Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő fiadnak,
Anyám, soká, örökkön él.

Egész úton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?

S a kis szobába toppanék.
Röpült felém anyám.
S én csüggtem ajkán szótlanul,
Mint a gyümölcs a fán.

A földön nekem van
Legszeretőbb anyám!

Lenn az alföld tengersík vidékin,
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadult sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Megjelent: MISZ Hírlevél, XXXV. évfolyam, 2025. október 7., 15. szám

A Tinta Könyvkiadót már ismerjük. Növények természetrajza képekben c. gyönyörű kötetükről (Tinta Könyvkiadó, 2022.) a Hírlevél 2024/16. számában szóltunk, a SzóTudásTárról „a leggazdagabb tartalmú, interneten elérhető egynyelvű magyar szótárrendszerükről” a Hírlevél 2025/1. számában.

A Tinta ajánlójából a műről: „Benedek Elek a legendás magyar őstörténet Dnyeszter menti szállásterületétől a hazára lelő és hazát szerző Honfoglalásig, majd a Kárpát-medencei megtelepedést biztosító, dicsőséges Pozsonyi diadalig követi nyomon Árpád vezér és népe sorsát megpróbáltatásokon, sorsdöntő csatákon keresztül, de felvillannak a korabeli hétköznapok elképzelt, gazdagon, színesen elmesélt történései is. E regékből szőtt csodás történet képiségével, mesés elemeivel minden magyar olvasóhoz eltalálhat. (Kiemelések tőlem, idézetek nyitó idézőjeltől záróig, bekezdéseken is át.)

A történetben megelevenednek a magyar őstörténet ismert alakjai, helyszínei és máig élő epizódjai, melyek segítségére lehetnek kicsinek és nagynak, hogy megismerje és becsülje magyarságunk múltból fakadó hagyományait, értékeit, s tegye kíváncsivá történelmünk alaposabb megismerésére.

Szívet melengetően írta meg 'Elek apó' a honfoglalás történetét Árpád Etelközi indulásától a fejedelem haláláig. (»Elek apó«;: „Mesélő kedvéért s a gyermekész pallérozásáért Benedek Eleket már huszonöt-harminc éves ifjúkorában »Elek apó«-ként emlegették szerte az országban” – Berényi Kornélia: Elek apó 165. születésnapjára – Felvidék.Ma. 2024.09.30. – OP) Csodálatos és elragadó olvasmány! Szépen megírt mese. A dicső magyarok Honfoglalása. Őseink ábrázolása már szinte olyan, mintha ma is itt élnének közöttünk. Jó az ilyen meseszerű dolgokat, mondákat időnként elővenni, hogy tudjuk, honnan, hogyan és miért érkeztünk. Ezek az emberek a mi őseink, hőseink. Ők a mi történelmünk.

"Elek apó"

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2013. augusztus.

Blogunkon „A legjobb csoki, avagy a fokozás titkaiból” címmel ez év áprilisában már megjelent egy bejegyzés. A blog rendszeres olvasói talán még emlékeznek is rá. Hogy miért tűzzük most újra napirendre a témát, s miért formailag Széchenyi Lovakrul című munkájára hajazó címmel, az kiderül a továbbiakból.

Abban a cikkben, amelyre a fenti pár sorban utalok, csupán a grammatikai, nyelvtani értelemben vett fokozásról, azaz a szavaknak a közép- vagy a felsőfok ismert jelével való ellátásáról, pontosabban a nyelvhasználatban ezzel kapcsolatban mutatkozó problémákról, bizonytalanságokról szóltam, s főleg bizonyos érdekességekre, kuriózumokra hívtam fel olvasóim figyelmét. Hét különböző fajsúlyú és jellegű témával foglalkoztam, mindegyikkel csupán néhány mondatban. Ábécésorrendben ezekkel: Abszolút felsőfok. Előbbre – előrébb. Főnevek fokozása. Kétszeres fokozás. Más – másabb. Mértékcsökkentő fokozás. Nyomósító fokozás. Ezúttal – az akkorinál kisebb terjedelemben – mindössze két témát szemrevételezek. Közülük az első még az akkori kis sorozatba kívánkozik, a második azonban a fokozásnak egy másik régiójába tartozik.

