A bűnözők álneveiről

A kriminalisztika már régóta foglalkozik a bűnelkövetők gúnyneveivel, sajátos szóhasználatával a célból, hogy a bűncselekmények ismeretlen tetteseit felderíthesse, illetve hogy a bűnözők üzeneteit, nyelvi megnyilatkozásait megfejthesse.

Meglepő viszont, hogy a bűnfelderítés tudománya és gyakorlata ezidáig alig-alig érdeklődött a csaló álnévhasználata iránt. A hiszékeny embereket rászedő, megkárosító csalók ugyanis szinte mindig hagynak maguk után „nyelvi nyomot”, s ha a nem valódi nevükből következtetni lehet az igazi nevükre, a bűncselekmény tetteseit feltehetőleg könnyebb megtalálni. Az ismeretlen tettes személyére tehát nemcsak a sértettek, a tanúk vallomásai, a tárgyi bizonyítékok utalhatnak, hanem bizonyos mértékig a hamis nevek is.

Amikor a bűnözők álneveinek természetét akarjuk megismerni, szükséges fölfigyelnünk az írók, költők, tudósok álneveinek jellegzetességeire, hiszen az utóbbiak már jelzik a személynevek eltitkolásának variációs lehetőségeit. Gulyás Pál alapos gyűjtéséből (Magyar írói álnév lexikon. Bp., 1956) az álnévhasználat gazdagsága, változatossága tűnik ki. Íróink sokféleképpen változtatták meg valódi nevüket, például vezeték- és utónevüket nemesi előnévvel toldották meg (Zempléni [Imrey] Árpád), igazi nevüket valamely idegen nyelvre fordították le (Bär Illés: Ursinus Elias), anagrammát készítettek (Zolnai Béla: Lonzai Ábel), megfordították a családnevüket (Ady: Yda) stb., stb.

nagy-ferenc-cimlap-03.jpg

A művészek, tudósok tudatos névváltoztatásait természetesen hiába keressük az alacsony műveltségű bűnözők álneveiben, bár egyik-másik álnévtípus nagy gyakoriságú megoszlását többé-kevésbé tükrözi a gyűjtésünk anyaga is. (Példáink a Belügyi Szemle című folyóiratból, a Magyar Rendőr című hetilapból és egyéb kriminalisztikai kiadványokból származnak.)

A valódi és az álnév viszonya a következőképpen tipizálható a gyűjtött anyag alapján.

I. A családnevek kezdőbetűinek egyezése

Minimális alaki hasonlóságnak tekinthető az ilyen egybeesés.

Kodrik Ferenc betöréses lopást követett el, s a tanúként kihallgatott barátnője Kovácsként ismerte őt (MR. 1976. 38. 12). Lovas Béla néhány évtizede fegyveres rablásokban vett részt. Ismerőseinek Lajta Gézaként mutatkozott be. Álneve alakilag jobban hasonílt a valódi nevéhez (magánhangzók egyezése, azonos szótagszám), mint az előző példa szereplőjéé (Mág Bertalan: A halál árnyékában. Bp., 1976. 107–16).

A kezdőbetűk megtartásának következetességét mutatja a nemzetközi méretekben „dolgozó” tolvajkirály, Tardu Stefán esete. Tardu jól beszélt németül, magyarul, franciául, románul, s a különböző országokban ilyen – hasonló – álneveket választott magának: Tódor István, Tante Georg, Thoman Petr (Mág Bertalan i. m. 5–27).

II. A családnév és az utónév kezdőbetűinek egyezése

Ez sem tiszta típus a gyakorlatban, hiszen a valódi név és az álnév nagyobb mértékben hasonlít egymáshoz.

Kulacsi Mária például Kovács Márta, Kalács Márta álneveken bújkált felelősségrevonása elől (MR. 1977. 46. 8). Hesz Lajos pedig csupán eredeti nevének kezdőbetűit tartotta meg, amikor szélhámosságai során dr. Hargitai Lajosként mutatkozott be hiszékeny áldozatainak (MR. 1977. 32. 7).

