A közelmúltban jelent meg Jäger Tamásnak A halál völgyében is velem voltál c. kötete a TINTA Könyvkiadóban. Ebből az alkalomból beszélgetett vele a kiadó egyik munkatársa.

Mikor érezted először, hogy valami nincs rendben az egészségeddel?

Amióta az eszemet tudom, tisztában vagyok a szívhibámmal és azzal, hogy korlátozott a fizikai teljesítőképességem.

Gyerekként hogyan élted meg a betegséged első jeleit?

Az életem része volt mindig. Egy adottság, ami változhatatlan.

Volt-e olyan pont, amikor először kimondták: ez komoly szívprobléma?

Az volt a helyzet, hogy mindent lehetett csinálni, amit bírok. Így aztán nem jártam be testnevelésórára, nagyon fárasztott a futás és általában minden sport, de például nagyon sokat bicikliztem gyerekkoromban és fiatalkoromban is.

A könyv szerzője, Jäger Tamás (jobbra) és a TINTA Kiadó igazgatója, Kiss Gábor (balra)

Korábbi írásomban áttekintettem, hogyan alakultak ki az egyes kultúrák számrendszerei. Ebben a részben azt járom körül, vajon meddig tudtak számolni finnugor őseink, milyen számrendszert használhattak?

A számnevek minden nyelv legősibb rétegeibe tartoznak, ennélfogva ezek a nyelvrokonság fontos bizonyítékai.

A finnugor nyelvekben a számnevek hatig közös, ősi eredetre mennek vissza: két ~ vogul kit, osztják kät, votják kïk, zürjén kïk, mordvin kavto, cseremisz kok, lapp guokte, finn kaksi (töve: kahte-), észt kaks; három ~ vogul χūrum, osztják kolem, votják kviń, zürjén kujim, mordvin kolmo, cseremisz käm, lapp  golbma, finn kolme; négy ~ vogul ńila, osztják ńelä, votják ńïľ, zürjén ńoľ, mordvin ńiľe, cseremisz näl, lapp  njeallje, finn neljä; öt ~ vogul at, osztják wet, votják viť, zürjén vit, mordvin veťe, cseremisz wäc, lapp  vihtta, finn viisi (töve: viite-); hat ~ vogul kat, osztják kut, votják kvať, zürjén kvajt, mordvin koto, cseremisz kut, lapp  guhtta, finn kuusi (töve: kuute-).

Jasper Jones: 0-9 (1960)

Nyelvünkről és a nyelvekről színesen – Maticsák Sándor írásai

Az első, kezdetleges számfogalmak már a történelem hajnalán kialakultak, majd a kereskedelem fejlődésével, a gazdasági tevékenységek bővülésével a számolás egyre bonyolultabbá vált.

Az állatok számát, az eladott javak mennyiségét, a hiteleket kezdetben kavicsokkal, csomókkal, rovásbotokkal ellenőrizték. Egy, a mezőre kiterelt marha egy kavicsot jelentett, s ha este megvolt a megfelelő számú kavics, a pásztor és a gazda nyugodtan hajthatta álomra a fejét. Az adósságokat botokra rótták, ez a szokás sokáig fennmaradt. A számadó juhásznak a rovásbotra vésett adatok alapján kellett elszámolni az állatokkal. A kocsmáros a hitelben elfogyasztott italokat felrótta a mestergerendára, a szomjas torkú adós ebből tudta, „mennyi van a rovásán”. A csomózást az inkák fejlesztették tökélyre, a kipu-nak nevezett írás- és számrendszerrel tartották nyilván a termést, a raktárkészletet, a csillagászati adatokat.

A legkezdetlegesebb számolási mód csak az egyeseket ismerte: például valamiből hat dolog jelölésére hat pálcikát rajzoltak. Az egy és kettő megkülönböztetését bizonyos nyelvekben a duális (az ún. kettes szám) alakjai őrzik (a magyarban ennek egyetlen nyoma a kettő számnevünk). A három már nagyobb lépés volt, ennek nyelvi nyomait mutatják a sorszámnevek. A nyelvek egy részében az első és a második más tőből képződik, mint a tőszámnevek, de a harmadiktól kezdve „helyreáll a rend”, ilyen például az angol one ’egy’, two ’kettő’, three ’három’ – first ’első’, second ’második’, third ’harmadik; olasz uno, due, tre – primo, secondo, terzo; svéd ett, två, tre – första, andra, tredje; lengyel jeden, dwa, trzy – pierwszy, drugi, trzeci; finn yksi, kaksi, kolme – ensimmäinen, toinen, kolmas, és ilyen a magyar is.