Kételemű kifejezések fokozása

Mivel nem az a célom, hogy szabályokat soroljak fel – abban a két évvel ezelőtti írásban is hangsúlyoztam, hogy „ez álmomban sem jutna eszembe” –, nem törekszem a kételemű kifejezések típusainak szétszálazására s külön-külön való szemügyre vételére. Inkább annyit mondok csupán, hogy ha a két elemnek határozottan érezhető a külön jelentése, akkor a fokjelet általában az első taghoz kapcsoljuk. Ezt a megállapítást szemléltetik a következő példák: alacsony termetű – alacsonyabb termetű; barna bőrű – barnább bőrű; elöl álló – előbb álló; kis fogyasztású – kisebb fogyasztású; rosszul táplált – rosszabbul táplált; távol eső – távolabb eső stb. Ha azonban az alkotóelemek jelentéstanilag már többé-kevésbé egybeforrtak, akkor a szókapcsolatot már inkább a maga egészében fokozzuk. Szemléltetésül erre is említek néhány példát: bőkezű – bőkezűbb; előkelő – előkelőbb; jóravaló – jóravalóbb; nagylelkű – nagylelkűbb; szűkszavú – szűkszavúbb stb. Az eddig bemutatott példák azt sugallhatják, hogy általában könnyű eldönteni, a kifejezés melyik része kívánja meg a fokjelet. Ezekben valóban könnyű volt, már csak azért is, mert az első csoportba alapalakjukban különírt, a másodikba pedig egybeírt kifejezések kerültek, tehát a tagok viszonylag szoros összetartozását már az írásmód is érzékelteti. Ez azonban ne tévessze meg olvasóimat! Száz-, sőt ezerszámra sorolhatnám az olyan példákat is, amelyekben ide is, oda is billenhet a mérleg nyelve aszerint, hogy a kételemű kifejezést annak használója milyen jelentésűnek szánja. Ilyenkor a szándék a döntő, s ennek megfelelően egyaránt helyes lehet a két elemnek egységként vagy valóban két elem kapcsolataként való felfogása, s ennek alapján való fokozása. Következzék e téma lezárásául – s annak érzékeltetéséül, hogy itt nincsenek szabályok, csupán alakuló s vagy elterjedő, vagy idővel elhalványuló szokások vannak – ismét néhány példa, ezúttal némi kommentárral!

Kis fogyasztású - kisebb fogyasztású!

Én nemcsak azért szeretem a matematikát, mert alkalmazni lehet a technikában, hanem főleg azért, mert szép. Mert játékos kedvét is belevitte az ember, és a legnagyobb játékra is képes: megfoghatóvá tudja tenni a végtelent.

A matematika jellemnevelő hatásához tartozik, hogy ebben sokkal kevésbé lehet mellébeszélni, mint bármi másban.

Matematikát a legszűkebb körülmények közt is, sőt börtönben és haláltáborban is lehet csinálni; csinálták is, ott is; nem kell hozzá más, mint papír és ceruza, sőt végső esetben még ezek is nélkülözhetők. És segít abban, hogy valaki embernek érezhesse magát, nagy belső menekülési lehetőséget ad.

Az írás eredeti megjelenési helye: Modern Nyelvoktatás, 30. évfolyam 3-4. szám (2024), 169-171. 

A Tinta Könyvkiadó számos angol–magyar szótárral jelentkezett a hazai könyvpiacon az utóbbi években, mint például kollokációszótár, műszaki szótár, szólásszótár. Több kötetnek a szerzője Nagy György, aki az USA-ban, a New York állambeli Troy városban a Hudson Valley Community College emeritus professzora, elismert nyelvész és nyelvtanár. Jelen kötetével egy merész vállalkozás eredményét veheti kézbe az olvasó: egy angol–magyar szlengszótárat.

A szleng és zsargon gyűjtése már a 18. században elkezdődött, először Angliában. A kereskedelemben, bűnözésben használt speciális szókészletet „közönséges nyelvként” pozícionálva, a kor legfontosabb szótárát 1785-ben adta ki Francis Grose, Classical Dictionary of the Vulgar Tongue címmel (Coleman 2008). Úgy tűnt, az alsóbb társadalmi rétegek bizonyos csoportjainak szókészletét és nyelvhasználatát bemutató kötet markánsan kijelölte az elit, a köznyelv és a közönséges nyelv közötti különbséget. Az USA-ban a 19. században kiadott szlenggyűjtemények közül talán George Matsell The Secret Language of Crime: Vocabulum or the Rogue’s Lexicon című, speciálisan a tolvajnyelvre fókuszáló szótára a legismertebb – ezt használták Martin Scorsese a Gangs of New York (2002) című filmjének forgatókönyvében is a korabeli autentikus beszédmód ábrázolásához.

