Termékeny tévhit, hogy másképp is lehetett volna.

A türelem az ember igazi tisztasága.

Türelmetlenség: a halálfélelem legközönségesebb álarca.

A tekintély lemondhat a tiszteletről; de a tisztelet nem mondhat le a tekintélyről.

Semmi sem teszi az embert olyan igazságtalanná, mint a saját bizonytalansága.

A katonai uralom az, amikor egy ország saját maga ellen tart fenn hadsereget.

Az írás eredeti megjelenési helye: Modern Nyelvoktatás, 31. évfolyam 1-2. szám (2025), 142-150. 

Klaudy Kinga az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszékének alapító tagja, valamint a Nyelvtudományi Doktori Iskola Fordítástudományi Doktori Programjának alapítója. A Fordítástudományi dilemmák a 21. század elején címmel 2025-ben megjelent tanulmánygyűjteménye az utóbbi öt évben (2020–2024) írt írásaiból készült válogatás. Azért gyűlt össze viszonylag rövid idő alatt ennyi tanulmány, mert a neurális gépi fordítás mindenki számára elérhető lehetősége nemcsak a fordítói szakmát bolygatta fel, hanem új kutatási témákat adott a fordításkutatók számára is és felélénkítette a fordítás empirikus kutatását. Klaudy Kinga maga az élő történelem, a magyarországi fordításkutatás és -oktatás kezdetétől jelen van, és ez a kötet írásain is látszik: saját tapasztalatai alapján, alaposan, mindent átlátva magyarázza el a fordítástudományban és a fordításban bekövetkezett változásokat.

Az első fejezet A fordítástudomány helyzetéről címmel három tanulmányt foglal magába. E tanulmányokban közös, hogy mindegyik a tudományos szocializáció, a tudománykommunikáció, a fordításkutatásban és a fordításban zajló változások és a tudásátadás témája köré csoportosul. A szerző nem csak megnevezi, bemutatja a változásokat, hanem példákkal is alátámasztja és értékeli ezeket. Ezzel az olvasókat (kollégákat, doktoranduszokat, egyetemi hallgatókat) bevezeti a fordítástudomány és a fordítás változó világába.

Klaudy Kinga, a kötet szerzője

Az írás eredeti megjelenési helye: Anyanyelv-pedagógia, XVIII. évfolyam, 2025/2: 59-64.

A 2024-es esztendő végén jelent meg a Tinta Könyvkiadó legújabb szótára Szókereső írószótár – Magyar főnevek szókapcsolatai címmel. A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 33. kötete; főszerkesztője Ara Rauch, szerkesztője Kiss Gábor. Ara Rauchnak a Tinta Könyvkiadó a Szókereső írószótárt megelőzően három regényét és egy verseskötetét jelentette meg. A jelen szótárt mintegy mottóként három, a magyar nyelvről szóló idézet indítja, Sánta Ferencnek, Kányádi Sándornak és Takács Etelnek, azaz egy írónak, egy költőnek és egy – tankönyvíróként és szakmetodikusként is jól ismert – magyartanárnak a sorai. A Kányádi Sándor-idézetet érdemes a recenzió elején is felidézni: „Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv.”

A főszerkesztőről – az interneten, a szerző saját honlapján – több fontos információt találunk, itt olvasható többek között a következő mondat: „Sok mindennel foglalkozom, mert szinte minden érdekel, ami a beszéddel, írással, önismerettel vagy kézművességgel kapcsolatos.” Ara Rauch gyógypedagógusi végzettséget szerzett, logopédus. A szerző nyelvészet iránti érdeklődése akár e foglalkozásnak is lehetne köszönhető. Ám a szavak és szótári elrendezésük „titkai” őt elsősorban mégis mint írót és költőt bűvölhették el, ahogyan azt több alkotónál, talán a legerősebben Kosztolányi Dezsőnél tapasztaljuk. Az író közismerten a szótárak szerelmese volt.

Kiss Gábor, Temesi Viola és Ara Rauch az Arany Penna díj átadóján, amelyet a szerző a Szókereső írószótárért nyert el (Fotó: Mátyási Dániel)

Az ember ne azt nézze, hogy az emberek mit tartanak normálisnak, hanem hogy ő maga hogyan maradhat meg önmagának.

A folytonos súrlódás, egymás kínzása jobban összekapcsolja az embereket, mint az egyforma gondolkozás vagy a megbecsülés.