Nyelvünkről és a nyelvekről színesen – Maticsák Sándor írásai

A színnevek nem alkotnak zárt szómezőt (mint például a hét napjai vagy a hónapnevek), halmazuk elvileg végtelen számú elemből állhat. Egyrészt a modern technológia, a festékipar fejlődésével rengeteg új – a természetben korábban nem létező – színt állítanak elő, másrészt a képi világ egyre erősebben van jelen életünkben, a reklámok újabb és újabb praktikákkal igyekeznek túllépni az ingerküszöbünkön, ezek egyike a színvilág tobzódása, ami együtt jár újabb és újabb színnevek kiötlésével. Egy évszázada valószínűleg csak kevesen ismerték és használták a bézs, ekrü, pink színneveket, nem beszélve az aleoverazöld, avokádózöld, cappuccinobarna, garnélarákvörös, grapefruitsárga, havannabarna, kólabarna, kurkumasárga, lagúnakék, műtőszöld, padlizsánlila, pisztáciazöld, strandkorlátkék, taxisárga, tűzoltópiros, viagrakék árnyalatokról, vagy a reklámvilág színneveiről, mint például a Barbie-rózsaszín, Chianti-vörös, Coca-Cola-piros, Ferrari-piros, Benetton-zöld, Gucci-zöld, Shrek-zöld, Windows-kék.

A barna árnyalatai

Megjelent: Veszprémi Újság, 2026. 02. 14.

Különös idők járnak. Hogy a csillagok, a bolygók állásának ehhez van-e köze, és ha igen, mennyi, én nem tudhatom. Mindenesetre az ember mindig különös érdeklődést tanúsított az égbolt iránt. Éppen a napokban jutottak űrhajósok olyan messzire a világűrben, mint eddig még soha, a földi halandók pedig változatlan lelkesedéssel bámulják az eget. Magam is így vagyok ezzel, nézek felfelé, amerre az Istent sejtem. Szakralitás és romantika kéz a kézben, keresem a távcsövem. Így volt ez valamikor réges-régen ebben a galaxisban, nem kellett hozzá műszer. Hogy az első eget fürkészők mit gondolhattak erről az egészről, nem tudhatjuk, nincsenek feljegyzések. Ha valami konkrétabbat szeretnénk megtudni az évezredekkel előttünk járók elképzeléseiről, marad a jól bevált mondat. Már a régi görögök is.

A Nagy Medve a Mesél az ég című könyvben

Ó, élet, mely hamar ez világbúl kitűnsz!
Ó, rövid élet, tűlünk mely gyorsan röpülsz!
Mint harmat nap előtt, mint hó az tűz előtt,
Úgy tűnsz el előttünk, s kívánságunk előtt.

Víz, tűz, föld és nagy ég tartanak sokáig,
Ember, ezek ura, egy szempillantásig.
Kűfalok, nagy tornyok sok száz esztendeig;
Ember, ki csinálta ezeket, óráig.

A napok megnevezésének gyökereit Mezopotámiában kell keresnünk. Az asszír birodalom csillagászai magas szinten művelték tudományágukat. Megfigyelték a bolygókat és az állócsillagokat, vizsgálták a Nap és a Hold mozgását, leírták a nap- és holdfogyatkozásokat. A Hold mozgása adta naptáruk egyik alapját is. Naptáruk tisztán holdnaptár volt, a 354 napos évet 12 hónapra osztották. Náluk a holdtölte külön nevet kapott, ez volt az umu šapattu ’a teljesség, teltség napja’. Később a csillagászok a holdhónapot kisebb egységekre osztották fel, először két periódusra, fogyóra és növekvőre, majd az egyes fázisokat követve négyre. Ez adta az alapját annak, hogy az umu šapattu ünnepét kiterjesszék, így kezdték el megülni a holdfázisok utolsó napját, azaz minden hetedik napot. Habár ezt a periodicitást erősítette a hetes szám mágikus jellege is (Mezopotámiában minden hónap hetedik napját mágikusnak tekintették, ez volt a šibutu napja), a Folyamközben azonban ez a nap még nem szakadt el a Hold járásától, még nem vált a Holdtól független ünnepnappá, erre csak a zsidó vallásban került sor. Ez az ünnepnap a héber šabbath, azaz a szombat ünnepe.

