Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik.

Az ember, amíg igazságos úton halad, addig bátran mehet minden veszedelemmel szemben. De mihelyt a ravaszsággal, az elfogultsággal, az egyéni becsvággyal akarja magát előbbre helyezni másoknál: előbb-utóbb elbukik.

Megjelent: MISZ Hírlevél, XXXVI. évf. 6. szám, 2026. március 24.

Érdekes szavunk a duma: egyaránt alkalmas elítélésre és elismerésre.
A nyelvhasználat egyaránt alkalmas szellemünk, modorunk, lényünk fejlesztésére és rombolására - OP

A szótárról a Tinta remek bemutatást ad - ebből idézünk (kiemelések tőlem, idézetek nyitó idézőjeltől záróig, bekezdéseken is át):
„Bevezető helyett interjú a Dumaszótár összeállítójával, Cserháthalápy Halápy Gáborral
- Miért ez a címe a szótárnak?
- Amikor beszélgetünk, lazábban mondva dumálunk egymással, megesik, hogy megszakad a beszélgetés fonala, és nem tudjuk, hogy folytassuk. A Dumaszótár éppen ebben segít, a szótárból kiemelhetjük azt a mondatot, amellyel továbblökhetjük a csevegést.
- De jól sejtem, hogy a szótár az ellenkezőjére is használható: ha nem akarjuk folytatni a beszélgetést, frappánsan lezárhatjuk a szótárból vett alkalmas fordulattal?
- Pontosan így van. Mint annyi minden az életben, a szótár szófordulatai is alkalmasak arra, hogy megkezdjünk valamit, de arra is, hogy befejezzünk valamit velük.
- A Dumaszótárban közhelyek vannak.
- Igen, közhelyek vannak benne, 7200 közhely. Olvastam az újságokat, s ami mellett ott volt, hogy közhely, kimásoltam.
- Mikori újságokat olvasott?
- Az elmúlt száz évben megjelent sajtótermékeket. Érdekes volt látni, hogy vannak olyan közhelyek, amelyek a száz évvel ezelőtti újságokban éppúgy benne vannak, mint a maiakban.
- Mondana néhány közhelyet, amik népszerűek voltak már régen is?
- Természetesen. A következő közhelyekre sok példa van akár száz évvel korábbról is, ugyanúgy, mint a közelmúltból: A pénz nem boldogít; A sajtó nagyhatalom; A történelem az élet tanítómestere; A tudás hatalom; Egységben az erő; Ép testben ép lélek; Nincs új a nap alatt; Nyelvében él a nemzet.
- Miért népszerűek a közhelyek, miért használjuk őket folyton-folyvást?
- Minden közhelynek komoly igazságtartalma van, sőt okosság is van a közhelyekben. Nem is ezzel van a baj, hanem ha egy közhelyet reggel, délben és este is használunk. Így egyszerűen elkopnak, egy idő után fénytelenek lesznek. Valahogy úgy van ez, mint a rántott hússal. Kiváló étel, na de mi lenne, ha mindennap azt kellene ebédelnünk?

(Szokásos szófordulattal: álljunk meg itt egy szóra! A beszélt és az azzal együtt alakuló írott nyelv élő szövet - a Dumaszótárból idézve: „Élő szervezet a nyelv” -, azzal az eltéréssel más élő dolgoktól, hogy ebben van feltámadás vagy újjászületés. Példa az utóbbira a fentebbi „Nyelvében él a nemzet.” Maga e gondolat egy létfontosságú törekvéshez, a nemzeti identitás megteremtéséhez kötődik. A ChatGPT gyűjtése szerint: Bessenyei György (1778): „Minden nemzet a maga nyelvéről ismertetik meg leginkább.” Ø Kisfaludy Sándor (1807): „A nyelv a lelke a nemzetnek.” Ø gr Széchenyi István (1830): „Míg a nyelv fennmarad, a nemzet is él.” és a szállóigévé a dinamikus, ’ütős’ szólásra törekvő nyelvhasználat ezekből alakított változata lett. Az identitásteremtő lelkesedés megszűntével a tétel lassan közhellyé vált, olyannyira, hogy a pesti humor parodizálta is: »Nyelvében él a nemzet, de nyelvével még senki sem nemzett!«. Szép új világunkban viszont a tétel új, létfontosságú tartalommal újjászületett: a nyelv védelmében a sokféle, azt romboló hatással szemben, hiszen a határokon átnyúló tömegkultúra, tömegszórakoztatás és tömegkommunikáció sok nyelvrontó hatást hordoz. A feltámadásra lentebb hozunk példát, most folytatjuk az interjúból - OP)

