Meglehetősen nagy könyv van a kezemben, Forgács Tamás Magyar szólások és közmondások szótára, alcím: Mai nyelvünk állandósult szókapcsolatai példákkal szemléltetve. Vonalban van Forgács Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalmi Intézetének a vezetője. Jó napot kívánok!

Jó napot kívánok!

Én nagyon jól szórakoztam a kötetet lapozgatva. Bejelöltem egy párat, például „Egy fecske nem csinál nyarat.” Hozzá a HVG-ből egy rövid, néhány mondat illusztrációként: „Fenntartom a véleményemet – Kádárról írta Kreisky (volt osztrák kancellár), a ’80-as évek végén. – A magyar nép sokat köszönhet neki, csak egy fecske volt, nem tudott nyarat csinálni, de számos vele folytatott vitában megállapíthattam, hogy nyitott az új gondolatokra.” Nagyon jól szórakoztam, mert Torgyán Józseftől kezdve felbukkan az idézetekben jó néhány ember az elmúlt 20 évből. Aztán gondolkodtam is, hogy mekkora munka lehetett ezeket az idézeteket kigyűjteni, de aztán, ahogy utánanéztem, itt már a számítógép segített, ugye?

Ez így van, de tulajdonképpen azért is vannak azok a források a szótárban (a HVG és a Magyar Hírlap), mert amikor ezt a munkát csináltam (ez nem most jelent meg, hanem picit korábban), akkor ennek a két folyóiratnak, és talán akkor még a Népszabadságnak voltak csupán olyan évfolyamai, amiket megjelentettek CD-n, különböző keresőprogramokkal. Ma már picit ennél nagyobb felületen is lehetne gyűjteni, hiszen a Nyelvtudományi Intézetnek vannak olyan korpuszai, olyan szövegbázisai, mint a Nemzeti Szövegtár, ahol ezeket akár az internetes felületeken is el lehet érni, de azok is részben ezekből a CD-kből táplálkoznak, meg sok minden másból. De az kétségtelen, hogy nem kis munka, mert amikor egy ilyen keresésre, hogy egy fecske lehet, hogy olyan találat is kijön, hogy egy fecske szállt le a ház előtt a villanydrótra, és ezeket ki kellett hagyni, meg nyilván, amikor szólást talált a keresőprogram, ki kellett válogatni, hogy azok közül a legszórakoztatóbb, legszemléletesebb példákat válogassa ki az ember, de szerettem ezt a munkát csinálni.

Forgács Tamás

A szerelem idején minden férfi egyforma.

A legtöbb sírig tartó fogadalom egy éjszaka tart.

A férfiak oly gondolattalanul, érzéketlenül emésztik meg szerelmi élményeiket, hogy nem éreznek többet belőle, mint a jó ebédből.

Kitapasztalta ez a szorgalmas gyűjtő, hogy a jó szerelem sem más, mint egy hajnali álom, amely dolgot már előtte is többen fölfedeztek.

Csak olyan terjedelmű lehet egy jól megfogalmazott szerelmes levél, amelyet a címzett szóról szóra betanulhat, mert néha éppen a legérdekesebb szerelmes leveleket nyomban meg kell semmisíteni.

Egy nagyon szép kiállítású könyvet tartok a kezemben: Grétsy László: A mi nyelvünk, alcíme: Íróink és költőink a magyar nyelvről. A vonalban van Grétsy László. Jó napot kívánok!

Üdvözlöm, kedves Tanár Úr, hadd nevezzem így.

Nagyon kedves, Tanár úr! Azt tudja, hogy mi egy helyen érettségiztünk?

Ezt nem tudtam.

Bizony, a pesterzsébeti Kossuth Gimnáziumban, csak én 1967-ben, Ön pedig 1950-ben.

Az én érettségim előtti emlékeket jobban ismerem, hiába, így van. Ha az ember kirepül a fészekből, az újabbakat már nem tudja követni.

