Sári László-breviárium
Sári László (1950–)
tibetológus, József Attila-díjas író, műfordító
„»Lin-csi apát« gondolatai azért váltak az utóbbi évtizedekben több nyelven is páratlanul népszerűvé, mert a 9. századi kínai bölcselő útmutatásai a mi 21. századi életünkben is kiválóan alkalmazhatók. Ez a szokatlanul egyszerű nyelven fogalmazott, nagyon gyakorlatias filozófia mindig a lényegről szól: a létezés és a boldogulás legégetőbb kérdéseiről. Ritka alkalom, hogy efféléről könnyed, szellemes hangvételű írás kerüljön a kezünkbe, ami ugyanakkor felemelő vagy éppen megrendítő élménnyel is szolgál. Olykor a megszólalások humora, máskor líraisága vagy éppen drámai ereje ragadja magával az olvasót.” (Illényi Mária)
„Magyar–tibeti szakon végzett az ELTE-n. Fő kutatási területe a buddhista filozófia és a tibeti irodalom, elsősorban a tibeti vers. Doktori disszertációját a tibeti verselmélet kérdéseiből írta. Publikációiban a nyugati és a keleti gondolkodás határait, a különböző logikai rendszerek jellemzőit vizsgálja. Verselméleti kérdésekkel foglalkozó munkái a kétféle világszemlélet és az ezeknek megfelelő életvezetési formák különbözőségeit írják le.” (Weiner Sennyey Tibor)
„A »Feljegyzések Lin-csiről« bölcs költői szózatait olvasva a legnagyobb merészségnek és fantasztikusan szép filozófiai ötletnek tartom, hogy a könyv – talán – írásról és irodalomról szól a leginkább. Mi az igaz és mi a valódi? Mit kell megörökíteni, és mit elfelejteni? Célja: keletet és nyugatot összekötni; az ismert és ódon bölcsességek hosszas magyarázatokat igénylő főbb gondolatait olyan szórakoztató, méltón költői és élvezetes keretbe helyezni, amely már saját törvényekkel és szépségekkel bíró, saját, új szöveget hoz létre; s kommentár nélkül is jól érthető, mélyen filozofikus.” (Miklós Pál)
Ami a tudás határait illeti, egyfelől végetlenül tágak, másfelől túlságosan szűkek. Ám épp ott tágasak, ahol szűkebbek lehetnének, és ott szűkek, ahol a végtelenben kellene lenniük. Vagyis amiről semmit sem érdemes tudni, az a tudás számára könnyen elérhető, amit azonban fontos lenne tudni, elérhetetlen.
Nem helyes tudásnak azt a tudást nevezzük, mellyel különféle célokra tör az ember. A nem helyes tudás a haszonért van, s ösztönzője a lázas munkavágynak. Nyers akarással közelíti meg a világot, s a legszorosabb kapcsolatra vágyik vele. A nem helyes tudás fojtogatja a világot. Örömmel ragadja meg és emeli ki részleteit, s szenvedélyesen hatol az anyagi részek belsejébe. Az egész működésében a szabály zavarja leginkább, melynek helyébe a saját elveit állítaná, hogy azokkal szabályozzon.
Helyes tudásnak azt a tudást nevezzük, mellyel semmi célunk a világon. A helyes tudás önmagáért van, s önmagát szemlélve a lelket gyönyörködteti. A helyes tudás óvatos, érzékeny kapcsolatot tart a világgal, nem igényli annak szoros közelségét. Sokkal inkább távolról szemléli, mintegy meglesi részleteit, s kilesi az egész bonyolult működését. Nem avatkozik a folyásába, kíváncsian és merengve szemléli, s örökkön azt reméli, hogy meglátja benne a szabályt.