Mezopotámiában a Hold mozgása adta a naptár egyik 

Eleinte a többi napot nem nevezték meg, erre csak később került sor: a hét napjait a szombathoz viszonyítva sorszámmal látták el. Ezt a sorszámnévi szemléletmódot alkalmazta a görög és korai latin is. Ezt az elvet alkalmazzák ma is a szláv nyelvek, ilyenek a balti nyelvek vagy az újgörög, az arab és a perzsa.

A szombathoz való igazodás alapján a sorszámneveket használó nyelvekben a vasárnap volt az első nap, s a hétfő a második. A kereszténység terjedésével a szombat megünneplése egyre inkább háttérbe szorult, s helyébe az új ünnep lépett. Amikor Nagy Konstantin a keresztény hitet a hivatalos állami vallás szintjére emelte, egyúttal a vasárnap ünnepnap státusát is megszilárdította: a 325-ben a bithyniai Niceában tartott első egyetemes zsinaton előírták, hogy a vasárnapokat kell megünnepelni. Ez a kettősség a névadásban a mai napig megfigyelhető: vannak nyelvek, ahol a hét a vasárnappal indul (pl. az újgörög, az arab vagy a perzsa hétfő jelentése ’második nap’), s vannak, ahol a második nap a kedd – ilyenek például a szláv nyelvek. (Ugyancsak egyfajta ket­tősség figyelhető meg a mai naptárak be­osztásában is: az angolszász naptárak egy része a vasárnappal kezdi a hetet.)

A másik elterjedt névtípus, az ún. asztrologikus-mitologikus névadás gyökerei a hellenizmusig nyúlnak vissza. Ebben a névtípusban a napok bolygók nevét viselik. A bolygók elnevezésének alapját az istenek és a bolygók külsejének és tulajdonságainak összekapcsolása adja. A (mai megnevezéssel) Vénuszt szép bolygónak tartották, így a szerelem istennőjével, Aphroditéval társították. A Mars vörös színe a háborút juttatta az akkoriak eszébe, így a hadistennel, Árésszal hozták összefüggésbe. A Merkúr „el-eltünedezése” a fürge Hermészre emlékeztetett. A Jupiter fensége, nagysága csak a főistenhez, Zeuszhoz mérhető, a Szaturnusz kapcsán pedig a neves egyiptológus, Kákosy László (1978: 34) szavait idézhetjük: „lassú mozgásáról egy világból kirekesztett ősi istenség (azaz Kronosz) passzivitása jutott a szemlélők eszébe”.

Szaturnusz napja: szombat

Ezt a rendszert átvették a rómaiak, a görög istenek helyére a sajátjaikat ültetve, így alakult ki a latin napok rendje: dies Lunae ’a Hold napja = hétfő’, dies Martis ’Mars napja = kedd’, dies Mercurii ’Mercurius napja = szerda’, dies Iovis ’Jupiter napja = csütörtök’, dies Veneris ’Venus napja = péntek’, dies Saturni ’Saturnus napja = szombat’, dies Solis ’a Nap napja = vasárnap’. Ez él a mai napig (a sorszámneveket használó portugál kivételével) az újlatin nyelvekben és a keltában. Ilyen például a francia (hétfőtől péntekig: lundi, mardi, mercredi, jeudi, vendredi; dies > di ’nap’) vagy az olasz (lunedì, martedì, mercoledì, giovedì, venerdì) (az újlatin nyelvekben a szombat és a vasárnap vallási eredetű nevet kapott, vö. fr. samedi, dimanche, ol. sabato, domenica stb.). Ez a rendszer átkerült a germán nyelvekbe is, ahol a görög–római istenrendszer helyett saját isteneiket választották névadóul, pl. angol Monday, Tuesday, Wednesday, Thursday, Friday, Saturday, Sunday; holland maandag, dinsdag, woensdag, donderdag, vrijdag, zaterdag, zondag; norvég mandag, tirsdag, onsdag, torsdag, fredag, søndag (a szombat a fürdés napja: lørdag). Ily módon tehát a hétfő a Hold napja, a kedd védőistene (a nyugati germán) Tiu / (skandináv) Tyr, a szerdáé Wotan/Ódin, a csütörtöké Donar/Thór, a pénteké Frija/Frigg. A szombat a Szaturnusz, a vasárnap pedig a Nap oltalma alá került.