[A keresési lehetőségről]- Hogy döntötte el, milyen sorrendben fogja a Dumaszótár tartalmazni a kigyűjtött közhelyeket?
- Először arra gondoltam, a közhely első szava szerint ábécérendben lesznek a közhelyek. De aztán láttam, hogy így semmit se lehetne megtalálni benne, csak akkor, ha elejétől végigolvasná valaki a szótárt. Arra jutottam, az lesz a legjobb, ha a szótárhasználónak, azaz a dumálónak témák szerint rendezem az anyagot. Összesen 315 fogalomkörbe, tematikus csoportba soroltam be a közhelyeket. Akkor könnyedén ki lehet keresni a témát, és az e témacsoportban lévő közhelyeket gyorsan átfutva az olvasó megtalálhatja a neki legjobban megfelelőt.

(Itt van, hogy az olyan embernek is, akinek az olvasás élményéhez hozzátartozik az ’igazi’ könyv, el kell ismernie a modernitás némely fontos előnyét: egy e-könyv esetében az egész mű a saját név-, kifejezés- és tárgymutatójaként is szolgál a digitális keresőfunkcióval. A nyomtatott mű egy hatalmas kincsestár - amilyen ez is! -, amelyben izgalmas tallózni, remekeket lelni, sokszor ad elegendő segítséget a fentebb említett rendezés, de egy konkrét kifejezésre rákeresni már nem mindig annyira könnyű. - OP)

- Mit gondol, kik fogják szeretni ezt a szótárt?
- A szótárszerkesztés magányában azokat láttam magam előtt, akik imádják a magyar nyelvet. Akik szeretnek rácsodálkozni egy-egy frappáns nyelvi leleményre. Ők lesznek a Dumaszótár kedvelői, mert ők tudják, hogy a szavaknak roppant ereje van, még akkor is, ha közhellyé állnak össze.”

A TINTA Blogból a tartalomról: „Az egyes címszavak alatt ✧ jelet követően sorakoznak a közhelyek, mindenféle magyarázat nélkül. Plusz információként szögletes zárójelben csupán a nem közhelyszerű kifejezések típusa olvasható, szállóigéknél még az, hogy kitől származik, ill. kinek tulajdonítják. A szótár példáiból is látszik, hogy nem lehet egyértelmű határt vonni a közhelyek, az aforizmák, a szituációs klisék és a helyzetmondatok közé. A Dumaszótárban ezek mindegyike megtalálható. A felsorolt példák közt szlogenek is vannak: »Cipőt a cipőboltból!«; »A tej élet, erő, egészség.«”

(Feltámadás! „Cipőt a cipőboltból! Íme, amikor a születésekor triviális frázis értelmes életre ébred. Ez klasszikus példa volt az ostoba reklámszlogenre, amíg el nem jött e szép új világ, amikor sokféle forrásból szerezhető be e lábbeli, és fontossá vált, mennyiben garanciája az eladó kiléte a kívánt minőségnek. Másrészt, mára az öltözék márkás darabjai presztizshordozók lehetnek, s ebben a szolgálatukban nagyon nem mindegy, mely márkát viseljük a lábunkon.

„A tej élet, erő, egészség” - Mára ez is valódi értelmet nyert azáltal, hogy az áruvilágban megjelent a nagyjából minden értékes tápanyagától megfosztott tejből készült »tejitalok« kategóriája, amely nagyon nem azonos a tejjel.
S a zombi létről: „A hír szent, a vélemény szabad” - célzottan ma is felhozzák, de korunk egyik fő alakítója a szentségrombolás. - OP)

Megjelent: Új Pedagógiai Szemle, 76. évf. (2026), 1-2. szám, 96-103. o.

Szép vagy, ó, hon: bérc, völgy változnak gazdag öledben,
Téridet országos négy folyam árja szegi;
Ám természettől mindez lelketlen ajándék:
Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.

Megjelent: Nyelvünk és Kultúránk, LVI. (56.) évfolyam, 224. szám, 2026/1. szám, 2–7.

Konyha és lélek. Szószemantika. Osztályozó nyelvészet... Strukturalista nyelvésznek, a szemantika és az antropológiai nyelvészet művelőjének tartja magát. Lexikográfus, etnobiológus. Kismonográfiát írt Gombocz Zoltánról.

