Tóth Árpád-breviárium

Tóth Árpád (1886–1928)
költő, műfordító
„Az önkényuralom első éveiben tartotta a lelket az olvasni szeretőkben. Jelentősége ebből a szempontból fölmérhetetlen, ő folytatta azt, amit 49-ig Petőfitől várt és kapott a nemzet.” (Nemeskürty István)
„De ha az élet bajai és kellemetlenségei némileg fanyarrá tették kedélyét, s szenvedései elkeserítették az élettől, csak annál mélyebb medret ástak érzelmeinek, annál erősebbé tették alkotásait, s hatalmasabbá költői erejét. Legjelesbeink között is kevés van, aki oly mélyről merített volna magából. Ami hangulatot a népköltészetből vett, azt is a saját kedélyén szűrte át.” (Szász Károly)
„Bár Tompa talán sosem szabadult kétségeitől, lelkészi szolgálata és költőisége jól megfért egymás mellett. Korának elismert egyházi, művészi személyisége volt, életműve pedig a magyar irodalom egyedülálló papköltőjévé tette. Egyéni kultusz nélkül – amit a papi szolgálat, a kor szenvedéstörténete, illetve a klasszicista irodalmi fősodor is garantált – talált személyes hangot, amely rendre összecsengett a nemzet állapotával. Ebben az időszakban mélyült el igazán költészete. Szentimentalizmusa, fogékonysága az árnyalatokra már a modern szimbolizmus jegyeit hordozták.” (Hámori Márton)
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok e föld kerekén.
Kiss Gábor




fogalomköri mutatóval és teljes körű szómutatóval.
Bombasztikus gól vagy inkább bombagól?