Az írás eredeti megjelenési helye: Modern Nyelvoktatás, XIX. évfolyam 1-2. szám, 2013. március, 113-117. oldal.

A Tinta Könyvkiadó egyik legújabb szótára, a Magyar ellentétszótár A magyar nyelv kézikönyvei sorozat huszonkettedik darabjaként jelent meg. E sorozat több más kötetéhez hasonlóan a belső címoldallal szemközt mottót – jelen esetben egy Petőfi-vers sorait – olvashatunk. A sorok:

„Mögöttem a múlt szép kék erdősége,
Előttem a jövő szép zöld vetése;
Az mindig messze, és mégsem hagy el,
Ezt el nem érem, bár mindig közel”

– mintegy illusztrálják azt a tárgykört, melynek a szótár szerkesztői könyvüket szentelték: az ellentéteket. Hiszen a négy sorban összesen hat ellentétpár található: a szűkebb értelemben vett ellentétet a mögöttem – előttem, a múlt – jövő, míg az az – ezt névmási pár és a messze – közel határozók az ún. prototipikus ellentétet képviselik, ezek mind szerepelnek e kötetben is. Tágabb értelmű ellentét vagy inkább szembeállítás fejeződik ki a kék és zöld, illetve az erdőség és a vetés szópárokban, melyek az ellentétkategória perifériáján helyezkednek el, s ezért szótárunkban nem találkozunk velük.

Temesi Viola: Magyar ellentétszótár – Ellentétes jelentésű szavak szótára

A nyelvről és a szó helyéről a nyelvben

A nyelv különös helyet foglal el az emberiség és az egyes egyén életében. Abban majdnem mindenki egyetért, hogy a nyelv az emberiség legnagyobb „találmánya”. Eredete homályba vész. Csak csodálkozhatunk és ámulhatunk, hogy a világ hozzávetőlegesen 4000 nyelvén ki tudjuk fejezni gondolatainkat, érzelmeinket, közölhetjük a legfrissebb tudományos felfedezéseket, és költői alkotásokban mély emberi érzéseket fogalmazhatunk meg.

Nem véletlen, hogy kiemelkedő egyéniségek csodálattal szóltak az emberi nyelvről.

Bárczi Géza (1894–1975), a XX. század talán legnagyobb magyar nyelvésze így foglalja össze az emberi nyelv fontosságát: „Az emberi elme nagyszerű alkotásai között aligha van még egy, mely alapvető fontosságban vetekedhetnék a nyelvvel. A nyelv, gondolataink, érzelmeink kicserélésének ez a mindennapi használatú eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik legfőbb tényezője, sőt föltétele. Kétségtelen, hogy a tagolt, hajlékony emberi nyelv az emberiség legnagyszerűbb vívmánya, melyet a mai változataiban a nemzedékek végeláthatatlan sorainak állandó erőfeszítése teremtett meg.”

Idestova negyed század telt el azóta, hogy 1998-ban először jelent meg a Magyar szókincstár. Az éppen kézbeillő, vaskos kötet átütő sikert aratott. Vezette a könyveladási sikerlistákat. A TINTA Könyvkiadó főszerkesztője, Kiss Gábor a szerkesztőtársakkal együtt a legmerészebb álmaikban sem gondoltak ilyen fergeteges fogadtatásra.

Kiss Gábor a Magyar szókincstárral a kezében

Negyed század egy ember és egy könyv életében is nagy idő. Kíváncsian ütöttem fel ismét a kötetet a tizedik kiadás megjelenése alkalmából; bizsergető érzés járt át, semmit sem öregedett, aminek egyszerű oka van: az örökifjú magyar nyelv. A Magyar szókincstár egynyelvű szótár, minden egyes szava magyarul van, ha felütjük, nem egy idegen nyelvű megfelelőt keresünk, hanem a megfelelő magyar kifejezést. Mindenkivel megesik, hogy keresi a szavakat, mert nem ötlik azonnal eszébe az odaillő szó. Néha megfeledkezünk róla, de a saját nyelvünket is holtig tanuljuk mindnyájan.

A TINTA Könyvkiadó a legnagyobb magyar szótárkiadó. Piacvezető a különböző típusú magyar szótárak fejlesztésében és közreadásban. Első kiadványa, a Magyar szókincstár 24 évvel ezelőtt, 1998. november 27-én jelent meg. Mondhatjuk bátran, hogy ez a gazdag szinonimaszótár berobbant a magyar könyvpiacra. Ez volt A magyar nyelv kézikönyvei sorozatnak az első tagja, melyet az elmúlt 24 év alatt 32 vaskos és népszerű kötet követett. A nyomtatott szótárak kiadása mellett a kiadóban párhuzamosan folyt egy elektronikusan, számítógépről, mobiltelefonról elérhető online szótárrendszer fejlesztése, tervezése és építése. A kiadó munkatársai ennek a nagy szótárrendszernek a SzóTudásTár nevet adták. A SzóTudásTár online szótárrendszerbe 11 nagyszótárt emeltek be a kiadó munkatársai A magyar nyelv kézikönyvei sorozatból. Kijelenthetjük, hogy nemzetközi szinten is egyedülálló a TINTA Könyvkiadó online SzóTudásTára, hívhatjuk a magyar nyelvi szótárak szótárának. Összességében 250.000 szót tartalmaz, így ez a legnagyobb magyar szótár, amelyből megtudhatja a köz-, idegen és régies szavak pontos jelentését, eredetét. A SzóTudásTárban megtalálja a szó rokon értelmű párjait is. Az online nagyszótár felvilágosítja önt a szólásokról, közmondásokról is.

