Ahogy terjed a női egyenjogúság eszméje, úgy hódítanak meg újabb és újabb területeket a hajdani „gyengébb nem” képviselői. Mindez a nyelvhasználaton is rajta hagyja a bélyegét. Azelőtt a hajadonok férjhez mentek, manapság családot alapítanak.

A Mai Nap egyik, két fotóval is illusztrált cikkecskéjében még együtt, egymás mellett szerepel a két kifejezés. Jennifer Flavin, a csinos manöken, Silvester Stallone barátnője ezt nyilatkozza a sajtónak: „Minél előbb szeretnék férjhez menni és családot alapítani.” Itt a családot alapít nyilván arra utal, hogy az ifjú hölgy gyermek(ek)et is akar szülni.

Családot alapít = házasságot köt?

Megjelent: Tanító, 2015 (53. évfolyam), 10. szám, 20-22.

Hányszor történik meg, hogy beszéd vagy írás közben válaszút előtt állunk: azon töprengünk, hogy a nyelv adta lehetőségek közül melyiket válasszuk, avagy azon, hogy valóban jót s jól választottunk-e. Ugyanis, ha nemcsak helyesen szeretnénk írni, ami már önmagában is dicséretes dolog, hanem érthetően és világosan is, akkor kerülnünk kell a nyelvi kétértelműséget, a homályos fogalmazást. Akként kell gondolatainkat kifejeznünk, hogy annak tartalma az olvasó vagy a beszélgetőtárs számára minden kétséget kizáró legyen. Összeállításunkban olyan, a köznyelvi nyelvhasználatból jól ismert szavakat vagy látszatra hasonló jelentésű szópárokat gyűjtöttünk össze, melyek helyes és pontos használata nemcsak érthetővé, hanem gazdagabbá és gördülékenyebbé is varázsolja stílusunkat.  

ad

Ez az igénk gazdag jelentéstartalmának köszönhetően számtalan kifejezésünk, alkalmi vagy állandósult szókapcsolatunk alaptagja. Felesleges vagy pontatlan használata kétségkívül terjengősséghez vezet, ugyanakkor vannak olyan nyelvi helyzetek, melyekben az összetett alak fejezi ki mind tartalmában, mind jelentésárnyalatában azt a jelentésbeli különbséget, mely a tartalmat a beszédtárs számára egyértelművé teszi. Más a ’parancsol’(1) igénk köznyelvi jelentése, mint a ’parancsot ad’(2) szókapcsolaté.

engedélyt ad vkinek vmire

Javasolt: engedélyez ’az építési terv megvalósítását engedélyezték’; a köznyelvben a megenged alak a javasolt.

felvilágosítást, tájékoztatást, tanácsot ad

Javasolt: felvilágosít műről, tájékoztat vmiről, tanácsos vmit

Sok évvel ezelőtt már írtam egy cikket a „bújócskázó mondat­részek”-ről, a beugrató szórendű mondatokról. De annyi az új példa, nem állom meg, hogy vissza ne térjek a témára. Nincsenek régi témák, csak öreg emberek vannak. Egy újszülöttnek minden téma új.

De lássuk az adatokat! A reggeli lapban ezen a rövidhíren akad meg a szemem (az eredeti tipográfiával közlöm): „ÉLETÉT VESZTETTE az ellenfeleitől szorongatott Didier Ratsiraka madagaszkári elnök...” Ejha, szisszenek fel, de már olvasom is tovább, s látom, hogy nem egészen úgy esett meg a dolog, ahogy elsőre értettem. A mondat ugyanis így fejeződik be: „...öt híve a zavargások során.” Tehát nem az elnök halt meg, hanem a hívei. A madagaszkári elnök nem alany volt, csupán ál-alany, valójában birtokos jelző (a híve szónak a birtokos jelzője).

Didier Ratsiraka nem veszítette életét a zavargások során...

