Anya-nyelv-csavar alátét nélkül.

TINTA blog

Supka Géza: Reklám és irodalom

Írók a könyvről VI.

Megjelent: Írók a könyvről (A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete, Budapest, 1930).

Immár több mint ötven esztendeje annak – 1877-ben volt –, hogy egy aránylag fiatal magyar tudós egy német nyelven megjelent könyvével valósággal világszenzációt keltett. A tudós Schwarcz Gyula volt, az, aki úgy is mint egyetemi professzor, úgy is mint képviselő és úgy is mint kultúrpolitikus, úgy mondhassuk, egész mai magyar generációnk lelki képét maradandóan kialakította. A könyve pedig az athéni demokráciáról szólott, s ebben a könyvében nem kisebb dolgot állított, mint azt, hogy Hérodotosz egyszerű reklámíró volt, akit Athén városa tíz talantonnal (kb. 58 000 pengő) pénzelt le azért, hogy a görög történelmet tárgyaló művében kedvezően állítsa be Athénre nézve a tényeket. A klasszikus-idealista történésziskola – Rankéval az élén – felhördült erre az inszinuációra, amely az antik história egyik legfőbb forrásának hitelét így merte gyanúba venni. De Schwarcz Gyula kimutatta, hogy egy régebbi görög történész, Diüllosz is, meg utóbb Dión Khrüszosztomosz is kifogásolhatatlanul bebizonyították azt a tényt, sőt még a nevét is tudták annak – Anütosz –, akinek a javaslatára Hérodotosz ezt a tekintélyes summát kapta.

https://ng.24.hu/uploads/2019/03/herodotus-1211819_1920-e1552841267124.jpgHérodotosz, az "egyszerű reklámíró"

Tovább olvasom

A közhelyek szótára, a Dumaszótár

Megjelent: Édes Anyanyelvünk, XLVII. évfolyam, 4. szám (2025. december), 35-38. oldal

Cserháthalápy Halápy Gábor: Dumaszótár. 7200 közhely, hogy bárkivel, bárhol, bármiről folyékonyan tudj beszélni
Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2025

Hernádi Miklós nagy sikerű műve után 2025-ben Dumaszótár címmel egy újabb közhelyszótár látott napvilágot Kiss Gábor jóvoltából. A kötet összeállítója, Kiss Gábor a munkát – egy korábbi szótárához, a Sznobszótárhoz hasonlóan – álnéven, Cserháthalápy Halápy Gábor néven publikálta. A kötet előszava egy (ön)interjú, amely a műre vonatkozó információkat stílusosan, közhelyekkel tűzdelt formában adja közre. A szótárba bekerült 7200 közhely az Arcanum adatbázisából, az elmúlt száz évben megjelent sajtótermékekből lett kiválasztva. Azok a szófordulatok kerültek be a kötetbe, amelyek mellett valamilyen formában ott volt a közhely szó. Ez az adatgyűjtési mód bár rendkívül gyors, ám módszertanilag kicsit megkérdőjelezhető, a számítógépes gyűjtés eredményeként ugyanis nem csupán közhelyek, hanem egyéb állandósult szókapcsolatok (közmondások, közmondásváltozatok, közmondásparódiák, szállóigék, szállóige-változatok) is előkerültek. Hiszen a sajtóban a cikkek íróinak világtudása, nyelvészeti előképzettsége, nyelvszokása is meghatároz(hat)ta, hogy mit értettek közhelyen, s önmagában a közhely szó előfordulása még nem tette közhellyé az említett kifejezéseket. Ezek a többletek – a típus megjelölésével – végül benne maradtak a közreadott gyűjteményben. A közhelyek és egyéb frazémák tematikus elrendezésben szerepelnek a szótárban. A 315 fogalomkör közül lássuk négynek (a beszédnek, az irodalomnak, a jövőnek és a képzeletnek) néhány adatát!

04.jpg

Tovább olvasom

Sík Sándor-breviárium

https://www.prae.hu/data/_cache/2023-12-01/nid_658_sik_sandor_1963_44071_844x380.jpg

Sík Sándor (1889–1963)
Kossuth-díjas egyházi író, költő, dráma- és misztériumjáték-író, műfordító, irodalomtörténész, esztéta

„A magyar vallásos líra megújítója, hite tételesen katolikus, de nem a mai ember módjára lilirizálja vallásos élményeit, azaz nem küszködve, önelemzéssel bajlódva vallásos, hanem egy elnyert kinyilatkoztatás belső életét tükrözi a modern líra eszközeivel. Vagyis költészete, életnézete etikai, az életigenlés optimizmusa hatja át, s szembefordul a legalacsonyabb ösztönökkel, sőt gyöngeségekkel is.” (Várkonyi Nándor)