Az alábbiakban közreadjuk a SzóTudásTárat részletesen bemutató diasort.

Ismét kapható a TINTA Könyvkiadó első és máig legsikeresebb kiadványa, a Magyar szókincstár! Ennek apropóján közzétesszük blogunkon az Alkalmazott Nyelvtudomány 2002/1. számában közölt írást a kiadvány felhasználási lehetőségeiről az anyanyelvi nevelésben Bodnár Ildikó és Kegyesné Szekeres Erika tollából.

Miért, a matematikai tehetség talán nem? A zenei, a rajzolói, a színészi tehetség mindennapos? És talán valamely sporthoz vagy épp műszaki kiválósághoz nem kell különös rátermettség?

Természetes, hogy mindenki más-más dolgokban képes kifutni az igazi formáját. Megesik, hogy ugyanabban a valakiben egész sor tehetség rejtőzik, és jó esetben három-négy területen is képes rendkívülit alkotni, vagy párhuzamosan, vagy úgy, hogy élete folyamán sorra fedezi fel magában és fejleszti ki az újabb talentumokat.

A nyelvtehetség többnyire akkor kelt figyelmet, akkor tekintik rendkívülinek, ha valaki szokatlanul sok idegen nyelven ért és beszél.

Öt-hat nyelv ismeretét már „díjazza” a környezete, hacsak nem tartozik az illető hivatásához. Ilyen hivatás a diplomácia, ahol hagyományosan sok a poliglott, ahogy a soknyelvű embert nevezik, de tolmácsok, tevékeny fordítók is lehetnek ilyenek, még inkább a nyelvtudósok, akik több nyelvcsaláddal is foglalkoznak, és azok minden tagját ismerniük kell valamilyen fokon.

Vannak aztán olyanok, akik egy tucatnál több nyelvet sajátítottak el az anyanyelvük mellett, ezeket nyelvfenoménnak, nyelvzseninek nevezzük általában, nemzetközileg ismert angol szóval hiperpoliglottnak.

A jelenség nem új. Az ókorban feljegyezték Mithridatész Eupatórról, Pontosz királyáról, hogy huszonkét idegen nép követeivel volt képes tolmács nélkül tárgyalni.

A nyelvfenomének legnagyobbjának sokáig az olasz Giuseppe Mezzofanti (1774–1849) bíboros, pápai levéltáros számított, aki a saját állítása szerint 34 idegen nyelvet, élőt és holtat tudott beszédfokon; a kortársi tanúságok kutatása nyomán azonban ebből csak 28 tekinthető bizonyítottnak.

Guiseppe Mezzofanti 

Miért volna ez tévhit?

Ha több nyelvet ismersz, egy nagyobb társas utazásnál mindegyik nyelvednek a tolmácsa lehetsz, nem kell erre a célra a társaságnak külön személyeket felfogadnia, tehát speciális tudásodnak az értéke akár pénzben is kifejezhető.

Az idegen nyelveknek, amelyeket megtanultál, írásos fordítója is lehetsz, és így több pénzt keresel. Vagy könnyebben jutsz egy jól fizető álláshoz, amelyhez egy vagy több idegen nyelv ismerete követelmény, az esélyeid tehát jobbak, mint több személynek együttvéve.

Érezzük persze, hogy az ismert mondás nem csak az anyagi előnyök miatt helyezi kilátásba a személy megsokszorozódását a nyelvtanulás révén. Egy más nemzet nyelvének megismerése kitágítja tudatunkat, ismereteinket, megkönnyíti kapcsolatainkat annak a nyelvnek a beszélőivel. Ha korlátozott mértékben is, de egy újabb nemzeti identitást szerezhetünk ilyen módon.

 Wilhelm von Humboldt

"Az idegen nevek kiejtésében legjobb a német szabályait követni." - Ilyen tanácsot biztosan senki sem hangoztatott, de a jelek szerint azok, akik kevés idegen nyelvet ismertek, bizonyos esetekben sokáig ahhoz a nyelvhez folyamodtak, amelyet a legtöbb ember ismert, és ha egy szokatlanabb idegen nyelvhez tartozó név kiejtése gondot okozott, a német hangtan szabályaiban próbáltak fogódzót találni. Ez a helytelen szokás a jelek szerint mindmáig nem vesztett erejéből.