Egyébként erzsébeti tetszik lenni?

Lényegében igen, életem első 20 évét ott töltöttem. Budán születtem, de mikor 2 éves voltam, a szüleim már ott vettek egy kis házikót, ott nőttem fel, ott nőttem felnőtté.

Grétsy László

Most felvételről megy az adás, mert egy ideje külföldön vagyok. Egy olyan könyvet tartok a kezemben, amit mindenkinek ajánlok, és ebből a könyvből szerintem egy zseniális vetélkedőt lehetne csinálni. A már sajnos elhunyt Burget Lajos könyvéről van szó, Retró szótár a címe, az alcíme: Korfestő szavak a második világháborútól a rendszerváltásig. A mai műsorban szinte kivétel nélkül a Tinta Könyvkiadó kiadványaival foglalkozunk, vonalban van Kiss Gábor, a kiadó vezetője, aki részt vett a kiadvány összeállításában.

Jó napot kívánok, sok szeretettel köszöntöm a hallgatókat.

Én már ezt a sztorit ellőttem egyszer itt a műsorban, de elmondom még egyszer, mert szerintem Kiss Gábor nem ismeri és ez jó indulás ahhoz, hogy beszélgessünk a könyvről. Pár héttel ezelőtt jöttem ki egy csarnokból, ahol a 26 éves edzőmmel teniszeztünk, ő főiskolát végzett lány, nagyon előkelően rangsorolták a ranglistán. Valahogy szóba került a KISZ, és mondtam neki, hogy „hát, amikor én még KISZ-táborban jártam…”. Rám nézett és azt mondta:
– Maga volt a Kiss táborában?
– Nem a Kiss táborában voltam, KISZ-táborban voltam.
– Angliában?
– Miről beszél?
– A Kiss együttesről. Nem is gondoltam, hogy ők is csinálnak tábort. Én már voltam az EDDA táborában a Velencei tónál. Meséljen, milyen a Kiss tábora?
– Figyeljen! KISZ. Azt mondja, érti.
– Festett az arcuk, egyre gondolunk!
– Nem. KISZ-tábor. Hanság lecsapolása. Kommunista Ifjúsági Szövetség. 26 éves, főiskolát végzett, jó, egy ideje élete egy részét Amerikában töltötte teniszakadémiákon. Akiknek elmeséltem, azok csak néznek, és azt mondják: Jézusmária!

Kiss Gábor a Retró szótárral

Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Kor szerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.

Isten őrizze meg e nemzetet minden gonosztól; Isten virrassza fel e nemzetre a teljes felvirágzat szép napját!

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors, akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol; s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. január.

Olvasóim, levélíróim különféle utakon-módokon (levél, telefon, e-mail stb.) gyakran keresnek fel olyan kérdésekkel, amelyekből az derül ki, hogy valamilyen ritkább, főleg összetett szót nem értenek eléggé. Valami sejtésük van róla, de pontosan nem tudják, mit jelent, s főleg arról nincs fogalmuk, hogy miért épp ezt vagy azt a rejtélyes szót használjuk. Mivel minden rejtély csak addig rejtély, amíg meg nem oldjuk, a következőkben azok közül a talányosnak látszó szavak közül igyekszem néhányat felsorakoztatni s egyúttal meg is magyarázni, amelyekre olvasóim, levélíróim az utóbbi időben felhívták a figyelmemet.

„Miért ösztöndíj a neve annak a támogatásnak, amelyet az arra érdemesnek tekintett személyek, főleg fiatalok kapnak? Lét- és fajfenntartás céljából adják? Szerintem épp az a baj, hogy az ösztönök minden támogatás nélkül is mindjobban elszabadulnak országunkban. Minek ezt még díjazni is? Ha pedig nem ilyen ösztönökre gondolnak az illetékesek, miért nem valamilyen közérthető kifejezést használnak helyette, mint pl. tanulói díj, kutatási támogatás?”

