Megjelent: Nyelvünk és Kultúránk, LVI. (56.) évfolyam, 224. szám, 2026/1. szám, 2–7.

Konyha és lélek. Szószemantika. Osztályozó nyelvészet... Strukturalista nyelvésznek, a szemantika és az antropológiai nyelvészet művelőjének tartja magát. Lexikográfus, etnobiológus. Kismonográfiát írt Gombocz Zoltánról.

Hol nőttél fel? Hová jártál iskolába?

1957-ben Budapesten születtem, itt is nőttem fel. Elég renitens kamasz voltam, három helyre jártam középiskolába: az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumba, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumba, végül a Szent László Gimnáziumba. 1982-ben kínai–spanyol szakon végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Milyen indíttatást kaptál a szüleidtől?

Értelmiségi családban nevelkedtem, a szüleimtől kapott indíttatás egyértelmű. Édesapám, dr. Kicsi Sándor (1919–2004) tanár, történész, lexikonszerkesztő, író, édesanyám középiskolai magyartanár volt.

Megjelent: Nyelvünk és Kultúránk, LVI. (56.) évfolyam, 224. szám, 2026/1. szám, 117–121.

Balázsi József Attila (1954–2024) széles körű tevékenységet fejtett ki a nyelvek terén. Műfordítóként indult, magyar lektorként működött Oroszországban, Kínában és Dél-Koreában, valamint angolt tanított Magyarországon. Kutatási tevékenységét elsősorban a frazeológia és a parömiológia terén fejtette ki. Lexikográfusként is kitüntette magát, ez a tevékenysége a budapesti Tinta Könyvkiadó szerzőjeként és munkatársaként csúcsosodott ki.

A 2024. február 7-én elhunyt Balázsi József Attila (a továbbiakban: BJA) életművének összefoglalása nemcsak az adott szűk keretek okán tűnik meglehetősen nagy kihívásnak, hanem azért is, mert az 1954-ben született nyelvész-tanár-műfordító igen sokféle tevékenységet fejtett ki a nyelvvel, nyelvekkel kapcsolatban. Műfordítóként tolmácsolt orosz és zsidó szépirodalmat magyar nyelvre, magyar lektorként működött Oroszországban, Kínában és Dél-Koreában, valamint angolt tanított Magyarországon. Kutatói tevékenysége leginkább a frazeológia és a parömiológia terén nyilvánult meg. Lexikográfusként is kitüntette magát, ez irányú munkássága a Tinta Könyvkiadó szerzőjeként és munkatársaként csúcsosodott ki.

Őrület, hogy a gyerek minden percét be kell osztani. Edzés, úszás, tánc, angol, mulatság, ezeken majd lefoglalkoztatják azt az idegesítő gyereket. Ahelyett, hogy hagynák otthon bambulni, merengeni, magában eljátszani, a kádban, vagy inkább az udvaron egyik kisvödörből a másikba önteni a vizet. Nincs sarazás, nincs homokozás. Játszóház van. Kevés elemű, egyszerű élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg.

Nem mi használjuk a kütyüinket, hanem azok minket. Úgy élünk, ahogy parancsolnak nekünk.

Megjelent: Veszprémi Újság, 2026. 02. 22.

Emlék jelentkezik szolgálattételre. Az úgy volt, hogy jó gimnáziumba jártam, jó tanárokkal körülvéve. Ez nagy szerencsének számított, mivel a hetvenes évek végéről beszélünk. Sötét idők, a komcsik pártja hasít, a ruszkikban nem merül fel a hazatérés gondolata. Tanulmányi eredményeim vegyes képet mutattak, jó voltam történelemből, földrajzból, olasz nyelvből, szerettem a testnevelést, az ének-zenét, és rajongtam a magyar nyelv- és irodalomórákért. A többi nem igazán érdekelt, az oroszt bojkottáltam, ami mai fejjel nézve nagy baromság volt, most eredetiben olvashatnám a Karamazov testvéreket, de akkor jó ötletnek tűnt, mint passzív rezisztencia. Pedig az orosztanárnőm nagyon aranyos volt, azért engedett át negyedikben, mert lefordítottam neki az Omega együttes Léna című számát nőnapra.