Az írás eredeti megjelenési helye: Modern Nyelvoktatás, 30. évfolyam 3-4. szám (2024), 164-168. 

Ágnes Bánhidi Agnesoni neve ismerős lehet az olasz nyelvvel foglalkozók számára, hiszen számos kiadványa látott napvilágot a Tinta Könyvkiadó gondozásában: Top 2000 olasz szó. A 2000 legfontosabb olasz szó példamondatokkal (2018), Olasz társalgási zsebkönyv (2014), Magyar-olasz alapszótár (2019), Olasz közmondások. 1333 olasz közmondás, szólás és szállóige fordítása és magyar megfelelője (2017). Legújabb munkája Olasz-magyar kollokációszótár. 36000 olasz szókapcsolat és magyar megfelelője címmel 2024-ben jelent meg, ismét a Tinta Könyvkiadó jóvoltából. A felsorolt művek közös célja, hogy a nyelvtanulóknak segítséget nyújtson az olasz nyelv elsajátításában, különös tekintettel a szókincs bővítésére. A nyelvoktatásban nagy figyelmet kell szentelni a kollokációknak, hiszen a célnyelvben és az anyanyelvben sokszor megjósolhatatlan az alkotóelemek kapcsolódása, számtalanszor ütközünk a két nyelv interferenciájából fakadó, a sokszor tükörfordítások eredményeképp létrehozott nem helyes alakok megjelenésére a nyelvtanulók nyelvi produkcióiban. A kollokációk ismerete és használata viszont közelebb juttatja a nyelvtanulót a célnyelv anyanyelvi beszélői által használt változataihoz, így kiváltképp üdvözlendő, hogy olasz-magyar nyelvpárban egy újabb segédanyaggal bővült a sor.

Ágnes Bánhidi Agnesoni szerző és Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgatója

Érdemes megjegyezni, hogy a kollokáció terminus értelmezése nem egységes a szakirodalomban, a nyelvészet különböző területei más-más nézőpontból közelítik meg a fogalmat és maguk a kollokációk is rendkívül sokfélék lehetnek. A 2006. november 6-i MANYE kollokációkról szóló kerekasztal-beszélgetése során felvetett álláspontok összevetése során konszenzusra lehet jutni viszont abban, hogy az állandósult szókapcsolatok egyik típusát alkotják, legalább két alkotóelemből állnak és „általában együtt fordulnak elő, gyakori használatuk során állandósulnak” (Doró, 2007, p. 136).

Ágnes Bánhidi Agnesoni szótárának állománya nagy mennyiséget ölel fel: 36.839 kollokációt tartalmaz 1282 szócikk alá csoportosítva. Ahogy a szerző is megemlíti az „Előszó”-ban, a szótár hiánypótló a hazai piacon, hiszen ilyen nagyszámú olasz-magyar kollokációt tartalmazó szótár idáig még nem jelent meg, bár nem szabad megfeledkezni Fábián Zsuzsanna és Danilo Gheno 2003-as Olasz-magyar kifejezések és szólások szótára, valamint ugyanezen szerzőpáros szintén a Tinta Könyvkiadónál 2021-ben megjelent Olasz-magyar kifejezések szótára. 10.000 olasz állandó szókapcsolat, szólás és közmondás a magyar megfelelőkkel című munkáiról, melyek ugyan nem kizárólagosan a kollokációkra fókuszálnak, mégis a téma szempontjából alapművekként kezelendők. Ezután képet kapunk a kötet elkészítésének koncepciójáról: a szótár megírásával azt a célt tűzte ki a szerző, hogy segítséget nyújtson az olasz nyelv tanulóinak a legtermészetesebben hangzó szókapcsolatok kiválasztásában. Itt talán érdemes lett volna feltüntetni a szótárba felvett anyag kiválasztásának részletesebb szempontjait is, mert nem derül ki egyértelműen, hogy milyen kritériumok döntöttek az egyes címszavak felvétele mellett.  A szerző kiemeli, hogy a magyart idegen nyelvként tanulók is haszonnal forgathatják a kötetet, ennek érdekében viszont hasznos lett volna egy magyar-olasz mutató beillesztése is, melynek segítségével vissza lehetne keresni a kérdéses magyar szókapcsolat olasz megfelelőjét.