*

A magyar napnevek egy része szláv jövevényszó, más részük szláv hatásra (tükörfordítással) keletkezett, s egyedül csak a vasárnap neve magyar fejlemény.

Hétfő szavunk összetett szó: előtagja az ’időegység’ jelentésű hét, utótagja pedig a fej szavunk régi fő alakváltozata, jelentése tehát ’a hét feje, a hét kezdete’. Egyik nyelvemlékünk, a 15. század elejéről származó Schlägli Szójegyzék adatai szerint akkoriban e név nemcsak a hétfőt, hanem a vasárnapot is jelölhette, ennek oka a hétkezdés korábban említett kettősségében rejlett. Habár hasonló felépítésű neveket két legközelebbi rokon nyelvünkben is felfedezhetünk (a vogulban és az osztjákban ’hét-fej-nap’ – igaz, ezek a vasárnapot jelölik), sőt néhány törökségi nyelvben is találkozhatunk hasonló szemlélettel (tatár baš-kün ’fej-nap’), a kutatók többsége mégis egyértelműen szláv hatásra vezeti vissza e napnevünk eredetét.

A hét második napja, a kedd a régies keted ’második’ szóból ered (< két + -d sorszámnévképző). E szavunk ugyan magyar elemekből épül fel, azonban egyértelműen tükörfordításnak tekinthetjük, hiszen a környező szláv nyelvek mindegyikében hasonló szerkesztésmóddal találkozhatunk, vö. ószláv vъtorъ ’második’ > vъtorъkъ ’kedd’; bolgár вторник, szerb, horvát utorak, szlovén torek, szlovák utorok stb.

Ugyancsak a szláv nyelvekben találhatjuk meg szerda szavunk előzményét is, de ezt nem tükörfordítással vettük át, hanem jövevényszóként került a nyelvünkbe. Az átadó valamelyik déli szláv nyelv lehetett (vö. blg. сряда, sz-h. sreda, szln. sreda; ószl. srĕda, ahonnan – a szóeleji mássalhangzó-torlódás kiküszöbölése végett – szereda alakban vehettük át, ebből jött létre a mai szerda alak (a régi magyar szórványemlékekben Zeredahel, Ziradahel, Zoradahel helynevek, ill. Zerida, Zyrida személynevek fordulnak elő). Az átadó szláv nyelvekben a szerda eredeti jelentése ’közép’, azaz ez volt a hét középső napja, ebben a rendszerben a hét tehát szombattal indult. A kedd a szlávban a második nap, ez viszont arra utal, hogy ebben a szisztémában a hét a hétfővel indult; a szláv nyelvekben tehát a két rendszer összekeveredett.

Szintén déli szláv eredetű csütörtök szavunk (vö. blg. четвъртък, sz-h. četvrtak, szln. četrtek; ószl. četvrьtъkъ), az átadó nyelvekben ez végső soron a ’négy’ jelentésű szavakra megy vissza, azaz a sorszámnévi elv alapján építkező nyelvekben a hét negyedik napját jelentette. A magyarban különféle hangrendi változásokkal alakult ki előbb a csetürtük (1206: Cheturtuchyel, 1299: Cheturtekhel), csetertuk (1351: Chetertuk), csetertek (1405: chetertek), csötörtek (1477: Chewthewrthek), majd a mai csütörtök alak.

