Megjelent: olvassbele.hu, 2025. 06. 04.

A közelmúltban jelent meg reprintben Juhász Dezsőnek A magyar tájnévadás című értekezése a Tinta Könyvkiadó Mesterművek sorozatában. Ebből az alkalomból beszélgetett a 2025 januárjában 70. születésnapját ünneplő szerzővel Kiss Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője.

Kiss Gábor: Hogyan lett nyelvész?
Juhász Dezső: Magyar nyelv és irodalom tanárszakra vettek fel az ELTE bölcsészkarára. Ott fedeztem fel a számomra szinte teljesen ismeretlen nyelvészetet is. Akkor értettem meg, hogy a köznyelv mellett megőrzött anyanyelvjárás sokat segít a nyelvtörténet és a dialektológia kérdéseinek megválaszolásában, illetve a vidékről hozott helynévismeret feldolgozásra is érdemes. Tanáraim biztatására pályáztam egy névtani dolgozattal egy kari és OTDK-s versenyen. Ettől kezdve a névtan végigkísért a pályámon, és bár később a nyelvtörténet és a dialektológia lett a fő kutatási profilom, a névtantól soha nem távolodtam el.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. október.

A következőkben el kell kalandoznom egy kissé a jog, pontosabban a jogi nyelv világába.

Szándéktalanul bár, de magam hoztam magamat ebbe a helyzetbe, ugyanis néhány hónappal ezelőtt a Nyelvünk tája rovatban „Emberölés – gondatlanul” címmel egy a hozzá nem értők által nemegyszer furcsállott, de a jogi nyelvben immár végleg elterjedtnek látszó kifejezésről írtam, a gondatlan emberölésről. Két olvasónk jóvoltából – egyikük telefonon, másikuk az utcán „ért el” – röviden most két másik jogi nyelvi furcsaságról is szólhatok.

Törvénykezés – törvényhozás

Első hozzászólóm arra hívta fel figyelmemet, hogy újabban sokan összetévesztik a törvénykezést a törvényhozással, olyannyira, hogy nemegyszer még parlamenti képviselők is törvénykezést emlegetnek parlamenti munkájukról szólva.

Köszönöm az észrevételt. Teljesen egyetértek a hallottakkal, s mivel magam is nemegyszer találkoztam már az említett szótévesztéssel, készséggel szólok is róla. Tudatában kell lennünk annak, hogy aki törvénykezik, az a szó jelentése, illetve nyelvünk használati szabályai szerint bíráskodik, ítélkezik, esetleg pert folytat valaki ellen, de nem alkot törvényt. Ez utóbbinak, vagyis a törvények alkotásának megnevezésére a törvényalkotás vagy az annál valamivel gyakrabban előforduló törvényhozás a pontos, megfelelő szó. Tehát az országgyűlési képviselők, a kormány tagjai törvényhozók, nem törvénykezők, a Parlament nem törvénykező, hanem törvényhozó testület. A magyar értelmező kéziszótár (2003) a törvénykezés szócikkében külön utal arra, hogy e szónak ’törvényhozás’ értelemben való, a sajtónyelvben gyakori használata helytelen.

Íme itt állunk, és beszélünk ezen a gyönyörűségesen zengő magyar nyelven. Egy olyan nyelven, amely sehol az egész világon nincs, csak itt, ebben a kicsiny tündérkertben.

Beszélünk egy olyan nyelven, amelynek még rokonai sincsenek, mert annyira régen szakadtunk el a nyelvtestvérektől. S íme, mégis itt vagyunk! Itt vagyunk itthon, Európa kellős közepén.

Írónál az élet az írásban van.

Csak azt lehet írni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.

Aki az életét írásban tovább tudja élni, az író.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. szeptember.

Nemrégiben egy játékos nyelvi műsor hallgatójaként azt kellett tapasztalnom, hogy a résztvevők többsége nincs tisztában a bölömbika szó jelentésével. Valamilyen bölényféle állatot értettek rajta. Mivel lehetséges, hogy olvasóink között is többen vannak bizonytalanságban e szó jelentését illetően, úgy gondoltam, mai cikkemben erről szólok.  

A sündisznónak nincs köze a disznóhoz...

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. augusztus.

Talán nem tiszteletlenség, ha elárulom, hogy ezúttal nem magam választottam meg írásom témáját, hanem a szerkesztőség javasolta, hogy írjak egy eligazító cikket a címben érzékeltetett helyesírási kérdésről. Idézek is egy-két sort az erre vonatkozó levélből: „Állandó problémánk ugyanis, hogy mikor lehet bolygóként érteni a Földet, tehát nagybetűvel írni, és mikor nincs erre szükség. Sok cikkünk a föld és világűr vonatkozásában állandó zavart okoz bennünk.” A voltaképpen jogos kérdésnek készséggel teszek eleget.

Bár kevés a terem a válaszra, mégis be kell mutatnom, hogy a jelenlegi akadémiai helyesírási szabályzat – ez a szabályzatnak 1984-ben megjelent, 11. kiadása – mit ír elő. Íme!

„A csillagok, csillagképek, bolygók, holdak stb. nevét nagy kezdőbetűvel írjuk: Ikrek, Fiastyúk, Orion, Tejút, Merkúr, Plútó, Vénusz stb. Ha a föld, a hold és a nap szót tulajdonnévként használjuk, nagybetűvel kezdjük: a Hold távolsága a Földtől stb. – A mindennapi írásgyakorlatban azonban az ilyen tulajdonnévi szándékú szóhasználatot fölösleges erőltetni, tehát: föld körüli utazás, a hold szépen világít, a nap sugarai stb.”

Föld vagy föld?

Most jöttem igazán rá, a nagy számadás napjaiban, tulajdonképp sohase csináltam mást, mint ő. Tulipánokat és rozmaringokat hímezgettem, csak ő drága tűvel, én olcsó tollal, és szolgálómestere voltam szegény nemzetemnek, hol apró örömöket, hol apró szomorúságokat jelentgetve nekik, de mindig olyan tiszta szívvel és becsületes szándékkal, mint az apám, s azért szíveltek úgy az emberek, mint az apámat. Kedves barátaim, ígérem önöknek, hogy akármi szándéka van velem az Istennek, az utolsó lélegzetvételemig az maradok, aki voltam.

Az emberek nem olyanok, amilyenek lehetnének, hanem olyanok, amilyenek lehetnek.

Az ember akkor öregszik meg, mikor mosolyog azon, amin valaha sírt, és nevet azon, amiért valamikor a fogát csikorgatta.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Budai Polgár 2025/11 - július 13., 11. o.

 – Nagyon találó cím! A Keleti Károly utca engem is Párizsra emlékeztet, és ugyanez az érzés fog el akkor is, ha átmegyek a két Mammutot összekötő belső hídon, és kinézek a Lövőház utcára.

1977 óta élek itt, de már előtte is idejártam udvarolni: a feleségem ugyanis született II. kerületi. Még az ő nagyszülei költöztek fel Szombathelyről (valamikor a két világháború között) abba a lakásba, ami most a mi otthonunk. A feleségemben ugyan időnként felmerül, hogy egy modernebb lakásba kellene költöznünk, amire viccelődve azt szoktam mondani, hogy én a Keleti Károly utcából csak a Keleti Károly utcába vagyok hajlandó költözni. Nagyon szeretem ezt a környéket! Minden karnyújtásnyira van, például a Fény Utcai Piac, ahol vásárolok vagy ez a hangulatos cukrászda, és kitűnő a közlekedés is – bár az egyetemre, ami az Astoriánál van, gyakran gyalog sétálok át.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. július.

Egy találóskérdés-gyűjteményt lapozgatva nemrégiben a következő kedves darabra bukkantam:

„Míg fönn a nap, s fény vesz körül,
nem távozik tested mögül.
Majd röviden, majd meg hosszan,
állva, ülve csak veled van.
De ha a fényt búra váltja,
testednek e hű barátja,
észrevétlen odahagy,
s a sötétben magad vagy.”

Könnyű, de szellemes találós kérdés. Főleg gyerekeknek jó mulatság ráakadni a megoldásra, az árnyék szóra. Nekem azonban egy másik szó is feltűnt, mégpedig az, amelyik benne van a kérdés szövegében is: az odahagy ige. Kifogástalannak találtam ezt is, de egy kissé népiesnek, esetleg választékosnak éreztem. Miért odahagy, miért nem otthagy? Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy hoppá, én ezzel már találkoztam is, mégpedig Petőfinek Távolból című versében, ahol a költő így ír: „Vágyaimnak sólyomszárnya támadt, / S odahagytam őslakom s anyámat.” Nos, ha így állunk, gondoltam, akkor ez a szó megérdemel egy rövid elemzést.

Életbölcseletem: jónak kellene lenni. Úgy jutottam el hozzá, hogy észrevettem magamon, hogy nem vagyok jó. Érzem, hogy sose leszek olyan jó, mint a született jó emberek, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megközelítsem őket. Fájdalmas tapasztalatom, hogy azt majdnem lehetetlen megtanulni. A vigasztalásom, hogy aki erre nézve becsületesen mindent elkövet, az teljesítette kötelességét ezen a földön.

Minden kis viaszgyertya megtanít arra, hogy egy kis melegért, fényért érdemes tövig égni, mert a kis dolgok fénye az, ami bevilágítja életünket.

Boka János komolyan nézett maga elé a padra, és most először kezdett derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.

2024 februárjában jelent meg Adamikné Jászó Annának Jókai novellái című könyve a Tinta Könyvkiadó gondozásában. A kötetnek aktualitást adott, hogy 2025. február 18-án ünnepeltük a legnagyobb magyar regényíró születésének kétszázadik évfordulóját. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor, a kiadó főszerkesztője.

Mikor ismerkedett meg Jókaival? Gyerekként, iskolásként melyik regénye tetszett? Emlékszik, mit olvasott tőle először?
Adamikné Jászó Anna: Csak arra emlékszem, hogy diákkoromban olvastam a regényeit, de arra nem, hogy mit olvastam tőle először. Szerettem A kőszívű ember fiait, a Fekete gyémántokat, de első számú kedvencem a Kárpáthy Zoltán volt…

Miért voltak Jókai regényei igen népszerűek már a megjelenésükkor?
Mert cselekményesek voltak, és felölelték az egész magyar történelmet, bennük megjelent minden magyar táj. „Mind a novellákban, mind a regényekben benne van az egész magyar múlt, minden hazai táj, mély emberismeret, s mindez változatos, máig modern stílusban” – írtam az előszóban. És lélektani hatásuk is volt: a szabadságharc utáni novellásköteteivel az egész nemzetet vigasztalta.

Adamikné Jászó Anna

Mi lehet az oka, hogy napjainkra a fiatalok már nem szívesen olvasnak Jókait? Ebben közre játszhat a közoktatás is?
Nem tudom, hogy egyáltalán olvasnak-e a fiatalok, de mindenféle külföldről behozott lektűrt valószínűleg olvasnak. A közoktatás mindenképpen szerepet játszik Jókai lekicsinylésében: a sok fanyalgó kritika beszivárgott a tanárok agyába. Bevallom, az enyémbe is, amikor gimnáziumban tanítottam; sajnos felületesen bántam Jókaival. A novellista Jávor Ottó volt a tanfelügyelőnk, meg is rótt érte. Ez 1966 és 1975 között volt valamikor, csaknem ötven évvel ezelőtt. Azután pótoltam mulasztásomat, s 2016-ban publikáltam Jókai és a retorika című könyvemet. Ehhez viszont végigolvastam a regényeket.

Valójában alig ismerjük Jókai novelláit. A nagy regények mintha elvették volna a levegőt az elbeszélések, rövidebb regények elől. Egyáltalán: mekkora a novella rész az életműben?
Bevallom, korábban én sem ismertem Jókai novelláit. Nagyon sokat írt, jóval több mint fél ezret. A Bach-korszakban, vagyis az 1850-es években nagyon sok regény és novella született különböző szerzők tollából. Jókai művei ennek körülbelül tíz százalékát teszik ki. Novelláinak összterjedelme ugyanannyi, mintha a nagy regényeit tennénk egymás mellé. A kötetemben nagyjából 550 rövidebb írását mutatom be, de nem állítom, hogy az összeset felkutattam. Az is lehet, hogy lappang még néhány a különféle korabeli folyóiratokban. Különösen sok elbeszélése született az ötvenes és a hatvanas években. A hetvenes években viszont nagyon sok regényt publikált, talán ezért csökkenhetett a rövidebb műfajba tartozók száma.

Gondolom, a regényírás szüneteiben, talán pihenésként születtek ezek az elbeszélések. 
Lehetséges, de a megjelenések idejét is összevetve látható, hogy folyamatosan kapott megrendeléseket. Tudjuk (más íróknak is hasonló volt az alkotói módszere), hogy az ígért írást rendszerint lapzárta előtt, az utolsó pillanatban küldte el. Arany Jánosnak is tett ígéretet, de egyre csak halogatta. Erre a költő írt hozzá egy (évődően szemrehányó) verset 1861 augusztusában. Erre végre megszületett az Egy szegény asszony története.

Jókai melyik írói korszakára voltak különösen jellemzők a novellák?
A Bach-korszakban, tehát a szabadságharc leverése utáni évtizedben nagyon sok rövidebb írást publikált, 230-at. A Forradalmi és csataképek, valamint az Egy bujdosó naplója című novellafüzérek célja a nemzet vigasztalása volt. Ezzel párhuzamosan, de még inkább utána változatos témájú és stílusú novellái születtek: ókori, egzotikus, török, orosz-török, erdélyi, magyar őstörténeti, történelmi és jelenkori témájúak.

A magyar irodalomban mintha az elbeszélések háttérbe szorulnának a versek és a regények mellett. Pedig szép számmal vannak nagy magyar novellisták. Közülük kiket kedvel?
Nagyon szeretem Gárdonyi, Mikszáth, Móricz, Németh László, Jókai Anna elbeszéléseit, gimnáziumi tanár koromban tanítottam is őket. Izgalmasak manapság kárpátaljai Berniczky Éva e műfajba tartozó művei, s persze ne feledkezzünk meg Sánta Ferencről és Sütő Andrásról.

Mik adják Jókainál az írások karakterét? Mert regényeit a hosszú leíró részek jellemzik.
Nem lehet egyetlen válaszra szorítkozni. A huszadik századi szakirodalom a klasszikus novellák mellett megkülönböztet balladai, leíró, mozaikos szerkezetű és még sokféle típust. Ezek – csodák csodája – mind fellelhetők Jókainál. De foglalkozni kell a műnem meghatározásával is. Én Juhász Gyula meghatározását tartom a leghitelesebbnek: a regény az egész élet, a novella pedig az élet egy szelete. Ez lefedi a sok-sok változatos témát és stílust.

Hogyan választotta ki a kötetben bemutatott és elemzett írásokat?
Talán szokatlan, hogy egy tanulmánykötetben közlöm a novellák szövegeit is, de így legalább elérhetők, kéznél vannak. A közölt elbeszélések rövidek, és közzétételükben a változatosságra törekedtem. Az ókori-római témájú Faustina problematikája modern, mondhatjuk, hogy örök: hogyan építik az „elitek” az imázst. Az utolsó csatár a mohácsi csata után játszódik, csakhogy Jókai egy szabadságharcos küzdelmet helyezett a múltba. A Melyiket a kilenc közül megható karácsonyi történet, talán ma is sokan ismerik (bár unokáim sosem hallottak róla – ennyit az iskoláról).
Az elemzett novellák között vannak nagyon hosszúak, olyankor meg kellett elégednem a zanzás ismertetésükkel és az elemzésükkel. Ilyen például a Shirin, A sérthetetlen, A Kardvas és a Villám, a Mégsem lesz belőle tekintetes asszony. Változatos darabok: egy ókori perzsa szerelmi történet, egy vén orosz katona meséje, egy mongol–török összecsapás, a debreceni hentesek élete és túlélése a történelem zivatarában – ezekkel a tartalmi és stílusbeli különbségekre akartam rámutatni.

Milyen szempontok szerint elemez egy novellát?
A retorikai elemzés szempontjai szerint: milyen a retorikai szituáció és a mű hatása, a szerkezet, az érvelés, a stílus, az előadásmód. Ezeket ismertetem a bevezetésben. A retorikában benne van a stílus, és újdonsága a könyvnek, hogy rámutatok: Jókai bravúrosan alkalmazza az alakzatokat, vagyis a stílushatást keltő eszközöket. Fontos lenne, hogy a tanárok felhívják erre a figyelmet, s foglalkozzanak a stilisztikai alakzatokkal. Mindjárt nem lesznek unalmasak a tájleírások. Babits már régen felhívta a figyelmet a stilisztika tanításának fontosságára Irodalmi nevelés című esszéjében, és a mondanivalója ma is aktuális. És hadd fűzzem hozzá: jómagam is szerkesztettem két jól hasznosítható könyvecskét: a Stilisztikai kisszótárt meg a Retorikai kisszótárt.

Mit gondol, sikerül felhívnia a figyelmet az írónak erre az oldalára? Divatba jöhetnek Jókai novellái? Talán a mai kor embere jobban tud időt szakítani a rövidebb irodalmi alkotásokra.
Nagyon reménykedem. Az általános iskolai kötelező olvasmány jelenleg éppen egy novella, A nagyenyedi két fűzfa. Talán a magyartanárok felolvasnak mellé még néhány rövidebb írást (ha egyáltalán szeretnek még felolvasni). Erre nagyon alkalmasak azok, amelyeket a kötetben tettem közzé. Tudom, hogy sértődést válthat ki, de szerintem az irodalomtörténészek nagyon furcsák: azt hiszik, hogy akkor korszerűek, ha leszólják Jókait. A közelmúltban az egyik tévécsatornán (kulturális műsorban!) egy fiatalabb irodalomtörténész örvendezve jelentette ki, hogy Jókai kikerült az első tíz olvasott író közül. Én szomorkodtam.
Hadd mondjam el egy amerikai élményemet. ’87-ben Fulbright-professzor voltam az Egyesült Államokban. Összegyűjtöttem magyar regények angol fordításait, s kiosztottam őket a csoportnak. Egy hét múlva az egyik lány felállt, s lelkesen mondta, hogy ő még ilyen jó regényt (Szegény gazdagok) nem olvasott. Ezután az egész társaság falta a Jókai-könyveket. Persze, mert nem kaptak előtte „divatos” fanyalgó felvezetést.

Kinek lehet hasznos a Jókai-írások új szempontú megközelítése?
Mindenképpen a magyartanároknak, de az irodalomtörténészeknek is. Végül is a legnagyobb magyar író életművének ismerete egészül ki. Itt említem meg, hogy Jókai az egész világon ismert és kedvelt író volt. Állítólag 27 nyelvre vannak lefordítva a művei, s egyik novellájának van burmai fordítása is. Mikor annak idején megjelent egy új elbeszélése, a fordítók és a külföldi kiadók azonnal lecsaptak rá. Mutassanak nekem egy ilyen mai életművet!
Hadd említsek meg itt is egy érdekességet. A láthatatlan csillag című novellájának „főhőse” egy ismeretlen égitest. Negyven évvel később angol csillagászok fedeztek fel egy csillagot, ami pontosan megfelelt Jókai leírásának. Levélben küldték a kérdést az írónak: vajon honnan tudott a létezéséről. Jókai csupán a megérzésére hivatkozott. De ebben az igazán érdekes az, hogy az angol csillagászok olvastak Jókai-novellát… Furcsák vagyunk. Örülhetnénk, büszkék lehetnénk, hogy van egy világszerte ismert írónk, ehelyett leszóljuk. Ki érti ezt?