A TINTA Könyvkiadó gondozásában megjelent Kis magyar tájszótárt az MTA Nyelvtudományi Intézetében mutatták be. Az esemény után Kovács Anett beszélgetett Kiss Gáborral, a szótár szerkesztőjével.

Kovács Anett: A szótár bemutatásakor elmondta, hogy személyes indítékai is voltak a szótár összeállításához.
Kiss Gábor: Igen, egy kis faluban töltöttem nagyszüleimnél Nógrád megyében, Cserháthalápon a nyári és a téli iskolai szüneteket az 1960-as években. Meghatódottan gondolok vissza nagyszüleim küzdelmes mindennapjaira és palócos kiejtésére. Ma is fülemben csengenek nagyanyámnak a sarampó, garád, bonc szavai, melyek a kerti kiskaput, a kerítést és a combot jelentették. Nem is tudom, az ott élő emberek ismerik-e még ezeket a szavakat?

K. A.: A rádió, a televízió hatására az elmúlt években szinte eltűnt a magyar tájegységek szóhasználata közötti különbség.
K. G.: Sajnos igazat kell adnom Önnek. Néhány szó azért tartja magát, miskolci feleségemtől tanultam a makuka és a troszka szavakat, amelyek a szotyolának és a vörös salaknak a megnevezései még ma is szülőhelyén. Kétségtelen, hogy nagy kiegyenlítődés megy végbe nyelünkben mind a hangtan, mind a szókincs területén. Ez a nyelvünk szürkülése, szegényedése.

 K. A.: Miért létezhettek egyáltalán tájszavak? Miért nem ugyanúgy hívják, nevezik meg a magyar nyelvterületen ugyanazon a dolgokat, cselekedeteket?
K. G.: A nyelv elsődleges feladata – divatos szóval – a kommunikáció. A régi világban az emberek többsége egy kis területen élte le az egész életét. Soha nem beszélt tán távoli emberekkel, elég volt, ha a falubeli vagy a szomszéd falubeliekkel megértették egymást. Bizonyos fokú bezártságban ezért alakulhatott ki például a gyógynövények sok-sok népi neve. Ezért lehet a denevérnek is számtalan megnevezése pl: bőregér, bőrmadár, hajlopó, szárnyasegér. Volt, aki felvetette, és ezt igazolta is a tudomány, hogy azoknak a dolgoknak, terményeknek, melyeket országos vásárra vittek, kevesebb tájnyelvi megfelelője van, hiszen az országos nagy vásárokon távoli vidékek lakói találkoztak, és ha üzletet akartak kötni, hát ugyanazokat a szavakat kellett használniuk. Mint tudjuk, a gyógynövényeket nem vitték nagy vásárokra, és nem a denevérekről folyt a beszéd a sokadalomban.

1. rész - Nyelvújítás, nyelvművelés
2. rész - A régi és új szavakról
3. rész - Az anyanyelv
4. rész - A folyton változó nyelv

A szó maga a valóság, melyet jelképez, magának a valóságnak veleje, kútfeje és kezdete. Milyen csodálatos is a bibliának ez a szózata: „Kezdetben vala az ige.” (Ige)

*

Az ostobák prózai és költői szavakról beszélnek. Ezeknek a virág költői, de például a kefe prózai. Holott a kefe, ha költő veszi kezébe, s fölemeli a végtelenbe, szinte bimbókat hajt. (Ige)

*

Nem a szavak megbecsülésére oktatnám tanítványaimat elsősorban. Azokból úgyis untig elég van. Arra oktatnám őket, hogy vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat a szavakat, melyekben tartalom és igazság van. (Egy és más az írásról)

*

Mennyi kaland, félreértés, igazi és talmi dicsőség egyetlen szóban. (A szavak és sorsuk)

*

A múlt sohase vész el teljesen. Megmarad a szó mélyén, mint mellékzönge, s gazdagítja, színezi tartalmát. (A szavak és sorsuk)

*

Sokan kérdezitek, hogy hány ember kezén megy keresztül a kiadóba beérkező kézirat, amíg elkészül a kész, kézzel fogható és megvásárolható könyv. Erre mi általában egyből rávágjuk, hogy az attól függ. Na de mitől is? Attól, hogy milyen könyvről beszélünk, ugyanis minden könyv más és más… Más, ha egy szótárról van szó, és egészen más a helyzet, ha egy tanulmánykötetről beszélünk. Más a szerző, a téma, a borító, a nyomda, más a célközönség…

A kiadó tulajdonképpen egy összekötő kapocs, híd a szerző és a vásárló között. A legegyszerűbb esetben is legalább fél év egy könyv kiadása, de van olyan szótár, ami akár 3-4 évig is készül.