Hasonló utat járt be péntek szavunk is. Valószínűleg ez is valamelyik déli szláv nyelvből került át a magyarba (vö. blg. петък, sz-h. petak, szln. petek; ószl. pętъkъ), az átadó nyelvekben ez az ’öt’ jelentésű szavakra megy vissza, azaz itt is sorszámnévi alapú névadással van dolgunk. A szláv nyelvek nagy részében az ószláv nazális magánhangzók a 11. századra eltűntek, ezért azok a szavak, amelyek a magyarban megőrizték a magánhangzó + n hangkapcsolatot, 11. század előtti átvételek (pl. bolond, galamb, gomba, munka, szent, szomszéd), míg a nazális nélküliek későbbi jövevényszavak (pl. káposzta, mészáros, pók). Mivel péntek szavunkban a szóbelseji nazális megőrződött, így ez esetben is korai átvételről beszélhetünk. – Nazális nélküli, későbbi átvétel (valószínűleg a szerb-horvátból) a peták szó., amely az I. Ferenc idejében (magyar király 1792–1835 között) kibocsátott aprópénz megnevezése volt, eleinte öt krajcárt ért. Ma már ’csekély értékű pénz’ értelemben használjuk (pl. „nincs egy árva petákom sem”).

 A szombat vándorszó. Gyökere egészen a zsidó pihenőnapig (šabbath) nyúlik vissza, s onnan terjedt el szinte egész Eurázsiában, az Urál vidékétől Európa nyugati feléig, a Földközi-tenger térségétől a messzi északon lakó lappokig, keleten egészen az Urálig (néhány példa: lat. sabbatum, ol. sabato, sp. sábado, rom. sîmbătă; ném. Samstag; perzsa šambe, kazah senbı, baskír šämbe, tatár šimbä; mordvin subuta, lapp sue'vet; grúz šabat’i, örmény šabať). A magyarba valószínűleg a déli szláv nyelvekből került (vö. blg. събота, sz-h. subota, szln. sobota), a nazális megmaradása arra utal, hogy a péntek-hez hasonlóan ez is 11. század előtti átvétel. A szláv jövevényszavak szóvégi -a hangzója a magyarban szabályszerűen tűnt el, ilyen szavunk például a beszéd (vö. sz-h. beseda, szln. beseda), a kolbász (vö. sz-h. kobasa, szln. klobasa) és a lapát (vö. sz-h. lopata, szln. lopata).

 A vasárnap összetett szó: a vásár és a nap elemekből áll. Hasonló szemléletű nevekkel a törökségi nyelvekben is találkozhatunk: tör. pazar günü, azeri bazar, nogaj bazar kün ’vásár nap’. Maga a vásár szavunk iráni eredetű (vö. pehl. wāzār ’vásár, piac’), és összefügg a bazár szóval is. – A történeti-etimológiai szótár szerint „a szókapcsolat még a pogány korban keletkezhetett, s eredetileg a vásártartással, vásározással kapcsolatos munkaszünetre, munkaszüneti napra vonatkozhatott; később a keresztények heti ünnepnapjának jelölőjévé vált” (TESz 3: 1096). A kereszténység felvétele után a vasárnap kitüntetett helyet foglalt el napnévrendszerünkben. Szent László már törvényben tiltotta meg a vasárnapi vásártartást: „Ha valaki vasárnap vagy nagyobb ünnepen templomba nem megyen, hanem kalmárkodik, lovát veszítse el... A szent zsinat parancsolja, hogy a ki vasárnap vásárt üt, bontsa el sátorát, a mint állította” (idézi Melich 1905: 281). Így vált tehát szét végül az ünnepnap és a vásárnap.

*

Az általános felfogás szerint tehát nyelvünkben a hétfő és a kedd szláv mintára keletkezett név, a szerda, csütörtök, péntek és szombat szláv átvétel (mindezeket a kereszténység terjesztésével összefüggésben vettük át), a vasárnap pedig önálló fejlemény.

Maticsák Sándor

Irodalom

• Kákosy László: Egyiptomi és antik csillaghit. Aka­dé­miai Kiadó, Budapest, 1978.
• Kiss Lajos: Szláv tükörszók és tükörjelentések a magyarban. Nyelvtudományi Értekezések 92. Budapest, 1976.
• Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai I/1. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955.
• Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolata és ami körülöttük van II. Magyar Nyelv 72 [1976]: 129–136.
• Maticsák Sándor: Vándorló napok. A hét napjainak megnevezése az európai nyelvekben. Debreceni Egye­te­mi Kiadó, Debrecen, 2006.
• Melich János: Szláv jövevényszavaink I/2. A magyar nyelv keresztény terminológiája. A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1905.
• Moór Elemér: A hét napjainak elnevezése nyelvünkben. Magyar Nyelvőr 88 [1964]: 188–196.
• Papp László: A régiek keltezése és a hét napjai. Ma­gyar Nyelvőr 79 [1955]: 442–446.
• TESz = Benkő Loránd (főszerk.), A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I–III. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967–1976.