„Nem szorosan vett egyházi költészet, amit csinál, hanem a hittel való egyéni viszony teremtése, az egyházi hit keretein belül. Életérzése akkor kapott legtisztább hangokat, mikor a természettel talált kapcsolatokat, olyankor megszólalt benne a világban gyönyörködő életöröm. Későbbi költészetében különösen a háború utáni zűrzavar izgatja, az emberiség tengernyi szenvedése és szüntelen szorongása.” (Schöpflin Aladár)

„Új irányt képvisel, de csak a formában, a stílusban; az ige, az eszme a régi szent örökség nála. Fantáziájának színei bizonyára halványodni fognak idővel, s szárnyalásán is jobban érezhető lesz az évek súlya; de mindez a mélyüléssel is együtt fog járni. Költészetének iránya felüdítő idealizmus, ezért mindig nagyobb és nagyobb gyönyörűséggel térünk vissza hozzá.” (Brisits Frigyes)

A testvéreknek, kik az éjben járnak,
Az Isten küldött, szentjánosbogárnak.

Szeretem azt, aki akar, aki remény, aki ígéret.

Fehér virág vagyok,
ringó virág végtelen vizeken.

Én egy vagyok a suhanó vizekkel.
Én egy vagyok az álmodó ködökkel.

A percek futnak. Mi marad mögöttem,
Hogy megjelölje: egyszer én is éltem?
A teremtésből részemet kikérem.
Akarok tenni valami nagyot.
Én csak s z e r e t n é k, többet nem tudok,
A k a r o k – nem az én szavam.

A Hang, az ismeretlen,
Azt mondja: Vagy, hát lenni kell!
Azt mondja: Tudsz, hát tenni kell!

Tovább olvasom

Móricz Zsigmond: A könyv és az élet

Írók a könyvről V.

Megjelent: Írók a könyvről (A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete, Budapest, 1930).

Kérdés: milyen viszonyban van a könyv az élettel.

Az emberek általában a könyvet nem tekintik az élettel egyrangúnak. Nem tekintik életeseménynek. Valami furcsa játéknak tartják. Abból indulnak ki, hogy az író így is megírhatja, meg úgy is megírhatja a történetet, ellenben az életben nem történhetik kétféleképpen az esemény, csak úgy, ahogy megtörtént.

Hát először is: az életben is történhetik kétféleképpen s százféleképpen és ezerféleképpen. Sőt, alig ismétlődhetik ugyanaz az esemény még egyszer. Vagyis, ha példával akarunk valamit illusztrálni s az életből akarjuk venni a példát, egy társaság pár perc alatt száz variánst tud összeszedni. Az élet elég gazdag ahhoz, hogy ugyanazokkal a személyekkel ne játszassa le több változatát egy helyzetnek, őneki elég személyzete van, hogy itt így, ott úgy bonyolítsa le az eseményt.

Aztán: nem igaz, hogy az író így is megírhatja, s úgy is megírhatja, mi történik a hőseivel: ő is csak egyféleképpen írhatja meg.

Tovább olvasom

Móra Ferenc: Hogyan kellene Könyvhetet rendezni?

Írók a könyvről IV.

Megjelent: Írók a könyvről (A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete, Budapest, 1930).

Azért felelek erre a kérdésre, mert nem intézte hozzám senki. Ha kérdezték volna tőlem, akkor alighanem hallatlanná tettem volna. De vidéki ember létemre jólesik kérdezetlen belekotyognom a pestiek dolgába, s megmutatni nekik, hogy nekünk is van ám magunkhoz való eszünk, azért, hogy mink vidékiek vagyunk.

Azt én is mondtam még tavaly, hogy mikor nem kell könyvhetet rendezni?

Ahogy fölértem Pestre a kiadóm sürgönyére, az volt hozzám az első kérdése, meddig maradok fönt?

– Hát, ameddig a könyvhét tart.

– Nagyszerű. Szóval az egész héten!

– Dehogy. Holnap estig. Akkor vége lesz a könyvhétnek is.

– Hogyhogy?

– Úgy, hogy megérkeznek a fagyosszentek, és zuhogtatnak napszámra olyan záport, hogy az még a kritikusokat is elmossa az utcákról. Pedig azok legtöbbet kibírnak, szegények. De hát mit értenek maguk, pesti emberek a kalendáriumhoz?