A rövid bevezetőt követően egy használati útmutatót kapunk, melyben a szerző bemutatja a szócikkek felépítését. Elsőként a címszavak felépítését tárgyalja, majd a kollokációk nyelvtani csoportosításának részletes formai bemutatására kerül sor, ezt követően pedig a kis számban helyet kapó szólásokat, közmondásokat és kifejezéseket ismerteti. Ezután egy rövidítésjegyzék található, majd az irodalomjegyzék zárja a használati útmutatót és egyben az előszót is.

Ezután következik a tényleges szótári rész. Alfabetikus sorrendben haladnak a szócikkek, az oldalszámok az oldal tetején, középen vannak feltüntetve. A szócikkek oldalanként két-két hasábba vannak tördelve. A gyorsabb tájékozódást, a keresett szavak könnyebb megtalálását az oldalak tetején lévő élőfej segíti, melyben a páros számú oldalon lévő legelső címszót, míg a páratlan számú oldalon az utolsó címszót olvashatjuk. A szócikkek felépítése a következő: az első sorban a vastagon szedett olasz címszó után dőlt betűvel láthatjuk a szófaj olasz nyelvű rövidítését, nyelvtani nemét – ezeket a rövidítésjegyzék segítségével könnyen feloldhatjuk –, valamint jelöli a plurale tantumot, vagyis ha egy főnévnek főként többes számú formája használatos. Ezen legszükségesebb grammatikai információkat kettőspont választja el a szintén vastagon szedett magyar megfelelőtől:

Az olasz címszó homonim alakjai indexszel vannak jelölve:

Az olasz címszó alatti sorban következik maga a kollokáció, melyet kettőspont választ el a magyar megfelelőjétől. A kollokációban az olasz címszó dőlt betűvel van kiemelve, ahogy magyar megfelelője is, a hozzá járuló toldalékok azonban nem:

Ha az olasz címszó magyar megfelelője szó szerint nem szerepel a kollokáció magyar megfelelőjében, akkor az nincs dőlten szedve:

A szótár címszavai közé főnevek, melléknevek és igék kerültek be. A különböző kollokációk alkotóelemeinek szófaja minden esetben a címszó alatt külön fel van tüntetve. Vegyük sorjában a különböző megvalósulási formákat. Nézzük először a főneveket.

1. A melléknévvel alkotott kollokációk esetében a főnév előtt és után is állhat a melléknév, ilyenkor az olasz részben csak a melléknév szerepel a címszó nélkül, a magyar részben viszont megtaláljuk a címszót dőlttel szedve:

Ha a melléknév a főnév előtt helyezkedik el, az olasz nyelvű kollokációban az utolsó példánál feltünteti a szerző az olasz címszót dőlt betűvel, míg a magyar megfelelőben minden példánál ott van a magyar címszó is dőlt betűvel:

Ha a melléknév a főnév után áll, az első példánál láthatjuk az olasz címszót dőlt betűvel, és a fentiekhez hasonlóan a magyar megfelelőt mindegyik példánál megtalálhatjuk dőlten szedve:

2. Ha a főnév igével alkot kollokációt, akkor külön csoportba kerülnek a kollokációk aszerint, hogy a főnév az igével alkotott kollokáció tárgya, határozója, vagy alanya, illetve ha elöljárószós szerkezetet alkot egy másik szóval együtt:

3. Ha az olasz főnév egy másik főnévvel alkot kollokációt, akkor a fent bemutatott formai felépítés szerint jár el a szerző: regista nm e f: rendező

Mindemellett azonban megfigyelhető, hogy a szótári rész nem mindig követi konzekvensen az útmutatóban felvázolt irányt azt illetően, hogy a főnév (vagyis a címszó) az első vagy az utolsó példánál jelenik meg (vagy egyáltalán megjelenik), erre érdemes lenne jobban figyelni egy esetleges újabb kiadásnál:

Ha a címszó melléknév, akkor határozószóval, igével vagy elöljárószóval alkotott kollokációit találjuk meg a szótárban, a felépítés ebben az esetben is követi a szerző által használt formai szabályrendszert:

Végül, ha a címszó ige, akkor határozószóval és igével alkotott kollokációival találkozhatunk:

Ahogy az „Előszó”-ban olvashatjuk, a szótárban kis számban előfordulnak kifejezések, szólások és közmondások is egy-egy címszó utolsó részeként. Itt érdemes lett volna röviden felvázolni, hogy a szerző milyen kritériumok mentén választotta külön ezeket a csoportokat, mert néhány szócikkben a szólás kategóriájába a hagyományos definíciótól^[1] eltérő példák kerültek (például ascolta i buoni consigli!: fogadd el a jótanácsokat!):

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy az olasz és a haladó szinten lévő magyar mint idegen nyelvtanulók újabb értékes kiadvánnyal gazdagodtak. A szótár jól használható anyagot kínál a célközönségnek, az esetleges pontatlanságok és következetlenségek mellett mindenféleképp megjegyzendő, hogy a korábbi, hasonló tematikájú kiadványokhoz képest gazdagabb szócikkállománya széles eszköztárat nyújt a nyelvtanulóknak a szóbeli kompetenciák fejlesztésére. Nagy előnye, hogy nemcsak a „színesebb”, érdekesebb képi világot felidéző, hanem a hétköznapokban használt szókapcsolatokat is felsorolja. Nem utolsó sorban pedig felhívja a figyelmet a kollokációk elsajátításának fontosságára, tudatosítva ezzel mind a nyelvtanulókban, mind a nyelvtanárokban, hogy azoknak az idegennyelv-oktatásban kitüntetett szerepük van.

IRODALOM

• Doró, K. (2007). Kerekasztal-beszélgetés a kollokációkról. Modern Nyelvoktatás, 13(2-3), 133–143. https://epa.oszk.hu/03100/03139/00004/pdf/EPA03139_modern_nyelvoktatas_2007_2-3_133-143. pdf (2024.10.12.)
• Fábián Zs. & Gheno D. (2003). Olasz-magyar kifejezések és szólások szótára. Grimm Könyvkiadó Kereskedelmi Kft.
• O. Nagy, G. (1966). Magyar szólások és közmondások. Gondolat Kiadó.

Sárkány Fruzsina Anna

[1] „A szólást, noha ez is mindig több szóból álló kifejezés, mondanivalónk közlésekor olyanféle jelentésbeli egységként használjuk, mint amilyen egység a jelentés szempontjából a szó is. Például ez a szólás: zöld ágra vergődik, közlésbeli tartalmát tekintve ennek az egyetlen szónak felel meg: ’boldogul’, a ráncba szed valakit a ’megfegyelmez’ igével, az elveti a sulykot a ’lódít’-tal rokon értelmű, a kákán is csomót keres szólásnak pedig az ’akadékoskodik’ szó a szinonimája” (O. Nagy, 1966, p. 12).

A tojás a születés és az elmúlás egyszerre, a törékeny burokban múló idő. Egy tojásból minden lehet.

Légy türelmes és belátó, gondolj arra, hogy a tiszta érzés és az igaz gondolat egyforma szépen szólal meg a világ minden nyelvén.

Az ábrándok a jellem tükörvillódzásai.

Az írás eredeti megjelenési helye: Modern Nyelvoktatás, 30. évfolyam 3-4. szám (2024), 139-141. 

Bárdosi Vilmos tanulmánykötetének címe koncentrikus köröket ír le. Első eleme a szerző fő kutatási területe, ez adja a középpontot. A második ennek empirikus kontextusára fókuszál, melyet Bárdosi nemcsak tudósként, hanem gyakorló lexikográfusként is bejárt. A harmadik pedig az előző kettő legtágabb keretének tekinthető nyelvet: a franciát jelöli meg, mely tanári pályafutásának is az alapját jelenti. A 2022-ben megjelent tanulmánygyűjtemény nemcsak az akkor kereken 70 esztendős szerző (akinek a nevéhez számos sikeres, a magyar és a nemzetközi tudományos életben is elismert szótár és szakkönyv fűződik) addigi munkásságának szép jubileumi összegzése, hanem olyan válogatás, melyet haszonnal forgathat a lexikológia iránt érdeklődő olvasó is, aki ebben a formában először kap átfogó képet a szerző tudományos munkásságának különböző területeiről. Ez a kép persze csak reprezentatív mintákból rajzolódik itt ki, hiszen 30 tanulmány szükségképpen csak töredékesen tudja visszatükrözni mindazt, aminek leltárát egy 140 tételes publikációs jegyzék alakjában találhatjuk meg a kötet végén. De a minden munkáját átható erudíció és az a szenvedély, mellyel a francia nyelvet kutatja, ennyiből is világosan kisugárzik.