A szöveg forrása: Bocskai István Múzeum, Irodalom Háza (Hajdúszoboszló) Szép Ernő-emlékkiállítása.

Szép Ernő (1884–1953) a magyar irodalom különleges, egyedülálló alakja volt. Már saját korában ismert és elismert szerző lett, aki mindhárom műnemben (líra, epika, dráma) alkotott. Legelőbb költőként kapott elismerést, majd népszerű színpadi szerző lett, valamint regényei és elbeszélései is komoly olvasói érdeklődésre tartottak számot; többen az abszurd irodalom előfutárának tekintették. Mindezek mellett az olvasók sokasága várta a hírlapokban megjelenő rövid írásait.

Szép Ernő pályakezdése

Szép Ernő 19 évesen Szoboszló, Mezőtúr, Debrecen után a fővárosba került. Az ekkoriban világvárossá váló Budapest volt az ország kulturális és művészeti életének központja is. Szép tanulni és dolgozni érkezett ide. A gimnázium 8. osztályát azonban nem végezte el, nem érettségizett le. Az írásaiból élt meg, újságoknak dolgozott. Kezdetben élclapoknak írt verseket, rigmusokat. Ezt követően neve hamar ismertté vált a szerkesztőségekben, több lapban jelentek meg írásai. 1905-ben a Budapesti Napló munkatársa lett, aminek Ady Endre is dolgozott.

Isten vendége vagy e világon!

Ismerd föl, hogy a fülemüle jól énekel, a bárány jól eszi a füvet: minden a helyén van, minden tökéletesen táncolja a maga táncát, és kiválóság nincsen. Az összhang teljes és megzavarhatatlan.

Számomra csak egy ember létezik: Jézus. Jézus létezik, és ő létezik mindazokban, akik benne és általa léteznek. Azért írok, mert jobban, pontosabban ki akarom fejezni az azonosságot Jézussal bennem és másokban.

Istent nem ismeri más, csak a magától-értetődés.

A Tinta Könyvkiadó kultúra és nyelvészet iránti elhivatottságát mutatja, hogy nemcsak kiadja, gyűjti is a szótárakat. Az általuk életre hívott Szótármúzeum gyűjtőkörébe ugyanakkor a könyvek mellett – a kiadó nevére utalóan – tintásüvegek és ezeket ábrázoló aprónyomtatványok, valamint a könyvkiadáshoz kapcsolódó egyéb relikviák is beletartoznak. E kollekciót a közelmúltban néhány értékes kisgrafika, ex libris reprodukciójával gyarapítottam, aminek kapcsán született ez a cikk. 

A tintásüvegeket, tintatartókat bemutató képi dokumentumok egyik fajtáját jelentik az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárában is fellelhető ex librisek. Ezek eredeti funkciójukban a könyvek kötéstáblájára ragasztott tulajdonjegyek voltak, melyek a könyv tulajdonosát jelölték. Később fokozatosan elszakadtak a könyvtől, és önálló grafikai lapként műgyűjtés tárgyává váltak, manapság jórészt a gyűjtők grafikai mappáiba kerülnek. A magánemberek mellett intézmények is rendelkezhetnek nagyobb mennyiségű ex libris anyaggal, erre példa munkahelyem, a nemzeti könyvtár több tízezres ex libris állománya. Könyvtárosi feldolgozó munkám eredményeként ezen anyag egyre nagyobb hányada érhető el a Könyvjegytár nevű online tartalomszolgáltató oldalon. Az itt szereplő ex librisek képi világa is igazolja, milyen gyakran előfordul a könyvjegyeken a tintásüveg motívuma. Szemléltetésül erre mutatok be néhány példát a következőkben.