Az eső csakugyan meg is érkezett menetrend szerint, és elmosta az egész könyvhetet. Ebben az volt a jó, hogy legalább a fagyosszenteket lehetett okolni.

Tovább olvasom

Sári László-breviárium

https://www.buddhafm.hu/wp-content/uploads/2021/07/sari-laszlo.jpg

Sári László (1950–)
tibetológus, József Attila-díjas író, műfordító

»Lin-csi apát« gondolatai azért váltak az utóbbi évtizedekben több nyelven is páratlanul népszerűvé, mert a 9. századi kínai bölcselő útmutatásai a mi 21. századi életünkben is kiválóan alkalmazhatók. Ez a szokatlanul egyszerű nyelven fogalmazott, nagyon gyakorlatias filozófia mindig a lényegről szól: a létezés és a boldogulás legégetőbb kérdéseiről. Ritka alkalom, hogy efféléről könnyed, szellemes hangvételű írás kerüljön a kezünkbe, ami ugyanakkor felemelő vagy éppen megrendítő élménnyel is szolgál. Olykor a megszólalások humora, máskor líraisága vagy éppen drámai ereje ragadja magával az olvasót.” (Illényi Mária)

„Magyar–tibeti szakon végzett az ELTE-n. Fő kutatási területe a buddhista filozófia és a tibeti irodalom, elsősorban a tibeti vers. Doktori disszertációját a tibeti verselmélet kérdéseiből írta. Publikációiban a nyugati és a keleti gondolkodás határait, a különböző logikai rendszerek jellemzőit vizsgálja. Verselméleti kérdésekkel foglalkozó munkái a kétféle világszemlélet és az ezeknek megfelelő életvezetési formák különbözőségeit írják le.” (Weiner Sennyey Tibor)

„A »Feljegyzések Lin-csiről« bölcs költői szózatait olvasva a legnagyobb merészségnek és fantasztikusan szép filozófiai ötletnek tartom, hogy a könyv – talán – írásról és irodalomról szól a leginkább. Mi az igaz és mi a valódi? Mit kell megörökíteni, és mit elfelejteni? Célja: keletet és nyugatot összekötni; az ismert és ódon bölcsességek hosszas magyarázatokat igénylő főbb gondolatait olyan szórakoztató, méltón költői és élvezetes keretbe helyezni, amely már saját törvényekkel és szépségekkel bíró, saját, új szöveget hoz létre; s kommentár nélkül is jól érthető, mélyen filozofikus.” (Miklós Pál)

Ami a tudás határait illeti, egyfelől végetlenül tágak, másfelől túlságosan szűkek. Ám épp ott tágasak, ahol szűkebbek lehetnének, és ott szűkek, ahol a végtelenben kellene lenniük. Vagyis amiről semmit sem érdemes tudni, az a tudás számára könnyen elérhető, amit azonban fontos lenne tudni, elérhetetlen.

Nem helyes tudásnak azt a tudást nevezzük, mellyel különféle célokra tör az ember. A nem helyes tudás a haszonért van, s ösztönzője a lázas munkavágynak. Nyers akarással közelíti meg a világot, s a legszorosabb kapcsolatra vágyik vele. A nem helyes tudás fojtogatja a világot. Örömmel ragadja meg és emeli ki részleteit, s szenvedélyesen hatol az anyagi részek belsejébe. Az egész működésében a szabály zavarja leginkább, melynek helyébe a saját elveit állítaná, hogy azokkal szabályozzon.

Helyes tudásnak azt a tudást nevezzük, mellyel semmi célunk a világon. A helyes tudás önmagáért van, s önmagát szemlélve a lelket gyönyörködteti. A helyes tudás óvatos, érzékeny kapcsolatot tart a világgal, nem igényli annak szoros közelségét. Sokkal inkább távolról szemléli, mintegy meglesi részleteit, s kilesi az egész bonyolult működését. Nem avatkozik a folyásába, kíváncsian és merengve szemléli, s örökkön azt reméli, hogy meglátja benne a szabályt.

Tovább olvasom

Bárdosi Vilmos: Francia–magyar szólásszótár

Megjelent: Magyar Nyelv, 121. évfolyam 3. szám (2025), 353-356.