Az írás eredeti megjelenési helye: E-nyelv Magazin, 2026. 07. 14.

Minya Károly, a Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének igazgatója a szenvedélyének, a magyar neologizmusok gyűjtésének hódolva újabb kézbe simuló kötettel lepte meg az olvasóit 2026-ban. Az Új szavak IV. kötetben a beszélt nyelvi neologizmusok újabb 600 szócikkből álló példatárát kínálja, hogy felismerjük benne saját korunk színes nyelvi világát, kreatív szóalkotási képességünk legfrissebb „termékeit”. A kötetet a szerző e szavakkal vezeti be: „Unokáimnak, Botondnak, Zoénak, Izabellának, Zeldának és Zénónak”.

Meglódul az olvasó fantáziája. Amire ezek a gyönyörű, most óvodáskorú unokák felnőnek, hova tűnik a szókincsünknek az itt bemutatott rétege? Mi marad meg aktív szóhasználatban, mi válik régiessé, esetleg archaizmussá, s mi hullik ki akár kontextuális jelentését, fogalmi mezőjét, asszociációs környezetét veszítve véglegesen az élő nyelv dinamikus entitása folytán?

Képzavar akkor jön létre – olvasom a Nyelvművelő kisszótár frissiben elkészült szócikkében –, „amikor a nyelvi kép elszakad a valóságtól, részint azért, mert a kép és a vele kifejezni próbált jelenség között nincs meg a kellő kapcsolat, részint azért, mert a kép össze nem illő elemekből áll. Önmagukban kifogástalan szóképek összekapcsolása is okozhat képzavart, ha a különnemű képelemek feltűnően ellentmondanak egymásnak és a szövegkörnyezet­nek”.

Lássunk minderre néhány példát, szemléltetésül és okulásul! A pszicholó­gusnő ezt mondja egy tévébeszélgetésben: „Nincsen meg az a harmadik fül, ami az érzelmi finomságok érzékeléséhez kell.” Igaza van, nincs harmadik fülünk. Pedig milyen jól jönne!

A magyar klubcsapat nehéz ellenfelet kapott a kupasorsolá­son. Edzője így méltatlankodik: „Világos, hogy a Vác kis hal, amelyet könnyebben dobtak oda egy nagy hal hálójába”. De az is világos, hogy a nagy hal nem kifogja a kis halat, hanem még ott helyben, a vízben megeszi!

Id. Pieter Bruegel: A nagy hal megeszi a kis halakat

Megy a reklám a tévében, és háromszor is elhangzik, három­féle hangon: az új „szusárd-recept”. Mivel közben csokoládét majszolnak, nem lehet kétséges, hogy amit hallok, az a gyerek­koromban vágyakozva emlegetett, de annál rit­kábban kóstolt svájci tejcsokoládénak, a Suchard-nak a márkaneve.

„Áldott magyar szórend, ügyetlen szavaink gyámola!” – kiált fel nagyszerű Babits-könyvének, A hegyi költőnek bevezetésében Nemes Nagy Ágnes. A magyar szórend csakugyan „áldott”, mert hajlékonyan alkalmazkodik a közlés hangsúlyviszonyaihoz, s ezzel lehetővé teszi lényegesnek és kevésbé lényeges­nek pontos meg­különböztetését. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a magyar szórend teljesen szabad, hogy a szavakat tetszés szerinti sorrendben rakosgathatjuk egymás után!

Egy ideje rendszeresen hallhatjuk a rádióban (sajnos), hogy „Szarajevó­ban a szemben álló felek ismét egymás állásait lőt­ték”. E mondatban a főhang­súly az egymás állásait szerkezetre, ponto­sabban ennek első szótagjára, az egy-re esik. Ez lenne hát a kijelentés legfontosabb mozzanata, az ún. fókusz? Hogy a harcban álló felek egymásra lőnek, nem pedig saját magukra? Olykor persze az utóbbi is megesik. Ilyenkor indokolt is a fenti típusú szó­rend, pl. „Az amerikaiak a saját egységeiket bombáz­ták”. Szara­jevóban azonban „mind­össze” annyi történik, hogy „a szemben álló felek ismét lőtték egymás állásait”. Tehát az újságoló rész nem az egymás állásait, hanem az ismét lőtték.