A Magyar Rádió stúdiója a hetvenes években, az előtérben Lőrincze Lajos nyelvész, a háttérben Szalai József és Gerencsér Ferenc cimbalomművészek (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

A gimi után persze cseszhettem a fene nagy magyartudásomat, a családom és a magam múltjával esélyem sem volt a bölcsészkarra, így aztán elmentem díszletesnek a Nemzeti Színházba. Ott ugyan inkább a tornaórákon tanúsított szorgalmamnak vettem hasznát, cserébe viszont testközelből bámulhattam olyan színészóriásokat, mint Garas Dezső és Avar István, és köthettem ismeretséget egy olyan zsenivel, mint Őze Lajos. Alighanem be is szippantott volna a közeg (a fizikai munkától sosem féltem, relatíve sok pénzt kerestem, kívülről fújtam néhány főszerepet és beállhattam Őze mellé statisztálni), ám elérkezett a pillanat, amikor döntenem kellett, vagy a Varsói Szerződést erősítem, vagy időhúzásképpen valami felsőoktatási intézmény után nézek. Az utóbbit választottam, bármi jobbnak tűnt, mint egy kedélyes büntetőszázad Lentiben vagy Nagyatádon, Kovács XIII. szakaszvezető értő mentorálásával.

Jöjjön hát a tanítóképző főiskola. Leporoltam hát a középiskolai emlékeket és fel is vettek rögvest, önbizalom-növelően magas pontszámmal. Jó döntés volt, az egész évfolyamban ketten voltunk fiúk. El tudják képzelni. Nem, nem tudják. Mindenesetre eljött az első tanítási nap, rögtön egy erőfelmérővel, nyelvtanból. Na, gondoltam, most elkápráztatlak benneteket. Akkora egyest kaptam, hogy alig fért el a papíron. Ennek is megvolt a maga haszna. Kisebb arc és jól fel is szívtam magam. Ráadásul feltárult a magyar nyelv általam addig kevéssé ismert ezernyi csodája. Azóta is tanulok és ájult tisztelettel viseltetek az olvasószerkesztők és a korrektorok iránt. Mert az ember néha hajlamos azt hinni, hogy birtokolja a nyelvet, sőt néha cifrázza, cicázik vele mintegy, vacakol és játszik, ők viszont egyszerűen ismerik és punktum.

Grétsy László: A szóhasadás dióhéjban

Akitől még igyekeztem tanulni, az először is Lőrincze Lajos. Két kedvenc rádióműsorom volt akkoriban, a Vízállásjelentés (az egészen szürreális, viszont a mai napig vágom, hogy mit csinál a Száva Jasenovacnál, a Duna Schwabelweisnél, és mi van a hajóvonták találkozásával) és az Édes anyanyelvünk. Értelemszerűen ez utóbbit vezette Lőrincze tanár úr, oly szépen, mint egy Montágh Imrébe oltott Básti Lajos. És aztán következett egy másik nagyszerű tudós, Grétsy László. Az egész történet róla jutott eszembe. Pontosabban arról, hogy a Tinta Könyvkiadó Az ékesszólás kiskönyvtára című sorozatában megjelent A szóhasadás dióhéjban című kötetét lapozgatom már napok óta, egyre lelkesebben. A mű, Grétsy László felfedezésének leírása 1962-ben jelent meg először, kandidátusi disszertációként. Aztán teltek az évtizedek, és tisztelői addig nyaggatták a nyelvészprofesszort, míg újra elővette a művet, és így aktualizálva, rövidebb, könnyedebb formában kerülhetett a szélesebb olvasóközönség elé. Immár posztumusz, mivel a kilencvenedik évét is elhagyó Grétsy László halála előtt két nappal fejezte be a munkát.

De mi is az a szóhasadás? Nos, az a nyelvi folyamat, amelynek eredményeképpen egy szó akár alapalakjában, akár képzős, jeles vagy ragos formájában két, esetleg több változatban fejlődik ki ugyanabban a nyelvben, s az alakváltozatok között részleges vagy teljes jelentéselkülönülés áll be, függetlenül attól, hogy a hangalak vagy a jelentés szándéktalan, illetőleg tudatos megosztása előzte-e meg a másikat. Nem megijedni. Ha azt mondom, család-cseléd vagy nevel-növel, mindjárt tisztul a kép, de Grétsy László természetesen felhoz kevésbé ismert kettősöket is, amellett, hogy csodás kultúrtörténeti kalandozásra invitálja olvasóit. Mint például az idétlen-időtlen szópár, amiről Arany Jánossal szólva gondolta a fene, hogy bármi közük lenne egymáshoz, viszont a megszerzett tudás birtokában még nagyszerűbbnek tűnik az Idétlen időkig című ellenállhatatlanul mulatságos film magyar címe.