A 2014-es év egy szakaszában Neelie Kroes, az Európai Bizottság vezetője fontos szerepet játszott a magyar politikai életben, és ezért rádióhírekben, tévéhíradókban és politikai vitaműsorokban naponta sokszor elhangzott a neve ilyen formában: [nelli krősz], esetleg [nelli krössz]. Köztudottnak számított, hogy holland nemzetiségű a hölgy, és nem hiszem, hogy hazánkban áthághatatlan akadálya lenne megtudni, hogyan ejtik a hollandok a szavaikat és neveiket. A jelek szerint azonban ez nem érdekelt senkit. Ha Goethe nevét ejthetjük úgy, hogy [gőte], akkor a Krősz legyen jó Kroes asszonynak is.

Az idegen tulajdonnevek és szavak kiejtése természetesen csak olyan nyelv esetében gond a magyarnak, amelyeket latin betűkkel írnak. Az Akadémia helyesírási szabályzata szerint minden más nyelv esetében a kiejtés szerint kell írnunk a megfelelő magyar betűkkel.

Az előbbi esetben kétféle mód van melléfognunk. Az egyik a betűejtés, amikor nem vagyunk tekintettel rá, hogy az idegen nyelvekben egy-egy betű vagy betűkapcsolat más hangot (hangokat) jelölhet, mint a magyarban. Ez a gyakoribb eset, a kevésbé műveltek, legalábbis az adott idegen nyelvhez nem értők jellegzetes hibája. A másik véglet a finomkodás, amikor az idegen név vagy szó eredeti kiejtését mértéken túl erőszakoljuk.

A helyes középút: az idegen ejtést igyekszünk követni, de csakis magyar beszédhangokkal; a nyelvünkben nem létező magán- és mássalhangzókat a hozzájuk legközelebb állókkal kell helyettesítenünk. Lehetőleg úgy, hogy az adott név vagy szó fontos jellemzői, elsősorban is a szótagszáma ne változzék.

A forgalomban lévő szótárak és lexikonok kiejtési útmutatói egy másfajta szemléletről tanúskodnak, amely így summázható: az adott idegen szó kiejtésekor a lehető legtökéletesebben utánoznunk kell az illető nyelvben szokásos hangzást.

Féligazsággal van dolgunk. Ha angol (francia, norvég, litván) társalgást folytatunk, valóban a lehető legangolosabban (legfranciásabban stb.) kell kiejtenünk az illető szót vagy nevet. Ám ha magyar emberrel magyarul beszélünk, az idegen hangkészlettel és idegen hanghordozással kiejtett név csúnyán ki fog ütni a beszédünkből!

No persze valóban törekednünk kell rá, hogy a hangoztatott idegen név hasonlítson az eredetihez, de – ismétlem – csak olyan mértékben, ahogy az nyelvünk természetes beszédhangjaival megközelíthető! Eddig a határig azonban igenis illendő elmennünk, ne elégedjünk meg pl. a megszokott slampos sekszpir ejtéssel, ha egyszer, a nagy angol drámaírót említve, erőlködés nélkül ki tudjuk mondani az angolhoz sokkal közelebb álló séjkszpírt is!

Sekszpir vagy séjkszpír?

Azt tapasztaltam, hogy a laikusokat, vagyis a nyelvekhez hivatásból nem értő nagyközönséget élénken érdekli a Mennyi Birodalom nyelve bizonyos vonásai miatt, úgy is mondhatnám, hogy némi titokzatosság övezi. Mi tagadás, a kínai valóban méltó a kiemelt figyelmünkre, és ha itt csak a címben említett tárgykörökből szerzünk néhány fontos ismeretet, akkor járulékos haszonként más nyelvekről is megtudunk egy-két érdekes dolgot.

Akik a címben szereplő első állítást kockáztatják meg, ilyen formában tévhitet fogalmaznak meg. Egy kis csevegés után kiderül, hogyan értik ezt: úgy, hogy nincsen olyan nyelvtana a kínainak, mint mondjuk az ismert európai nyelveknek: se ragozások, se szófajok, se toldalékok, csak csupa különálló szó, leginkább egytagúak.

Nos, mi tagadás, a kínai valóban nem olyan.

Nem ragozó, mint a finnugor vagy a törökségi nyelvek: ezekben a szavak tövekből és a hozzájuk illesztett, jól elkülöníthető ragokból és más toldalékokból állnak. Nem flektáló, más néven hajlítgató, mint az indoeurópai nyelvek, amelyek szintén használnak ragokat, de kissé más funkcióban, és ahol nagy szerepet játszik a szótő magánhangzóinak a váltakozása.

Nem, a kínai a harmadik legfontosabb nyelvtípust, az izolálót, vagyis elszigetelőt képviseli. Az ilyen nyelvekben az egyes szavak szerepét és szófaját a mondatban elfoglalt helyük, tehát a szórend határozza meg, a jelentést pedig zenei elemek befolyásolják.

Nihon soki