Hol nőttél fel? Hová jártál iskolába?

1957-ben Budapesten születtem, itt is nőttem fel. Elég renitens kamasz voltam, három helyre jártam középiskolába: az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumba, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumba, végül a Szent László Gimnáziumba. 1982-ben kínai–spanyol szakon végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Milyen indíttatást kaptál a szüleidtől?

Értelmiségi családban nevelkedtem, a szüleimtől kapott indíttatás egyértelmű. Édesapám, dr. Kicsi Sándor (1919–2004) tanár, történész, lexikonszerkesztő, író, édesanyám középiskolai magyartanár volt.

Megjelent: Nyelvünk és Kultúránk, LVI. (56.) évfolyam, 224. szám, 2026/1. szám, 117–121.

Balázsi József Attila (1954–2024) széles körű tevékenységet fejtett ki a nyelvek terén. Műfordítóként indult, magyar lektorként működött Oroszországban, Kínában és Dél-Koreában, valamint angolt tanított Magyarországon. Kutatási tevékenységét elsősorban a frazeológia és a parömiológia terén fejtette ki. Lexikográfusként is kitüntette magát, ez a tevékenysége a budapesti Tinta Könyvkiadó szerzőjeként és munkatársaként csúcsosodott ki.

A 2024. február 7-én elhunyt Balázsi József Attila (a továbbiakban: BJA) életművének összefoglalása nemcsak az adott szűk keretek okán tűnik meglehetősen nagy kihívásnak, hanem azért is, mert az 1954-ben született nyelvész-tanár-műfordító igen sokféle tevékenységet fejtett ki a nyelvvel, nyelvekkel kapcsolatban. Műfordítóként tolmácsolt orosz és zsidó szépirodalmat magyar nyelvre, magyar lektorként működött Oroszországban, Kínában és Dél-Koreában, valamint angolt tanított Magyarországon. Kutatói tevékenysége leginkább a frazeológia és a parömiológia terén nyilvánult meg. Lexikográfusként is kitüntette magát, ez irányú munkássága a Tinta Könyvkiadó szerzőjeként és munkatársaként csúcsosodott ki.

Őrület, hogy a gyerek minden percét be kell osztani. Edzés, úszás, tánc, angol, mulatság, ezeken majd lefoglalkoztatják azt az idegesítő gyereket. Ahelyett, hogy hagynák otthon bambulni, merengeni, magában eljátszani, a kádban, vagy inkább az udvaron egyik kisvödörből a másikba önteni a vizet. Nincs sarazás, nincs homokozás. Játszóház van. Kevés elemű, egyszerű élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg.

Nem mi használjuk a kütyüinket, hanem azok minket. Úgy élünk, ahogy parancsolnak nekünk.

Megjelent: Veszprémi Újság, 2026. 02. 22.

Emlék jelentkezik szolgálattételre. Az úgy volt, hogy jó gimnáziumba jártam, jó tanárokkal körülvéve. Ez nagy szerencsének számított, mivel a hetvenes évek végéről beszélünk. Sötét idők, a komcsik pártja hasít, a ruszkikban nem merül fel a hazatérés gondolata. Tanulmányi eredményeim vegyes képet mutattak, jó voltam történelemből, földrajzból, olasz nyelvből, szerettem a testnevelést, az ének-zenét, és rajongtam a magyar nyelv- és irodalomórákért. A többi nem igazán érdekelt, az oroszt bojkottáltam, ami mai fejjel nézve nagy baromság volt, most eredetiben olvashatnám a Karamazov testvéreket, de akkor jó ötletnek tűnt, mint passzív rezisztencia. Pedig az orosztanárnőm nagyon aranyos volt, azért engedett át negyedikben, mert lefordítottam neki az Omega együttes Léna című számát nőnapra.

A Magyar Rádió stúdiója a hetvenes években, az előtérben Lőrincze Lajos nyelvész, a háttérben Szalai József és Gerencsér Ferenc cimbalomművészek (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

A gimi után persze cseszhettem a fene nagy magyartudásomat, a családom és a magam múltjával esélyem sem volt a bölcsészkarra, így aztán elmentem díszletesnek a Nemzeti Színházba. Ott ugyan inkább a tornaórákon tanúsított szorgalmamnak vettem hasznát, cserébe viszont testközelből bámulhattam olyan színészóriásokat, mint Garas Dezső és Avar István, és köthettem ismeretséget egy olyan zsenivel, mint Őze Lajos. Alighanem be is szippantott volna a közeg (a fizikai munkától sosem féltem, relatíve sok pénzt kerestem, kívülről fújtam néhány főszerepet és beállhattam Őze mellé statisztálni), ám elérkezett a pillanat, amikor döntenem kellett, vagy a Varsói Szerződést erősítem, vagy időhúzásképpen valami felsőoktatási intézmény után nézek. Az utóbbit választottam, bármi jobbnak tűnt, mint egy kedélyes büntetőszázad Lentiben vagy Nagyatádon, Kovács XIII. szakaszvezető értő mentorálásával.

Jöjjön hát a tanítóképző főiskola. Leporoltam hát a középiskolai emlékeket és fel is vettek rögvest, önbizalom-növelően magas pontszámmal. Jó döntés volt, az egész évfolyamban ketten voltunk fiúk. El tudják képzelni. Nem, nem tudják. Mindenesetre eljött az első tanítási nap, rögtön egy erőfelmérővel, nyelvtanból. Na, gondoltam, most elkápráztatlak benneteket. Akkora egyest kaptam, hogy alig fért el a papíron. Ennek is megvolt a maga haszna. Kisebb arc és jól fel is szívtam magam. Ráadásul feltárult a magyar nyelv általam addig kevéssé ismert ezernyi csodája. Azóta is tanulok és ájult tisztelettel viseltetek az olvasószerkesztők és a korrektorok iránt. Mert az ember néha hajlamos azt hinni, hogy birtokolja a nyelvet, sőt néha cifrázza, cicázik vele mintegy, vacakol és játszik, ők viszont egyszerűen ismerik és punktum.

Grétsy László: A szóhasadás dióhéjban

Akitől még igyekeztem tanulni, az először is Lőrincze Lajos. Két kedvenc rádióműsorom volt akkoriban, a Vízállásjelentés (az egészen szürreális, viszont a mai napig vágom, hogy mit csinál a Száva Jasenovacnál, a Duna Schwabelweisnél, és mi van a hajóvonták találkozásával) és az Édes anyanyelvünk. Értelemszerűen ez utóbbit vezette Lőrincze tanár úr, oly szépen, mint egy Montágh Imrébe oltott Básti Lajos. És aztán következett egy másik nagyszerű tudós, Grétsy László. Az egész történet róla jutott eszembe. Pontosabban arról, hogy a Tinta Könyvkiadó Az ékesszólás kiskönyvtára című sorozatában megjelent A szóhasadás dióhéjban című kötetét lapozgatom már napok óta, egyre lelkesebben. A mű, Grétsy László felfedezésének leírása 1962-ben jelent meg először, kandidátusi disszertációként. Aztán teltek az évtizedek, és tisztelői addig nyaggatták a nyelvészprofesszort, míg újra elővette a művet, és így aktualizálva, rövidebb, könnyedebb formában kerülhetett a szélesebb olvasóközönség elé. Immár posztumusz, mivel a kilencvenedik évét is elhagyó Grétsy László halála előtt két nappal fejezte be a munkát.

De mi is az a szóhasadás? Nos, az a nyelvi folyamat, amelynek eredményeképpen egy szó akár alapalakjában, akár képzős, jeles vagy ragos formájában két, esetleg több változatban fejlődik ki ugyanabban a nyelvben, s az alakváltozatok között részleges vagy teljes jelentéselkülönülés áll be, függetlenül attól, hogy a hangalak vagy a jelentés szándéktalan, illetőleg tudatos megosztása előzte-e meg a másikat. Nem megijedni. Ha azt mondom, család-cseléd vagy nevel-növel, mindjárt tisztul a kép, de Grétsy László természetesen felhoz kevésbé ismert kettősöket is, amellett, hogy csodás kultúrtörténeti kalandozásra invitálja olvasóit. Mint például az idétlen-időtlen szópár, amiről Arany Jánossal szólva gondolta a fene, hogy bármi közük lenne egymáshoz, viszont a megszerzett tudás birtokában még nagyszerűbbnek tűnik az Idétlen időkig című ellenállhatatlanul mulatságos film magyar címe.

Hegyi Zoltán

Megjelent: Veszprémi Újság, 2026. 02. 14.