III. Az utónév változatlansága

Nagyon gyakori módja a névbeli álcázásnak. Talán az lehet az oka, hogy az utónév szorosabban tapad annak viselőjéhez, hiszen leggyakrabban így szólítjuk ismerőseinket.

Példáink: Trombitás István és Laczik László fiatalemberek szórakozni hívtak egy fiatalasszonyt, akit később megloptak. A tettesek a mulatozás közben Pistának, illetve Jóskának hívták egymást. Az egyik tettes tehát ragaszodott valódi becenevéhez (MR. 1976. 24. 13). Egy másik rablás két elkövetője Annus és Ibi néven szólította egymást. Az idős sértett e neveket megjegyezte, és az egyik valódi becenév ismerete – más fontos bizonyítékokkal együtt – megkönnyítette a rablók földerítését (VSz. 1975. 5. 104–6). Egy emberölési ügyben a sértett albérlőjéről mindössze annyit tudtak, hogy Jánosnak hívatta magát. Mint kiderült, Urbán János volt az illető (MR. 1979. 25. 12). Egy Pityu nevezetű férfi pénzt kért kölcsön egy asszonytól, de aztán sohasem jelentkezett a tartozása kiegyenlítésével. A keresztnév valódinak bizonyult, a csaló neve ugyanis Hegymegi István volt (MR. 1977. 50. 11). Két nő bejelentést tett, hogy egy idősebb férfi bűntettek elkövetésébe akarja bevonni őket. A Péter bácsi néven bemutatkozó személy a rendőrség régi ismerőse, Jarina Péter volt (MR. 1976. 11. 7). Két bűnöző lopásaik során társukról csak annyit tudott, hogy az Jánosnak nevezi magát. A torzítatlan utónév, mint később bebizonyosodott, Cserni János többszörösen büntetett személyé volt (MR. 1976. 47. 12). Várkonyi Katalin Zsuzsanna néven mutatkozott be K. Katalin egy családnál, s a kislányukat hamis mesével csalta el szüleitől.

Hogy az utónévtől mennyire nehéz és kockázatos dolog megválni, jól bizonyítja Fillér László esete. Fillér ugyanis szélhámosság sorozata alatt sohasem változtatta meg utónevét: Nemeskéri Kovács László, Pengő László (itt: a vezetéknevek jelentésbeli közelsége is megfigyelhető), Illényi László, Drégelypalánki László, dr. Illényi László nevű személynek adta ki magát (MR. 1977. 41. 13).

nagy-ferenc-cimlap-02.jpg

IV. A vezetéknév megtartása

Valójában nem is igazi álcázás, mert a hozzátartozók személyében való fellépés biztos lebukással jár. Összefüggésben van az okiratok eltulajdonításával is.

Szretem Vujovic például testvére (Radovan Vujovic) útlevelével jött át a határon, mert előzőleg őt magát kiutasították Magyarországról (MR. 1976. 26. 12). Jámbor Nagy Jenő testvére (Jámbor Nagy László) személyi igazolványát lopta el, és ezzel igazolta magát, ám a kikérdezéskor szinte állandóan a saját nevét használta (MR. 1918. 15. 12).

V. A valódi és az álnév egyaránt gyakori név

Az eddigi esetismertetésekben is tapasztalhattuk, hogy akinek gyakori utóneve van, szintén gyakran felvett álutónevet választ magának.

Czétényi János Marosi Károlynak nevezte magát csalásai alkalmával (MR. 1976. 6. 13). Jónás Mihály csalássorozatában ilyen neveket vett föl: Rózsa István, Bódi Mihály Ernő, Hamza Kálmán. Az utóbbi névválasztás látszólag ellentmondásban van az ún. gyakorisági hasonlóság elvével (a Jónás gyakoribb családnév, mint a Hamza), de mivel a tettes a Hamzáék katonafiaként jelent meg a családnál, számára a szokatlanabb vezetéknév használata kötelező volt (MR. 1976. 9. 13).

A korábban említett esetek közül néhány névválasztás ebbe a kategóriába is tartozik (Laczik László: Jóska, Tardu Stefán: Thoman Petr, Tante Georg).

VI. A doktori cím felvétele

„Végy egy jól csengő címet. No, nem grófit vagy báróit, mert az már nem cseng valami jól, hanem – mondjuk – doktorit. Hozzá egy nevet. Ahhoz pedig egy rangos munkaköri beosztást, például a kórház igazgató főorvosit. Tégy mindehhez aztán néhány kiagyalt, bárgyú kis sztorit és egy kis »szexet«. Az egész kotyvalékot rázd jól össze, és máris tálalhatod a dajkamesét, különösen korosodó és egyedül élő hölgyek részére...” (Balázs Pál: Ha jól táplálják, jól „fizet”: MR. 1976. 35. 12). A bűnűgyi riporter találóan jellemzi a hiszékenység vámszedőinek egyik típusát és a címekben, rangokban vakon bízó embereket.

Minárik Lajos visszaeső bűnöző dr. K... László főorvosnak adta ki magát, és nem létező címének leple alatt többrendbeli lopást követett el (MR. uo.). Simon Pál dr. Simon Pállá változtatta nevét (MR. 1976. 8. 6.). Radó Tamás viszont egész sor lopott személyi igazolványt hamisított meg doktori címek beírásával: dr. Kovács Tiborként, dr. Pásztor Jánosként jelentkezett leendő „ügyfeleinél”. Nemcsak a személyi igazolványok eltulajdonítása bátorította föl „doktorátusának” bizonyítására: ha telefonon jelentkezett a kiszemelt áldozatainál, dr. Ács néven mutatkozott be. Egri Péter viszont nem elégedett meg a saját maga által adományozott doktori címével, hanem jól hangzó, ám nem létező tudományos fokozatot is kreált magának: dr. Egri Péter, a metallurgiai tudományok doktora névvel ejtette ámulatba a környezetét (Szabó László: Kék fény. Bp., 1972. 161–9, 173).

nagy-ferenc-cimlap-01.jpg

VII. A valódi név és az álnév jelentésbeli közelsége

Míg az I–VI. típusok hangalaki hasonlóságon alapultak, addig az álnévviselés e fajtájára a családnevek szemantikai közelsége a jellemző. Az írói névhasználat körében gyakoribb e típus, ami különben többnyire az azonos fogalmi körbe (jelentésmezőbe) tartozó szavak kiválasztását jelenti: Aradi Viktor: Erdélyi Viktor, Bihary Kálmán: Hegyi Imre, illetve Völgyi Imre, Faragó Jenő: Forgács, Farkas Antal: Róka Tóni, Futó Ferenc: Szaladó, Huszár Károly: Katona (vö. Gulyás Pál i. m.).

A rendelkezésünkre álló bűnügyi anyagban egyetlenegy példát találtunk erre: Fillér László Pengő László álnevet is használt.

Elemzésünk mind a kriminalisztika, mind a névtudomány számára tanulságos lehet. Ami a kérdés nyelvtudományi jelentőségét illeti, elmondható, hogy a valódi személynévtől való eltérés nehéz feladat elé állítja a bűnözőt, a hírszerzőt egyaránt. Törvényszerű, hogy az álcázásra szánt álnév valamilyen tekintetben hasonlítson a megszokott, az adott egyénhez kötött igazi névre. Különösen a hosszú távú szélhámosságra felkészült csalókra jellemző a rokon hangzású álnevek fölvétele, hiszen csak így képes a bűnöző a legkülönbözőbb helyzetekben is mindig ugyanazt a hamis nevét használni. A személynév identifikációs szerepét, az egyénnek és nevének igen szoros kapcsolatát a bűnügyi adatok is megerősítik.

Nyilvánvaló az is, hogy a bűnfelderítés számára sem érdektelenek az álnevek természetéből levonható következtetések. Ha például egy pszeudonim rágalmazó levél feladója Horváth Lászlónak tünteti fel magát, feltehető, hogy a levélíró neve H-val kezdődik, vagy gyakori útóneve van, vagy a családneve Németh, vagy a monogramja H. L., és így tovább.