A tinta (latinul: tincta) vízben vagy más oldószerben feloldott festékanyagot tartalmazó keverék, amelyet tintatartóban, tintásüvegben tároltak. Az íróeszköz megnevezésére a 12–18. században nem a magyar toll, hanem a latin penna kifejezést használták. Sokáig a lúdtoll használata volt elterjedt, melyet tintába mártogattak, úgy írtak vele pergamenre, később papírra. Tintába merített pennával, ecsettel rajzoltak, festettek is. A mártogatós fémtoll a 19. században terjedt el, ennek még nem volt belső tintatartálya. Aztán a tollnak többszöri tintába mártása lassúságát kiküszöbölendő feltalálták a tintatartályt tartalmazó töltőtollat, majd a 20. században az olcsó, megbízható használatú golyóstollat.

A motívumkincset tekintve a tintatartók általában enteriőr részeként jelennek meg az ex libriseken. Ábrázolásuk gyakran lúdtollal, melléjük helyezett füzettel vagy könyvvel, petróleumlámpával vagy művészcímerrel, nemegyszer a bölcsességet jelképező bagollyal társul.

Horváth István és Jónás Jenő ex librise

A kalamáris rendszerint nagy, porcelánból vagy fémből készült íróasztali tintatartó. A szó a latin calamarius (’az írótollhoz tartozó’) magyar nyelvre átültetett formája. Eredete szerint a calamus (’nád; írótoll, íróvessző’) magyaros alakjából, a kalamusból származik. A kalamáris lehetett egyszerű tintásüveg is, bár a nemesek, polgárok íróasztalán nemegyszer díszes tintatartók álltak, ilyen látható – egy ráfektetett lúdtollal – Hamvay Ödön (1879–19?) történész dekoratív ex librisén a 20. század elejéről. A kompozícióban a kapcsos könyv, a művészcímer és kétoldalt a babérágak is meghatározó szerepet töltenek be. Hamvay az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alakjainak kutatásával foglalkozott, nevét Damjanich Jánosról megjelent műve tette szélesebb körben ismertté. Ex librisének alkotója Rozsnyay Kálmán színész, újságíró, grafikus. 

Hamvay Ödön ex librise

Az ábrázolásokon a tintatartó gyakran a tulajdonos foglalkozására, időtöltésére utaló attribútumokkal társul. Kozma Lajos iparművész, grafikus dr. Gerő Géza nevére szóló szecessziós ex librisén 1909-ből olvasópultnál álló férfi látható népviseletben, könyvvel; a pulton tintatartó lúdtollal, a férfi lábainál embertömeg és bekötött szemű Iustitia szerepel. Utóbbi az ex libris tulajdonosának jogászi végzettségére utal, Gerő ugyanis ügyvéd, jogi író és lapszerkesztő volt, számos jogi szakmunkát írt.

Dr. Gerő Géza ex librise

A Pécs történetében meghatározó – országos és nemzetközi hírnevet is elérő – polgárcsaládok közt említhető a Hamerli család, melynek vállalkozásai közé tartozott a pécsi gépgyár és vasöntöde, amihez vaskereskedői tevékenység is kötődött. Erre utalóan egészül ki az ifj. Hamerli József részére készült könyvjegyen a tintásüveg és a könyv ábrája fogaskerékkel, kalapáccsal, acél tartószerkezettel.

Ifj. Hamerli József ex librise

A szintén pécsi Hoffmann László (1897–1943) építész humoros, karikatúraszerű könyvjegyén – melyet Kovács Attila alkotott 1937-ben – csukott könyveken nagy bakancsban lépkedő cserkész látható hátizsákkal, lábainál kifolyt tinta, a kezében könyv.

Hoffmann László ex librise

Ákos Ernő festő a budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát, Sopronban működött, főleg városképeket festett. A művészetpártoló gyűjtő, Horváth Gyula részére készített ex librisén asztalnál, ablak előtt olvasó férfi látható, a háttérben a soproni Tűztorony képe, mely a tulajdonos lakhelyét idézi. A kép bal felében látható tintatartó kettős funkciót hordoz, amellett, hogy lúdtollat mártanak bele, a rajta olvasható „Ákos” szignó a kép grafikusát jelöli.