Hegyi Zoltán

Megjelent: Veszprémi Újság, 2026. 02. 14.

Régi, kihalt és elvesztett szavak szótárai

Magyarnak lenni az egyik legérdekesebb, legizgalmasabb, legösszetettebb létforma a világon. Életérzés. Itt van például mindjárt ez a semmihez sem hasonlítható, gyönyörűséges nyelv, amit használunk, birtoklunk és bátran csodálhatunk. A rétegeit, az összefüggéseit. Gyermeki örömmel játszhatunk vele. Állandó és folyamatosan változik. Eltűnnek belőle szavak és újak érkeznek helyettük. Lüktet az egész. Néha felettébb érdemes elrendezni őket. Erre valók (többek között) a szótárak. Magam odavagyok értük. Ha például külföldre utazom, mindig viszek magammal egyet. Útikönyvet is, de az majd egy másik téma. Szóval. Ráfoghatnám, hogy azért, mert félanalóg boomerként elveszve bolyongok az elszabadult digitális világ viharában, de ez nem lenne pontos. Van “okos” telefonom, iPadem, és nem félek használni azokat. Ami egyébként szép teljesítmény, különösen hogyha belegondolunk, miként helyezkedtem el először a távközlés varázslatos világában. Édesanyámék tíz évet vártak egy vezetékes telefonra. Nehéz szülés volt, iker lett belőle. Na, ezt most ötvenéves kor alatt a kutya sem érti, de nem baj, kérdezzék meg a szüleiket. Vissza a szótárakhoz. Mi még tanultunk szótárazni, és részemről nem bántam meg. A „papíralap” nagyszerű formátum. És vannak speciális szótárak is szép számmal, én azokat bírom a legjobban. A Tinta Könyvkiadónak (a pompás falinaptáraikról is megemlékeztem már többször) van egy remek sorozata, Az ékesszólás kiskönyvtára. Ebből lapozgatok mostanában nem szűnő lelkesedéssel három kötetet, felfoghatjuk őket trilógiának is. A Régi szavak kisszótára (2023), a Kihalt szavak kisszótára (2024) és az Elvesztett szavaink kisszótára (2025). A szerző-szerkesztő Kiss Gábor, a kiadó vezetője, számos nagyszótár összeállítója, a sikeres Magyar szókincstár és a Nagy magyar tájszótár főszerkesztője, a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Munkabizottságának tagja. Mindhárom szótár a régi magyar nyelv szavait leltározza és mutatja be. Kezdjük a végén. Az Elveszett szavaink kisszótára 6250 olyan magyar szóval foglalkozik, amelyeket évszázadokon keresztül használtak a magyarok, de aztán kikoptak, lemondtak róluk. Ilyen például a kinigli, ami az üregi nyúl népies neve. A németből érkezett és valószínűleg oda is ment vissza. Ezt onnan tudom, mert a mű az értelmező szótári feladatkör ellátásán túl igen sok szónak bemutatja az eredetét, feltünteti a származását. Gyorsan beszippantja az olvasót, furamód úgy is lehet olvasni, mint egy regényt. Elkalandozni a nevek és leírások között. Ugyanez elmondható a Kihalt szavak kisszótáráról is. A magyar nyelvből eltűnt 7650 szó, szójelentés és szókapcsolat magyarázata. A szótárt lapozgatva egyébként felbukkannak olyan szavak is, vagy éppen azok közeli verziói, amelyeket a rokonságom az Alföldön még pár évvel ezelőtt is használt, sőt olyanok is, amelyekbe a Dunántúl falvait járva ma is belebotolhatunk. A könyv azonkívül, hogy remek alkalmat nyújt egy kis szöszmötölésre a szavak eredete és mozgása körül, pompás művelődés- és kultúrtörténeti munka. Ha akarom, nyelvi múzeum, ha úgy tetszik, a mégis velünk élő hagyomány bemutatása. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a Régi szavak kisszótárát a magam részéről szívfájdalom nélkül hozzácsapnám a gimnáziumi könyvcsomaghoz. Ugyanis ebben a kihalt szavakon kívül megtalálhatjuk a kiveszőben lévőket és a nehezen érthetőeket is, diákok számára, magyarázatokkal ellátva. Ez azért is fontos, mert kár lenne veszendőbe hagyni őket, ráadásul a különböző generációk néha mintha máris két különböző nyelvet beszélnének, amivel bővül a szakadék, csökken a kölcsönös megértés lehetősége. A kinigli, az üregi nyúl népies neve a németből érkezett és valószínűleg oda is ment vissza.