Általános szabályként kimondható, hogy a bűnöző álneve valamilyen (hangtani, esetenként jelentéstani) vonást megőrzött a valódi személynévből. S mivel a bűncselekmény elkövetőjének földerítése általában többféle tárgyi és személyi bizonyíték alapján történik, helytelen lenne lemondani az álnevek nyújtotta információkról, de az sem hallgatható el, hogy megbízhatóbb következtetések csak nagyobb méretű adatgyűjtésből nyerhetők. Minél több bűnözői álnevet elemzünk, annál pontosabb képet kapunk arról, hogy ez vagy az az álnévtípus menyire terjedt el. A valószínűségi rangsor a nyomozási verziók fölállításában kaphat helyet.

Egy alaposabb adatgyűjtés feltétlenül hasznára válna a névtani kutatásoknak is. Kevéske példánk meggyőzhet mindenkit arról, hogy a környezet által adott gúnynév, ragadványnév alakilag is, jelentésbelileg is másféle névadást jelent, mint az önmagát újra „keresztelő” bűnelkövető névviselése.

Nagy Ferenc

Utószó

A tanulmány szerzője Nagy Ferenc nyelvész [1941–1984], az ELTE tanára. A maga korában nagy hatású írásai, sőt könyvei jelentek meg olyan újszerű témákról, mint a kvantitatív nyelvészet és a szövegnyelvészet. A lexikális szóképzésről kimondottan szemantikai megalapozottságú, transzformációs szemléletű összefoglalást jelentetett meg, amely fontos lépés volt a magyar morfológia gazdagságának rendszerezésekor. 1972-től a Belügyminisztérium munkatársaként a hazai bűnügyi, kriminalisztikai – újabb, tágabb elnevezéssel igazságügyi, forenzikus – nyelvészetet alapozta meg. A kriminalisztikai nyelvészet területén az ő munkásságát folytatta Szilák Jolán. Nagy Ferenc jelen tanulmánya első megjelenésének lelőhelye: Hajdú Mihály–Kiss Jenő, szerk.: Tanulmányok a magyar nyelv múltjáról és jelenéről. Emlékkönyv Benkő Loránd születésének 60. évfodulójára. Bp.: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara 1981: 179–184. Az írásban az utónév a mai keresztnév megfelelője, a családnév és a vezetéknév szinonimák. Nagy Ferenc tanulmányában megfogalmazott fontos felismerés, hogy az utónév avagy keresztnév bizonyos értelemben jobban tulajdona viselőjének, „szorosabban tapad” ahhoz, mint a családnév, amely eredetét igazolva jelzőként viselkedik. A magyar személynevek XIV. századtól kialakult európai keresztény mintájú, alapvetően kételemű rendszerében a családnevek (és a további névelemek) végső soron jelzők a keresztnevek előtt. Ez arra utal, hogy a személynév, annak is legalapvetőbb része, először a rokonság körében honosodik meg, ekkor nyeri alapvető identifikációs szerepét, s a társadalomba történő további beilleszkedés során egészül ki. A többnyire legelőre kerülő kormegjelölés, mint az ifjú és idősb, a nemesi, a doktori cím, a helymegjelölő előnév pedig elég labilis névelem. Akadnak azonban más megfontolások, például a feleségnévképző előtérbe helyezése, a névsorokban való számontartás fő szempontja, a hadseregben és az orvosnál való megszólítás stb., amelyek a családnévnek a keresztnévvel szembeni elsőbbségét hangsúlyoznák. A -né képző jelentése ‘a név által jelölt személy felesége’, ez a feleségnév- vagy asszonynévképző, s elsősorban foglalkozást jelentő köznevekhez [bíróné, boltosné, mérnökné, de például sógorné, szomszédné is] vagy személynevekhez [Kissné, Kiss Lajosné] járul. A jellegzetesen személynevekkel járó -né és -ék szuffixumok érdekes tulajdonsága, hogy őrzik a bázis hangrendjét [péknétől, Balogéknak].

Kicsi Sándor András

Nagy Ferenc A bűnözők álneveiről c. tanulmánya első megjelenésének lelőhelye: Hajdú Mihály–Kiss Jenő, szerk.: Tanulmányok a magyar nyelv múltjáról és jelenéről. Emlékkönyv Benkő Loránd születésének 60. évfodulójára. Bp.: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara 1981: 179–184.