Bárdosi Vilmos impozáns Francia–magyar szólásszótárának meglehetősen kevés előzményét találjuk a magyarországi lexikográfiában: a szótár előszava két korábbi, hazánkban megjelent gallicizmusgyűjteményt említ, az egyik Spanraft Alajos 1889-es munkája, a másik Végh Béla és Rubin Péter (1962) számos kiadást megért kötete. Miközben azt is láthatjuk, hogy 40 évvel a francia–magyar szótárírás egyik úttörőjének tekintett Kiss–Karády-féle szótár (1852 – valójában az általam meg nem talált első kiadás évszáma 1844–48) (Szabó 2011: 80) után már a francia nyelv jellegzetes fordulatait bemutató mű jelent meg Magyarországon, feltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy ezek az előzmények sem a tudományos igényesség, sem gyűjteményük szakmai behatárolása és bemutatása terén nem versenyezhetnek Bárdosi 2024-ben megjelent szótárával. De az előzmények között feltétlenül meg kell azt is említeni, hogy Bárdosi Vilmos, az ELTE Francia Tanszékének professor emeritusa, évtizedek óta a francia és a magyar frazémák nemzetközileg elismert kutatójának számít: a számos általa publikált egy- és kétnyelvű szótár közül talán elég itt a Magyar szólástárat (2003) és a Francia–magyar tematikus szólásszótárt (2010) megemlíteni.

Bárdosi Vilmos

Tovább olvasom

Reviczky Gyula-breviárium

https://kultura.hu/uploads/media/default/0003/22/thumb_221110_default_big.jpg

Reviczky Gyula (1855–1889)
költő, író

„A jók, az igazak szívében élek – írta Reviczky, és valóban él még. Hogyan, miért, miként száll az egykor mellőzött költő a halhatatlanság felé? Nem hiszem, hogy csupán azért hat még, mert sorsa megrendítő, és a fájdalom, a szerelem mélabúja finoman zendült verseiben. Élő valóság még, mert a modern szellem vele jelentkezett először a lírában Magyarországon. Aktuális, és tud hatni ma is, mert összefügg a vajúdó jelennel. Új hangot, új eszméket kívánt a magyar költészetbe, és csak az eredetiséget becsülte.” (Tamás Ernő)

„Költeményeiben a benyomás passzív úton alakul át, míg éretté nem válik a kifejezésre. Lírai munkája szigorúan hozzátapad az eredeti benyomáshoz, de az ihlet felébredésétől a kész műig az érzelmek árnyalódnak, beletompulnak az emlékezés és a vágy hangulatába. A fájdalom költője, a szenvedés kifejezője, érzékeny lelkülete a keresztény életérzéshez áll legközelebb. Regényeiben teljesen realista.” (Várkonyi Nándor)

„A nemzeti témáktól és a népiességtől való következetes elfordulásában közrejátszhatott az is, hogy a kiegyezést követő évtizedekben a negyvennyolcas eszmékre való emlékezés üres rítussá silányult. Rövid életében sokat nyomorgott, de sorsát igyekezett keresztény alázattal viselni. Egyáltalán: szemléletét a keresztény részvét és megbocsátás hatja át.” (Grendel Lajos)

Hazugságot sosem írtam.
Az igazság hangja legszebb.
Visszazendül dalaimban
Vallomása életemnek.

Szeretek élni! Vonz az élet,
A szerelem, a dal, tavasz.
Amerre vágyakozva nézek,
Ott csak villámlik, nem havaz.

Szeretem a magányt, a csendet,
Ha odahúz édes titok.
Ott szövök álmot, ott merengek,
Megenyhülőn csak ott sírok.

Lelkembe’ nincs virág, verőfény,
Csak hervadt, néma fájdalom.
Tévedt madárként egy-egy emlék
Repül át néha szívemen.

Csak nélkülözz: az élet így tanít.
Hiányzani fog mindig valamid.
Hogy meg ne szoknád, nincsen oly gyönyör;
De puszta híja sírodig gyötör.

Ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen.

Tovább olvasom

Kosztolányi Dezső: Igék a könyvről

Írók a könyvről III.

Megjelent: Írók a könyvről (A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete, Budapest, 1930).

Szabad-e a könyvet dicsérnem?

Zavartan tekintek magamba. Az a szózat hangzik föl bennem, hogy a könyv népszerűsítésének rossz szolgálatot tennék azzal, ha oktató modorban, kenetesen prédikálnék a könyv hasznos és magasztos voltáról. Jobbára olyasmit ismételgetnék, amit a könyvbarát nélkülem is tud és a könyvtől idegenkedő rábeszélésemre se fogad el. A könyvet nem lehet megszerettetni, mint valami tárgyat, valami portékát. Csak tok ez, amelybe valami be van zárva. A tartalmát kellene megszerettetnem, az éter-rezgéseit, a szellemet, amelyből a könyv létrejön. Ehhez kevés pár perc, kevés egy emberélet is.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása