Aranyat a sárból

Pázmány Péter – „Nélküle ma is dadogni kellene sokunknak”

A Tinta Könyvkiadó Pázmány Péter példabeszédei és az Isteni igazságra vezérlő gondolatok című két összetartozó kötetével tiszteleg Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, a magyar próza kiemelkedő alakja előtt. A magyar katolikus egyház feje 1570-ben született Nagyváradon, és 1637-ben hunyt el Pozsonyban. 53 évesen Bécsben magyar papnevelő szemináriumot alapított, amely Collegium Pazmaneum néven tanulmányi és vendégházként ma is működik. 1635-ben Nagyszombatban egyetemet alapított teológiai karral, vezetését jezsuitákra bízta. Az ellenreformáció vezéralakjaként meghatározó szerepet játszott az egyházi élet és a művelődés területén. Vitái­val és szónoklataival számos főúri családot vezetett vissza a protestantizmusból az elhagyott egyházba.

Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, a magyar próza kiemelkedő alakja
Fotó: Wikipedia Commons

Az egyházi írónak elévülhetetlen érdemei vannak a mai irodalmi nyelv megteremtésé­ben. Hatalmas műveltséggel és életismerettel rendelkezett. Egész életét betöltötte a vitatkozó szellem, híres prédikációira ellenfelei is tódultak. „Nincs oly rossz kert, melyben valami hasznos fű nem volna; nincs oly rossz könyv, melyben semmi jó nem találtatnék; azért a tövis közül kiszaggatjuk a rózsát; a sárból kimossuk az aranyat: ami jót a pogányok írásaiban találunk, épületünkre fordítjuk…” – írja Pázmány, a magyar nyelv megszállottja, aki gyakran képekben láttat. Kosztolányi Dezső a magyar próza atyjának nevezte. „Tudom, hogy nélküle ma is dadogni kellene sokunknak, stílusunk hézagos, fogyatékos lenne.” Toldy Ferenc irodalomtörténész pedig ekképp méltatta: „Ő a nyelvvel grammatikai szabatossággal élt; azt kifejezések s a nép szájából vett szebbnél szebb jelenetes szólásformákkal és közmondásokkal gazdagította. […] az értőktől »a magyar bíboros Cicero« dísznevet vívta ki magának.”

Pázmány Péter példabeszédei
Fotó: Tinta Könyvkiadó

A kiadó a két idézetgyűjteménnyel a legendás hitszónok nyelvgazdagító, irodalmi munkásságára hívja fel a figyelmet. Szemelvényeket, intelmeket, megfontolandó, bölcs gondolatokat közölnek Pázmány Péter értékes műveiből. A szerzőt és sok évszázaddal ezelőtt leírt sorait felfrissített nyelvezettel szeretnék közelebb hozni az olvasókhoz. A két könyv 440 gyöngyszemet és 150 példabeszédet tartalmaz tele találó hasonlatokkal, velős körmondatokkal.

A XIX. századi író és esztéta Greguss Ágost szerint „Pázmány írásai tudósok és közönséges emberek számára egyaránt élvezhetők és tanulmányosak […] Mily bőség és erő van Pázmány kifejezéseiben, mily hajlékonyság és gyökeres magyarság szófűzésében, mily gazdagság szólása módjában.”

Mindkét kötet összeállítója a klasszika-filológiát tanult Kiss Bernadett. A régi korok szövegeiben tájékozott szerkesztő az idézetgyűjteményeket ugyanazokra a témakörökre tagolta – Isten, Vallás, Erény, Bűn, Szenvedés, Élet, Család, Vegyes. Az Előszóban megismerhetjük a híres utódok méltatásait, a szerző életét, munkásságát, nyelvhasználatát és fő műveit. Pázmány egyik gyöngyszeme így hangzik: „Én, amit írtam, lelki haszonért, nem fülgyönyörködtetésért írtam; annak okáért sem ékesen szólásra, sem egyéb Czifrára nem szaggattam [törekedtem]; hanem amit üdvösségesnek ítéltem, együgyű szókkal gyakran előhoztam, noha távoztattam vékony tehetségem szerint, hogy unalmat ne szerezzek az olvasónak.” Nem szerez. Fontos gondolatai ma is segítenek eligazodni a világban.

Pázmány Péter példabeszédei – 150 intelem a báránybőrbe bújt farkasok ellen és a káromoló nyelveskedések megfojtására. Isteni igaz­ságra vezérlő gondolatok – 440 gyöngyszem Pázmány Péter műveiből. Mindkét könyvet összeállította: Kiss Bernadett. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2020. 140 és 166 oldal. Mindkét kötet ára: 2990 forint, de a TINTA Könyvkiadó honlapján kedvezményesen megvásárolhatók (www.tinta.hu).

Megjelent a Magyar Nemzet -i számában.

mn-aranyat-sarbol-2.jpg