Adjon Isten, ami jó nincs,
Vegye el azt, ami rossz!
Verje meg, ki a hazának
Veszedelmet, kárt okoz!

Ki legtöbbet örökölt,
Annak van a legjobb kedve;
Ott van a múlt elfeledve,
És eladva az a föld.

Mit nevettek, ti gazdagok?
Tán a honért csak ti haltok?
Önző volt és lesz az ember,
Haszon nélkül halni sem mer.
S a halál nem hasznotok.

A Tinta Könyvkiadó gondozásában a közelmúltban jelent meg A régi magyar diáknyelv szótára. A diákélet közel 1900 szava, kifejezése korabeli helyesírással és magyarázatokkal, jelentés- és szinonimamutatóval című kötet, mely hiánypótló mű, nagy segítséget nyújt a diáknyelvi kutatásokat végzők, illetve a 19. század nyelvével, kultúrtörténetével foglalkozók számára. A szerző Vasné dr. Tóth Kornélia – az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár tudományos kutatója, nyelvész, művelődéstörténész, számos tanulmány és kötet, köztük több nyelvészeti szótár írója –, akivel Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgatója beszélgetett.

Mióta foglalkozik a diáknyelvvel?

Diákként mindenki találkozik ezzel a csoportnyelvvel, melyet részben maga is használ. A diáknyelv nyelvészeti szempontú megfigyelése búvópatakszerűen már gimnazista korom óta jelen van az életemben. Középiskolásként, a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium diákjaként többször küldtem be szógyűjtéseket ilyen témájú pályázatokra, egyetemista koromban két szótárat is szerkesztettem, melyek az Eötvös Loránd Tudományegyetem gondozásában jelentek meg (A sárbogárdi diáknyelv szótára, 1990; Magyar diákszótár, társszerzésben, 1994). Húsz év elteltével, Érden élve újra elővettem a témát, és az érdi diáknyelvet górcső alá véve újabb szótárat készítettem, melynek szóanyagát összevetettem a korábbi sárbogárdi gyűjtéssel, így született meg az Élő diáknyelv. Két város, húsz év tükrében című kötetem. Emellett ekkoriban több tanulmányom is megjelent a témában.

Vasné dr. Tóth Kornélia

Megjelent: olvassbele.com, 2026. 02. 19.

Kevés hálásabb téma akad a gyerekirodalomban, mint az égbolt. A csillagok látványa sajátos módon kapcsolja össze a felfedezés izgalmát, a csendes szemlélődés nyugalmát és a képzelet végtelen szabadságát. Madaras Balázs ismeretterjesztő gyermekkönyve, a Mesél az ég erre a tapasztalatra (vagy ennek hiányára) épít: bemutatja a Magyarországról látható csillagképeket és történetté formálja az eget.

A csillagképeket nem elszigetelt tudáselemként kezeli, hiszen az égbolt egyszerre fizikai jelenség és narratív tér: hősök, istenek, sorsok és átváltozások színpada. A görög mondavilág alakjai természetes könnyedséggel jelennek meg, ám Madaras szövegeinek hangneme következetesen gyerekbarát. Ez különösen dicséretes, hiszen a mítoszok világa korántsem mentes a drámai, olykor kifejezetten felnőtt tartalmaktól. A szerző magabiztosan kezeli az alapanyagot: a történetek lényege, varázsa és archetipikus ereje sértetlen marad, miközben a megfogalmazás igazodik a gyermeki befogadóképességhez.

Madaras Balázs: Mesél az ég

Szinte megkerülhetetlen például Zeusz alakja, akinek hűtlensége az antik történet egyik fő mozgatórugója. A könyv azonban nem botrányt lát ebben az örökségben, hanem mesét. Nem magyaráz didaktikusan, nem tompítja el a mítoszok erejét, csupán a hangsúlyokat rendezi át: a fókusz a konfliktusok helyett a csodára, az átváltozásra, az égbe emelt sorsokra kerül. Ez a megközelítés nem leegyszerűsítés, inkább tudatos újrakeretezés, ami maradéktalanul megőrzi a mítoszok lényegi funkcióját: a világ értelmezését történeteken keresztül.

