Paradox módon akkor tanuljuk meg, hogyan legyünk többek annál, mint amik addig voltunk, amikor szabadon cselekszünk, a cselekvés kedvéért, és nem felsőbbrendű célok érdekében.

Saját magunkkal való kapcsolatunk és az, hogy mennyi gyönyörűséget találunk az életben, végső soron attól függ, hogy az elménk hogyan szűri meg és értelmezi mindennapi élményeinket. Boldogságunk belső harmóniánkból ered, nem pedig abból, mennyire vagyunk képesek irányításunk alá vonni az univerzum hatalmas erőit.

Ami megfelelő mértékű kihívás ma, az holnap vagy egy hét múlva már túl sok vagy túl kevés lesz, függően a hangulatunktól, az egészségünktől és a testi erőnlétünktől.

Nem mindenki nyer a genetikai lottón, mint az olimpikonok, arra azonban mindenki képes, hogy világos célokat tűzzön maga elé, és keményen dolgozzon azok eléréséért.

Az ember alapvetően versengő lény, a versenyzés pedig lehetőséget nyújt arra, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Az önmagunkkal szembeni küzdelem erős motiváló erő, de a versenyzés másokkal még ennél is erősebb inger.

Az egyetlen ember, aki garantáltan velünk van éjjel is és nappal is, mi magunk vagyunk. Ez önostorozáshoz és negatív érzésekhez vezethet. Vegyük tudomásul, ha magunkra irányuló negatív gondolatok fogalmazódnak meg bennünk, de ne mondjuk ki azokat hangosan. Inkább próbáljuk őket pozitív gondolatokká alakítani.

Az ember legszigorúbb kritikusa nagyon sok esetben saját maga.

Ahhoz, hogy az ember legyőzze az élet fájdalmát, őszintének kell lennie önmagához, elismerve hibáit és gyengéit.

Mindegy, hogy miben leljük örömünket, a közös családi futásban, a sakkban vagy akár az olyan magányos tevékenységekben, mint az olvasás vagy a zenélés, fontos, hogy időt szánjunk az élvezetes pillanatokra.

A tárgyak kétségtelenül bizonyítják tulajdonosuk hatalmát. Az Én végtelenségig szélesítheti határait, ha láthatóan egyre nagyobb vagyon fölött rendelkezik. De minél inkább függ egy személyiség a külső tárgyaktól, annál sebezhetőbb lesz.

A legszebb pillanatok általában akkor következnek be, amikor valaki testi vagy szellemi teljesítményét megfeszített akarattal a végletekig fokozza, hogy véghez vigyen valamilyen nehéz, de fontos feladatot. A tökéletes élmény tehát olyasvalami, ami nem csak úgy megtörténik velünk, hanem inkább mi hozzuk szándékosan létre.

A legtöbb foglalkozásnak és szórakozásnak – különösen a média passzív élvezetére építőknek – nem az a célja, hogy boldoggá és erőssé tegyenek bennünket, hanem hogy pénzt hozzanak valaki másnak.

A képesség, hogy valaki tud kitartani az akadályok ellenére is, az a tulajdonság, amit az emberek legjobban csodálnak másokban, és jogosan: valószínűleg ez a legfontosabb jellemvonás, amelynek birtokában nemcsak sikereket érhetünk el, de még élvezni is fogjuk az életet.

********

Az iskola a legtöbbször képtelen megtanítani, mennyire izgalmas, milyen igézően szép lehet a tudomány vagy a matematika; megmerevedett irodalmat vagy történelmet tanítanak, a felfedezés izgalmát semmibe véve.

Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínűséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmű megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.

A múlt emlékei nagyban hozzájárulnak életünk jobbá tételéhez. Olyan eseményeket válogathatunk ki és őrizhetünk meg az emlékezetünkben, amelyek különösen kellemesek és jelentőségteljesek számunkra, és olyan múltat „alkothatunk” az emléktárgyak segítségével, amely segít nekünk boldogulni a jövőben.

Egyetlen józan ember sem akarná nemzedékről nemzedékre feltalálni a kereket, a tüzet, az elektromosságot és azt a millió tárgyat és műveletet, melyek az emberi környezet részét képezik, hanem megtanuljuk használatukat.

Rendkívül fontossá válik, milyen és mennyi információt engedünk be a tudatunkba; valójában ez az, ami meghatározza az élet tartalmát és minőségét.

********

Míg a boldogságot önmagáért keressük, összes többi célunk – legyen az egészség, szépség, pénz vagy hatalom – csak azért fontos, mert feltételezzük, hogy majd boldoggá tesz minket.

Élni annyit jelent, mint tettekben, érzésekben, gondolatokban megélni az életet. Ez a tapasztalás az időben történik, így végső soron az idő a legszűkösebb erőforrásunk. Épp ezért a leglényegesebb döntéseink közé tartozik, hogy mire szánjuk és mire szenteljük az időnket.

Ha valaki harmóniában él önmagával, akkor nem számít, mit csinál, mi történik vele, nem fogja pszichikai energiáját kételkedésre, sajnálkozásra, bűntudatra és félelemre vesztegetni, hanem mindig hasznosan alkalmazza.

Azok, akik megtanulják élvezni a munkájukat, nem vesztegetik el a szabadidejüket, látni fogják, hogy életük teljessé és sokkal értékesebbé válik.

A szándék mágnesként működik: bizonyos dolgok felé fordítja a figyelmünket, másoktól pedig elvonja, és képes arra, hogy egyetlen ingerre összpontosítsa elménket.

A figyelem a legfontosabb eszközünk az élmények minőségének javításában.

A figyelem számtalan módon kiaknázható, s ettől lesz életünk gazdag vagy nyomorúságos.

Ha fölismerjük az emberi akarat határait, és elfogadjuk, hogy a világegyetem fölött nem uralkodni kell, hanem együttműködni vele, akkor a száműzött vándor megkönnyebbülésével érkezünk haza.

********

Amikor kiválasztunk egy célt, és koncentrációs képességünk végső határáig küzdünk érte, akkor bármit is csinálunk, élvezetes lesz.

Amikor egy fontos célért kellő elszántsággal küzdünk, és a különböző, általunk végzett tevékenységek egységes áramlatélménnyé kapcsolódnak össze, akkor a tudatban a harmónia válik az uralkodó állapottá.

Minden ember előtt ezerszámra állnak lehetőségek – kihívások arra, hogy meghaladja önmagát.

Mielőtt sok energiát fektetnénk egy cél elérésébe, megéri föltenni alapvető kérdéseket.

A tudatát uralni képes ember ismertetőjele az a képesség, hogy akaratlagosan tudja összpontosítani, nem hagyja elterelődni figyelmét, és képes addig koncentrálni valamire, amíg a célját el nem érte, de csak addig.

Ha céljainkat jól választottuk meg, és ha van ahhoz bátorságunk, hogy az akadályok ellenére is kitartsunk mellettük, akkor figyelmünk olyan mértékben a tetteinkre és a körülöttünk zajló eseményekre fog irányulni, hogy nem lesz időnk boldogtalannak lenni.

Tulajdonképp nincs semmi baj azzal a vággyal, hogy elérjük a céljainkat, ha élvezzük az értük való küzdelmet.

Folyamatosan újra kell értékelnünk, amit csinálunk, hogy szokásaink és a régi bölcsességek ne tegyenek minket vakká az új lehetőségekkel szemben.

Egyetlen célnak sem lehet nagy hatása, ha nem vesszük komolyan.

A flow soha nem lehet a cél – csak eredmény lehet.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska