Munka, gondosság! Ezek, amik által
Várhatunk vidám napokat napunkra;
S nem szorulunk a panaszos kenyérért
          Más küszöbéhez.

Én, uram, a fizetést köszönöm: ha az isten erőt ád,
S életben megtart, majd megszolgálom; azért csak
Róvja fel a kapufélfájára, hogy el ne felejtse:
Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!

Az Isten
Így bánik, ’s bánjon valamennyi kegyetlen Urakkal.

Szép lesz a szomorú zápor után napod.
     Egy jó kéz vezeté, tudod.

Nincs oly cél az egek boltja alatt, hova
Baj nélkül szabad eljutni; az út nehéz
     Voltán aki megijed,
          Válasszon gyepesebb nyomot.

  Reménylek, míg élek,
A nagy lélek nem fél,
Akármint fújjon a szél.
          A hab, ha rám dűl is,
          Hajóm elmerül is:
     Úszva is reménylek.

Ne szűnj reményleni,
Szélvész után mindég
Kellemetesebb az ég.

Az alábbi madaras képek a TINTA Könyvkiadó 2025-ös falinaptárában szerepelnek. Forrásuk Bettoni E. & Dressler O. (1865): Storia naturale degli uccelli che nidificano in Lombardia ad illustrazione della raccolta ornitologica dei fratelli Ercole ed Ernesto Turati. Vol. I. Pio Istituto del Patronato, Milano. A képeket válogatta: Kiss Gábor. A madarak leírását összeállította: dr. Hadarics Tibor.

Vörösbegy (Erithacus rubecula)

Egész Európában, Északnyugat-Afrikában, Kis-Ázsiában és NyugatÁzsiában elterjedt madárfaj, amely a légykapófélék családjába (Muscicapidae) tartozik. Magyarországon a domb- és hegyvidéki lombos és elegyes erdők, láperdők, ártéri erdők és parkok gyakori fészkelője, de kisebb számban a dús aljnövényzetű, nagyobb alföldi erdőkben is költ. Az utóbbi években kifejezetten urbanizálódó faj, amely akár egész évben megtalálható a nagyobb városi parkokban, temetőkben és botanikus kertekben. A talajon vagy talajközelben, földi üregben, gyökerek között, farakásban vagy odúban fészkel. A gyökerekből, fűszálakból, levelekből, mohából és pehelytollakból álló fészket a tojó építi. Fészekalja 6-7 tojásból áll, amelyeken a tojó 13–14 napig kotlik. A fiatalok 12–15 napos korukban hagyják el a fészket. Hazánkban erdei környezetben a vörösbegy a kakukk (Cuculus canorus) egyik leggyakoribb gazdamadara. Igen gyakori átvonuló. Tavasszal február végén, március elején érkezik, de a tavaszi vonulás fő időszaka március közepétől április közepéig tart. Az őszi vonulás szeptember közepe és november eleje között zajlik. Ezekben az időszakokban az erdőkön, erdőszéleken és bokrosokon kívül mezőgazdasági területeken, nádasokban, kertekben is gyakori. A hazai állomány télen a Mediterráneumba húzódik. Enyhe teleken parkokban, lakott területeken, sűrű bokrosokban kis számban rendszeresen át is telel, de ezek többnyire északabbról érkezett madarak. Magyarországon 1901 óta védett.

Minden mondat mögött van valami, akár hallatszik, akár nem.

Az ideális irodalmi mondat születhet a képzeletből, születhet a tapasztalatból, de képzeletét a tapasztalatában, tapasztalatát a képzeletében kell megmérnie. A képzelet tapasztalatának és a tapasztalat képzeletének segítségével kerülhetek kívül azon, amin belül vagyok.

Az ember azért kapta a nyelvet, hogy elrejtse a gondolatait.

A békességhez kell egymás tisztelete, nem sok, de egy kicsi kell. Meg a magunk tisztelete. Hát ehhez meg az kell, hogy tudjuk, kik vagyunk. Jönnek-mennek a szavak, divatoznak, leáldoznak, el is bújnak, mutatják is magukat, segítenek is, meg nem is.

Minden írás ellenállhatatlan belső igénye közös: meghaladni a beszédet. Mindegyiket a lehetetlen megfogalmazása érdekli, hogy hozzáférkőzhessenek a nyelvnek valamiféle végtelenjéhez.

Az alábbi madaras képek a TINTA Könyvkiadó 2025-ös falinaptárában szerepelnek. Forrásuk Bettoni E. & Dressler O. (1865): Storia naturale degli uccelli che nidificano in Lombardia ad illustrazione della raccolta ornitologica dei fratelli Ercole ed Ernesto Turati. Vol. I. Pio Istituto del Patronato, Milano. A képeket válogatta: Kiss Gábor. A madarak leírását összeállította: dr. Hadarics Tibor.

Füleskuvik (Otus scops)

Európa déli és középső területeitől a Közel-Keleten át Közép-Ázsiáig elterjedt bagolyfaj (Strigidae). A Mediterráneum jellegzetes faja, nálunk az alföldi, dombsági és hegylábi mozaikos területek madara. A sűrű, zárt, nagy kiterjedésű erdőket elkerüli. Hazánkban elszórtan, de egyre többfelé fészkel dombvidéki, középhegységi és alföldi öreg, felhagyott gyümölcsösökben, erdőszéleken és gyepterületek melletti facsoportokban, de újabban települések idősebb parkjaiban és temetőkben is. A melegedő klímának köszönhetően észak felé terjeszkedik, hazai állománya is nő, így egyre többfelé hallható jellegzetes füttyögése. Egyes területeken időnként évekig fészkel, máskor viszont több évig nem. Április közepétől szeptember elejéig tartózkodik nálunk. Odúban költ, 3–6 tojásán csak a tojó kotlik. A fiókák 24–25 nap után kelnek ki, és további 20–32 napig maradnak az odúban. Főleg rovarokkal (Insecta), elsősorban egyenesszárnyúakkal (Orthoptera) táplálkozik. Az egyetlen hosszú távú vonuló bagolyfajunk, Afrikában telel. Magyarországon 1901 óta védett, jelenleg fokozottan védett faj.

Forrás: innovacio.hu

"Dr. Schubert G. H. ismeretes és kedvelt természetrajzi tankönyvének elrendezése nyomán, a második magyar kiadást átdolgozta Borbás Vince középisk. rendes és egyetemi magántanár. 53 ív finomul szinezett rajzzal s magyarázó szöveggel" - áll a könyv klasszikus szépségét megelőlegező címlapon.

Az a fajta könyv, amely, ha belenézünk, már a tartalmával való ismerkedés előtt megragad gazdag képanyaga elegáns szépségével. Kicsit retró is ez a látvány: a modern nyomdatechnika csillogó ábrázolási módja előtti igényes-szép könyvekben látjuk ezt a színezésében kicsit visszafogottabb, s talán így még hitelesebbnek érződő képi világot.

A Tinta Könyvkiadó ajánlójából: "A Növények természetrajza képekben c. nagyméretű képeskönyv a magyar könyvkiadás egyik legszebb növényalbuma. A mostani reprint kiadás alapjául szolgáló magyar könyvet 1882-ben adták ki. A növénytanilag ma is szakszerűnek mondható könyv dr. Borbás Vince egyetemi tanár, a 19. század legnagyobb magyar botanikusának a munkája. A könyv árveréseken ritkán bukkan fel, ha nagy néha mégis, magasra verik fel az árát a szenvedélyes licitálók. Az eredeti magyar mű kiindulási alapja a dr. Schubert G. H. S. professzor 1870-ben megjelent német nyelvű népszerű képeskönyve (Naturgeschichte des Planzenreichs) volt. (Kiemelések tőlem)

Jó író csak az lehet, ki azért ír, hogy gondolatait kifejezze; ki azért gondolkozik, hogy írjon, jó mesterember lehet, de való művész nem lesz soha.

Mely a hazáért élt, a hű kebel,
Földjét termékenyítve hamvad el;
És szelleme a sír körül marad,
Tettekre intvén az utódokat.

Minden nemzetben nagy erő szendereg, de szendereg csak, és a pallérozás serkenti fel.

Minden hegy csúcsban végződik. Emelkedjetek bátran, s kik kiindulva, a hegy alján távol álltatok egymástól, fenn a tetőn találkozni fogtok.

Nem pihenhet meg senki önárnyékában.

Lehet-e életünkben két nőt valóban szeretni, nem tudom; két hazát bizonyosan nem.

Ki a mát csak arra használja, hogy a holnap s tegnapról gondolkozzék, s kinek jelene csak emlékekből s reményekből áll, az soha megelégedve nem érezheti magát. Ki nem tud vagy nem akar felejteni, s a jelen szűk lapjain egész múltjának szomorú történetét följegyezve hordja, ne panaszkodjék, ha arra semmi más nem fér.

Nincs szomorúbb gondolat, mint ha az jut eszünkbe, hogy valószínűleg még jönni fog oly idő is, midőn jelen napjainkra, melyek annyira szomorúaknak vagy ízetleneknek látszanak, vággyal fogunk visszatekinteni.

Nincs emlék e földön, melynek idővel nem vesztenéd el éppen legkeserűbb részét.

Sorsjáték az élet, melynél nem a legnagyobb számokkal nyerjük a legnagyobb összeget.

Az emberek nagy része azért szerencsétlen, mert nem magától, hanem másoktól kíván tökéletességet, és az emberi gyarlóságokat, magán kívül, senkinek sem bocsátja meg.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2009. május.

