Húsvét Olaszországban

A karácsonyi cikkünkben olvasható: ”Natale con i tuoi, Pasqua con chi vuoi”. Vagyis a karácsonyt a szeretteiddel töltsd, a húsvétot meg azzal, akivel akarod. Nézzük is meg, hogyan töltik ezt az időszakot!

Fő vonulataiban a húsvét ünnepe nagyon hasonlít a miénkre, de van jó pár eltérés. A húsvétot 40 napos böjt előzi meg, melynek utolsó vasárnapját nem “barkaszenteléssel” zárják, hanem pálma- és olajfaágak megszenteltetésével. Ez a Domenica delle palme, azaz a “pálmák vasárnapja”. A családok a vasárnapi misére pálma- és olajfaágakkal érkeznek, melyet megszenteltetnek a szentmise alatt. Ez az eltérés földrajzi adottságokból ered, de az egyház számára a “lényege” ugyanaz: Így emlékezünk Jézus Jeruzsálembe való bevonulására.

Az olasz lányok nem festenek tojásokat, de szinte minden lakásban megtalálhatóak az ágakra aggatott díszes tojások, melyeket készen vásárolnak.

A vasárnapi ebéd fontos része a húsvétnak, ekkor a családok összegyűlve ünnepelnek. De talán nekik még többet jelent a húsvéthétfő (Pasquetta), melyet utazással, pihenéssel vagy baráti összejövetellel ünnepelnek. Szívesen mennek el piknikezni az ismerősökkel, a lényeg az együttlét és az ünnepi étel elfogyasztása közösen. A szokások városonként változnak.

A piknik és az ünnepi ebéd elengedhetetlen része az “aperitivo”, melyet sonkával (“pancetta”, ez nem egyezik a nálunk lévő húsvéti főtt sonkával), különféle sajtokkal és tojással kísérnek.

A báránysült szinte mindenkinél megtalálható az ünnepi asztalon, de a tengerparti városok éttermeiben különbnél különb halételekkel találkozhatunk, melyek nem hiányozhatnak a húsvéti menüből.


Húsvét jellegzetes édességei a colomba (balra) és az édes focaccia (jobbra). (Fotó: Giallo Zafferano)

Nagy szerepet kapnak a húsvéti édességek is, melyeket az olaszok szívesen vásárolnak meg az üzletekben, de ha jobb minőséget keresnek, akkor szánnak időt az elkészítésre otthon, vagy ezeknek a süteményeknek a megrendelésére “nívósabb” cukrászdákból, így az ünnepi asztalra biztosan minőségi desszert kerül. A legismertebb a “colomba pasquale” (= húsvéti galamb) és a “pinza”, amely kelt tésztából készül.

A colomba a nevét alakjáról kapta, ugyanis az ünnepi kalácsot nem fonják, hanem galamb alakúra formázzák. A galamb a béke és az újjászületés jelképe. A galambot mintázó édeskenyeret mandulával, aszalt gyümölcsökkel ízesítik, a tetejéről pedig nem maradhat el a porcukor.

A colomba mellett az édes focaccia (más néven a pinza) az, ami ugyancsak jellemző erre az időszakra. Ezt édes és sós változatban is elkészítik, így nemcsak a reggeli kávé, de a sonkák, sajtok tökéletes kísérője is lehet.

A gyerekeknek ajándékozott csokitojások- melyek minden méretben megtalálhatóak, belsejükben meglepetésekkel. (Fotó: Google)

Az olasz gyermekekhez nem érkezik a “nyuszi”, de a szülők nagyobbnál nagyobb csokitojásokat vásárolhatnak, melyet a gyerekek húsvét reggelén kapnak meg, s ezekben kisebb-nagyobb ajándékokat találhatnak.

Kiss Zsuzsanna