Horváth Gyula ex libris

Gyakran írók-költők ex librisén szerepel – szakmájukra utalóan – a tintatartó motívuma.  Tintatartóból kifolyó tinta látható Kaffka Margit (1880–1918) a 20. század elején készült szecessziós stílusú könyvjegyén, melyet Sassy Attila (művésznevén Aiglon) grafikus, festőművész alkotott. Sassy az írónő közeli barátja, művésztársa volt, emellett gyengéd érzelmi szálak is fűzték hozzá. Ő illusztrálta Kaffka Margit 1906-ban megjelent, egyik legjelentősebb verseskötetét, a Kaffka Margit könyvét, a könyvborítón hasonló elemeket tartalmazó ábrával, mint amelyek az alábbi ex librisen is szerepelnek.

Kaffka Margit ex librise

Laborfalvi László Géza (1891–1967) erdélyi patikus a Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesületének tagja volt. Az ex librisek mellett bélyegeket is cserélt és gyűjtött. A nevére szóló ex librisen 1911-ből a szecesszióra jellemző motívumkincs elemei közt a könyvön ülő nyúlánk testű emberalak mellett hangsúlyozottan, felnagyítva jelenik meg a koponya mint az elmúlás szimbóluma, a századforduló dekadens életérzésének kifejeződéseként. A lúdtoll és a tintatartó szervesen beépül a kompozícióba. A grafika alkotója szintén Sassy Attila.

Laborfalvi László Géza ex librise

Ugyancsak a századelőről, 1910 körülről való Bródy Sándor (1863–1924) író, drámaíró és publicista ex librise könyvből kinövő fa ábrájával – a könyvből fakadó tudásra, életre utalóan –, mellette tintásüvegben toll látható. Készítője Barta Ernő festő és grafikus, aki hazánk mellett sokat tartózkodott külföldön is. Bekapcsolódott a müncheni szecesszió mozgalmába. A grafikai technikák közül a szén- és krétarajzokat, valamint a litográfiát kedvelte.

Bródy Sándor ex librise 

Kertész Dénes (1930–1993) állatorvos egyik ex librisén Jókai Mór portréját kiegészítve fontos írói attribútum a tintatartó lúdtollal, mellette könyvek. A grafikát 1988-ban Torró Vilmos alkotta. Szíj Rezső (1915–2006) lelkész, író, könyvtáros és könyvkiadó nevére szintén Torró készített Batsányi János, a felvilágosodás kora költőjének emléket állító ex librist 1991-ben. Ezen Batsányi mellképe mellett könyvre helyezve fellelhető a tintásüveg, benne lúdtoll, valamint a szabadság-rabság témakörére utalóan a szabadon szárnyaló madár motívuma.

Dr. Szíj Rezső ex librise

Batsányi a budai, majd a kufsteini börtönben raboskodva írta több költeményét, köztük A rab és a madár címűt. Részlet a versből:

„Boldog kis állat! ártatlan, szabad lakossa
Ezen magas hegyek homályinak!
Víg hirdetője,
Szíves magasztalója
Nagy alkotód jóságinak!
Te szép, te kedves kis madár!
Édes enyhítője,
Egyetlen egy vígasztalója
Elbágyadott lelkem fájdalminak!
Mivel, mivel köszönjem én neked
Elmémet-ébresztő gyöngy éneked?”

A tintásüveget ábrázoló ex librisek sorát folytathatnánk még számos alkotással. Zárásul következzen még egy, a 20. század második felében készült kisgrafika. Ezen hangsúlyos szerepet kap a felnagyított üveg tintatartó, melybe mártott hatalmas tollal egy férfi áll, aki az ex libris készíttetőjét, Galambos Ferenc (1910–1988) jogtanácsost, bibliográfust jelképezi. Galambos alapításától, 1959-től tagja volt a Kisgrafika Barátok Körének, melynek folyóiratát több mint egy évtizeden át szerkesztette. Komoly irodalmi, művészettörténeti és könyvtárosi szakírói munkásságot fejtett ki, a kisgrafika műfajában kiemelkedően sokat publikált. Az 1964-ben készült grafika alkotója Nagy Arisztid.

Galambos Ferenc ex librise

A bemutatott, tintásüveget kompozíciójukba beemelő alkotások – tágabb körű tematikájuk, változatos ikonográfiájuk, megrendelőik és készítőik széles köre révén – gazdag motívumkincset vonultatnak fel, betekintést adva kultúrtörténetünk egy különleges szeletébe.

Vasné dr. Tóth Kornélia