A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, az vevődik észre.

Az írás eredeti megjelenési helye: Anyanyelv-pedagógia, XVIII. évfolyam, 2025/3: 74-77.

A kötet születésének motivációja

Parapatics Andrea A nyelvi tudatosság fejlesztése. Feladatok és segédanyagok pedagógusjelölt hallgatók oktatásához című gyakorlatcentrikus segédkönyve mind a pedagógusjelöltek, mind a gyakorló pedagógusok számára hatékony segítséget nyújt a nyelvi tudatosság fejlesztéséhez. A szerző többéves oktatói, kutatói és pedagógusi tapasztalatát felhasználva készítette el a segédletet, amely a tudatos és önreflektív nyelvhasználat kialakításához jelent könnyen használható és hatékony módszertani támogatást.

A kiadványt az a hazai és nemzetközi kutatások alapján megfogalmazott tapasztalat hívta életre, miszerint a hétköznapi beszélők nyelvi tudatossága igen alacsony fokú (9). Mindez annak ellenére fogalmazható meg, hogy a Nemzeti alaptanterv és a Kerettantervek szerint is heti rendszerességgel tanulnak a diákok a magyar nyelvről, valamint a magyar nyelv és irodalom érettségin bizonyos lexikális ismeretekről tételszerűen is számot kell adniuk. A jelenség

hátterében az a megfigyelés állhat, hogy a heti rendszerességű anyanyelvi oktatás a valóságban háttérbe szorul, és az elméleti ismereteket nem kísérik gyakorlati példák, sem pedig önreflexió.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2013. június.

Elöljáróban csupán annyit, hogy írásom címe ellenére nem arról a bizonyos, sárga alapon fekete foltos, macskaféle ragadozóról (Panthera pardus) lesz szó a következőkben, amelyre Afrikában, Ázsiában, továbbá még a világ nagy állatkertjeiben bukkanhatnak rá olvasóink, hanem valami egyébről; olyasmiről, amihez egy nyelvész is érthet.

Névfelidéző szókapcsolatok

Megesküdni nem mernék rá, de úgy emlékszem, a Tinta Könyvkiadó vezetőjének kérdésére bő egy évtizede én javasoltam ezt a megnevezést (névfelidéző szókapcsolatok) a mindennapi nyelvhasználatban meglehetősen gyakori olyan állandósult szókapcsolatoknak a megjelölésére, amelyek voltaképpen tulajdonneveket helyettesítenek közszavakból álló, többnyire metaforikus kifejezésekkel. Az „Alakzatlexikon – A retorikai és stilisztikai alakzatok kézikönyve” című, Szathmári István főszerkesztésében megjelent műben (Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2008) egyébként kétféle megjelölés is található ezek megnevezésére, bár a kettő természetesen nem teljesen ugyanazt jelenti, s nem cserélhető fel egymással tetszés szerint. Az egyik kifejezés az epitheton ornans, amely állandósult, díszítő, eposzi jelzőt jelent, illetve irodalmi műben olyan melléknévi kifejezést, amely egy szereplőt minden említéskor jellemez. Ilyen pl. a görög-római mitológiából Akhilleusznak gyorslábú, Odüsszeusznak leleményes jelzője, hasonlóképpen Mátyás királynak igazságos jelzője (ilyen sorrendben is: Mátyás, az igazságos), Petőfinek A helység kalapácsa című komikus eposzából pedig a helység kovácsának, Fejenagynak széles tenyerű szerkezetes jelzője. A másik idevágó alakzattani műszó az antonomázia. Ez olyan szóalakzatot jelent, amelyben tulajdonnevet közszó vagy közszavakból álló kifejezés helyettesít a tulajdonnév említése nélkül is, pl. a törökverő szó Hunyadi Jánosra, a haza bölcse kifejezés pedig Deák Ferencre utal.

Nem vagyok történész. Viszont vallom, hogy a nemzet történelmét mindenkinek ismernie kell, akár egyetértő, akár eltérő véleményt alakít ki magában bárki, netán a közfelfogással vagy a hagyománnyal ellentétben.

A magyar nép hitt a túlvilági életben, megkülönböztette a testet és a lelket, tudta, hogy a világot Isten teremtette, s a mennybe vezető emberi utat egy égig érő fában képzelte el.

Hivatalos állami himnuszunk mindmáig egy imádság: „Isten, áldd meg a magyart”.