Régi, kihalt és elvesztett szavak szótárai

Magyarnak lenni az egyik legérdekesebb, legizgalmasabb, legösszetettebb létforma a világon. Életérzés. Itt van például mindjárt ez a semmihez sem hasonlítható, gyönyörűséges nyelv, amit használunk, birtoklunk és bátran csodálhatunk. A rétegeit, az összefüggéseit. Gyermeki örömmel játszhatunk vele. Állandó és folyamatosan változik. Eltűnnek belőle szavak és újak érkeznek helyettük. Lüktet az egész. Néha felettébb érdemes elrendezni őket. Erre valók (többek között) a szótárak. Magam odavagyok értük. Ha például külföldre utazom, mindig viszek magammal egyet. Útikönyvet is, de az majd egy másik téma. Szóval. Ráfoghatnám, hogy azért, mert félanalóg boomerként elveszve bolyongok az elszabadult digitális világ viharában, de ez nem lenne pontos. Van “okos” telefonom, iPadem, és nem félek használni azokat. Ami egyébként szép teljesítmény, különösen hogyha belegondolunk, miként helyezkedtem el először a távközlés varázslatos világában. Édesanyámék tíz évet vártak egy vezetékes telefonra. Nehéz szülés volt, iker lett belőle. Na, ezt most ötvenéves kor alatt a kutya sem érti, de nem baj, kérdezzék meg a szüleiket. Vissza a szótárakhoz. Mi még tanultunk szótárazni, és részemről nem bántam meg. A „papíralap” nagyszerű formátum. És vannak speciális szótárak is szép számmal, én azokat bírom a legjobban. A Tinta Könyvkiadónak (a pompás falinaptáraikról is megemlékeztem már többször) van egy remek sorozata, Az ékesszólás kiskönyvtára. Ebből lapozgatok mostanában nem szűnő lelkesedéssel három kötetet, felfoghatjuk őket trilógiának is. A Régi szavak kisszótára (2023), a Kihalt szavak kisszótára (2024) és az Elvesztett szavaink kisszótára (2025). A szerző-szerkesztő Kiss Gábor, a kiadó vezetője, számos nagyszótár összeállítója, a sikeres Magyar szókincstár és a Nagy magyar tájszótár főszerkesztője, a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Munkabizottságának tagja. Mindhárom szótár a régi magyar nyelv szavait leltározza és mutatja be. Kezdjük a végén. Az Elveszett szavaink kisszótára 6250 olyan magyar szóval foglalkozik, amelyeket évszázadokon keresztül használtak a magyarok, de aztán kikoptak, lemondtak róluk. Ilyen például a kinigli, ami az üregi nyúl népies neve. A németből érkezett és valószínűleg oda is ment vissza. Ezt onnan tudom, mert a mű az értelmező szótári feladatkör ellátásán túl igen sok szónak bemutatja az eredetét, feltünteti a származását. Gyorsan beszippantja az olvasót, furamód úgy is lehet olvasni, mint egy regényt. Elkalandozni a nevek és leírások között. Ugyanez elmondható a Kihalt szavak kisszótáráról is. A magyar nyelvből eltűnt 7650 szó, szójelentés és szókapcsolat magyarázata. A szótárt lapozgatva egyébként felbukkannak olyan szavak is, vagy éppen azok közeli verziói, amelyeket a rokonságom az Alföldön még pár évvel ezelőtt is használt, sőt olyanok is, amelyekbe a Dunántúl falvait járva ma is belebotolhatunk. A könyv azonkívül, hogy remek alkalmat nyújt egy kis szöszmötölésre a szavak eredete és mozgása körül, pompás művelődés- és kultúrtörténeti munka. Ha akarom, nyelvi múzeum, ha úgy tetszik, a mégis velünk élő hagyomány bemutatása. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a Régi szavak kisszótárát a magam részéről szívfájdalom nélkül hozzácsapnám a gimnáziumi könyvcsomaghoz. Ugyanis ebben a kihalt szavakon kívül megtalálhatjuk a kiveszőben lévőket és a nehezen érthetőeket is, diákok számára, magyarázatokkal ellátva. Ez azért is fontos, mert kár lenne veszendőbe hagyni őket, ráadásul a különböző generációk néha mintha máris két különböző nyelvet beszélnének, amivel bővül a szakadék, csökken a kölcsönös megértés lehetősége. A kinigli, az üregi nyúl népies neve a németből érkezett és valószínűleg oda is ment vissza.