is kialakít.) A kultúraváltásnak, majd szintetizálódásnak ebben a több évszázados folyamatában Szent Ágoston alapvető szerepet játszik. Merít az antik eszmerendszerekből, eredeti keresztény hermeneutikát alakít ki, s az ókor végének embereként beláthatatlan hatást gyakorol a középkorban kibontakozó keresztény európai civilizációra.

Ennek a történelmi átmenetnek egyik jelzőjeként, mutatójaként és résztvevőjeként Szent Ágostonnak bizonyos értelemben mindenkori időszerűsége van. Carl Andresen ezt így fogalmazza meg: „Nem a naptár irányozza elő az Ágoston-kutatást, hanem a kor kérdései.” Míg Ágoston munkássága egyrészt egy sor addigi irányzatot egybevon, másrészt eredeti gondolkodásával még több olyan kérdésfelvetést rejt magában, amely azóta külön filozófiatörténeti irányzatként vagy diszciplínaként fejlődött ki. Ezért történt, hogy a legutóbbi évtizedekben a hagyományos vonulatokon túl, az egyre differenciálódó filozófiai áramlatokban, a legkülönfélébb témákban rendkívül sok visszakapcsolás történt Szent Ágostonhoz.

Szent Ágoston (forrás: Wikipédia)

Hatalmas életművéből sok fontos könyve ma már magyarul is olvasható. Ezek a könyvek a filozófia és a teológia iránt érdeklődők rendelkezésére állnak, s lehetővé teszik az igazság, a történelem és a lelki élet tanulmányozását, és az ezekben való elmélyedést. Ezek megkönnyítésére Szent Ágoston munkásságából válogatás mindezidáig egy mű született. Ez Kecskés Pál fél évszázaddal ezelőtt megjelent nagyszerű Szent Ágoston-Breviáriuma volt.

Már az elmondottakból is kitűnhet, mennyire örömteli és hasznos volt a Tinta Kiadó részéről annak a kötetnek a megjelentetése, amelyet a kezemben tartok. A könyv címe: „Úton Isten felé. Szent Ágoston 1200 iránymutató gondolata latinul és magyarul.” A kiadványt összeállította Kiss Bernadett.

Különleges könyvhöz van szerencsénk, amelynek története van. A könyv anyaga eredetileg egy jóval nagyobb válogatás része volt, amely Révész László munkáját dicséri. Révész László SchP (1882–1955) piarista latintanár volt, 1933-tól a veszprémi piarista gimnáziumban tanított. Sírja a paksi Kálvária-temetőben található. Révész Lászlónak két munkájáról van tudomásom. Az egyik: „Latin nyelv- és stílusgyakorlatok” 1936-ból, a másik pedig az említett kétkötetes válogatás 1941-ből. Ennek címe: „Florilegium. Egyházi és klasszikus írók gondolataiból. Apophtegmák, közmondások, szólamok, szólások, szállóigék”. A „florilegium” tudvalevőleg a görög „antológia” (virágcsokor, virággyűjtemény) latin megfelelője, tükörfordítása. A könyvnek annak idején komoly kedvező visszhangja támadt, számos korabeli recenzió üdvözölte és méltatta. A Florilegium összeállítójának oktatási segédkönyveként, és a művelt nagyközönség kultúrájának épülésére egyaránt szolgált.

Benozzo Gozzoli: Szent Ágoston megtérése (forrás: Wikipédia)

Ennek a hatalmas válogatásnak az anyagából Kiss Bernadett, a Tinta Kiadó munkatársa szerkesztette egybe Szent Ágoston 1200 megnyilatkozását és iránymutatását. Kiss Bernadett szép bölcsészgondossággal, figyelemmel, pontossággal, szeretettel és odaadással formálta meg e könyvet, amelynek anyagát az ömlesztett nyersanyagból kiemelve a könnyebb áttekinthetőség végett igen helyesen tematikussá tette. A tartalomjegyzék alapján az olvasó így könnyedén megtalálja azokat a kérdéseket és témákat, amelyekben Szent Ágoston véleményét, tanítását és intelmeit keresi.

Örömmel mondunk köszönetet továbbá a Tinta Kiadónak, s a kiadó vezetőjének, Kiss Gábornak, akinek múlhatatlan érdeme, hogy e könyv megteremtésével az anyagot kiemelte a feledés homályából, s a benne rejlő bölcsességet, az épülésünkre és erősítésünkre szolgáló szellemi és lelki javakat a mai olvasó számára is közkinccsé tette.

Ez a Szent Ágoston-válogatás alkalmat ad arra, hogy végül még egy vonásról említést tegyek, amelynek messzire vezető jelentősége van. A könyv tudniillik latin–magyar kétnyelvű kiadvány, s ezt a megoldást, ezt a vállalást nem lehet eléggé méltatni. Korunkban az ilyen bilingvis könyvek szinte eltűntek a könyvpiacról. Ez a szomorú jelenség a mi silány korunkat minősíti, amely a közvetlen haszon bűvkörében él, e haszonelv szorító hatalmában fuldoklik, s az igazi tudás tágasságát fölösleges pazarlásnak tartja, illetve az igazi kultúrára, s az ebből táplálkozó autonóm személyre – egyébként okkal – úgy tekint, mint amely önös érdekeinek érvényesítését akadályozza. E rövidlátó szemlélet képviselői nincsenek tisztában azzal, hogy mentalitásukkal végső soron a maguk világát ássák alá, mert elveszítik azt a szellemet, amely a civilizációt fenntartja.