A nagyotmondások, túlzások, stílusosan szólva szuperlatívuszok korát éljük. Nagyotmondás mindenhol, mindenben, legkivált pedig a társalgási szlengben, valamint a kereskedelmi reklámokban, hirdetésekben, ahol csak úgy hemzsegnek az olyan, jobbára idegen eredetű jelzők vagy összetételi előtagok, mint hiper-, ultra-, mega-, extra-, s talán mindezek előtt: szuper-. Önmagában, tehát hozzá kapcsolódó utótag nélkül azt jelenti: ’nagyszerű, kiváló, remek’. Napjainkban ez a „trendi” dicsőítő jelző. Mindennapos párbeszédek az effélék: „Milyen volt a buli? – Szuper!”; „Hogy ízlik ez a süti? – Szuper!”. S természetesen nemcsak a sütemény helyét veszi át s tölti be napjaink szóhasználatában mindinkább a játékosan megrövidített, becéző – s iménti példamondatomba szándékosan belecsempészett – süti, valamint a cseresznyéből, mogyoróból, salátából, uborkából hasonlóképpen alakult-alakított cseri, mogyi, sali, ubi, sőt kombinálva, „ragozva” koviubi, ubisali, öri hari (az örök harag helyett!) stb., hanem a szuper is egyre gyakrabban szupi formát ölt, főleg a fiatalok száján.

"Szuper ubisali"

Nem önmagában, hanem összetételi előtagként úgyszintén triumfál, sikert sikerre halmoz a szuper. Nem is csoda, hiszen voltaképpen ez az igazi területe. A szuper melléknév a szuper- előtagú összetett szavakból önállósult. Ez a szuper előtag pedig, amely valójában nem is összetételi előtagként, hanem inkább túlzást, fokozást kifejező előképző szerepben kapcsolódik az utótaghoz, a ’fölött, fölé” jelentésű latin super elöljárószóhoz vezet el bennünket. Jól mutatja ezt néhány, már korábban átvett szavunk, pl. a szuperintendens, amely felvigyázót, felügyelőt, illetve református vagy evangélikus püspököt jelent. A 20. század azután már több, főleg szakmai jellegű szóval gazdagított bennünket, olyanokkal, mint szuperbenzin, szupernóva, szuperszonikus, szuperlektor stb.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2009. május.

Az Anyanyelvápolók Szövetsége folyóiratának, az Édes Anyanyelvünknek frissen megjelent, áprilisi számában olvasom azt a cikket, amelynek címe: Megszületett a coach magyar megfelelője. Hogy világosabb legyen, miről is van szó, idézek is egy mondatot a cikkből:

„Néhány napja került sor a Business Coach Szakmai Közösség országos fordítási pályázatának eredményhirdetésére és a díjak átadására is: a coach kifejezésre kerestek ötletes és használható magyar megfelelőt.” Ehhez még hozzáteszem: a bírálóbizottság a legjobb magyar megfelelőnek az üzleti edző elnevezést találta.

Az új szónak, illetve kifejezésnek e helyről is sikert kívánok, én azonban a következőkben nem a pályázatról, hanem az angol szó eredetijéről szólok. A kocsi szóról.

Igen, a kocsi-ról! A szó ugyanis Magyarországról indult diadalútjára, s került be különféle jelentésmódosulásokkal számos európai nyelvbe. A német Kutsche hintót jelent, az olasz cocchio fogatot, a francia coche lófogatú személyszállító postakocsit (ez ma már régies), az angol coach pedig több mindent is: hintót, vasúti kocsit, (távolsági) autóbuszt, de edzőt is, amely jelentés szintén többszörös jelentésmódosulással alakult ki, s vezet el bennünket egészen a Business Coach Szakmai Közösség fordítási pályázatáig. A kocsi szó gyökere a Tatáról délnyugatra elterülő, Komárom megyei Kocs község neve. E névre a 13. századtól kezdve vannak adataink. A község neve eredetileg személynév volt, mint számos más község neve is, s talán a ’kos’ jelentésű török eredetű szóval függ össze. A helynév -i képzős származékára a 15. századtól van adatunk, mégpedig attól kezdve egyre több, ugyanis Kocs nemcsak szekérgyártásáról és szekereseiről nevezetessé vált település volt, hanem – már Mátyás korában! – a Buda és Bécs közötti kocsijáratnak egyik állomása is. A 15-16. századi hazai és külföldi történelmi adatok egyaránt azt tanúsítják, hogy a kerekeken gördülő, lóvontatású járművek személyszállításra legalkalmasabb fajtája ezen a tájon alakult ki, és innen terjedt nyugatra.

Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban.

A lelkemben sok melódia
csak felhangoló kézre vár.
Mennyi színes szép szimfónia,
eljátszatlanul hagyni kár.

Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!

Fáj a földnek, és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!

Szerettem volna adni,
de nem volt: mit.
Szerettem volna kapni,
de nem volt: kitől.