Alapvetően háromféle módon születhet meg egy könyv.

Először is van, amikor kipattan a kiadó vezetőjének fejéből egy fantasztikus ötlet, és azt mondja a kiadó belső munkatársainak, hogy ez szuper lesz, hozzuk össze mi az ilyen és ilyen szótárt. Keressük meg a forrásokat, gyűjtsük össze a szavakat és aztán bizonyos szempont szerint rendszerezzük mi magunk az összegyűjtött nyelvi nyersanyagot, így állítsuk össze a szótárt.

Másodszor olyan is van, hogy a kiadó vezetője úgy látja, hogy egy ötletben megfogalmazottakat valaki nagyon jól meg tudná írni, így felkeresi és felkéri a könyv megírására a külső szakembert, nyelvészt.

És harmadszor persze (sokszor) a kiadót keresik meg a szerzők, hogy álljanak az ötlete mögé és adják ki a könyvét.

Közhely: Semmi újat nem mondó, elcsépelt kifejezés. Mondják sablonnak, frázisnak, klisének, szóvirágnak, illetve bombasztnak is.

(Értelmező szótár+, Tinta Könyvkiadó 2007)

A közhely kifejezés a klasszikus ókorból maradt ránk: a loci communes a szónokok számára összegyűjtött, jól felhasználható szólamok, szófordulatok kézikönyvek elnevezése volt.

A türelem fontos (különösen mai rohanó világunkban) - ezt mutatja, hogy a világ számos nyelvén közmondások szólnak róla.

Mi, magyarok azt mondjuk: A türelem rózsát terem. Alább olvashatjátok, hogy más népek miként, milyen képekkel vélekednek a türelemről. Egy biztos: a türelem nagy érték.

Ahogy felgyorsultak a kommunikáció eszközei, egyre kevesebben és egyre kevésbé igyekeznek a nyelv teljes gazdagságát kiaknázni. Ennek a gazdagságnak része az is, hogy egy sor átvitt értelmű kifejezés hivatkozási alapja az emberi test vagy valamelyik testrész. A Lassan a testtel! című szótár az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Bárdosi Vilmos professzor szerkesztésében a Tinta Könyvkiadónál. Ebből az alkalomból kérdezte őt a kiadó munkatársa.

Mit takar a szótár címe?
A szótár olyan magyar szólásokat (vkinek vmihez nem fűlik a foga), szóláshasonlatokat (vkinek úgy jár a keze, mint a motolla), szójárásokat (A nyakamat teszem rá!), közmondásokat (Szemet szemért, fogat fogért) tartalmaz, amelyekben valamilyen emberi testrész vagy szerv található. A szókapcsolatok között a közismert, gyakran használt egységek mellett szép számmal találhatók olyanok is, amelyek nyelvünk régebbi vagy tájjellegű szólásait, közmondásait idézik fel.

Melyik testrész neve szerepelnek legtöbbször szólásainkban, közmondásainkban?
A legtöbb állandósult szókapcsolat öt testrészhez tartozik. Ezek: fej = 433, szem = 400, kéz =367, száj = 324, láb = 268.

Végül is összesen hány testrész nevéhez tartozik szólás, közmondás? És mekkora ennek a gyűjteménynek a mérete?
A kötetben összesen 4582 egység található, amelyekben a szinonimákat is beleszámítva – például arc/orca, száj/lepényleső – összesen 171 testrész jelenik meg.

Beleolvasva a szótárba ilyeket is láttam: szőrősszívű, keménykezű. Ezek nem is szólások! Miért kerültek bele a szótárba?
A szótár címszavaiban található testrész olyan átvitt, metaforikus jelentésű szóösszetételekben is szerepelhet, amelyek funkcionálisan nagyon hasonlítanak a szólásokra, csak éppen nem több alkotóelemből állnak (pl. fejes, keményfejű, derekas, darázsderék). A szócikk végén esetenként ilyen példákat is felsorolunk, használati minősítéssel és definícióval kiegészítve.

Ezen az ünnepi napon se maradjunk nyelvészet nélkül, vegyünk néhány szót a híres tizenkét pontból, és nézzük meg az eredetüket a TINTA Könyvkiadó egyik legsikeresebb kiadványát, Zaicz Gábor Etimológiai szótárát használva mindehhez.

egyenlőség

szabadság

Sokféle nap létezik a kiadó életében.

