A Hivatal, akár a Bourbonok, nem tanul és nem felejt. A mai hivatalos feliratok éppoly körmönfontak és életidegenek, mint a tíz-ötven-száz évvel ezelőttiek. A budapesti metrón a múlt év őszén ezt a vadonatúj feliratot vettem észre és jegyeztem le:

„Vészhelyzet esetén a vészjelző folyamatos nyomvatartása mellett tájékoz­tassa a vonatvezetőt!”

Csak a felirat új, a stílusa nagyon is ómódi. A „legszebb” talán ez benne: „a vészjelző folyamatos nyomvatartása mellett”. Tehát a vezetőt nem a vezetőfülkében, hanem a nyomvatartás mellett kell tájékoztatni – élcelődhet­nénk, ha nem gyanítanánk, hogy ez a suta megfogalmazás idegen mintát követ. Jó magyarság­gal, azaz egyszerűen és tömören így kellett volna írni: „Vész­helyzet­ben tartsa benyomva (esetleg: lenyomva) a vészjelzőt, és tájékoztassa a vonatvezetőt!”

Vészjelző a metrón (képünk illusztráció)

Dicséretes dolog, ha a tévériporter kijavítja magát, amikor észreveszi, hogy vétett a magyar nyelv szabályai ellen. Az ilyen önkorrekció nézők százezreinek nyelvérzékét, anyanyelvi tudatát befolyásolhatja.

Üröm az örömben, ha a kijavított hiba valójában nem is hiba, sőt jobb, mint amire kijavítják. Az alábbiakban egy ilyen esetet mutatok be.

A TINTA blogon már közöltem néhány adatot a be igekötő terjedésére (bevállal, befúj, be­idéz). Most itt egy újabb fejlemény, talán még különösebb, mint amazok.

Egy ifjú kollégámtól ezt hallottam a minap: „Új másodállásom van, határidős munkán is dolgozom, s tudod, kicsik a gyerekek, velük is kéne foglalkozni... Egyszóval: besokalltam.”

„Mit csináltál?” – kérdezem aggódva, egyszersmind azonban fellobbanó vadászszenvedéllyel, mert nagyon érdekelnek az új szavak.

„Hát besokalltam – feleli ő kissé csodálkozva –, nem ismered ezt a szót? Azt jelenti: elegem lett a dologból, megelé­geltem, nem tűröm, nem viselem el tovább.”

Luther Márton is "besokallt"?

Vasné dr. Tóth Kornélia A régi magyar diáknyelv szótára (Budapest, TINTA Könyvkiadó, 2026) című könyvének 2026. október 1-jei bemutatóján Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgatója és prof. dr. Balázs Géza egyetemi tanár méltatta a könyvet, emellett a szerző, Kornélia vetített képes előadást tartott a kötetről, annak keletkezéséről, forrásairól, szerkezetéről, számos példát hozva a szótár szócikkei közül. Utóbbi előadás a szerző által rövidített változata olvasható az Országos Széchényi Könyvtár blogján, ezt közöljük.

Prof. dr. Balázs Géza egyetemi tanár, Kiss Gábor kiadóvezető és Vasné dr. Tóth Kornélia, a kötet szerzője a könyvbemutatón. Fotó: Vas Barnabás

A régi magyar diáknyelv szótára. A diákélet közel 1900 szava, kifejezése korabeli helyesírással és magyarázatokkal, jelentés- és szinonimamutatóval (2026) című kötetet a nyelvészet, a nyelvápolás, a szótárkiadás terén elkötelezett TINTA Könyvkiadó jelentette meg Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatban. A most ismertetett szótár időutazásra invitálja az olvasót, egyrészt csatlakozik a többi, a régi korok nyelvét, szókincsét bemutató szótárhoz, másrészt elkülönül abban, hogy hiányt pótolva egy sajátos társadalmi csoport, a diákság – főként 19. századi – szókincsébe ad betekintést. Ahogy a mű alcíme is utal rá, a diákélet közel 1900 ránk maradt szava, kifejezése szerepel benne korabeli helyesírással és magyarázatokkal, jelentés- és szinonimamutatóval. A diáknyelv a csoportnyelvek közé tartozik, egy bizalmas nyelvhasználati forma, megalkotásának célja a közös csoporthoz tartozás, az elkülönülés kifejezése, szókészlete az élet szinte minden területére kiterjed, jellemzője a játékosság, az ötletesség, a humor.

Dicséretes dolog, ha a tévériporter kijavítja magát, amikor észreveszi, hogy vétett a magyar nyelv szabályai ellen. Az ilyen önkorrekció nézők százezreinek nyelvérzékét, anyanyelvi tudatát befolyásolhatja.