Bárdosi Vilmos neve jól ismert a magyarországi francia tanulmányok és a lexikográfia világában egyaránt. Az előbbi területen azért, mert máig is annak az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek az oktatója – immár emeritus professzorként –, ahol 1976-ban, friss tanári diplomával a zsebében pályafutását elkezdte, ahol francia szakos hallgatók generációi tanultak tőle nyelvészetet, s amelynek Francia Tanszékét, a hazai frankofónia e fellegvárát 18 éven át vezette. Az utóbbi területen pedig lexikológiai tárgyú publikációi, színes és gazdag, sok tekintetben újító szótárírói és szerkesztői tevékenysége s az MTA Szótári Munkabizottságában viselt tagsága okán. De ez az ismertség természetesen nem korlátozódik határaink közé, amit mi sem bizonyít jobban, mint a francia nyelvészet egyik fő “hivatalos” képviselőjének, Bernard Cerquiligninek a kötetben újraközölt, eredetileg a Revue d’études françaises-ben Bárdosi 60. születésnapjára megjelentetett, Éloge d’un Européen (Egy európai dicsérete) című köszöntője (Cerquiligni, 2012). Ami pedig e tíz évvel későbbi születésnapot illeti, Kiss Gábornak, a könyvet publikáló Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztőjének előszava mutatja be azt a több mint két évtizedes, tíznél is több kiadvány gyümölcsét hozó és barátsággá érlelődött szakmai kapcsolatot, mely Bárdosi Magyar szólástárának 2003-as kiadásától a mostani tanulmánykötetben testet öltött köszöntésig elvezetett.

Az írás eredeti megjelenési helye: Modern Nyelvoktatás, 29. évfolyam 1-2. szám (2023), 177-183. 

A közelmúltban megjelent Számok a nyelvek világában, nyelvek a számok világában című könyv feltétlenül a nyelvek iránt fokozottan érdeklődő, munkájuk során is nyelvekkel foglalkozó olvasók – így mindenekelőtt a nyelvtanárok, a fordítók és tolmácsok, s természetesen a nyelvszakos egyetemisták – figyelmébe ajánlható. A kötet tizenegy tanulmánya a magyar nyelvet is ideértve összesen tíz nyelvnek: a hagyományos értelemben vett világnyelveknek, azaz az angolnak, a németnek, a franciának és az orosznak, két további szláv, egy további újlatin, valamint két távol-keleti nyelvnek a számrendszeréhez kapcsolódik. Ez utóbb említettek a cseh és a szerb, a román, illetve a japán és a koreai. A nyelvek között a számok világát érintő hasonlóságok és eltérések „kedveznek a problematika kontrasztív megközelítésének” – állapítja meg Jiří Pilarský, tanulmánya bevezető megjegyzései között (49. o.).

A Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához című sorozat 224. kötete a harmadik, befejező része egy „sajátságos trilógiának” – ahogyan azt Székely Gábor, az előző munkák szerkesztője az Előszóban írja. A korábbi két, témáik egyetemessége miatt valóban az öszszehasonlító nyelvészet körébe illő munka a különböző nyelvekben használt rokonságneveket (a sorozat 186. kötete, 2016-ból), illetve a színneveket (206. kötet, 2018-ból) tekintette át. Az összevetett nyelvek száma az első kötetben tizennégy, a másodikban tizenkettő, itt pedig éppen tíz, ám a példaanyagot tekintve valójában itt is jóval tíz fölött van a megidézett nyelvek száma. Hiszen a koreai, még inkább pedig a japán számok bemutatásánál elkerülhetetlen a kínai számnevekre való utalás, a román példák mellett érthető módon bepillantást nyerünk a latin nyelvű alakok rendszerébe, a magyar számnevek etimológiája pedig a finnugor nyelvek számnévi alakjainak a körét is bevonja a vizsgálatokba. Érdekes módon a római számokkal is a magyar számokról szóló két tanulmány egyike ismertet meg részletesen.

Mindnyájan külön mérkőzést játszunk a magunk sorsával. Téves, hamis és fölösleges volna ehhez bármiféle részvétünk, hiszen hozzá sem tudunk szólni, és azt sem tudjuk megmondani, vajon végleges vereséget szenvedett-e.

Jó szerszám az értelem, sőt nélkülözhetetlen, csakhogy mellékes szerszám. Hinnünk nem szabad neki, hinnünk csak az ábrázolásban, a valóságban szabad – kételkedni viszont kötelességünk a segítségével.