Van a szokásos, a hétköznapi munkanap – legalábbis én így hívom –, amikor nem történik semmi említésre méltó, minden folyik a megbeszéltek szerint. Ezt úgy kell elképzelni, hogy 8-kor pontban (ez tényleg így van, hiszen nem lakom messze és már pár éve itt gyakornokoskodom, szóval volt időm kitapasztalni, hogy mennyi időbe telik eljutni a kiadóig, ráadásul késni sem szeretek) beérek a „Tornyosba” (egymás között így hívjuk az irodát, ugyanis a kertes háznak tornya is van). Ekkor még minden olyan nyugodt, ilyenkor még picit álmosan nehéz elképzelni, hogy pár óra múlva mekkora élet lesz itt: klaviatúra pötyögés, csomagolás, telefonálás, tárgyalás… Általában én érkezem leghamarabb, első dolgom mindig az, hogy felhúzom a redőnyöket.

Körbejárom az irodát, ugyanis szépen körbejárható: van egy kisebb vásárlói előtér, ahova a betérő vevőket invitáljuk, ahol minden könyvünkből van legalább egy darab. Itt alaposan át lehet vizsgálni a kínálatunkat: szótárak, nyelvészeti szakkönyvek, nyelvkönyvek, kifestők, munkafüzetek – tehát van itt minden, lehet nézelődni. Innen nyílik egy kisebb folyosó, ahonnan az egyik szobába lehet menni, ahol nagyban folyik a könyvek szerkesztése, korrektúrázása, itt van az én munkaterületem is. Ebből a szobából nyílik egy másik szoba, ahol megbeszélések, tárgyalások szoktak lenni, ide én szinte csak hétfőn teszem be a lábam, ugyanis minden hétfőn délelőtt munkamegbeszélést tartunk ebben a szobában. Ennek a szobának a másik végén ismét a már említett folyosóra juthatunk ahonnan a mosdóba, illetve a konyhai csomagolótérbe tudunk átsétálni. Na, a konyhai csomagolótér, ahol mindig zajlik az élet. Kollégáim (, bár néha én is) itt csomagolják a honlapunkon, vagy a telefonon keresztül érkező megrendeléseket és egyben ez a konyha is, van itt hűtő, vízforraló, poharak, evőeszközök, tányérok.

„A nyelvet – mondotta –, mely eleven, folyton változó és fejlődő folyamat, sohasem lehet véglegesen rendbe hozni, kisöpörni és fényesre kefélni, de annyit igenis elérhetünk, hogy az öntudat résen álljon és csöndben, rejtetten munkálkodjék.” (A nyelvművelő Kosztolányi)

*

A szavaknak is van tőzsdéjük, hol a folyóbeszéd naponta jegyzi az új árfolyamokat. (Nyelvtudás)

*

Az emberek folyton beszélnek. Mióta megszülettek, szavak zümmögnek köröttük. (Abécé a nyelvről és lélekről)

*

A nyelv él, lüktet, fejlődik. Folyton-folyvást növekszik. (Abécé a nyelvről és lélekről)

*

You step out of your house, get in your car, drive around the corner, and there it is: STOP! You pull up at your local bank, you’re just about to enter, and it hits you in the face: ENTRY. Inside, the bank takes your money, you turn to leave, and there it is: EXIT. What a strange world we live in! We are surrounded by signs virtually everywhere. They request, direct, command. But where is the man that words, paints and installs them all?

Signs have been around since time immemorial. Consider Moses’ Tablets of Law. The Ten Commandments are basically the ten most important notices. Don’t steal, don’t kill! Pray to God and love your fellow human beings!
Signs are out there everywhere. “QUAE SURSUM SUNT QUAERITE,” says the inscription on the dome of Esztergom Cathedral: SEEK THE THINGS THAT ARE ABOVE! What a difference from ENTRY and EXIT! As you look up in search and light a cigarette, the warning on the box routinely slips your attention: SMOKING CAN SERIOUSLY DAMAGE YOUR HEALTH!

Signs are even more striking when you’re abroad. Do this, mind that! Don’t feed the birds or chain your bike to objects around! Lucky you there’s no sign that prohibits breathing!

The language of English signs is a world unto itself. Some are horribly formal and complicated: UNDER NO CIRCUMSTANCES MUST BICYCLES BE CHAINED TO THESE RAILINGS! Others are plain and simplistic: BE CAREFUL WET PAINT! One encourages passersby to take a train by sporting a twisted proverb: THE EARLY BIRD CATCHES THE TRAIN (taken from the early bird catches the worm).

As the Dalai Lama once said, Europeans are prisoners of their own calendars, which direct their lives. As I see it, Europeans are directed by instructions on tables. When I was a kid, I used to spend summer holidays at my grandparents’ in a small village in the countryside. I remember no signs or tables in the village, and yet, everyone went about their business perfectly all right. I suggest that we work towards an ideal world where everybody knows their duties without written instructions.

Ferenc Cserháthalápy