Üröm az örömben, ha a kijavított hiba valójában nem is hiba, sőt jobb, mint amire kijavítják. Az alábbiakban egy ilyen esetet mutatok be.

Még augusztusban, a belgák elleni labdarúgó-selejtező közvetítésének hevében a Telesport ifjú riportere így latolgatta a magyar bajnokcsapat esélyeit: „Ha a Ferencváros bejut a Bajno­kok Ligájába, a klub anyagi gondjai meg vannak oldva, vagy megoldottak, hogy magyarosabban mondjam.”

Meg vannak oldva vagy megoldottak?

Az Édes anyanyelvünk című rádióműsor egyik előadójától azt hallottam, hogy a divatszóvá, üres töltelékelemmé silányult valóban helyett ezekkel a szinonimákkal tanácsos élni: valójában, a valóságban, lényegében, igazán, csakugyan, egészen bizonyosan, jól, alaposan.

Mielőtt megfogadnám a tanácsot, elgondolkodom: valóban egyenértékű-e a valóban és a valójában?

A valóban módosítószónak, mint tudjuk, ez az értelme: 'megfelel a valóságnak (az), hogy...' Pl.: ez valóban megtörtént; valóban igaza van. Kifejezhet ráeszmélést is: valóban, most már emlékszem a dologra. A valójában pedig ezt jelenti: 'igazában, tulajdonképpen'. Fontos eleme a valójában jelentésének, hogy a vele bevezetett cselekvés vagy történés mindig (részleges) ellentétben van a szövegelőzménnyel: valójában nem is emlékszem, hogyan történt a baleset.

"Valójában nem is emlékszem, hogyan történt a baleset"

Kedves Olvasóim! Ha eddig türelmesen elolvasták tanulmányom kétrészes bevezetőjét (első rész, második rész), akkor most értünk a lényeghez. Kérem, mielőtt ennek a fejezetnek az elolvasásába kezdenének, ha eddig még nem tették meg, feltétlenül nézzék meg a Kadarkai–Dombóvári-interjút, hiszen ez a beszélgetés adta egész munkám alapötletét. Az idézőjeles kiemelések innen valók. Ebben a blogban csak a kiemelt szavak egyharmadát adom közre, a többi majdan megjelenő könyvemben lesz olvasható.

Térjünk tehát vissza eredeti témánkhoz! Kadarkai és Dombóvári beszélgetése során rengeteg kölcsönzött kifejezés került bele a riportalany mondandójába, melyet néha meg is magyarázott, de többnyire már beleépültek ezek a szavak a szókincsébe. Mivel a szavak emberéről, egy mai, középkorú humoristáról van szó, érdemes jobban utánanézni ennek a jelenségnek. Mik is ezek, s helyénvalóak-e?

Most tehát lássuk azokat a kölcsönzött szavakat, kifejezéseket, melyek a riportalany (beszélgetőtárs) vagy a riporter (műsorvezető) szájából hangzottak el!

1. Abszolút – latin eredet – egészen, teljes mértékben, teljes egészében, teljes(en), teljességgel, maradéktalanul, hiánytalanul, százszázalékosan, tökéletes, önmagában lezárt, feltétlen

„…de Benny Hillnél ez abszolút a tisztelet jele volt”

– a feltétlen tisztelet, vagy ez teljes mértékben a tisztelet jele volt.

Ma már széles körben, jövevényszóként alkalmazott szó. Használható.

„…de Benny Hillnél ez abszolút a tisztelet jele volt”

Egy parlamenti képviselő nyilatkozik a rádióban, s ezt mondja: „A kérdés sokkal bonyolultabb attól, hogy ilyen rövid idő alatt megválaszolhatnánk.” Első hallásra nem is értem: attól bonyolult, hogy nem lehet rá röviden válaszolni? Inkább fordítva: azért nem lehet rá röviden válaszolni, mert bonyolult. Azután rájövök, hogy a nyilatkozó az attól névmást nem 'annak okából, amiatt', hanem 'annál' értelemben használta. Tehát nem ok-, hanem ún. hasonlító határozóként. Talán egyébként is így beszél: öt évvel idősebb az öccsétől; fél fejjel nagyobb tőle; stb. Ahogyan ezt otthon, anyanyelvjárásában mondani szokták, sőt kell. Mert ott, abban a nyelvi rétegben ez a szabályos, a termé­szetes.

Van egy szakmailag is, nyelvileg is igen képzett sportriporterünk, aki a -hoz, -hez, -höz raghármast következetesen úgy használja, hogy ajakréses magánhangzójú szóvéghez is a -höz változatot illeszti. Tehát így: a magyar csapat eredményéhöz még annyit..., sőt így is, vegyesen: ehhez a teljesítményhöz nincs mit hozzátenni. (Az utóbbi példában az ehhez alak még köznyelvi, tehát nem ehhöz vagy éppenséggel ehöz, de azután, az élőbeszéd hevében, a hosszabb szó végén áttör a nyelvjárásiasság.)

"A magyar csapat eredményéhöz még annyit..."

A budai várnegyedben közlekedő kisbuszon (bocsánat, „közép-buszon”, mert ez már nem mini-, hanem midibusz, legalábbis az alább idézendő hirdetmény szerint), tehát a buszon egy szép narancssárga színű cédulát talál az utas az ablakra ragasztva. A szövegből az derül ki, hogy a Mátyás-templom előtt az úttest alatt omlásveszélyes pincék rejlenek, ezért a buszjárat útvonalát megváltoztatták. Szó szerint: „A további állagromlás elkerülése miatt az 1995. jan. 19-től itt közlekedő új típusú midibuszok a Moszkva tér felé haladva a Szentháromság szobrot a bal oldalról kerülik meg.”

A fenti szöveget nem a kedves neologizmus, a midibusz miatt idézem, se nem a Szentháromság-szobor hiányzó kötőjele miatt, hanem azért, mert szomorú dokumentuma egy névutónk elhalásának, feledésbe menésének. E névutó: a célhatározói értelmű végett.

A nyelv, a gondolat kifejezője két alappilléren nyugszik: az egyik a fogalmi rendszer (a szókészlet – a nyelv építőkövei), a másik a nyelvtani szabályrendszer (a ragasztó anyag és az építési módszer).

Tehát a magyar nyelvtan egyik eleme a szótan, melynek három ágát, a szókészlettant, a szófajtant és a szóalaktant vizsgálja a nyelvtudomány. Mi most csak az elsőre, a szókészlettanra összpontosítunk.

A szavak, kifejezések összességét, a fogalmak tárházát SZÓKÉSZLETnek, illetve SZÓKINCSnek hívjuk. E két fogalmat gyakran rokon értelmű szóként használja, összemossa vagy összekeveri még a szakirodalom is, pedig apró, de fontos különbség van köztük.

1. A KÉSZ-LET jelentése eszköztár, mely készen áll a felhasználásra, jelen esetben a nyelvképzésre. Mint ilyen, szótárazható (szótári szó – lexéma), értelmezhető szavak, kifejezések gyűjteménye (szókészlettan – lexikológia, szótártan – lexikográfia, kifejezéskészlet – frazeológia, szótörténet, szófejtés – etimológia). A szókészlet jellemzője, hogy bár változó, mégis szilárd.

Van egy úgynevezett alap- és egy kiegészítő szókészlet. Az első adja a nyelv alapjait, míg a második a kifejezés, kivitelezés árnyalatait. A nyelvi jellegzetességre épülnek a fejlődéssel, változásokkal járó fogalmi elágazások (tájnyelvi, szaknyelvi, köznyelvi, irodalmi és tolvajnyelvi stb. kifejezések).

2. A KINCS pedig valami érték, ami a tulajdonunk, számunkra fontos, amit nagyra tartunk, megbecsülünk, féltve őrzünk. Lehet ez anyagi, illetve eszmei érték, mint jelen esetben a nemzeti nyelv. A szókincs jellemzője, hogy rugalmas, mégis állandó, az élő nyelvhasználat része.

Magyarán a nyelvi készletből használt és megbecsült réteg nevezhető nemzeti, illetve egyéni szókincsnek. Ez lehet szegényes vagy gazdag, attól függően, hogy milyen ősi a nyelv, milyen régen használják, s milyen mértékben élnek vele. Rétegződés szerint pedig lehet aktív (mindennapi használatban lévő), vagy passzív (elavult, régies, népies, szunnyadó, de értelmezhető) szókincs.

A magyar szókincs tára: a Magyar szókincstár

A sportriporterek a közvetítés stílusát gyakran színezik nyelvi képekkel, leginkább metaforákkal: forintos labda, meghúzza a védelmet, ráül az eredményre stb.

Ilyen sportnyelvi metafora ez is: dadog a labda. Olyankor mondják, amikor nehézkesen, körülményesen adogatnak a játékosok, sőt az ellenfélhez adják a labdát. A képzettársítás alapja nyilvánvaló: ilyenkor az összjáték éppúgy akadozik, mint a dadogó ember beszéde.