Egy oldalpár a könyvből

Az emberiség javai természetesen időről időre megfontolt revideálásra szorulnak, az emberi nem tudása és kultúrája a történelem menetében az idő haladtával változik, és mindig megfelelő formában megújítandó. Nem kétséges, hogy létezik haszontalan ismeret, és előáll elavult és korszerűtlen tudás. Másfelől azonban semmiképpen nem szabad tagadni, hogy van számos maradandó, kipróbált, örök érték, amelyet civilizációnk története felmutat, s amelyet jelentős részben éppen a klasszikusnak tekintett kultúra teremtett meg. Az ilyen értékek sorába tartozik a latin, amely mérhetetlenül több, mint pusztán egy nyelv, hiszen az európai civilizáció egyik lényegi alkotóelemét képezi.

Közbevetőleg jegyzem meg, igen tanulságos a pedagógia, az oktatás történetében végigkísérni a tantárgyak történetét, s megpillantani a tantárgyaknak egyrészt állandó, másrészt változó jellegét. Ez abból fakad, hogy ontológiai szempontból a tantárgyak – és mögöttük a tudományok – egyrészt létosztályoknak felelnek meg, másrészt a mindig változó eszmetörténet, politikatörténet, gazdaságtörténet aktuális járulékai és következményei. Szükségszerűen vannak tehát egészen szilárdan álló, s vannak roppant időleges tantárgyak az emberiség oktatástörténetében.

Szent Ágoston, Antonello da Messina festménye (forrás: Wikipédia)

Európa – röviden szólva – a klasszikus antikvitás, a keresztény szellem és a modern világ összetettségének páratlan egysége. Ebben a civilizációban a latin nyelvnek egészen különleges helye van, hiszen egyrészt hordozza a teljes ókori római világot a maga történelmével, államéletével, irodalmával és tudományával, másrészt hordozza a teljes középkori keresztény európai világot a maga egyetemességében, egyháztörténetében, politikai történetében, hasonlóképpen irodalmában, tudományában, egész kultúrájában. Ezt érzékelteti Rémi Brague kiváló könyvének beszédes címe is: „Európa, a római modell”.

E megalapozó szerepe miatt a latin még az újkorban is sokáig megőrizte fontosságát, mígnem az antikvitástól elforduló és a kereszténységgel szembeforduló modern kor elkezdte leválasztani a latint a jelen kultúrájáról. A bölcsészettudományok leértékelésének általános folyamatában ennek a kiszorító törekvésnek a nyelvoktatásban és nyelvkultúrában először a görög esett áldozatául, ezt követően a latinnak kellett szembesülnie a holt nyelvvé degradálás ódiumával. Ezzel a szüntelen váddal szemben mutatnak rá időről időre kiváló tudósok a latin nyelvnek és az erre alapozott kultúrának alapvető, megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen jelentőségére civilizációnkban.

Sandro Botticelli Szent Ágoston című festménye (forrás: Wikipédia)

A nyelvtanulás célja néhány évtizede megengedhetetlen módon a mai érintkezés szellemtelen eszközévé, puszta nyelvhasználattá redukálódott, ahelyett hogy egy-egy nyelv elsajátítása valóban megannyi új világra nyitna ablakot, s megismertetne az adott nép irodalmával, művészetével, tudományával, egész kultúrájával. Ehhez képest mérhetetlen előnye és fölénye a latin tanításának az, hogy természetéből fakadóan kivételes módon meg tudta őrizni hatalmas kultúraátadó szerepét. Aki latin szövegekkel ismerkedik, római auktorokkal és költőkkel találkozik, középkori krónikákat, verseket és törvényeket tanulmányoz, a tudományok, a retorika és a bölcselet tanításait sajátítja el. Megérti latin eredetű kifejezéseink mérhetetlen tömegét, ezek szó szerinti jelentését, ezáltal gondolkodása szabatosabbá, fogalmilag világosabbá válik. A latin után pedig mellesleg könnyedén tanulhatja meg az újlatin nyelveket.

Mindenesetre univerzalitása és letisztult értékei miatt a latin iránt bizonyos érdeklődés mindig mutatkozik. Már csak az is ezt jelzi, hogy a latin szentenciagyűjtemények őrzik népszerűségüket. Ezekben a válogatásokban az épületes, magvas bölcs mondások érthető módon mindig megérintik az embert. Megérezzük bennük azt a bölcsességet, amelyhez a nagy írók és gondolkodók eljutottak. A jelen kötetnek is, amely Szent Ágoston 1200 iránymutató gondolatát tartalmazza latinul és magyarul, éppen ez az értéke.

Befejezésül engedjék meg, hogy ízelítőül idézzek Szent Ágostontól néhány mondatot, amely ebben a könyvben olvasható: „Akkor vagyunk igazán szabadok, ha az igazság szolgái vagyunk” „Senki nem lehet igazán barátja embertársának, ha már előbb nem volt barátja az igazságnak.” „Nem boldog az állam, bármily szilárdan állanak is falai, ha romlottak az erkölcsei.” „Ezen a világon fájdalmat nem érezni lehetetlen.” „Szeretik az emberek az igazságot, ha világít nekik, de gyűlölik, ha meghazudtolja őket.” „Ha mindig attól félsz, hogy mások téged néznek, nem lesz, aki kövessen.” „Mivel a gonoszok már nyíltan nem mernek beszélni, nem szűnnek meg a rossz magot titokban hinteni.” „Ha munka közben rövidesen el nem lustulsz, folytonos öröm lesz a részed.” „A nyelv kardja a vaskardnál is nagyobb.” „Van-e szánandóbb, mint az a szánandó, aki nem szánja önmagát?” „Nem kell mindent hinnünk, amit olvasunk.” „Ellenségetek leszek, ha az igazságot hirdetem.” „Mily nagy nyomorúság távol lenni attól, aki mindenütt jelen van.” „E világ bajai edzik türelmünket.” „Ez a világ színpad, Isten a nézője.”

Frenyó Zoltán