Az ösztön, ez a szláv eredetű szó eredetileg vasvégű botot jelentett, amelyet a jószág nógatására ösztökélésére használtak. Ám ebből elég hamar s elég természetes módon kifejlődött a hajtóbottal való ösztökélés folyamatát kifejező ’sarkallás, ösztönzés’ értelem is. Ezt tudva nem csodálkozhatunk azon, hogy a 19. század első felében, a nyelvújítás legnagyobb hullámában a latin stipendium szóra keresve magyar szót, bár volt rá más jelölt is, a díjpénz, a nyelvújítók végül is Helmeczy Mihály szavát, az ösztöndíj szót fogadták el. Ez tehát nem ösztönöket, még kevésbé az alantas ösztönöket jutalmazó díjat jelent, hanem tanulásra, kutatásra buzdító anyagi támogatást.

„Miért nevezzük a kórós idegrohamában őrjöngő, elvadultan rohangáló, öldöklő személyt ámokfutónak? Ki és miféle szerzet az az Ámok?”

Ilyen személy természetesen nincs, és nem is volt sohasem. Az ámokfutó szóban az ámok egy maláj szó (ãmuk), amelynek jelentése egyrészt ’dühöngő, tomboló’, másrészt ’gyilkolási vágy’. Az ámokfutó a német Amokläufer tükörfordításaként került be nyelvünkbe, de megtalálható az angolban is. Az említett nyelvekben az első tag külön is él; a németben Amok ’dühös gyilkolási vágy’, az angolban amuck ’vad, dühös’.

„A »Hupikék törpikék« az egyik legkedvesebb rajzfilmsorozatom. De szeretném tudni, hogy a hupikék szó létezett-e már a sorozat megjelenése előtt is, s ha igen, milyen kéket jelentett, s hogyan alakult ki.”

Igen, létezett. Már a 17. század közepétől vannak rá adataink. Hogy milyen kék a hupikék? Rikítóan, harsányan, ízléstelenül kék; olyan kék, amely akkor keletkezik, ha pl. Erdei Zsolt ökölvívó bajnokunk egyet-kettőt alaposan odaüt valakinek a szeme alá, azaz, hogy egy Sümegről, Kőszegről és máshonnan is följegyzett tájszóval is érzékeltessem, jól meghupálja, azaz megveri. Ez a hupi kék, amelyet régebben még két szóba írtak, nem jelentett mást, mint a verés, ütlegelés nyomán a testen keletkezett kék foltot, mint ahogy a jajvörös is azt a színt jelentette, amely ütések nyomán keletkezett a bőrön. De napjainkra e két szónak korábbi zord jelentése elhalványult, megszelídült.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2011. december.

Fokozni, azaz tartalmában, minőségében, mértékében, hatásában stb. növelni, erősíteni sok mindent lehet: a tempót, a lendületet, valakinek a lelkesedését, a kedvét – vagy éppen ellenkezőleg a fájdalmát, az elkeseredését, és még sorolhatnám tovább –, ám én a következőkben csupán a nyelvtani, grammatikai értelemben vett fokozásra, azaz a szavaknak a közép- vagy a felsőfok ismert jelével, tehát a hosszú (azaz kettőzött) -bb-vel és a leg- szócskával való ellátására, pontosabban az ezzel kapcsolatos problémák bemutatására, felvillantására gondolok, illetve erre vállalkozom. Hangsúlyozom: nem szabályokat sorolok – ez álmomban sem jutna eszembe –, hanem érdekességekre, kuriózumokra hívom fel olvasóim figyelmét. Remélem, olvasóim úgy ítélik majd, hogy kis összeállításom megérte az elolvasására áldozott perceket.

Abszolút felsőfok. A fokozás általában összehasonlításra szolgál, hiszen a középfok két összehasonlított közül a nagyobb mértékűt jelöli meg (pl. erősebb), a felsőfok pedig több fogalom összevetésekor a legnagyobb fokú tulajdonságra, állapotra mutat rá (legerősebb). Az abszolút felsőfok nem összehasonlításra, hanem rendkívüli mérték- és érzelmi telítettség kifejezésére szolgál. Pl. udvarias társalgásban: a legnagyobb örömmel, gyászjelentésekben: a legjobb apa, a legdrágább testvér stb.