Ezerszáz éve élünk Európának ezen a részén, a Kárpát-medence közepén. Ez a puszta tény önérzetnövelő öröm.

A múltat nem lehet tőlünk elvenni. De az csak akkor a miénk, ha ismerjük.

Múltunk ismerete biztosítja azonosságtudatunkat, a mindenkori jelen politikai problémái között pedig eligazítást nyújt.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2013. június.

Minden ember – még a nyelvész is! – nemegyszer bukkan olyan szavakra, amelyekről hirtelenében azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák. Lehet, hogy a káptalan szóra ez nem vonatkozik, mivel egy szólásunk révén igen sokunknak legalábbis ismerős a szó, de azért egy rövid kis cikkecskét, úgy gondolom, megér.

Aki nekem először tette fel a káptalan mibenlétére vonatkozó kérdést, az – érdekes módon – nem is egészében a szó eredete felől érdeklődött, hanem azt kérdezte meg, mit jelent a káptalan szó „töve”, vagyis a káp. Mit felelhettem erre? Azt mondtam: semmit. De, miután bővebben is válaszoltam, azt is hozzátettem, hogy nagyon is érthető, logikus a kérdése, mivel a talan szóvégződés csakugyan azt sugallja, hogy a -talan, -telen fosztóképzőnek a káp „szóhoz” igazodó alakjával van dolgunk.

Pedig a valóság nem ez. A mi fosztóképzőnknek ténylegesen semmi szerepe sincs e szóban. A káptalan a ’fej’ jelentésű latin caput kicsinyítő képzős származéka, és már a klasszikus latinban megtalálható ’fejecske’, illetve ’fejezet’ értelemben. Ez utóbbi jelentés egyházi használatban alakult ki, mivelhogy a szerzetesek, kanonokok gyűlésének elején fel szoktak olvasni egy-egy részt, azaz fejezetet a Bibliából és a regulákból. Jelentésátvitellel így, ezzel a szóval nevezték meg azt a helyet is, ahol a szerzetesek és kanonokok összegyűlnek, sőt, magának a tanácsadó papi testületnek is ez lett a neve. Az pedig, hogy ’hiteles – azaz okleveleket kiadó és megőrző – hely’ jelentésben is élt, a magyarországi káptalanok és konventek jogszolgáltató tevékenységének nyelvi nyoma, egyúttal bizonyítéka. S természetesen ezzel függ össze az is, hogy az a szólás, amelyre cikkem elején már utaltam is, vagyis a nem káptalan a feje forma, azért jelenti azt, hogy akire mondjuk, az nem tud mindent megjegyezni, a fejében tartani, mert a káptalan a jogszolgáltatás s a tudás jelképévé is vált.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2013. május.

Anyanyelvünk, ez a csodálatos gazdagságú kommunikációs eszköz szakadatlanul változik, leginkább szókincsében. Új meg új szavak bukkannak fel, a már meglevőknek pedig gyakran változik, módosul a jelentésük. Ez nem baj, sőt ez a természetes. Ám az az érzésem, hogy egyik-másik szavunk olykor hűtlenkedik, „félrelép”, azazhogy mi, a használók késztetjük félrelépésre. A következőkben erre mutatok be olvasóinknak két példát.

Kliens

Egy orvos szájából hallottam nemrégiben egy rádiós beszélgetésben – s jegyeztem fel azon nyomban – ezt a mondatocskát: „Sokszor elmondom a klienseimnek ezt a történetet”. Azért jegyeztem fel, mert már máskor is akadtam ilyen adatokra. A sok között pl. erre: „annál is inkább fontos számukra az általános orvosi szolgáltatás zavartalansága, mivel mintegy 800 kliens tartozik hozzájuk”.

Kliens vagy páciens?

Fáj, fáj. Mi fáj? Nem is tudom.
Oly réteges a fájdalom,
s egymás fölé gyűrűzve gyűlik.
Mit számlálgassam magamon
a szomorúság évgyűrűit?

Tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,
ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

Szerelempárti vagyok. Hogy mi a különbség a szerelem nemisége és a puszta nemiség közt, azt annak, aki nem tudja, úgyis hiába magyaráznám. Ha angyaloknak nyelvén szólnék is, akkor sem értené. Az a különbség, ami a marharépa és a manna, a rossz vers és a jó vers között.