A kötet vizuális világa legalább ilyen hangsúlyos. A valósághű, egységes stílusban készült grafikák a könyv koncepciójának kulcsszereplői. A rajzok a csillagképek alakjához igazodnak, így az olvasó a kész kép mellé egyfajta megfejtési kulcsot is kap. A gyerekek tekintete (és a felnőtteké is) az összefüggést kezdi keresni a pontok és alakzatok között. Ez az élmény ismerős lehet bárkinek, aki valaha feküdt nyári éjszakán a tiszta ég alatt: a képzelet nem kitalál, hanem felismer.

A Mesél az ég egyik legnagyobb erénye éppen ebben rejlik. A csillagképeket nem zárja a könyv lapjai közé – visszavezeti őket eredeti helyükre: az éjszakai égboltra. A gyakorlati útmutatók észrevétlenül terelik az olvasót a valóság felé. Hogyan találjuk meg az adott csillagképet? Mikor érdemes keresni? Ezekre a kérdésekre pontos, egyértelmű választ kapunk. A könyv ezáltal tevékenységre hívó tárgy, ami még a családi égbolt-szemlélgetések katalizátora is lehet.

A karcsú kis kötet atmoszférája időnként A kis herceg világát idézi – elsősorban hangulatában, amikor az égbolt egyszerre látvány és sajátos élmény forrása. Szelíd rácsodálkozás hatja át a gyermeki nézőpontból újra felfedezett univerzum képét. Az égbolt Madaras „előadásában” nem csillagász objektumainak halmaza. Jelentésekkel teli tér, ahol a megfigyelő belső utazáson vesz részt.

A könyv legfontosabb kérdése talán nem is az, hogy megtaláljuk-e a Kis Medvét vagy a Bereniké haját. Inkább arról van szó, hogy mennyire vagyunk képesek gyerekként nézni az égre. A Mesél az ég a fiatal olvasókhoz szól, de megcélozza a felnőtteket is. Emlékeztet arra, hogy a csillagképek valójában ősi történeteket hordoznak, ahogyan és amilyennek a tudatos ember látta és benépesítette az égboltot. És arra is, hogy a gyerekkor talán nincs is olyan messze a csillagoktól.

Csernus Anikó

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok e föld kerekén.

Mai műsorunkban Kiss Gábor nyelvész, a Tinta Könyvkiadó igazgatója, a Magyar szókincstár főszerkesztője beszél legfrissebb kiadványai közül a Kihalt szavak kisszótára és az 500 magyar közmondás kapcsán a magyar nyelvről.

Kiss Gábor

Nagy szeretettel köszöntöm Kiss Gábor szótárszerkesztőt, a Tinta Könyvkiadó vezetőjét, a nagy sikerű Magyar szókincstár főszerkesztőjét, az MTA szótári munkabizottságának tagját, akivel időről időre rendszeresen összeülünk, hogy beszélgessünk egy kicsit a magyar nyelv éppen megújuló könyveiről. Most is az újdonságokról fogunk beszélgetni. Két újdonságot emeltem ki. Két különböző terület, de mind a kettő nagyon fontos. Az egyik az 500 magyar közmondás (alcíme: jelentésmagyarázatokkal, fogalomköri útmutatóval, és teljes körű szómutatóval), illetve a Kihalt szavak kisszótára, amely a nyelvünkből eltűnt 7650 szót, szójelentést és szókapcsolatot magyaráz.

A magyar nyelv mit jelent 2026-ban a magyarok számára?

Hogy mit jelent a magyar nyelv? Gyakran mondom, hogy a magyar nyelv a legnagyobb hungarikum, hiszen a Kárpát-medencében vagy a világon szétszórtan élő magyarok legerőteljesebb összetartó ereje. Évekkel ezelőtt volt szavazás, hogy mit tekinthetünk hungarikumnak. Volt, aki a pirospaprikát, volt, aki a szürke marhát. Volt, aki azt mondta, hogy Hollókő, volt, aki azt mondta, hogy a matyó hímzés a legnagyobb hungarikum. Én pedig váltig állítom, hogy a magyar nyelv. Ez a különleges nyelv, amelyik Európában, itt a Kárpát-medencében elszigetelten, testvérek nélkül van.