Bögre abszolút felsőfokkal

Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán.

Ha más nyelven beszélek, mindig kissé elfogódott leszek, de bátrabb, egyenesebb. Meg vagyok fosztva attól, hogy a szók közötti csönddel, az ezredik árnyalattal hassak. Mégis bizonyos szabadságot ad ez. Általában azt tapasztalom, hogy a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgok könnyebben mennek más nyelven. Szerelmet vallani az anyanyelvemen óhajtok, de szakítani idegen nyelven. Verset írni magyarul, de kritikát lehetőleg portugálul.

Mi tehát a tíz legszebb magyar szó? Ezt felelném, abban a tudatban, hogy válaszom merőben önkényes, és éppúgy jellemez engemet, mint nyelvünket: Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.

Családja, gyermekévei

Mécs László (családi nevén Martoncsik József) a Kassa mellett lévő Hernádszentistvánon született 1895. január 17-én, ötgyermekes családban, negyedikként. Apja Martoncsik Endre katolikus kántortanító volt, akinek egyik őse a családi hagyomány szerint a 18. század elején mint vándorló mesterlegény az Alföldről került a Felvidékre, ahol a falubeliek, mivel magyar nevét nem tudták kiejteni, Novaknak, újoncnak, új embernek hívták, míg aztán benősült az ottani Martoncsik családba. A költő fiú édesapjának szép emléket emelt Szülőföldünk című versciklusát megnyitó Egyszerű krónikácska egy nagyon jó emberről című költeményében:

Mécs László arcképe. In: Farkas Gyula: Mécs László, Budapest, Studium, é. n. [1929] – Törzsgyűjtemény

Megjelent: Etnographia 2024/4, 382-383.

A könyv szerzője, Balázsi József Attila Arany Penna díjas nyelvész, a frazeológia, az etimológia és a lexikográfia elismert kutatója. A TINTA Könyvkiadónál számos önálló kötete jelent meg: Hasonlatszótár (2017), A sas egyedül repül (2017), Szólásbúvárlatok (2021) Orosz–magvar közmondásszótár (2021), A több ezer éves kínai kultúra közmondásai, szólásai és jelképei tükrében (2022), Kínai bölcsességek (2023) Angol elöljárószók kézikönyve (2023).

A közelmúltban megjelent Német–magyar közmondásszótár a szerző korábbi munkáihoz hasonlóan hiánypótló darab. A kiadvány – ahogyan arra az alcíme is utal – 1000 német közmondást közöl magyar megfelelőkkel és művelődéstörténeti magyarázatokkal.

Balázsi József Attila: Német—magyar közmondásszótár

A szótár részletes bevezetővel (7–23. old.) indul. Az első, Mi a közmondás? című alfejezetéből megtudjuk, hogy Balázsi József Attila munkája során a következő definíció szolgált alapul: „A közmondás rövid, általánosan ismert, bölcsességet, igazságot, tanulságot és hagyományos felfogást tartalmazó népies kifejezés, amely rögzített, könnyen megjegyezhető és metaforikus formában száll nemzedékről nemzedékre.” (7. old.) Szintén ebben az alfejezetben ismerteti a szerző a közmondások típusait. A második alfejezetben a proverbiumok forrásairól kapunk rövid áttekintést. Ezt követően a szerző az első közmondás-gyűjteményekről ír, majd részletezve kitér a német nyelvűekre. A közmondás-paródiák és a német közmondások tematikájának 1-1 oldalas összefoglalóját a következő rövid alfejezetek követik: Közmondások az irodalomban és a magánlevelezésben, Közmondások a művészetekben. A Bevezető második felében a kötetről olvashatunk.