„Szarajevó­ban a szemben álló felek ismét egymás állásait lőt­ték”

Valószínűleg azonnal feltűnt a téma iránt érdeklődőknek, hogy a „kölcsönzött” szót használtam a címben. Ez nem véletlen.  Szakkifejezésként szerepel ez a sokak számára szokatlan felosztás: „eredeti és kölcsönzött (kölcsön vett) szavak a magyar nyelvben” kedvenc nyelvtankönyvemben, Rácz Endre és Takács Etel Kis magyar nyelvtanában (Gondolat Kiadó, ötödik kiadás, Budapest, 1978).

E témát részletesebben a második részben fogom kifejteni.

Jelen munkám témáját Kadarkai Endre Hallgatlak, Jótanácsok az élethez című riportsorozatának Dombóvári Istvánnal való beszélgetése adta. Szeretem ennek a fiatal, tehetséges riporternek a műsorait, s ez az adás sem volt kivétel. Most is egy nagyon művelt és kellemes személyiséget választott a középkorú, 48 éves magyar humorista és író személyében.

Jó huszonöt évvel ezelőtt a Népszabadságnak azóta jobblétre szenderült Mondd és írd rovatában Grétsy László közölt cikket az „eltévedt” jelzőkről, tehát arról tipikus nyelvi pongyolaság­ról, hogy valamely kötöttnek vélt sorrendű jelzős szerkezet elé úgy biggyesztenek oda egy újabb jelzőt, hogy ennek nyomán félreért­hető, sokszor nevetséges szókapcsolat keletkezik. Grétsy tanár úr példája ebben a régi cikkben ez volt: ekkor és ekkor tartják „a hagyományos mezőgazdasági szakemberek baráti találko­zóját”. E hajdani meghívó írója annyira tisztelte a mezőgazda­sági szakembe­rek baráti találkozója kifejezést, hogy nem merte megbontani az újabb jelző, a hagyományos kedvéért, hanem ez utóbbit az egész kifejezés élére helyezte. Így keletkezett a – legalábbis két­értelmű – hagyományos mezőgazdasági szakemberek kifejezés. Holott nem a szakemberek voltak hagyományosak, hanem csupán a baráti találkozójuk.

"Hagyományos mezőgazdasági szakemberek"

Miért idézem most fel ezt a régi példát és elemzését? Mert ugyanilyeneket hallok ma is a rádióban meg a televízióban! A tartalom, meglehet, éppen az ellenkezője az akkorinak, ám a nyelv, ez a makacs és „rendszersemleges” médium (!) ugyanazokat a lehetőségeket kínálja fel, és ugyanazokat a csapdákat rejti használója előtt, mint tizenöt éve.

Lőcsei Gabriella a Magyar Nemzet 1993. július 21-i számában megjelent tévékritikájában „Danton úr” címmel szóvá tette, hogy a 24 óra műsorvezetője a beszélgetés során következetesen Horn úr-nak szólította a szocialista pártelnököt. Ezt az adást, sajnos, nem láttam, de pár hét múlva ugyanebben a műsorban fülem halla­tára Pető Iván, az SZDSZ elnöke is volt néhányszor Pető úr.

"Horn úr" vagy inkább elnök úr?

A tévékritikus szerint ez a megszólítás a magyarban szokat­lan és főleg udvariatlan. A két politikust – foglalkozása, ill. tisztsége alapján – így kellett volna szólítani: elnök úr. Ahogyan pl. Antall Józsefet a miniszterelnök úr, Kosáry Domokost a professzor úr illeti meg (persze ők egyben elnök urak is, mint tudjuk).